Történelem kategória
455
éve
195
éve
1831 – Charles Darwin hajóútra kelt a "Beagle" nevű vitorláson, hogy az állatfajokat tanulmányozza.
Dél-Amerikát, Ausztráliát és a Polinéziai szigetcsoportokat érintve, ahonnan 1836. október másodikán, közel öt év múltán érkeztek vissza Angliába. Útjának eredménye híres naplója, az Egy természettudós utazása a föld körül, bőséges állattani, növénytani és geológiai gyűjtemény, valamint az a megváltozott szemlélet, mellyel az élővilágot megfigyeléseinek birtokában nézi. Jórészt ennek az útjának tapasztalatait szűrte le és bővítette ki későbbi munkáiban, melyek gyökeresen megváltoztatták a biológiai világképet és megalapozták az általa kidolgozott evolúció-elméletét. Az 1836 októberéig tartó hajóút alatt Dél-Amerikában, a Galapagos-szigeteken, Tahitiban, Új-Zélandon, Mauritiuson, Ausztráliában és Dél-Afrikában geológiai kutatásokkal, és az állatcsoportokon belüli variációk megfigyelésével foglalkozott. Hazafelé még tenyésztési módszereket is vizsgált, hogy fejlődéselméletéhez bizonyítékokat gyűjtsön. 1859-ben jelent meg fő műve: "A fajok eredete" ("On the Origin of Species"), 1871-ben pedig "Az ember származása" ("The Descent of Man"), amelyben az embert egy - akkor még ismeretlen - közös ősmajomtól származtatta. Több mutatása
181
éve
1845 – Gróf Széchenyi István elnökletével megalakult a Balaton Gőzhajózási Társaság.
Az alapszabályt kézírással Kossuth Lajos írta.
95
éve
81
éve
1945 – Létrehozták a Világbankot (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank).
A Világbankról kötött megállapodást 28 nemzet írta alá, tevékenységét 1946-ban kezdte meg. A Világbank az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egész világra kiterjedő hatáskörrel önálló világszervezeteként működő pénzintézete, tagállamai gazdasága és életszínvonala fejlesztésére. Több mutatása
47
éve
1979 – Szovjet csapatok vonultak be a már jelentős részt amúgy is szovjet befolyás alatt álló Afganisztánba.
Hafizulah Amin miniszterelnök életét vesztette, utóda Babrak Karmal lett. Az 1978-as kommunista fordulat óta elsősorban a muzulmánok álltak szemben a rezsimmel. A szovjet katonák megszállták a fővárost, Kabult is. Babrak Karmal, aki száműzetésben élt a keleti tömb országaiban, közölte, hogy a Szovjetuniótól "baráti segítséget" kért. Az afgán népesség elkeseredett ellenállása gerillaháborúvá fejlődött, az afgán hadsereg egyes csapattestei átszöktek a lázadókhoz. A szovjet bevonulás nemzetközi válságot váltott ki. Afganisztán megszállása miatt az Amerikai Egyesült Államok a Szovjetunió ellen gabonaembargót rendelt el. Több mutatása
104
éve
1922 – Megalakult a BSZKRT, azaz a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaság, a BKV elődje.
A köznyelvben leginkább ?Beszkárt?-ként emlegették. Működését 1923.01.01-én kezdte meg, majd az elkövetkező tíz évben magába olvasztotta a budapesti közlekedési ágazatokat. 1949. szeptember 30-ával megszüntették a BSZKRT-ot, helyette új vállalatok alakultak: Fővárosi Villamos Vasút Községi Vállalat (FVKV), Fővárosi Helyiérdekű Vasút Községi Vállalat (FHVKV), Fővárosi Autóbusz Községi Vállalat (FAKV), Fővárosi Villamosvasút Főműhely Községi Vállalat (FVFKV), Fővárosi Autóbusz Főműhely Községi Vállalat (FAFKV) és Fővárosi Vasútépítő Községi Vállalat. Az 1960-as években nyilvánvalóvá vált, hogy a BSZKRT feldarabolása hiba volt: nem volt egységes közlekedéspolitika, hálózatfejlesztés, forgalomirányítás, vállalatigazgatás. Mindemellett az önállósított vállalatokat együttműködés helyett a verseny jellemezte, és fenntartásuk is sokba került. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1967. október 11-i ülésén meghozott döntése alapján ezeket a vállalatokat összevonták és 1968. január 1-jén megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat, a BKV. A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a hivatalos rövidítése BKV Zrt., a köznyelvben egyszerűen BKV) Budapest tömegközlekedését működtető cég, mely a Fővárosi Önkormányzat 100%-os tulajdonában van. 1968. január 1-jén az addigra egységesülő vonalhálózat önálló közlekedési vállalatai (Fővárosi Villamosvasút, Fővárosi Autóbuszüzem, Budapesti Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Hajózási Vállalat) összevonásával alakult meg Budapesti Közlekedési Vállalat néven. Több mutatása
82
éve
1944 – Meghalt Boldog Salkaházi Sára a Szociális Testvérek Társasága nővére.
Eredeti nevén: Schalkház Sára. A Szociális Testvérek Társasága nővére, közel száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas uralom idején, vértanú. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Több mutatása
108
éve
961
éve