Balázs névnapja

Február 3.

30 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1996 – Meghalt Vámos László, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező.

Érdemes és kiváló művész. A Nemzeti Színház rendezője, majd az Operettszínház és a Magyar Állami Operaház főrendezője volt. Rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is. Televíziós rendezései közül kiemelkedik a Zenés TV Színház keretei között bemutatott Bánk bán (1974) és a Hunyadi László (1978) című operák tévéváltozatainak rendezése. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar Színház

910 éve

1116 – Székesfehérváron meghalt Könyves Kálmán magyar király.

1095-től uralkodott nagybátyja, I. (Szent) László halála után. Királyságuk alatt fejeződött be a korai magyar államszervezet kiépítése. 1070 körül született I. Géza magyar király és Zsófia hercegnő gyermekeként. Apja halála után, 1077-től nagybátyja, I. (Szent) László neveltette. Kálmánt egyházi pályára szánta, bátyját, Álmos herceget jelölte ki utódjául. 1095-ben, Szent László halála után azonban a két testvér között trónviszály tört ki, amelynek eredményeként Kálmán került a trónra, aki 1096 tavaszán királlyá koronáztatta magát. Álmos megkapta a dukátust, ahol szinte királyi jogokat gyakorolhatott. Kálmán az európai uralkodók közül kiemelkedett műveltségével. Hívő keresztényként fogadta 1096 nyarán az I. keresztes hadjárat előőrseit, de amikor rabolni és fosztogatni kezdtek, seregével kiverte őket az országból. 1097-ben elfoglalta Horvátországot, 1098-ban Dalmáciába akart hadjáratot indítani, de erről le kellett mondania Álmos herceg lázadása miatt. A pápasággal baráti viszonyt épített ki, jó volt a kapcsolata a velencei dózséval is. 1099-ben beavatkozott az oroszországi belviszályba Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem oldalán, de a kunoktól és az orosz részfejedelmektől megsemmisítő vereséget szenvedett a serege Przemyslnél. 1099. évi csehországi hadjárata a morva hercegek támogatására szintén kudarccal végződött. 1102-ben horvát királlyá koronáztatta magát Tengerfehérváron (ezt a helységet 1229-ben már elpusztult városként említették), 1105-ben, Közép-Dalmácia elfoglalása után a "Dalmácia és Horvátország király" címet vette fe. Szövetséget kötött Bizánccal, amely elismerte dalmáciai hódításait. Ennek fejében Könyves Kálmán felajánlotta a császárnak segítségét a normannok elleni harcban. A déli elfoglalt területek kormányzására, hogy hódításait biztosítsa, létrehozta a báni tisztséget. A pápaság ellenállására 1106-ban lemondott az invesztitúra jogáról. A trónöröklés kérdésének rendezésére 1105-ben királlyá koronáztatta fiát, Istvánt. Ismét trónviszály tört ki Álmos herceg ellenállása miatt, akitől 1107-ben elvette a dukátust. 1107-ben III. Boleszlav lengyel fejedelemmel szövetkezve beavatkozott a lengyel belviszályba. 1108 őszén sikeresen visszaverte V. Henrik német király támadását, 1109-ben III. Boleszlav segítségével több csatát is vívott Henrik szövetségese, Szvatopluk cseh fejedelem ellen. 1111 körül megalapította a nyitrai püspökséget. 1115-ben Álmos herceg, aki nem adta fel utódlási terveit, megint összeesküvést szőtt ellene. Erre a végleg türelmét vesztett Kálmán megvakíttatta Bélával és fő híveivel együtt. Uralkodása idején a központi hatalom megerősödött, a feudális társadalmi viszonyok kiteljesedtek, amelyhez Könyves Kálmán törvényhozó tevékenysége nagymértékben hozzájárult. 1115-ben ismét kiújult az ellentéte a Velencei Köztársasággal, amely Dalmácia jelentős részét elfoglalta. A háború végét Könyves Kálmán már nem érte meg. Székesfehérváron temették el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

826 éve

1200 – Balázsolás

A torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék. Balázsjárás Balázs-napi szokás, a balázsolás (Balázs püspök ünnepe) Balázs (a diákok patrónusa) és Gergely (I. Gregorianus pápa) napja volt az iskolások ünnepe. Ilyenkor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep Magyar

558 éve

1468 – Meghalt Johannes Gutenberg, német nyomdász, a mozgatható, kirakható betűkkel történő könyvnyomtatás feltalálója.

Johannes Gutenberg 1397/1400 körül, Mainz-ban született. Eredeti nevén: Glensfleisch Az ő találmánya a fémből öntött, mozgatható és cserélhető betűkkel való könyvnyomtatás. Aranyfémműves volt, 1440 körül kezdett kísérleteiben a fémmegmunkálást és a nyomtatott termékek tömegtermelését kötötte össze. Kevesebb mint 50 példány maradt fenn a Gutenberg-bibliából. A könyv 1455 körül készült el azon a sajtón, melyet Gutenberg talált fel. Egy-egy példánya 1284 lapos, kéthasábos, minden hasábban 42 sorral. Minden oldalhoz körülbelül 2500 külön betűt, nyomdai jelet használtak fel, melyet kézzel készítettek és állítottak össze. Betűi modelljéül a gót betűs kódexírás szolgált. Naponta 20-40 oldalt tudtak nyomtatni. Johann Fust anyagi támogatásával megjelentette fő alkotását, az ún. 42 soros Gutenberg-bibliát, a saját találmányával nyomtatva. Budapest VIII. kerületében teret neveztek el róla. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás

217 éve

1809 – Megszületett Felix Mendelssohn-Bartholdy német zeneszerző, akinek legismertebb szerzeménye az esküvőkön gyakran hallható nászinduló.

Hamburgban született. Legismertebb műve Shakespare "Szentivánéji álom" című darabjához írt szvit, amelynek részlete esküvőkön általában felcsendül. A németországi zsidó családból származó zeneszerző a klasszika és a romantika határán alkotott, művei zenei formája a klasszikát, a lírikus elemek a romantikát tükrözik. Zongoristaként már 9 évesen nyilvános szereplést vállalt, komponálni 11 éves korában kezdett. Írt operákat ("Camacho esküvője"), oratóriumokat ("Paulus", "Elias"), egyházi zenét, kórus- és zenekari műveket ("Reformációs", "Olasz", "Skót" szimfónia), kamarazenét és zongoradarabokat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Zene

156 éve

1870 – Megszületett Hegedűs Gyula színész.

Eredeti neve: Heckmann GyulaA naturalista színjátszás jelentős alakja (stílusát vígszínházi stílusnak is nevezték). Legjobb alakításait a kortárs magyar írók, főleg Molnár Ferenc darabjaiban nyújtotta (Az ördög, Liliom, Játék a kastélyban).Emlékére Budapest XIII. kerületében utca van róla elnevezve. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

152 éve

1874 – Megszületett Gertrude Stein amerikai írónő.

1903-ban Párizsban művészeti szalont nyitott az általa "elveszett nemzedék"-nek nevezett, Európába áttelepült, kiábrándult amerikai írók részére. Az Amerikai Egyesült Államokban született német bevándorlók gyermekeként, pszichológiát, filozófiát és orvostudományt tanult. 1903-ban Párizsban telepedett le bátyjával, Leóval, majd a Rue de Fleurus 27. szám alatti műterem lakásuk a város szellemi és művészeti életének egyik központjává vált. A híres szalon állandó vendégei közé tartozott Hemingway, Zelda és Scott Fitzgerald, Paul Robeson, Thornton Wilder, Picasso, Matisse, Derain, Juan Gris, Braque, Czóbel Béla és Apollinaire. Gertrude Stein személyisége és az élőbeszéd visszaadására törekedő dadaistán merész művei nagy hatással voltak az elveszett nemzedékre, Hemingwayre, Dos Passosra. A képzőművészet éppúgy érdekelte, mint az irodalom: jelentős műgyűjtőnek számított testvérével együtt. Leo helyét fokozatosan Alice B. Toklas foglalta el, akivel szerelmük majdnem 40 évig, Gertrude haláláig tartott. "Én fogom megírni maga helyett az önéletrajzát. Ugyanolyan egyszerűen, mint Defoe Robinson Crusoe-ét" - jelentette ki Stein, és 70 éve megjelent "Alice B. Toklas önéletrajza" című könyve, amelyben a század eleji Párizs művészeti életének alakjait is bemutatja. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

145 éve

1881 – Makón megszületett Galamb József gépészmérnök, a Ford Motor Company főmérnöke, a T-Model megalkotója.

Rövid ideig a diósgyőri vagongyárban dolgozott, majd az aradi MARTA (Magyar Automobil Rt. Arad) gyárban a gépkocsigyártást tanulmányozta, utóbb Németországban az Adler automobilgyárnál dolgozott. 1903 végén költözött az USA-ba. 1905-ben Henry Ford detroiti üzemében lett mérnök. 1908-ban kezdték gyártani az általa konstruált T-Ford-ot, amelyet a szellemes tervezés, ötletes technikai megoldás és megbízhatóság jellemzett. Másik kiemelkedő alkotása a Fordson traktor (1918-1920), mely az USA-ban mintaképül szolgált a traktorgyártás számára. Az ő elképzelései alapján szervezték meg a gépkocsik futószalagon való gyártását. Bolygókerekes sebességváltója és villamos gyújtóberendezése kora gépkocsitechnikájának kimagasló alkotásai voltak. Horthy István, Horthy Miklós kormányzó idősebbik fia, aki gépészmérnöki diplomát szerzett, a Ford Műveknél szerezte gyakorlati ismereteit, ahol mentora, azaz főnöke Galamb József volt.Magyarságát nem felejtve 1921-ben ösztöndíjat alapított a makói ipari felsőoktatásban tanuló rászorulóknak. Egy évvel később szülővárosában Ford kereskedést nyitott. Az első világháború alatt tengeralattjáró keresőket fejlesztett. 1942-ben Ford ötlete nyomán egy hathengeres autó tervezésébe kezdett. 1944-ben orvosa javaslatára vonult vissza az aktív munkától. 1981-ben táblát avattak emlékére Makón, később szobrot is, végül iskolát neveztek el róla. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Technika Magyar

127 éve

1899 – Megszületett Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, aki Horthy Miklós parancsára budapesti zsidókat mentett meg.

Debrecenben született. Az Esztergom környéki páncélosok Budapestre vezénylésével mentette meg a budapesti zsidóságot, ami hozzávetőleg 250 ezer lelket jelent.A kormányzó és a magyar katonák akciója volt az egyetlen eset a Hitler által megszállt Európában, ahol egy Németországgal szövetséges ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy megmentsék a zsidókat. Több mutatása

Teljes esemény 2

Született Történelem Magyar

67 éve

1959 – Repülőgépszerencsétlenség következtében meghalt Buddy Holly amerikai énekes, dalszerző a rock and roll úttörője.

Eredeti nevén: Charles Hardin Holley. Buddy Hollyt és zenésztársait szállító repülőgép Moorhead (Minnesota) közelében lezuhant, minden utasa életét vesztette. Don McLean American Pie című számában emlékezett meg a tragédiáról: „The day the music died” („a nap, amikor a zene meghalt”). Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Katasztrófa

37 éve

1989 – Meghalt John Cassavetes amerikai színész, filmrendező és forgatókönyvíró (New York árnyai).

Los Angelesben 59 éves korában halt meg. 1968-ban a "Piszkos tizenkettő" című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi mellékszereplőként Oscar- és Golden Globe díjra is jelölték, 1984-ben "A szeretet erejé"-ért elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját. Egy kínai bukméker meggyilkolása Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média

501 éve

1525 – Megszületett Giovanni Pierluigi da Palestrina olasz zeneszerző.

A reneszánsz templomi zene kiemelkedő képviselője. Húszéves korában a palestrinai katedrális orgonistája és karmestere lett, majd 1551-ben kinevezték a Szent Péter-bazilika Gyula-kápolnájának karmesterévé. Pártfogója III. Gyula pápa volt. 1554-ben adták ki miséinek első könyvét, amit a pápának ajánlott. 1560 körül írta híres Improperiáit, ami elnyerte IV. Piusz pápa tetszését is. A művet ettől kezdve a mai napig minden nagypénteken elénekli a pápai kórus. Termékeny komponista volt. Több száz munkát hagyott ránk, többek között 104 misét, több mint 300 motettát, 68 offertóriumot, 72 himnuszt, 140 madrigált, 5 siralmi éneket, 35 magnificatot és számos más művet. Miséi saját hazájában az első nemzeti vallási zeneművek voltak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

54 éve

1972 – Megkezdődött a tizenegyedik Téli Olimpia Japánban, Sapporoban.

Sapporo remekül megszervezett, mégis botrányos Téli Olimpia volt, köszönhetően az amatőr-profi vitának, és a reklámok kérdésének. Kanada jégkorongválogatottja inkább nem is indult a japán játékokon, tiltott reklámozásért pedig a helyszínen zárták ki a versenyből az osztrákok nagy reménységét, a síelő Karl Schranzot. Végül 30 országból ezer sportoló érkezett a versenyekre, az éremtáblázaton pedig Szovjetunió visszaállt az élre, 5 arany-, 5 ezüst- és 3 bronzéremmel. A szovjetek mind az öt bajnoki címet sífutásban nyerték, ebből Galina Kuklova egyéniben kettő, váltóban egy aranyérmet szerzett. A gyorskorcsolyaszámokban ismét a hollandok diadalmaskodtak, Ard Schenk 1500, 5000 és 10 000 méteren is nyert. A műkorcsolyázó Almássy Zsuzsa az ötödik helyen végzett. Egyébként ez volt a legelső olyan Téli Olimpia, ahol egyetlen finn versenyző sem lett bajnok. Több mutatása

Teljes esemény 0

Sport

49 éve

1977 – Meghalt ifj. Horváth János Kossuth-díjas filológus, egyetemi tanár.

A középkori latin nyelv, s ezen belül a magyarországi latin nyelvű irodalom kiváló kutatója volt. Az Árpádkori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái című műve úttörő munka a stíluskutatás terén. Jelentős eredményeket ért el az Anonymus - kutatásban is, s elkészítette a Budai krónika és Thuróczy János magyar krónikájának fordítását. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar

29 éve

1997 – Meghalt Bohumil Hrabal cseh író (Sörgyári capriccio).

Klement Gottwald Állami Díjas író. 1914-ben született, jogot tanult a prágai Károly Egyetemen, 1939-től jogász tisztviselőként dolgozott, majd volt vasúti pályamunkás, forgalmi tiszt, biztosítási ügynök, utazó kereskedő, acélgyári munkás, hulladék papírgyűjtő és színpadi mindenes is. 1962. óta író. Magyar nyelven is megjelent műveiből: "Táncórák idősebbeknek és haladóknak", "Szigorúan ellenőrzött vonatok", "Sörgyári capriccio", "Díszgyász", "Gyöngéd barbárok", "Harlekin milliói", "Őfelsége pincére voltam". Elképesztően rossz tanuló volt, egyszer évet is kellett ismételnie. Rendkívül gátlásos volt, szinte egyfolytában zavarban volt. Ekkor jött rá, hogy a sör kiválóan oldja zavarát és elkezdett kocsmába járni, ahol imádta hallgatni az embereket, a harmadik sör után pedig kezdte magát olyan jól érezni, hogy be is kapcsolódott a beszélgetésekbe. A Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok című műveiből, film is készült Jiri Menzel rendezésében. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Irodalom

27 éve

1999 – Meghalt Schirilla György, hosszútávfutó, aki 37 éven át minden évben átúszta a jeges Dunát. Fia, ifj, Schirilla György folytatja a hagyományt.

Budapesten halt meg. 1957-től minden évben átúszta a jeges Dunát. Schirilla az egészséges életmód apostola volt, ehhez szorosan kapcsolódott a számára erőt adó vegetarianizmus. 12 éves kora óta nem evett húst, idővel áttért a teljesen növényi táplálkozásra. Az étrend mellett gyakorolta a vízkúrákat, a szabadban végzett aktív "mezitlábaskodást" és a pozitív gondolkodást, számtalan könyvben adta közre tanácsait az egészséges életmódról. Az extrém kihívásokat kedvelő Schirilla, aki 1973-ban szerzett testnevelő tanári oklevelet, a futásban is próbára tette magát. 1975 és 1982 között minden évben teljesítette a Balaton körüli szuper-hosszútávfutást. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot. Páratlan teljesítménye nyomán forgatta róla Gazdag Gyula a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjét, a mára klasszikussá vált darabban a sportteljesítmény a függetlenség szimbóluma lett. Halála után fia, ifj. Schirilla György ápolja hagyományát, és azóta ő ússza át a jeges Dunát.http://www.schirilla.hu/edesapam.html Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar