Ma Miksa névnapja van

Katasztrófa kategória

9 éve

2017 – Verona közelében sítáborból hazatérő iskolásokat szállító busz szenvedett balesetet. 18-an haltak meg.

Éjfél körül Verona és Velence között, az A4-es autópályán Verona-kelet lehajtó közelében, a Magyarország irányába tartó autóbusz letért az útról, a szalagkorlátnak hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. Az autóbusz Franciaországból, a Szinyei Merse Pál Gimnázium által évente megrendezett sítáborból tartott hazafelé, rajta utaztak a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két járművezető, összesen 56 fő – 43 fiatalkorú és 13 felnőtt (a két járművezetőt is beleértve). 18 fő vesztette életét, 26-an sebesültek meg. 2021 októberében másodfokon a sofőrt a vád és a védelem peren kívüli egyezségével jogerősen 6 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amelyet Olaszországban kell letöltenie. A baleset kapcsán több jogszabályt módosítottak, a járművek szigorúbb ellenőrzése mellett előírták, hogy a tanulókat, gyermekeket szállító autóbusz nemzetközi forgalomban 23:00 és 04:00 óra között nem közlekedhet. Több mutatása

Teljes esemény 0

2017. 01. 20. Meghalt Katasztrófa Magyar

40 éve

1986 – Felrobbant a Challenger amerikai űrrepülőgép 7 fővel a fedélzetén.

Az embert szállító űrhajók történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája során valamennyi utasa (hat űrhajós és egy tanítónő) életét vesztette. Cape Canaveral felett 17 km magasságban robbant fel, a start után 73 másodperccel. A Challenger indulása napjának hajnalán nem kedvezett az időjárás a startnak. Éjszaka fagyott, az űrrepülőgép és a rakéták felülete eljegesedett. Hasonló okból elhalasztották már az űrrepülőgép indulást, most azonban a körülmények mérlegelése után a irányítóközpontban engedélyezték a startot. A rakétákat begyújtották, a jég felolvadt, a Challenger a helyszínen lévő hozzátartozók és az összegyűlt közönség, valamint a tévénézők milliói figyelmétől kísérve felemelkedett, és látszólag sikeresen elindult. A start utáni 73. másodpercben a jobb oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéta (booster) O-gyűrűjének elégtelen tömítése miatt kicsapó szúró láng átégette az üzemanyag tartályának falát. Az óriási tartály felrobbant, a segédrakéták elszabadultak, a Challenger darabjai az óceánba zuhantak. Az elégtelen tömítés a hőmérsékleti limit alatti indításnak tudható be. Életét vesztette Francis Scobee parancsnok, Michael Smith másodpilóta, Gregory Jarvis, Ronald McNair, és Ellison Onizuka fedélzeti mérnökök, Judith Resnik kutatómérnök, és Christa McAuliffe tanárnő. A Challenger parancsnoki kabinját később megtalálták az óceán mélyén, rekonstruálták az űrhajósok utolsó pillanatait, részleteket azonban akkor kegyeleti okokból nem hoztak nyilvánosságra. A NASA, az amerikai űrhajózási igazgatóság felelősei már régóta tudtak a szilárd hajtóanyagú rakéták gyenge pontjairól. A rakétát gyártó cég, a Morton Thiokol mérnökei - biztonsági meggondolásokból - még a start előtti éjjel is követelték az indítás elhalasztását, azonban a NASA figyelmen kívül hagyta aggályokat. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy már az előkészítés szakaszában is a NASA többször is megszegte saját biztonsági előírásait. A Challenger-katasztrófa folytán először is leállították az Amerikai Egyesült Államok űrrepülőgép-programját, és 1987 közepéig megtiltották az ilyen típusú űrrepülőgépek indítását. Bár néhányan a program végét jósolták, mégis feltámadt, és a Columbia, az Endeavour, az Atlantis, és a Discovery repülései folytatódnak. Azonban aki látta a Challenger pusztulását, annak azóta - és ezután talán már mindig - összeszorul a gyomra egy-egy űrrepülőgép indításának televíziós közvetítését látva. Több mutatása

Teljes esemény 0

1986. 01. 28. Meghalt Történelem Érdekes Nő Katasztrófa

67 éve

1959 – Repülőgépszerencsétlenség következtében meghalt Buddy Holly amerikai énekes, dalszerző a rock and roll úttörője.

Eredeti nevén: Charles Hardin Holley. Buddy Hollyt és zenésztársait szállító repülőgép Moorhead (Minnesota) közelében lezuhant, minden utasa életét vesztette. Don McLean American Pie című számában emlékezett meg a tragédiáról: „The day the music died” („a nap, amikor a zene meghalt”). Több mutatása

Teljes esemény 0

1959. 02. 03. Meghalt Zene Katasztrófa

81 éve

1945 – A valaha volt legpusztítóbb légitámadások egyikében elpusztult Drezda belvárosa.

A szász nagyváros központját gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé a szövetséges brit és amerikai légierő nehézbombázói 1945. február 13.-15. között. Az akció barbár cselekedet volt, hiszen Drezda központjában semmilyen jelentős katonai célpont nem volt, a gyújtóbombákkal végrehajtott többnapos támadássorozat egyértelmű célja a polgári lakosság minél nagyobb mértékű lemészárlása volt. Az akció során a német nagyváros teljes belvárosa romtengerré vált, a halottak számát 20 000 és 80 000 közé teszik a kutatók. Több mutatása

Teljes esemény 2

1945. 02. 13. Történelem Katasztrófa

81 éve

1945 – A szövetséges brit és amerikai légierő nehézbombázói nagyrészt elpusztították Drezdát.

Drezda bombázása a történelem egyik legpusztítóbb légitámadása volt. A város központját gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé 1945. február 13–15. között. Drezda központjában jelentős katonai célpont nem volt, a gyújtóbombákkal végrehajtott többnapos támadássorozat célja a polgári lakosság volt. A teljes belváros romtengerré vált, a halottak számát 20 000 és 80 000 közé teszik a kutatók (A régebbi becslések 35 000 és 1 000 000 közötti áldozatról szóltak). Több mutatása

Teljes esemény 1

1945. 02. 14. Történelem Katasztrófa