Brigitta névnapja

Október 11.

123 éve

1903 – Megszületett Németh Kálmán szobrászművész, faszobrász, restaurátor, a hazai restaurátorképzés megalapozója.

A háború borzalmai mélyen érintették, alkotásai a békére, a hazaszeretetre, az emberségre intenek. Politikai nézetei nem illettek a szocialista kultúrpolitikai elképzelésekbe, nyugdíjazásakor, 1965-ben, engedélyeztek egyhetes kiállítást műveiből az Iparművészeti Múzeum aulájában, a nagy érdeklődés miatt kiállítást három hónapig meghosszabbították, tizenhétezren tekintették meg a munkáit. 4 műve a Magyar Nemzeti Galéria raktárában található meg. 1947-től a Szépművészeti Múzeum középkori és a barokk szobrait restaurálta, melyek a háború alatt súlyos károkat szenvedtek. Számos hamisítást derített ki, ugyanakkor néhány ismeretlen eredeti alkotást is felfedezett. Több mint húsz éven át a Szépművészeti Múzeum restaurátora volt. 1962–1965 között iskolát hozott létre a jövő restaurátorainak, ő fektette le a restaurátorképzés alapjait Magyarországon. Halála után utcát, iskolát neveztek el róla, Fót Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott neki, házát, kertjét és a képzőművészeti alkotásokat 1978-ban Fót Nagyközség Tanácsára hagyta azzal a feltétellel, hogy azt megőrzik és múzeumként üzemeltetik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

91 éve

1935 – Megszületett Ferdinandy György író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár.

1956-os események után Franciaországtól kért menedéket. Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyveladó volt. Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett, majd a Puerto Ricó-i Egyetem tanára volt. A Szomorú Vasárnap című irodalmi lap kiadója és 1976-1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt.A francia írószövetség és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja. József Attila-díj (1995)Márai Sándor-díj (1997)Alföld-díj (2004)Déry Tibor-díj (2008)A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011) Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

63 éve

1963 – Meghalt Jean Cocteau francia író, filmrendező, zeneszerző és grafikus (A szépség és a szörnyeteg).

A Párizs környéki Milly-la-Foret-ben 74 éves korában halt meg. A sokoldalú művész 1955 óta tagja volt a Francia Akadémiának. Sikereket ért el a művészet több ágában is, nagy hatással volt az avantgarde áramlatokra, elsősorban a szürrealizmusra. Irodalmi sikereket 1923-ban "A párizsi fiú", 1929-ben a "Vásott kölykök" című regényeivel, 1927-ben az "Orpheusz" című színművével ért el. Rendezői tehetségét először az 1931-ben készült, "A költő vére" című filmjében kamatoztatta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Irodalom

64 éve

1962 – Megszületett Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok, többszörös Guinness-rekorder.

1982-ben kezdte repülő pályafutását, 1986-ban szerzett diplomát repülőmérnökként a Nyíregyházi Főiskolán és itt is tanított 5 évig, pilótaoktatóként. Több mint 120 féle repülőgép-típust repült, a vitorlázó repülőgépektől a Boeing utasszállítóig.Guinness-rekorder, 2007-ben Al Ainban, az Egyesült Arab Emírségekben felállította az orsózás világrekordját 408 darab egymást követő orsóval, valamint a kötelékrepülés Guinness-rekordját a legnagyobb súlykülönbségű repülőgépek között. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

15 éve

2011 – Meghalt Mészöly Dezső, Kossuth-díjas író, műfordító, irodalomtörténész.

Mészöly 1946 és 1959 között a Nemzeti, illetve a Madách Színházban dolgozott, mint dramaturg. 1963-tól 15 éven át volt a Magyar Televízió munkatársa. Shakespeare és Moliére fordítójaként alkotott maradandót. 1992-től a tévé Lyukasóra című irodalmi műsorát vezette. A Magyar Művészeti Akadémia tagja 1992-től haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar Színház

13 éve

2013 – Történelmi vereségét szenvedett el a magyar labdarúgó válogatott.

Világbajnoki selejtezőn kapott ki a magyar válogatott Hollandia csapatától 8-1 arányban. A meccs után Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondott, lemondását elfogadták.A magyar csapat a 8-1-es fiaskóval beállította története legsúlyosabb különbségű vereségét, 1908-ban Angliától, 1941-ben pedig Németországtól kapott ki 7-0-ra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Sport Magyar

4 éve

2022 – 96 éves korában meghalt Dame Angela Lansbury, Oscar-díjas, Golden Golbe-díjas, Emmy-díjas brit színésznő, énekesnő.

Teljes neve: Dame Angela Brigid Lansbury. Első filmszerepe az 1944-ben készült George Cukor rendezte Gázláng. További jelentős filmszerepei A mandzsúriai jelölt (1962), a Disney-féle Ágygömb és seprűnyél (1971) és A Szépség és a Szörnyeteg (1991). Sokat szerepelt televízióban és színpadon is. A Gyilkos sorok című, az egyik leghosszabb ideig futó sorozat főszereplője volt, több Agatha Christie regény filmadaptációjában is látható. Művészi munkájának elismeréseként Lansbury öt Tony-díjat, hat Golden Globe-díjat nyert, illetve számos további jelölést szerzett, köztük háromszor jelölték a Legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára, és tizennyolcszor Emmy-díjra. Munkássága elismeréséül II. Erzsébet királynő 1994-ben A Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatát adományozta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Zene

1 éve

2025 – Meghalt Diane Keaton, Oscar-díjas amerikai színésznő, rendező (A Keresztapa, Annie Hall).

Eredeti neve Diane Hall. 1968-ban a Broadwayen lépett színpadra Woody Allen Játszd újra, Sam című darabjában. Hamarosan filmekben is kapott szerepeket, majd Francis Ford Coppola felkérte A Keresztapa című filmbe, ahol Al Pacino feleségét alakította. Igazán Woody Allen filmjeivel vált ismertté: 1977-ben az Annie Hall című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. További ismert filmjei közé tartozik a Rejtélyes manhattani haláleset és az Elvált nők klubja. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média