Tudomány kategória
40
éve
170
éve
67
éve
151
éve
1875 – Megszületett Mileva Marić szerb matematikus, fizikus, Albert Einstein első felesége, akinek lehetett szerepe volt férje felfedezéseiben.
Más írásmóddal: Márity Miléva. Az asszony tudott magyarul, ő fordította a magyar nyelvű publikációkat, többek között Eötvös Lóránd munkáit is Eistein számára. Vannak fennmaradt levelezéseik, melyekben fizikai kérdésekről értekeznek egymással. Kapcsolatuk megromlott, és elváltak. Számos tudományos munka a házasságuk ideje alatt született és Eistein a Nobel-díjért járó összeg felét volt feleségének jutatta. Pontosan nem lehet tudni, hogy az asszony mennyiben járult hozzá Eistein munkáihoz. Több mutatása
131
éve
1895 – Magyarországon engedélyezték, hogy az egyetemek bölcsészettudományi és orvosi karát női hallgatók is látogathassák.
A vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyezte.
91
éve
1935 – Megszületett Ranschburg Jenő pszichológus, gyermekpszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.
1964-ben végezte az ELTE bölcsészkarának pszichológia-magyar szakát. 1961-1963 között előbb Velencén, majd Budapesten dolgozott gyógypedagógus tanárként. 1963-1965 között az MTA Pszichológiai Intézetének tudományos munkatársa volt. 1965-1977 között az ELTE BTK pszichológiai tanszékének adjunktusa, majd docense. 1977-től az MTA Pszichológiai Intézetének osztályvezetője volt 1997-ig. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia. Szakmai véleményét jól érthetően tudta kifejezni. Különösen népszerű volt a televízióban a Családi kör című műsor szakértőjeként. Fontos volt számára a tudományos ismeretterjesztés, számos cikket írt napilapokban, népszerű folyóiratokban is. Aktív közéleti szerepet vállalt. Számtalan gyermek- és családpszichológiai könyv szerzője, több neves díj birtokosa volt. 2010-ben Hazám-díjjal tüntették ki. Korábban megkapta a Prima Primissima díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, a Pro Scola Urbis díjat, az Ifjúsági díjat és Budapest díszpolgára volt. Több mutatása
192
éve
59
éve
1967 – Meghalt Novobátzky Károly, Kossuth-díjas fizikus.
Világszínvonalon szervezte meg az elméleti fizika oktatását. Tudományos kutatásaival a Kirchhoff-féle elméletet fejlesztette tovább.
105
éve
1921 – Meghalt Julius Richard Petri német bakteriológus, a Petri-csésze megalkotója.
1887-ben készítette az első Petri-csészét.
30
éve