Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

81 éve

1945 – Meghalt Franklin Delano Roosevelt, aki az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke volt.

A Georgia állambeli Warm Springsben 62 éves korában, agyvérzésben halt meg. Utóda az addigi alelnök, Harry Spencer Truman lett. Külpolitikailag és belpolitikailag egyaránt nehéz időkben 12 éven át kormányozta az Egyesült Államokat. Ő volt az első, és egyben egyetlen elnök, aki négyszer jelöltette magát e legmagasabb tisztségre sikeresen. 1928-ban került a nyilvánosság elé, New York állam kormányzójaként, a gyermekbénulásban szenvedő, demokrata Roosevelt. 1932-ben választották először elnökké. 1933-ban "New Deal" (Új irány) programjával úrrá lett a világgazdasági válságon: jelentős állami hiteleket folyósított, intézkedéseket hozott a munkanélküliség csökkentésére, állami vállalatokat létesített, elektrifikálási programot hirdetett, valamint a szakszervezeteknek biztosította a szabad tevékenységet, bevezette az aranykivitel tilalmát. A diktatúrák elleni küzdelemben az Egyesült Államok az elszigetelődés helyett Nagy-Britannia és a Szovjetunió oldalán belépett a második világháborúba. Több mutatása

Teljes esemény 0

1945. 04. 12. Meghalt Történelem

134 éve

1892 – Megszületett a skót Sir Robert Alexander Watson-Watt, a radar feltalálója.

A radar visszaverődő rádiósugarak segítségével határozza meg távoli objektumok helyzetét, méretét, formáját, gyorsaságát és irányát. Sir Robert Alexander Watson-Watt azért fejlesztette ki az első radar-rendszert, hogy a biztonságos repülés érdekében nyomon lehessen követni a viharok útvonalát. Találmánya mindazonáltal hozzásegítette a Szövetségeseket a II. Világháborúban a németek elleni győzelemhez is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1892. 04. 13. Született Történelem Tudomány Technika

507 éve

1519 – Megszületett Medici Katalin II. Henrik felesége, francia királyné, Lorenzo Medici unokája.

Saját lánya, Valois Margit mennyegzőjének a napján elrendelte a Szent Bertalan-éji mészárlást. Franciaország királya katolikus papok és főpapok unszolására beleegyezett abba, hogy az éj közepén harangkongatás jelre, az otthonukban csendesen alvó protestánsok ezreit, (akik bíztak királyuk becsületszavában) minden figyelmeztetés nélkül kihurcolják, és hidegvérrel lemészárolják. Több mutatása

Teljes esemény 0

1519. 04. 13. Született Történelem Nő