Tudomány kategória
54
éve
31
éve
112
éve
7
éve
2019 – Meghalt Ormos Mária, Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
A 20. századi magyar és egyetemes történelem kutatója. 1984 és 1992 között a Janus Pannonius Tudományegyetem rektora, 1996 és 2000 között a Bölcsészettudományi kar megbízott dékánja. Több mutatása
158
éve
1868 – Budapesten meghalt Balassa János orvos, a korszerű magyar sebészet megteremtője.
Balassa János Bécsben fejezte orvosi tanulmányait, majd hosszú időn át külföldön dolgozott. A szabadságharc után ő indította el a haladó magyar orvosok összefogására irányuló szakmai mozgalmat, ő kezdeményezte az Orvosi Hetilap megjelentetését, valamint az Országos Közegészségügyi Tanács kialakítását. Szakmájában Balassa nevéhez fűződik a korszerű magyar sebészeti oktatás és gyakorlat megteremtése, hazánkban ő használt először étert érzéstelenítő-kábítószerként. Úttörő jelentőségűek a hasi sérvekkel és a gégetükrözéssel kapcsolatos szakmai munkái, de a plasztikai sebészet területén is sok új eljárást alkalmazott. Balassa emlékére a Magyar Sebésztársaság 1906-ban "Balassa János emlékérem" elnevezésű kitüntetést alapított, amelyet 1943-ig minden évben kiosztottak. Több mutatása
140
éve
1886 – Megszületett Clarence Birdseye amerikai üzletember, aki kidolgozta az ételek mélyhűtésének módszerét.
Bebizonyította, hogy az ételt nagyon alacsony hőmérsékleten kell tartani ahhoz, hogy ehető maradjon. Bizonyítása szerint minél gyorsabban fagy meg az étel mínusz negyven Fahrenheit alatti hőmérsékleten, annál kevesebb az esély, hogy szerkezetében nagy jégkristrályok keletkezzenek, amelyek szétroncsolják a szöveteket, hiányosságokat hagyva a sejtek falán, ahol eltávozik az étel íze és nedvességtartalma. Ehhez nem egyszerűen csak hideg, hanem mélyen nulla fok alatti hőmérséklet kell. Több mutatása
211
éve
1815 – Megszületett Ada Lovelace grófnő, matematikus és író, az első számítógépes program megírója.
Születési neve Augusta Ada Byron, ő Lord Byron egyetlen törvényes gyermeke. Főként arról volt ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz. Egyesek szerint a géphez készült programokat is ő írta, így az első számítógép-programozónak tekinthető, de hozzájárulásának mértéke vitatott. 1842–1843-ban Ada kilenc hónap alatt lefordította Luigi Menabrea olasz matematikus írását Babbage új gépének, az Analytical Engine-nek a tervéről. Jegyzeteket is fűzött a műhöz, részletesen leírta, hogyan lehet Bernoulli-számokat számítani a gép segítségével. Történészek szerint ez a világ legelső számítógépes programja. Babbage és Ada levelezése azt mutatja, hogy a programokat Babbage írta, de Ada írásaiban előfordul a gép használatának néhány olyan lehetősége, amelyet Babbage sosem tett közzé, például hogy „a gép képes lehet bármilyen összetettségű zenedarabok komponálására”. 1980. december 10-én - a születésnapján - az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma elfogadta az új Ada programozási nyelvet, melyet Adáról neveztek el. A Microsoft-termékek eredetiségét igazoló hologramon az ő képe látható. Több mutatása
198
éve
1828 – Megszületett báró tolcsvai Korányi Frigyes belgyógyász, egyetemi tanár.
Eredeti nevén: Kornfeld FrigyesA magyarországi orvostudomány egyik korai meghatározó alakja, az MTA levelező tagja.Fiai: (ifj.) báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter (1931-1932) és Korányi Sándor orvosprofesszor.Nevét több közintézmény is viseli, mint például a nagykállói gimnázium, a SOTE Korányi Frigyes Szakkollégiuma, illetve a Korányi Kórház (hivatalos nevén Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet). Több mutatása
151
éve
1875 – Meghalt Toldy Ferenc irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Eredeti nevén: Schedel. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, titkára, a Kisfaludy Társaság másodelnöke. Nagy érdeme a magyar irodalomtörténetnek rendszeres tudományos formába öntése. Több mutatása
47
éve