Amália névnapja
736 éve

1290 – 28 éves korában meggyilkolták IV. (Kun) László magyar királyt, akinek uralkodása alatt meggyengült a királyi hatalom.

1290. 07. 10. Meghalt Történelem Magyar

Körösszegen gyilkolták meg. Uralkodását az állandósuló anarchia, a bárók hatalmának megerősödése jellemezte. 1262-ben született V. István magyar király és Erzsébet, Szejhán kun fejedelem leányának gyermekeként. 1272. szeptember 3-án királlyá koronázták, de eleinte anyja uralkodott helyette. 1277-ben nyilvánították nagykorúvá. Uralkodása idején végzetesen meggyengült a királyi hatalom, az országot az egymással marakodó bárói csoportok uralták. Próbálkozott a rendi jellegű kormányzás bevezetésével is, ugyanakkor családi kötődése miatt a pogány kunokra támaszkodott, és ez nem volt összeegyeztethető. Rossz viszonyba került az egyházzal, mivel a keresztény erkölcsöket nyíltan semmibe vette és a kunokat feltűnő kedvezményekben részesítette. 1279-ben a kunok megkereszteléséről és letelepedéséről végül törvényt kellett hoznia. Többször összeütközésbe került a főurakkal és a főpapokkal, kétszer az egyházból való kiközösítéssel sújtották. Két alkalommal a trónjától is meg akarták fosztani, trónkövetelőként a Velencéből behívott András herceget (a későbbi III. Andrást) léptették fel. Időnként még a kunokkal is szembekerült, így az állandó belső zűrzavar miatt nem vállalkozhatott külpolitikai akciókra. Utolsó éveit kedvelt kunjai körében töltötte, akik - a sors fintoraként - meggyilkolták. Csanádon temette el Gergely csanádi püspök.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!