Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

574 éve

1452 – Megszületett Leonardo Da Vinci festő, szobrász, grafikus, építész, mérnök és természettudós.

Festészetében a művészetet a tudománnyal hozta kapcsolatba, rendelkezett a pontos érzékelés és a megszerzett ismeretek megjelenítésének képességével. Leonardo hírnevét az "Utolsó vacsora" és a "Sziklás Madonna" alapozta meg. Firenzében festett jelentős művei a "Mona Lisa" és a "Szent Anna harmadmagával". Vázlataiban számos műszaki problémát megoldott az utókor számára, korát megelőzve leghíresebb vázlata a helikopter "terve". Több mutatása

Teljes esemény 0

1452. 04. 15. Született Történelem Tudomány Alkotás Technika

130 éve

1896 – Befejeződött az első újkori Nyári Olimpia Athénban.

14 nemzet sportolói 9 sportágban mérték össze ügyességüket az első újkori Olimpiai Játékokon. Női résztvevő még nem volt, a 311 férfi összesen 43 versenyszámban indult. Magyar szempontból több siker is született. Dr. Kemény Ferencet, a NOB alapító tagját beválasztották az öttagú versenybíróságba, és a kiküldött hat magyar sportoló is szép eredményeket ért el. Hajós Alfréd úszó, a Margit-szigeten álló uszoda későbbi névadója - és tervezője - megnyerte a Zea tengeröböl 11 fokos vizében az 500 és az 1200 méteres versenyt. Az atléták közül Kellner Gyula harmadikként ért be a maratoni távon (a győztes a görög Szpiridon lett), Dáni Nándor bronzérmes lett 800 méteres síkfutásban, Szokolyi Alajos pedig 100 méteres futásban lett harmadik. A pontversenyt az Egyesült Államok nyerte 11 ezüstéremmel, második helyen a házigazdák végeztek 10 bajnoksággal, a harmadik Németország lett. Érdekesség, hogy az első Újkori Olimpián az első helyezett ezüstérmet, míg a második helyezett bronzérmet kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1896. 04. 15. Történelem Érdekes Sport

114 éve

1912 – Elsüllyedt a Titanic luxushajó.

Útban Southamptonból New Yorkba tartott a hajó, a baleset Halifax (Új Skócia) partjainál történt, körülbelül 1500-an haltak meg. 2200 utassal a fedélzetén indult el. A Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó, amely egy jégheggyel történt, 1912. április 14-i végzetes ütközéséről és 1912. április 15-i elsüllyedéséről vált ismertté. Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom dominálására tervezték a White Star Line társaság számára. A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és elsüllyedésének időpontjában a Titanic volt a legnagyobb utasszállító gőzhajó a világon. Első útján (az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe), 1912. április 14-én, vasárnap 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 02:20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával kettétörve elsüllyedt. Az első segítséget nyújtó hajó neve Kárpátia volt.A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, melyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak (a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták). Több mutatása

Teljes esemény 0

1912. 04. 15. Történelem Katasztrófa Technika

262 éve

1764 – Meghalt Madame Pompadour, XV. Lajos francia király leghíresebb és legbefolyásosabb szeretője.

42 éves korában halt meg. Teljes nevén: Jeanne Antoinette Poisson Marquise de pompadour Madame Pompadour 1744. 12. 8-án XV. Lajos kegyencnőinek listáján az első helyre lépett, majd szeretőből politikai tanácsadóvá vált. Jeanne Antoinette Poisson, akinek 1745-ben a király a Pompadour márkinője címet adományozta, az előző hivatalosan elismert szerető, Marie-Anne de Mailly-Nesle, Chateauroux hercegnője halála után nyerte el XV. Lajos kegyeit. Hosszú ideig, 1745-től 1764-ig gyakorolt befolyást a királyra, valamint a politikai életre. Több mutatása

Teljes esemény 0

1764. 04. 15. Meghalt Történelem Nő

147 éve

1879 – Szent Bernadett ünnepe, akinek gyermekkorában Lourdes városban megjelent Szűz Mária.

Teljes nevén: Bernadette Soubirous (Marie-Bernard Soubirous). Szentté avatása óta használatos a Soubirous Szent Bernadett vagy Lourdes-i Szent Bernadett elnevezése is. Szegény család gyermeke volt, tizenéves korában összesen 18 alkalommal, 1858-ban Lourdes-ban megjelent előtte Szűz Mária. Sokan kételkedtek a szavában, de később hitelesnek fogadták el a történetét. Szűz Mária gyógyító forráshoz vezette a lányt, ahol csodás gyógyulások történtek. Bernadett kolostorba vonult, de ott sem fogadták szeretettel. Békében viselte a sorsát, 1879-ben, mindössze 35 évesen hunyt el. Teste tökéletes állapotban pihen egy üvegkoporsóban, megtekinthető a nevers-i Saint Gilgard-kolostorban. Több mutatása

Teljes esemény 0

1879. 04. 16. Meghalt Történelem Nő Ünnep

125 éve

1901 – Megszületett Dinnyés Lajos, aki 1947-48-ban -a kommunisták javaslatára- Magyarország miniszterelnöke volt.

Alsódabason született. 1919-ben önkéntesként szolgált a budapesti vadászzászlóaljnál. Tanulmányait a keszthelyi gazdasági akadémián végezte, ahol 1927-ben gazdász oklevelet szerzett, majd hosszabb tanulmányutat tett külföldön. Gazdászhallgatóként a jobboldali ifjúsági mozgalmak egyik vezetője volt, 1929-ben belépett az Agrár Pártba, 1930-ban az egyesített FKgP tagja lett, és a kisgazdamozgalmat szervezte a Duna-Tisza közén. 1931-ben az alsódabasi választókerületet képviselte, 1934-ben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának tagja lett. 1935-ben ismét bekerült a képviselőházba, ahol szembeszállt a szélsőjobboldallal, bírálta a német kötődést és a zsidótörvények ellen szavazott. A II. világháború idején nem vett részt a politikai életben, egy élelmiszer-ipari cégnél dolgozott, majd behívták katonának. A német megszállás után, 1944. márciusától bujkálni kényszerült a Gestapo elől. 1945-től parlamenti képviselőként ismét politizált, augusztusban az FKgP Országos Intéző Bizottsága és a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei pártszervezet elnökévé választották, valamint FKgP Politikai Bizottságának is tagja volt. 1947. márciusától szeptemberig honvédelmi miniszterként a Magyar Kommunista Párt vezetőivel és a megszálló szovjet katonai parancsnoksággal jó kapcsolatokat épített ki. Miután Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerült, május 30-án Tildy Zoltán köztársasági elnök a kommunisták javaslatára Dinnyés Lajost nevezte ki miniszterelnökké, egyúttal az Országos Tervgazdasági Tanács elnökévé. Kormánya fogadtatta el az első ötéves tervet és ratifikáltatta a párizsi békeszerződést. Az 1947. évi választások után - amelyet csalással nyertek meg a kommunisták -, teljesen egyértelművé vált, hogy az ő akaratuk szerint kormányzott. Ismét kormányfő lett, az általuk előírt politikai irányvonallal azonosult. A nagybankok államosítását elfogadtatta, a Magyar Függetlenségi Pártot betiltotta, a Szovjetunióval, Jugoszláviával, Bulgáriával és Lengyelországgal barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött. 1948. márciusában elfogadtatta a száznál több munkást foglalkoztató ipari üzemek, júniusban az egyházi iskolák államosítását elrendelő törvényt. Decemberi távozása után az Egyesített Mezőgazdasági Kísérletek Intézetének elnöke lett, 1952-től az Országos Mezőgazdasági Könyvtár igazgatója, 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, 1958-tól az országgyűlés alelnöke volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1901. 04. 16. Született Történelem Magyar

159 éve

1867 – Megszületett Wilbur Wright amerikai pilóta, aki fivérével végrehajtotta az első sikeres motoros repülést.

Az Indiana állambeli Millville-ben született. 1903-ban volt az első sikeres repülésük. A Wright fivérek - Orville és Wilbur - 1900. óta foglalkoztak repülő szerkezetek építésével. Repülőgépüket négyhengeres, 12 lóerő teljesítményű, vízhűtéses motor hajtotta és két légcsavar emelte a magasba. Egy magassági kormány és két - a 12,29 m hosszú hordouófelületen elhelyezett - oldalkormány gondoskodott az irányításáról. Az Észak-Karolina állambeli Kitty Hawk melletti homokdűnéken Orville Wright ezzel a 355 kg-os "Flyer I" repülőgéppel négy irányított, egyenes vonalú repülést hajtott végre, amelyek közül a leghosszabb 59 másodperces és 265 méteres volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1867. 04. 16. Született Történelem Tudomány Technika