Történelem kategória
86
éve
5
éve
2021 – Meghalt Fülöp brit herceg, II. Erzsébet brit királynő férje.
Eredeti nevén: Philip, Duke of Edinburgh 1934. óta él Angliában, 1947-ben lemondott a görög és dán trónigényéről, brit állampolgárságot kapott és VI. György királytól megkapta az edinburgh-i hercegi címet. 1957. óta az Egyesült királyság hercege. 1948-tól 1952-ig szárnysegéde volt VI. György királynak, 1952-től kancellárja az Edinburgh-i, majd a Cambridge-i Egyetemnek is, flottatengernagy és légimarsall, a Nemzetközösségi Játékok, a Mezőgazdasági Társaság és a Nemzetközi Természetvédelmi Alap elnöke. 1988-ig a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke is volt. 74 éven keresztül volt II. Erzsébet királynő férje. Több mutatása
63
éve
20
éve
2006 – Megtartották a 2006-os országgyűlési választások első fordulóját.
A választások első fordulóját április 9-én, a második fordulót április 23-án rendezték. Az első fordulóban a részvételi arány 67,83% volt, míg a második fordulóban a választópolgárok 64,39%-a jelent meg.A választások után a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alakított kormányt. Több mutatása
114
éve
1912 – Elindult végzetes útjára a Titanic luxushajó.
A hajó április 10-én áltt szolgálatba Southamptonban, ahol a személyzeten kívül több mit 900 utas szállt fel rá. Ezután még kétszer kötött ki további utasokat felvéve, majd április 12-én, déli 1 óra 30 perckor húzta fel utoljára a horgonyt.A Titanic brit Olympic-osztályú utasszállító hajó, amely egy jégheggyel történt, 1912. április 14-i végzetes ütközéséről és 1912. április 15-i elsüllyedéséről vált ismertté. Egy óceánjáró hármas második hajójaként a Titanicot és testvéreit heti három járat kiszolgálására és a transzatlanti forgalom dominálására tervezték a White Star Line társaság számára. A hajót a Harland and Wolff hajógyárban építették az észak-írországi Belfastban, és elsüllyedésének időpontjában a Titanic volt a legnagyobb utasszállító gőzhajó a világon. Első útján (az angliai Southamptonból a franciaországi Cherbourgba, onnan az írországi Queenstownba (1921-től Cobh), és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe), 1912. április 14-én, vasárnap 23:40-kor a hajó jéghegynek ütközött, és április 15-én, hétfőn 02:20-kor, az ütközés után alig több mint két és fél órával kettétörve elsüllyedt. A Titanicot a konkurens Cunard Line hajózási társaság két óriáshajója, a Lusitania és Mauretania vetélytársának szánták. A Titanic és testvérhajói, az Olympic és a Gigantic lettek volna a leghosszabb óceánjárók, melyek egyben a legnagyobb luxussal is szolgálnak (a Gigantic nevét a Titanic katasztrófája után Britannicra változtatták). Több mutatása
177
éve
1849 – A tavaszi hadjárat során a Klapka György és Damjanich János vezette hadtestek megtámadták az osztrákokat.
A Klapka György vezette I hadtest és a Damjanich János vezette III. hadtest indította a támadást a Vácott állomásozó 7000 fős osztrák hadosztály ellen. Több mutatása
85
éve
1941 – Kikiáltották Horvátország függetlenségét.
A hitleri Németország 1941. márciusában lerohanta Jugoszláviát. A súlyos nemzeti ellentétektől szabdalt ország rövid tizenkét nap alatt összeomlott. Még 1941. április 10-én Zágrábban kikiáltották - német védnökség alatt - a Független Horvát Államot. Az új horvát államalakulat azonban nem maradt fenn sokáig és hamarosan kitört egy nagyon véres polgárháború. A polgárháborúból szovjet segítséggel a Tito vezette kommunista partizánmozgalom került ki győztesen. Több mutatása
54
éve
16
éve
2010 – Lezuhant Lech Kaczynski-t, a lengyel miniszterelnököt szállító repülőgép.
A Lengyel miniszterelnök és felesége, a lengyel elit számos képviselője, kormánytagok, összesen 132-en repülőgépszerencsétlenség áldozatai lettek az oroszországi Szmolenszk közelében. Több mutatása
199
éve