Történelem kategória
213
éve
108
éve
1918 – Meghalt Gavrilo Princip boszniai szerb nacionalista, a Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet elkövetője.
Cirill írással Гаврило Принцип. A Ferenc Ferdinánd elleni szarajevói merénylet volt az első világháború kirobbanásának a pillanata.
402
éve
1624 – XIII. Lajos francia király kinevezte főminiszterének Richelieu bíborost.
1631-től Richelieu hercege, eredeti nevén: Armand-Jean Du Plessis Teljhatalommal kormányozta Franciaországot. Richelieu bíboros kormányzása idején (1624-1642.) felszámolta a hugenották önkormányzatát, megszüntette külön politikai jogaikat. A francia főnemesség összeesküvéseit és felkeléseit sorra elfojtotta, központosította az államigazgatást. Külpolitikája az európai Habsburg-hegemónia megtörésére irányult. Kormányzása alatt virágzásnak indult a francia barokk művészete (a Louvre építkezésének folytatása, Poussin festészete), 1635-ben megalapította a francia Akadémiát. 1636-ban bemutatták az első francia klasszikus drámát, Corneille "Cid" című darabját. Több mutatása
125
éve
1901 – Megszületett Hirohito Japán császára, aki 1926-ban lépett trónra és uralkodott haláláig.
Bár címe szerint "isteni uralkodó" volt, a politikára nem gyakorolt nagy befolyást. Sokkal inkább a tengerbiológia érdekelte, mintsem az államügyek. A kezdeti japán terjeszkedéseket mégis támogatta. A hagyomány szerint jelen volt, de a kabinetüléseken nem szólalhatott fel, nem szólt bele a katonai ügyekbe, de minden parancsot az ő nevében adtak ki. 1945-ben nagy szerepe volt abban, hogy a japánok (sok fanatikus elképzelése ellenére) a megadás mellett döntöttek. A háború után bíróság elé akarták állítani, de a megszálló amerikai erők parancsnoka, MacArthur tábornok belátta, hogy a konszolidáció ez esetben lehetetlenné válik. 1946-ban szakított az "isteni uralkodó"-t alapul vevő ideológiával, országa ezután alkotmányos monarchiává vált. Több mutatása
86
éve
1940 – Meghalt Bangha Béla jezsuita szerzetes, hithirdető, teológus, szerkesztő, író, Magyarország "sajtóapostola".
Teljes nevén: Bangha Béla József Nepomuki János. Megszervezte és terjesztette a katolikus sajtót. Hithirdetőként bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt, de számos előadást tartott Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikábanis. Ő alapította meg a Központi Sajtóvállalatot, a Magyar Kultúra folyóiratot, szerkesztette a Mária Kongregáció hazai, illetve nemzetközi lapját. A Katolikus lexikon főszerkesztője, az Actio Catholica alelnöke, a budapesti Eucharisztikus világkongresszus főszervezője, több mint 80 könyv szerzője vagy társszerzője. Több mutatása
81
éve
15
éve
2011 – Házasságott kötött Vilmos cambridge-i herceg és Kate Middleton.
A londoni westminsteri apátsági templomban történt az esemény.
237
éve
1789 – George Washington az Amerikai Egyesült Államok első elnöke lett.
Az Egyesült Államok első elnökét leginkább politikusként és katonaként tartják számon, pedig ő volt korának egyik leggazdagabb embere is. Vagyona elsősorban kiterjedt földbirtokaiból származott. Ezeket részben örökölte, részben vette, vagy a kongresszustól kapta a hazáért tett szolgálataiért. Pénze másik részét Martha Curtisnek köszönhette, aki Amerika leggazdagabb özvegye volt, mikor 1759-ben az eredetileg földmérő Washington feleségül vette. Rengeteg tulajdona és már-már mániákusan vezetett pénzügyi kimutatásai ellenére állítólag gyakran küzdött készpénz-gondokkal. Mikor 1789-ben elnöki beiktatására utazott, a vonatjegyre is kölcsönt kellet kérnie valakitől. Az első amerikai elnök 1799-ben, 67 éves korában halt meg. Saját gyermeke nem volt, felesége gyermekei pedig még elnökké választását sem érték meg, így George Washington minden vagyonát Marthára és a rabszolgákra hagyta. A végrendeletében kikötötte, hogy ha Martha is meghal, birtokának összes rabszolgáját fel kell szabadítani. Több mutatása
234
éve
1792 – Meghalt John Montagu, Sandwich negyedik earlje, a szendvics "feltalálója".
A nevét őrző szendvics születése 1762-re tehető, a körülmények persze vitatottak. A francia Pierre-Jean Grosley azt írta az angliai útjáról beszámoló könyvében a lordról, hogy még az étkezés kedvéért sem hajlandó abbahagyni a kártyázást, és az értékes perceket táplálkozásra vesztegetni. Sandwich gróf életrajzírója szerint viszont az arisztokratát politikai és a brit tengerészettel kapcsolatos feladatai kötötték sokszor napokon és éjszakákon át az íróasztalához, a közügyek miatt nem maradt még enni sem ideje. Akárhogy is volt, a táplálkozás gyors és laktató formáját találta ki: az első szendvics két pirított kenyér közé tett hússzeletből állt, amelyet a brit főúr a kártya- vagy dolgozóasztalánál fogyasztott el, így nem kellett a helyét elhagynia. Több mutatása
136
éve