★ Kiemelt esemény
Október 25.
36
éve
95
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1931 – Megszületett Annie Suzanne Girardot, César-díjas francia színésznő, énekes.
Legismertebb filmjei Rocco és fivérei, A szoknyás zsaru, valamint a közelmúltban készült Haneke A zongoratanárnője.
Óraátállítás. A téli időszámítás kezdete.
Magyarországon 1980 óta október utolsó vasárnapján hajnali 3-kor 2-re állítjuk az órákat. Az óraátállítás célja az volt, hogy a nappalok minél jobban egybeessenek az emberek megszokott ébrenléti idejével, ami átlagosan reggel héttől este tízig tart. Az óraátállítás először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás érhető el. A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. A nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. A vélemények ma már megoszlanak a téli-nyári időszámítás kapcsán, mivel energiafogyasztási szokásaink nagymértékben megváltoztak. A legújabb számítások szerint már nem lehet az óraátállítással energiát megtakarítani. Több mutatása
145
éve
1881 – Megszületett Pablo Picasso spanyol (katalán) születésű festőművész (Guernica).
A XX. század festészetének egyik legnagyobb hatású egyénisége, a kubizmus egyik atyja.
201
éve
188
éve
1838 – Megszületett Georges Bizet a romantika nagy francia zeneszerzője (Carmen).
Első szerzeményét 11 évesen alkotta, ekkor már a párizsi Conservatoire diákja volt. Első jelentős művét, a "C-dúr szimfóniát" 17 éves korában írta és ezzel elnyerte a Római-díjat, amelynek révén három évet tölthetett az olasz nagyvárosban. A "Don Procopio" című vígoperáját 1906-ban mutatták be kevés sikerrel, és következő műve, a "Gyöngyhalászok" című operája sem nyerte el a nézők tetszését. Ezt követően más szerzők műveinek átdolgozásából és zongoratanításból élt. 1871-ben besorozták a Nemzeti Hadseregbe a francia-porosz háború alatt, így kevés ideje maradt a komponálásra. 1871-ben írta zongorára a "Gyermekjátékok" című sorozatot, valamint a "Dzsamilé" című egyfelvonásos operáját. A párizsi Vaudeville-színház igazgatójának kérésére írt Alphonse Daudet Az arles-i lány című elbeszéléséhez kísérőzenét. Később a művet áthangszerelte nagyzenekarra, így hangversenydarabként hatalmas sikert aratott. Élete utolsó alkotása a "Carmen" című operája volt, amellyel azt remélte, hogy ez végre áttöri a francia közönség közönyét. A várt siker elmaradt, és a bemutató után néhány nappal a nagy beteg zeneszerző elhunyt. A "Carmen" későbbi előadásai viszont már hatalmas sikereket arattak, a mű pedig a közönség egyik nagy kedvence lett és a mai napig az egyik legismertebb és leggyakrabban játszott opera. Több mutatása
162
éve
1864 – Megszületett John Francis Dodge, az idősebbik autógyártó és milliomos Dodge-fívér.
Horace és John Francis Dodge világéletükben elválaszthatatlan testvérek voltak, együtt voltak szegények, együtt lettek milliomosok, és közben mindvégig együtt dolgoztak iszonyú keményen. Először egy biciklikészítő céget hoztak létre, ennek nyereségéből pedig megalapították a Dodge Brothers gépgyártó műhelyt. Először az Oldsmobile cégnek készítettek autómotorokat és váltókat, később pedig közös üzletbe kezdtek az akkor még ismeretlen Forddal. Már a befutott Ford cég legnagyobb részvényeseiként alapították meg saját autógyárukat, 1914-ben elkészült első autójuk, és a cégek közt elsőként egy 61 oldalas kézikönyvet is mellékeltek a remek minőségű kocsikhoz. Henry Ford nem sokkal ezután szakmai és anyagi féltékenységből inkább kivásárolta a fívérek részét a Ford-társaságból, és útjaik elváltak. A két fívér váratlanul, pár hónap különbséggel halt meg, és mivel gyermekeiket nem készítették fel időben az üzleti életre, a fejenként 100 millió dolláros vagyon inkább átkot jelentett az örökösöknek. Több mutatása
139
éve
1887 – Megszületett William Theodore Ronald Brailey angol zongoraművész, aki a Titanic fedélzetén az utolsó percekig játszott.
Apja, William Richard Brailey, akkoriban a spiritualizmus ismert alakja volt. Szállodában kezdett el zongorázni, ami első munkahelye volt, csellózni és fuvolázni is tanult. 1902-ben csatlakozott a Royal Lancashire Fusiliers-i ezredhez, ahol 12 évig zenészként dolgozott. Először az RMS Saxonia fedélzetén zongorázott, majd csatlakozott a Cunard gőzös RMS Carpathiahoz 1912-ben, ahol találkozott Roger Marie Bricoux francia csellóssal. A Carpathian való zenélés után mindkét férfi csatlakozott a White Star vonalhoz, és felvette őket a Liverpool CW és FN Black zenei ügynöksége, hogy szolgáljanak a Titanicon. Brailey a Titanicra 1912. április 10-én, Southamptonban szállt fel és 4 napig a hajón dolgozott zongoristaként (ekkor 24 éves volt). Rajta kívül még 7 zenész volt a hajón, a túlélők beszámolója szerint az utolsó percekig játszottak. Egyikük sem élte túl a katasztrófát. A zenészek tiszteletére emlékművet állítottak Southamptonban. Több mutatása
130
éve
119
éve
116
éve
1910 – Megszületett Willy Higinbotham amerikai fizikus, atombombaszakértő, aki megalkotta az első videójátékot.
Teljes nevén: William (Willy) A. Higinbotham Az első komputeren játszható játék 1958-ban készült, a neve Tennis for Two volt. Itt látható játék közben: http://www.youtube.com/watch?v=59PMs2Q-5jg Több mutatása
100
éve
1926 – Megszületett Bod Teri színésznő.
Teljes nevén: Bod Teréz
91
éve
82
éve
1944 – Megszületett Kovács Kati, Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, színésznő (Nem leszek a játékszered!).
Egerben egy gimnáziumi amatőr zenekarban énekelt. 1965-ben a "Ki mit tud?" győzteseként tűnt fel. A "Ki mit tud?" után 1966-ban győzött a táncdalfesztiválon is "Nem leszek a játékszered!" című dalával, amelynek szövegét is ő írta. 1972-ben a drezdai nemzetközi táncdalfesztivál győztese volt, 1974-ben Írországban elnyerte a country-fesztivál első díját, 1975-ben Angliában az év énekesnőjének választották. Filmjeiből: Eltávozott nap, Fényes szelek, A hamis Izabella, musical: Holnaptól nem szeretlek, nagylemezeiből: Suttogva és kiabálva, Autogram helyett, Életem lemeze, Szívemben zengő dal, Szerelmeslevél indigóval. Több mutatása
76
éve
1950 – Teréz anya Kalkuttában szerzetestársulatot alapított Missionaries of Charity, M.C. néven.
Teréz anya elhagyta a Loreto rendházat és Kalkuttába utazott, ahol 1950 október 7.-i jóváhagyással új szerzetestársulatot alapított a Szeretet Misszionáriusait (Missionaries of Charity, M.C.).Születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; arománul:Agnesa/Antigona Gongea Boiagi. A mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, aki a szegények között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kiváltotta. A Nobel -békedíjat 1979-ben kapta a szegények, a nélkülözők, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. Először 1986-ban, majd 1989-ben járt Magyarországon, és akkor részt vett rendjének budapesti házalapításán. Közösségének 4 nővére telepedett le hazánkban. 1995 októberben jelent meg életrajzi műve, Az egyszerű út címmel. 1996. október 1-jén Bill Clinton amerikai elnök az Amerikai Egyesült Államok díszpolgárává fogadta. Betegsége miatt 1997-ben visszavonult, 1997.09.05-én elhunyt. 1999. július 26-án Kalkuttában elkezdődött boldoggá avatásának folyamata, 2003.10.18-án avatta boldoggá II. János Pál pápa. Több mutatása
71
éve
70
éve
1956 – Sortüzet nyitottak a Kossuth téren békésen és fegyvertelenül tüntető tömegre.
Egyes becslések szerint 120-an haltak meg és sokan megsérültek. Az elkövetőket máig nem azonosították.
37
éve
1989 – Kormánydöntés született a Budapesti Értéktőzsde újranyitásáról.
A magyar tőzsde 1864. január 18-án kezdte meg működését Pesten, a Pesti Lloyd Társulat Duna-parti székházában. 1948. május 25-én a kormány feloszlatta a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét, annak a Szabadság téri épületben megtestesülő vagyonát pedig állami tulajdonba vette. 1989 októberében kormánydöntés született a tőzsde újranyitásáról. A hatálybalépéssel egyidejűleg tűzték ki június 21-ére a Budapesti Értéktőzsde alakuló közgyűlését, amely eredményeként még aznap, 1990. június 21-én újra megnyitotta kapuit a Tőzsde. Több mutatása
35
éve
1991 – Bejegyezték az első magyar webcímet, a sztaki.hu-t.
Az első magyar honlapok csak 1993-ban indultak.
31
éve
611
éve
1415 – A Százéves háború egyik legvéresebb csatája folyt Azincourt-nál.
V. Henry 11000 katonájával leigázta Normandiát 1415 augusztusában. Szeptemberre a csatáktól és betegségektől megtizedelt sereg visszavonulásra készülődött. Azincourtnál 20000-30000 francia páncélos katona szorította sarokba az angolokat. V. Henry bevetette íjászait, akik könnyű felszerelésükkel, gyors mozgásukkal felülkerekedtek a franciákon. 6000 francia és csak 450 angol veszett oda. A Százéves háború (1337-1453) az Anglia és Franciaország közt, Flandria gazdag ipari területeiért és a francia trón birtoklásáért folytatott, 116 évig tartó háború volt. A háború 1337-ben vette kezdetét, mikor III. Edward megszállta seregeivel Flandriát. Hatalmas győzelmet aratott a Crécy csatában (1346), sikerét főként 10000 kiválóan képzett, angol hosszúíjjal felszerelt íjászának köszönhette. Miután fia Edward, a Fekete Herceg a Poitiers-i csatában (1356) foglyul ejtette II. János királyt, aki 1350-ben vette át a trónt, a franciák jelentős területeket kényszerültek átadni az angoloknak. A királyért kért váltságdíj részeként Anglia birtokába került Aquitania, majd Calais. 1422-re angol fennhatóság alá kerültek a Loire folyótól északra fekvő területek. A háború fordulópontját 1429-ben Jeanne d?Arc angolellenes mozgalma hozta. A franciák 1453-ra Calais kivételével visszafoglalták területeiket. Érdekességek: Az angolok a hosszúíjat a Százéves háborúban alkalmazták először a kontinensen. Egy képzett íjász percenként 12 nyilat lőtt el. A franciák győzelmét a puskapor időközbeni feltalálása segítette. A háborút teljes egészében francia földön vívták. Az Azincourt-i csatában az angol katonák vérhastól szenvedtek, az íjászok emiatt félmeztelenül harcoltak. Jeanne d?Arc-nak nem volt fegyvere, egy lobogóval indult harcba. Több mutatása
534
éve
379
éve
1647 – Meghalt Evangelista Torricelli itáliai fizikus és matematikus.
Galilei halála után örökölte hivatalát: ő lett a toszkánai nagyherceg udvari matematikusa, illetve a firenzei akadémia matematikaprofesszora. Elsőrendű lencsecsiszolóként jelentős külön jövedelemre tett szert. Felfedezései nagy hatással voltak a tudományra a szabadesés és hajítás törvényszerűségeiről. róla elnevezett tétel kimondja, hogy egy folyadék tartályból való kiáramlásakor az áramlási sebesség arányos a folyadékoszlop magasságának négyzetgyökével, vagyis nem függ a folyadék milyenségétől. Nagymértékben hozzájárult a differenciálszámításkialakulásához is. Továbbfejlesztette Galilei távcsövét és egy egyszerű, de hatékony mikroszkópot talált fel.Ő volt az első, akinek hosszabb ideig sikerült vákuumot fenntartania. helyesen magyarázta a szél keletkezését a légkörben jelenlevő hőmérséklet- és nyomáskülönbségekkel.Torricelliről nevezték el a nyomás egyik fizikai mértékegységét. (1 torr=133,3 pascal.) Az ő nevét viseli egy holdkráter, valamint a 7437-es aszteroida is. A levegő nyomását ő mérte meg először. Több mutatása
138
éve
130
éve
123
éve
1903 – 45 éves korában elhunyt Fadrusz János szobrászművész (Mátyás király lovasszobra Kolozsvárott).
A 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakja, számos országos hírű remekmű alkotója.
101
éve
95
éve
90
éve
1936 – Németországban aláírták a német-japán antikomintern paktumot, amely elsősorban a Szovjetunió ellen irányult.
Komintern - Kommunista Internacionálé 1937-ben csatlakozott hozzá Olaszország, 1939-ben Magyarország, Mandzsukuo és Spanyolország, 1941-ben Bulgária, Dánia, Finnország, Horvátország, Kína (Nanking), Románia és Szlovákia. Több mutatása
82
éve
78
éve
72
éve
1954 – Meghalt Rápolthy Lajos szobrász-, és éremművész.
Strobl Alajos tanítványa volt. Főleg szoborportrékat és érmeket állított ki a Műcsarnokban. Néhány évig Konstantinápolyban élt, s 1915-1916-ban az ankarai művészeti akadémia tanára volt. Ankarában elkészítette Kemál Atatürk szobrát. Több mutatása
70
éve
70
éve
66
éve
1960 – A tizenhét éves Mick Jagger találkozott régi iskolatársával, Keith Richardsszal.
Mindketten féltett rhythm and blues lemezeket szorongattak a hónuk alatt. A beszédtéma tehát adott volt, és ez egy életre megpecsételte a sorsukat. Több mutatása
61
éve
1965 – Meghalt Ascher Oszkár, színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató.
Kossuth-díjas, kiváló művész.
50
éve
1976 – Meghalt Raymond Queneau francia író, költő, esszéista, matematikus.
Queneau a francia avantgárd egyik különleges alkotója volt. 10 éves korában kezdett írni. 1920-ban a Sorbonne-on tanult, és 1924-ben filozófiatörténeti diplomát szerzett. 1929-ben a szürrealistákhoz csatlakozott. Több mutatása
42
éve
1984 – Miskolcon megszületett Réti Adrienn színésznő (Jóban Rosszban - Alíz).
Filmek: Poligamy, Megdönteni Hajnal Tímeát
42
éve
1984 – Megszületett Katy Perry amerikai énekesnő (I Kissed a Girl, Hot N Cold, Thinking of you, California Gurls).
Katheryn Elizabeth Hudson 1984. október 25-én született a kaliforniai Santa Barbarában. Két lelkipásztor középső gyermeke, dzsesszesített egyházi zenén nőtt fel, a templomi karban énekelt. Miután Steve Thomas és Jennifer Knapp leszerződtette a Red Hill Records-hoz, 2001-ben elkezdte felvenni első albumát (dzsessz-hangulatú egyházi keresztény számok), Katy Hudson címmel. Tizenéves korában Perry és az egyik barátja találtak egy Queenalbumot, ami később nagy hatással volt rá. 2004-ben Perry énekesnőnek szerződött a The Matrix-hoz, aki korábban Avril Lavigne-nel, Britney Spears-szel és Liz Phairrel is együtt dolgozott. Perry elkezdett együtt dolgozni Glen Ballarddal a bemutatkozó albumon, melyet 2005-ben akartak megjelentetni. 2004 októberében ő lett a Blender Magazin 'The next big thing'je. Az egyik, Ballarddal írt száma, a Simple, később betétdala lett a The Sisterhood of the Traveling Pants című filmnek. 2006-ban együtt dolgozott a P.O.D.-vel. A zenei iparban nyíltan beszélt a küzdelmeiről. A dalai végül megnyerték a Virgin Records igazgatójának, Jason Flomnak a tetszését, aki a Capitol Music Group feje volt, és leszerződtették a kiadóhoz. Dalait gyakran játsszák az olyan zenei adók, mint a VH1 és az MTV. Miután Katy leszerződött a Capitol Recordshoz, elkezdte felvenni One of the Boys című albumát, melyet 2008-ban adtak ki. Együtt dolgozott Greg Welsszel, Dr. Luke-kal, Butch Walkerrel, Max Martinnal és Cathy Denisszel. 2008. június 17-én kiadták az USA-ban a lemezt, amelyet Katy a Vans Warped Toursszal reklámoz. Katy Perry stílusát 1940-es, 1950-es évek divatjának felújított darabjai jellemzik, retro hangulatú. A deréknadrágok, a nagy és feltűnő minták, az egyrészes fürdőruha, a mélyen dekoltált, pántnéküli felsőrészek, a 'pörgősszoknyák', virágos hajdíszek, óriási napszemüvegek jellemzik öltözködését. Több mutatása
35
éve
1991 – Helikopter balesetben meghalt Bill Graham, legendás koncertszervező.
Huey Lewis koncertjét követően történt a baleset. 60 éves volt. Neki köszönhetjük a Live Aid koncert produceri munkáját, az Amnesty International turnét és több amerikai fesztivál szervezését. Tucatnyi zenekar és előadó karrierjét egyengette, néhány ezek közül, Greateful Dead, Van Morrison és Santana. Több mutatása
33
éve
1993 – Meghalt Vincent Price amerikai színész, aki elsősorban horrofilmekben szerepelt több mint 50 éven át.
Edgar Allan Poe műveiből készült filmek egyik állandó főszereplője volt. 1985-ben rajzfilmben is megjelent, a Scooby-Doo sorozatban róla mintázták Vincent Van Gond alakját, akinek a hangját is ő kölcsönözte. Számos rémtörténet után szerepelt Michael Jackson Thrillerében is, a Thriller című album címadó dalának narrátora volt, a Thriller 14 perces filmváltozatában ő mondja a – 6.30 percnél kezdődő – temetői jelenetnél elhangzó, félelemkeltő szöveget, s neve nemcsak a stáblistán szerepel (13.10-nél olvasható), hanem a filmbeli történetben, amikor Jackson és barátnője kijönnek a moziból, a bejáraton Vincent Price-t és a Thrillert hirdetik (4.13). Utolsó filmszerepében, az Ollókezű Edwardban stílusosan búcsúzott. Két csillaga is van a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Több mutatása
24
éve
22
éve
12
éve
11
éve
2015 – Meghalt Nagy Gy. Margit textil- és zománcművész.
Férje Varga Miklós szobrászművész volt. Absztrakt ábrázolásokat, majd egyszínű, "plasztikus szőnyegeket" és sík hatású "kettős szőnyegeket" készített. 1985-ben kénytelen volt felhagyni a gobelinművészettel, mert a belélegzett textilszálak károsították a tüdejét. Ezután a tűzzománc technikával foglalkozott. Több mutatása
10
éve
2016 – Meghalt Bara Margit Éva, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek filmcsillaga.
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetettje. Ismertebb filmjei a Szakadék, a Bakaruhában, a Szegény gazdagok, a Ház a sziklák alatt és a Csempészek. Több mutatása
8
éve
3
éve