★ Kiemelt esemény
Április 16.
114
éve
94
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1932 – Megszületett Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó.
Polyák Imre azzal került a nagy magyar sportlegendák hősei közé, hogy három olimpián (helsinki, a melbourne-i és a római olimpián) volt ezüstérmes, majd eljutott a negyedikre, Tokióba is, ahol 1964-ben mégis megnyerte a hőn áhított aranyat a kötöttfogású birkózás pehelysúlyú versenyén. Életútja elismeréseként beválasztották a nemzetközi birkózó hírességek csarnokába. A Nemzet Sportolója lett, az évszázad birkózója, a fiatal nemzedék példaképe. Több mutatása
147
éve
1879 – Szent Bernadett ünnepe, akinek gyermekkorában Lourdes városban megjelent Szűz Mária.
Teljes nevén: Bernadette Soubirous (Marie-Bernard Soubirous). Szentté avatása óta használatos a Soubirous Szent Bernadett vagy Lourdes-i Szent Bernadett elnevezése is. Szegény család gyermeke volt, tizenéves korában összesen 18 alkalommal, 1858-ban Lourdes-ban megjelent előtte Szűz Mária. Sokan kételkedtek a szavában, de később hitelesnek fogadták el a történetét. Szűz Mária gyógyító forráshoz vezette a lányt, ahol csodás gyógyulások történtek. Bernadett kolostorba vonult, de ott sem fogadták szeretettel. Békében viselte a sorsát, 1879-ben, mindössze 35 évesen hunyt el. Teste tökéletes állapotban pihen egy üvegkoporsóban, megtekinthető a nevers-i Saint Gilgard-kolostorban. Több mutatása
125
éve
1901 – Megszületett Dinnyés Lajos, aki 1947-48-ban -a kommunisták javaslatára- Magyarország miniszterelnöke volt.
Alsódabason született. 1919-ben önkéntesként szolgált a budapesti vadászzászlóaljnál. Tanulmányait a keszthelyi gazdasági akadémián végezte, ahol 1927-ben gazdász oklevelet szerzett, majd hosszabb tanulmányutat tett külföldön. Gazdászhallgatóként a jobboldali ifjúsági mozgalmak egyik vezetője volt, 1929-ben belépett az Agrár Pártba, 1930-ban az egyesített FKgP tagja lett, és a kisgazdamozgalmat szervezte a Duna-Tisza közén. 1931-ben az alsódabasi választókerületet képviselte, 1934-ben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának tagja lett. 1935-ben ismét bekerült a képviselőházba, ahol szembeszállt a szélsőjobboldallal, bírálta a német kötődést és a zsidótörvények ellen szavazott. A II. világháború idején nem vett részt a politikai életben, egy élelmiszer-ipari cégnél dolgozott, majd behívták katonának. A német megszállás után, 1944. márciusától bujkálni kényszerült a Gestapo elől. 1945-től parlamenti képviselőként ismét politizált, augusztusban az FKgP Országos Intéző Bizottsága és a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei pártszervezet elnökévé választották, valamint FKgP Politikai Bizottságának is tagja volt. 1947. márciusától szeptemberig honvédelmi miniszterként a Magyar Kommunista Párt vezetőivel és a megszálló szovjet katonai parancsnoksággal jó kapcsolatokat épített ki. Miután Nagy Ferenc miniszterelnök emigrációba kényszerült, május 30-án Tildy Zoltán köztársasági elnök a kommunisták javaslatára Dinnyés Lajost nevezte ki miniszterelnökké, egyúttal az Országos Tervgazdasági Tanács elnökévé. Kormánya fogadtatta el az első ötéves tervet és ratifikáltatta a párizsi békeszerződést. Az 1947. évi választások után - amelyet csalással nyertek meg a kommunisták -, teljesen egyértelművé vált, hogy az ő akaratuk szerint kormányzott. Ismét kormányfő lett, az általuk előírt politikai irányvonallal azonosult. A nagybankok államosítását elfogadtatta, a Magyar Függetlenségi Pártot betiltotta, a Szovjetunióval, Jugoszláviával, Bulgáriával és Lengyelországgal barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötött. 1948. márciusában elfogadtatta a száznál több munkást foglalkoztató ipari üzemek, júniusban az egyházi iskolák államosítását elrendelő törvényt. Decemberi távozása után az Egyesített Mezőgazdasági Kísérletek Intézetének elnöke lett, 1952-től az Országos Mezőgazdasági Könyvtár igazgatója, 1954-től a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja, 1958-tól az országgyűlés alelnöke volt. Több mutatása
105
éve
1921 – Megszületett Peter Ustinov angol színész (Halál a Níluson, Agatha Christie sorozat).
80 nap alatt a föld körül, A Mikulás nyomában; Spartacus 1960 Oscar-díj a legjobb férfi mellékszereplőért; Quo Vadis?
321
éve
306
éve
198
éve
1828 – Bordeaux-ban meghalt Francisco José de Goya y Lucientes spanyol festő, metsző és litográfus.
Realista ábrázolásmódjával vált híressé (Ruhás Maya, Meztelen Maya, Leány korsóval, Köszörűs). Goya Spanyolország francia megszállását követően festette 1810. és 1813. között "A háború borzalmai", 1819. és 1823. között a "Fekete képek" sorozatait. Realista portréi ("VII. Ferdinánd"), és az óriás-víziók ("A páni rémület") mellett híres festményei a "Ruhás Maya" és a "Meztelen Maya". Több mutatása
196
éve
1830 – Meghalt Katona József drámaíró, a Bánk Bán szerzője.
Kecskeméti polgárcsalád fia volt, jogásznak szánták. Tagja a pesti magyar színtársulatnak, színész, fordító, dramaturg volt, majd darabokat kezdett írni. Viszonzatlanul szerelmes volt a későbbi Déryné primadonnába. A Bánk bánt az Erdélyi Múzeum 1814-ben meghirdetett pályázatára írta. A dicséretben részesített művek között nem szerepelt drámája. 1819-ben átdolgozza a Bánk Bánt, a pesten szereplő székesfehérvári társulat műsorra is tűzte, a cenzúra azonban nem engedélyezte az előadást. 1820-ban megjelent a dráma, írásban visszhangot azonban nem keltett. Kecskeméten jogi tevékenységet folytatott, ügyész, majd főügyész lett, az irodalommal, színjátszással nem foglalkozott. 1830 április 16-án szívrohamban halt meg. Bánk bán A drámát először 1833-ban mutatták be Kassán. A darab a 40-es években vált aktuálissá a nagyközönség számára, 1848. március 15-én Katona drámájával együtt ünnepelt a forradalom. 1861-től Erkel Ferenc zenéjével operaváltozatát is sikerrel játszák. Több mutatása
188
éve
1838 – Megszületett Wagner Sándor festő (Dugovics Titusz önfeláldozása).
Tanítványa volt Szinyei Merse Pál és Gabriel Schachinger is.
159
éve
1867 – Megszületett Wilbur Wright amerikai pilóta, aki fivérével végrehajtotta az első sikeres motoros repülést.
Az Indiana állambeli Millville-ben született. 1903-ban volt az első sikeres repülésük. A Wright fivérek - Orville és Wilbur - 1900. óta foglalkoztak repülő szerkezetek építésével. Repülőgépüket négyhengeres, 12 lóerő teljesítményű, vízhűtéses motor hajtotta és két légcsavar emelte a magasba. Egy magassági kormány és két - a 12,29 m hosszú hordouófelületen elhelyezett - oldalkormány gondoskodott az irányításáról. Az Észak-Karolina állambeli Kitty Hawk melletti homokdűnéken Orville Wright ezzel a 355 kg-os "Flyer I" repülőgéppel négy irányított, egyenes vonalú repülést hajtott végre, amelyek közül a leghosszabb 59 másodperces és 265 méteres volt. Több mutatása
155
éve
1871 – Péterhegyen megszületett Mikola Sándor, fizikus-pedagógus.
Mikola Sándor 1895-ben szerzett matematika - fizika szakos tanári oklevelet a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, ez után 31 éven keresztül tankönyveket írt és tanított. Kiváló pedagógus volt és sok időt szentelt a fizikatanítás megreformálásának. Tudományos munkájában főként a hangtanra és a fizika ismeretelméleti kérdéseire koncentrált, de szívesen foglalkozott kísérleti eszközök tervezésével is. Nevéhez fűződik az egyenletes mozgás tanulmányozására létrehozott buborékos cső, az ún. Mikola-cső. A budapesti Eötvös Lóránd Egyetem Fizikai Társasága 1961-ben alapította a Mikola Sándorról elnevezett díjat, amelyet a fizika terén végzett kutatásokért nyerhetnek el a kutatók. Több mutatása
137
éve
1889 – Megszületett Charlie Chaplin angol filmszínész, forgatókönyvíró és filmproducer (A kölyök, A diktátor).
Eredeti nevén: Charles Spencer Chaplin Londonban született. 1919-ben alapító tagja volt a United Artist Corporation filmgyártó és -kölcsönző vállalatnak Mary Pickforddal, Douglas Fairbanksszel és David Wark Griffith rendezővel. A hollywoodi filmek a vadnyugatot és a nagyvárosi életet, az "amerikai álmot" jelenítették meg. Chaplin 1925-ben bemutatott "Aranyláz" című némafilmje kigúnyolta a gazdagság utáni hajszát, becsületes "kisembert" alakított, aki végül elnyerte jutalmát. Az amerikai filmipar, az "álomgyár" az emberek mesevágyát elégítette ki. Az 1940-ben készült "A diktátor" című hangosfilmjében kettős szerepet alakított: Hitlert, a diktátort és a borbélyát, akit egyenruhában összetévesztenek a diktátorral. A filmben kifigurázta, nevetségessé tette és egyben bírálta Hitler magatartását. Több mutatása
130
éve
1896 – Megszületett Makláry Zoltán színész, országgyűlési képviselő.
Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész.
120
éve
1906 – Megszületett Löffler Béla szobrász, a szlovákiai magyarság egyik legjelentősebb képzőművésze.
A kassai dóm oldalánál elhelyezett, II. Rákóczi Ferencet ábrázoló domborműve.
107
éve
1919 – Megszületett Fráter Gedeon karmester, az Operaház egyik legtöbbet foglalkoztatott balettkarmestere.
Márkus László színész nevelőapja, Fráter Loránd nóta- és Fényes Szabolcs operettszerző távoli rokona. Kenessey Jenő mellett az Operaház legtöbbet foglalkoztatott balettkarmestere. Több mutatása
105
éve
1921 – Megszületett Guy Warren ausztrál festőművész, aki még 100 éves korában is aktívan dolgozott.
Teljes nevén: Guy Wilkie Warren. A második világháború után lehetősége nyílt résztvenni a leszerelt katonák számára szervezett művészeti képzésen. A képzés során Angliába utazott tájképfestészetet tanulni, és itt találkozott Sir David Attenborough-val, aki új-guineai utazásairól készült fotókkal támogatta Warren dzsungel iránti szenvedélyét. Több mutatása
104
éve
1922 – Németország és Szovjet-Oroszország képviselői aláírták a rapallói egyezményt.
Rendezte a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat, kimondta a háborús jóvátételről való kölcsönös lemondást és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Henry Mancini, Oscar-díjas amerikai zeneszerző, filmzeneszerző (Rózsaszín párduc, Peter Gunn).
Nagyjából 500 film és tévésorozat zenéjét szerezte, 90 lemeze jelent meg.1945-től a Glenn Miller & Tex Beneke együttes zongoristája és hangszerelője volt. 1951-től a Universal International filmstúdiók számára dolgozott. Az Álom luxuskivitelben című film zenéjéért Oscart kapott, ebből a filmből származik a Moon River című szám is.Legismertebb szerzeményei a Rózsaszín Párduc című rajzfilmsorozat és játékfilmek zenéje, a Peter Gunn Theme-t, és az 1971-1977 között 38 Columbo-epizódban hangzott el The Mystery Movie Theme című zeneszáma. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Joseph Alois Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa.
Németországban, Bajorországban született, Marktl-ban. A római katolikus egyház vezetője 2005-től 2013-ig. A bíborosi testület 2005. április 19-én választotta pápává; 2005. április 24-én iktatták be. Ő a nyolcadik német pápa, és a 265. az egyházfők sorában. Több mutatása
84
éve
1942 – Megszületett Sir Frank Williams brit autóversenyző, Forma1 csapatfőnök, aki nagy hatással volt az autósport történetére.
Teljes nevén: Sir Francis Owen Garbett Williams. Több mint 50 évig volt csapatvezető az Forma1-ben. 1986-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, eltört a gerince, és kerekesszékbe kényszerült. A Formula–1-et viszont nem hagyta ott, és még további 30 éven keresztül ott volt csapata összes versenyén. II. Erzsébet királynő 1999-ben ütötte lovaggá. Több mutatása
63
éve
1963 – Megszületett Gesztesi Károly színész.
Eredeti nevén Tóth Károly. A Gesztesi nevet nevelőapja után kapta még gyerekként.
56
éve
1970 – Megkezdődtek a szovjet-amerikai megbeszélések a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról.
A tárgyalások a bécsi Belvedere palotában kezdődtek ünnepélyes keretek között. Strategic Arms Limitation Talks, SALT A két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti előkészítő SALT-tárgyalások még az előző év november 17-től december 22-ig tartó ülésszakon kezdődtek meg Helsinkiben. Mivel katonai fölény már nem igen volt lehetséges, és mindkét félnek hatalmas gazdasági terhet jelentettek a mérhetetlen fegyverkezési költségek, megindultak a kétoldalú leszerelési tárgyalások. Több mutatása
25
éve
2001 – A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja.
Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják meg Magyarországon a holokauszt magyarországi áldozatainak napját, annak emlékére, hogy 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidók gettókba zárása, majd deportálása. Több mutatása
182
éve
1844 – Megszületett Anatole France francia író (Thaisz, Az Istenek szomjaznak).
Irodalmi Nobel-díjat kapott 1921-ben.
176
éve
1850 – Meghalt Marie Tussaud francia viaszöntő, a "Madame Tussaud panoptikuma" megalapítója.
Londonban 88 éves korában halt meg. A panoptikum 1835-ben Londonban nyílt meg. 1780-ban Párizsba utazott, hogy a királyi családot és az udvari nemességet viaszból megformázza, majd a forradalom után a győztes vezetők és a kivégzettek fejéről készített viaszöntvényeket. 1802-ben költözött Londonba, és korának, valamint a múlt neves és hírhedt személyiségeinek készítette el életnagyságú viaszszobrait, amelyeket a világhírű viaszfiguramúzeumában, a "Madame Tussaud panoptikumá"-ban állított ki. Több mutatása
168
éve
1858 – Megszületett Zala György szobrászművész, a neobarokk emlékműszobrászat legjelentősebb mestere.
Eredeti családneve: Mayer. A századforduló hivatalos művészetének jelentős képviselője.
155
éve
141
éve
1885 – Megszületett Weiner Leó, Kossuth-díjas zeneszerző, zenetanár.
Budapesten született. 1906-tól tanított Budapesten, előbb a Fodor Zeneiskolában, majd 1908-tól a Zeneakadémia zeneelméleti és kamarazene-tanfolyamainak tanára volt. 1928-ban karmester nélküli kamarazenekart szervezett. 1957-ben vonult nyugalomba. Kossuth-díj (1950, 1960), Kiváló művész (1953). Több mutatása
131
éve
126
éve
1900 – Megszületett Polly Adler amerikai úrhölgy.
Életének utolsó évében, 1953-ban írta az "A House Is Not a Home" című művét.
87
éve
1939 – Megszületett Dusty Springfield angol soul-pop énekesnő, aki a 60-as években volt népszerű.
Eredeti nevén Mary Isabel Catherine Bernadette O'Brien.
78
éve
72
éve
1954 – Megszületett Ellen Barkin színésznő (Farkangyal, Rossz társaság, A csábítás elmélete).
New York-ban (USA) született.
61
éve
1965 – Megszületett Martin Lawrence színész (Bad Boys 1-2; Nemzetbiztonság Bt.; Álj, vagy jövök!)
Landover-ben Maryland államban (USA) született.
56
éve
1970 – Meghalt Váci Mihály költő, műfordító.
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16. József Attila és Kossuth díjas költő.
56
éve
1970 – Meghalt Veres Péter író, a népi írói mozgalom jeles képviselője.
A Márciusi Front egyik alapítója, a Nemzeti Parasztpárt elnöke, az országgyűlés tagja.
55
éve
1971 – Megszületett Selena Quintanilla Pérez, Grammy-díjas mexikói-amerikai származású énekesnő.
Eredeti nevén: Selena Quintanilla Zamora. A latin pop, ezen belül is a texasi-mexikói zene, a cumbia és a ranchera kiemelkedő alakja. 1995-ben, nem sokkal 24. születésnapja előtt, üzleti veszekedést követően gyilkosság áldozata lett. Több mutatása
53
éve
53
éve
1973 – Meghalt Kertész István, zenekari és operakarmester.
Kertész István, a kimagasló tehetségű karmester a karmesterképzőt a Zeneakadémián Ferencsik János (1948-49), majd Somogyi László (1949-53) irányításával végezte. 1952. és 1957. között már ő maga is tanít a Zeneakadémián karmesterséget és korrepetíciót. 1953-1955-ig a Győri Szimfonikus Zenekar karmestere, 1955-től a budapesti Operaház korrepetitor-karmestere. 1958-tól 1963-ig az Augsburgi Opera, 1964-től a Kölni Opera főzeneigazgatója, rendszeresen vezényli a Bécsi Filharmonikusokat, illetve a London Symphony Orchestra-t, amelynek 1965. és 1968. között vezető karmestere. Első amerikai turnéjára 196l-ben, a Hamburgi Rádió zenekarával utazik. Számos nagysikerű lemezfelvételt készít a Decca cégnél, egyik leghíresebb sorozata Dvořák összes szimfóniája a Bécsi Filharmonikusokkal. Az ő vezényletével rögzítik a világon először lemezre Mozart utolsó operáját, a Titus kegyelmét, s Magyarországon kívül először a Kékszakállút és a Háry Jánost. Ez az üstökösként felragyogó, nagyszerű muzsikuspálya 1973. április 16-án, váratlanul félbeszakadt: Kertész István egy izraeli turnén, amelynek során Mozart Requiemjét dirigálta, Tel-Aviv közelében, kollégái szeme láttára a tengerbe fulladt. Több mutatása
45
éve
1981 – Meghalt Zsindelyné Tüdős Klára jelmeztervező, néprajzkutató.
1925-ben került az Operaházhoz, a jelmezműhely vezetője és jelmeztervezője volt. Ő tervezte Kodály Zoltán Háry János című operájának jelmezeit (1926). 1937-ben a Belvárosban divatszalont nyitott, ahol tervezésében divatba hozta a paraszthímzéssel, szőttesekkel díszített ruhákat. Országos Református Nőszövetség elnöke lett. Megalapította a szövetség lapját, a Magyar Asszonyt. Több mutatása
24
éve
16
éve
14
éve
14
éve
14
éve
2012 – Meghalt Palásthy György, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró (Szeleburdi család).
Ismertebb filmjei: Hahó, Öcsi! (1971), Égigérő fű (1979), A szeleburdi család (1981)
12
éve
2014 – Meghalt Kerekes Gábor, Balázs Béla-díjas fotóművész.
Nemzetközi szinten is sikeres fotográfus. Pályája kezdetén a Budapesti Fényképész Szövetkezetnél, majd a Vasipari Kutatóintézetnél volt fényképész, 1985-től a Képes 7, 1990-től a Képes Európa fotóriportere, majd szabadúszó lett. 1981-ben a Dokumentációs csoport egyik alapítója, 1986-tól a Fiatal Fotóművészek Stúdiója művészeti vezetője volt.1990-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2009-ben pedig érdemes művész címet kapott több évtizedes művészi és művészetoktatói tevékenysége elismeréseként. Főbb művei a Hetvenes-nyolcvanas (2004) és az Elszállás (2008). Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Bács Ferenc, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.
Nagyszebenben született. Állítsátok meg Terézanyut! (2004); Szabadság tér '56 ; Szomorú vasárnap; Legyél te is Bonca!; A Három testör Afrikában; Halál sekély vízben - szinkron; Küldetés Evianba; Októberi vasárnap; Az Eröd; Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart Több mutatása
6
éve
2020 – 95 éves korában meghalt Gene Deitch Oscar-díjas amerikai-cseh illusztrátor, képregényszerző, rajzfilmrendező (Tom és Jerry, Popeye).
Chicagóban született, teljes nevén: Eugene Merril Deitch. 1960-ban kapta az Oscar-díjat, Munro című rövid animációs filmjéért. 1959-ben egy prágai kirándulás során megismerkedett későbbi feleségével, onnantól Csehszlovákiában/Csehországban élt. Ismertebb alkotásai: Tom Terrific sorozat, Nudnik, Sidney’s Family Tree, Tom és Jerry, Popeye, a tengerész. Több mutatása
5
éve