Ma Miksa névnapja van

Katasztrófa kategória

54 éve

1972 – Lezuhant az a repülőgép, melynek életben maradt utasai halott társaik húsát ették.

A gépen egy rögbicsapat utazott. Az Andokban zuhantak le, miközben útban voltak egy nemzetközi mérkőzésre Santiago de Chilébe. Csak december 20-án sikerült megtalálni a túlélőket. Az életben maradottak, túlélésük érdekében halott társaik húsát ették. Életben maradtak címmel film készült a törénetből. Több mutatása

Teljes esemény 0

1972. 10. 13. Érdekes Film/Média Katasztrófa

49 éve

1977 – A Lynyrd Skynyrd együttes bérelt repülőgépe lezuhant Gillsburgon kívül, a Mississippi mocsárvidéken.

A repülőgép-balesetben meghalt a zenekar énekese, Ronnie Van Zant, gitárosa, Steve Gaines, valamint a nővére, Cindy és egy háttérénekes, aki csak ezen a turnén szerepelt a csapatban. Rajtuk kívül többen súlyosan megsérültek. A baleset előtt három nappal jelent meg a zenekar Survivors (túlélők) című albuma, melynek borítóján a zenekart lángok vették körül, amin - miután a borítókat kivonták a piacról - természetesen megváltoztatták. A tragédiát követően felfokozott érdeklődés ezt a lemezt az ötödik helyre juttatta a slágerlistán. Több mutatása

Teljes esemény 0

1977. 10. 20. Meghalt Zene Katasztrófa

120 éve

1906 – Megszületett Lillian Gertrud Asplund, a Titanic katasztrófa utolsó túlélője, akinek saját emlékei is voltak.

Az utolsó amerikai túlélője is egyben. Mikor felszálltak a Titanicra Lillian még mindössze 5 éves volt. A történtekről sosem beszélt nagy nyilvánosság előtt, csakúgy mint édesanyja. Egy 1989-ben készült interjúban elmondta azonban, hogyan menekültek meg egy ablakon keresztül, és édesapja hogy segítette be őt és édesanyját, valamint testvérét egy csónakba, majd hogyan nézett vissza édesapjára és ott maradt testvéreire, akik nem élték túl a tragédiát. Megszületett Lillian Gertrud Asplund, a Titanic katasztrófa utolsó túlélője, akinek saját emlékei is voltak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1906. 10. 21. Született Történelem Nő Katasztrófa

385 éve

1641 – A katolikus írek Ulsterben több ezer angol és skót telepest gyilkoltak meg.

Az "ír rebellió" előzménye Strafford grófjának lefejezése volt. I. Károly angol királynak fel kellett áldoznia legfőbb tanácsadóit, Thomas Wentworth-öt, Strafford grófját és William Landot, Canterbury érsekét a parlament vádemelése alapján. Strafford 1633 óta volt Írország kormányzója, kemény kezű politikájával és az Ulsterben letelepített protestánsok támogatásával megerősítette a királyi hatalmat Észak-Angliában és Írországban. Strafford kivégzése az "ír rebellióhoz" vezetett. Az angol polgárháború részeként I. Károlynak az írek felkelését csak részben sikerült levernie, mivel Írország elszántan folytatta ellenállását Angliával szemben. Több mutatása

Teljes esemény 0

1641. 10. 23. Meghalt Történelem Katasztrófa

66 éve

1960 – A bajkonuri űrrepülőtéren történt robbanás következtében 165-en haltak meg.

A Kazahsztán területén található bajkonuri űrrepülőtéren, harminc perccel az indítás előtt felrobbant egy üzemanyaggal feltöltött interkontinentális ballisztikus rakéta. A szerencsétlenség következtében 165-en haltak meg. Köztük volt Mitrofan Nyegyelin marsall, a szovjet rakétaerők parancsnoka. A hivatalos jelentésekben később csak 78 halott szerepelt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1960. 10. 24. Meghalt Katasztrófa Technika

35 éve

1991 – Helikopter balesetben meghalt Bill Graham, legendás koncertszervező.

Huey Lewis koncertjét követően történt a baleset. 60 éves volt. Neki köszönhetjük a Live Aid koncert produceri munkáját, az Amnesty International turnét és több amerikai fesztivál szervezését. Tucatnyi zenekar és előadó karrierjét egyengette, néhány ezek közül, Greateful Dead, Van Morrison és Santana. Több mutatása

Teljes esemény 0

1991. 10. 25. Meghalt Érdekes Zene Katasztrófa