Történelem kategória
54
éve
236
éve
1790 – Megszületett Jean-Francois Champollion francia nyelvész és egyiptológus, aki megfejtette a hieroglifákat.
Figeacban született. 1822-ben a rosette-i kő segítségével fejtette meg a hieroglifákat. 1798-ban a becsvágyó Bonaparte Napóleon tábornok egy tudósokból és írókból álló kutatócsoportot is magával vitt Egyiptomba, így megkezdődótt az óegyiptomi kultúra módszeres feltárása. 1799-ben a Nílus deltájában, Rosette-ben megtalálták azt a követ, amelyre V. Ptolemaiosz egyiptomi király rendeletét vésték három nyelven: egyiptomi hieroglif írással, démotikus és görög írással. A lelőhelyéről elnevezett kő segítségével nyílt meg a lehetőség az óegyiptomi hieroglif írás évtizedeken át tartó megfejtésére. Több mutatása
221
éve
1805 – Megszületett Joseph Smith, a mormon egyház megalapítója, az "Utolsó Napok Szentjei"-nek (mormonok) első elnöke.
15 évesen tapasztalta először magasabb rendű lények jelenlétét, 1827.09.22-én jelent meg látomásaiban Moroni angyal, Mormon fia, aki kinyilatkoztatta neki egy egyiptomi írású feliratokkal ellátott aranytábla létezését, amely a mormonok hittételeit tartalmazza. Meglapította a mormon egyházat, amelynek tagjai számos vallás elemeiből összeálló tanításuk alapján, aszkétikus életvitellel készülnek a minden idők végén elérkező újjászületésre. Smith számos hívet gyűjtött maga köré, de különösen a többnejűség propagálásával kihívta maga ellen a puritán lakosság haragját. Nem csupán dicsőítette a poligámiát, hanem állítólag saját magának is 22 felesége és 56 gyereke volt. Közössége az egyetlen volt az amerikai társadalomban, amely indiánbarát politikát folytatott. Szerintük az indiánok az Amerikába kivándorolt zsidók leszármazottai. Amikor különböző bűncselekmények miatt kiszabott büntetését töltötte a börtönben, a felbőszült néptömeg áldozata lett. Halála után Brigham Young vette át a mormonok vezetését. A közösséget Utahba vezette és a Nagy-Sóstó partján megalapította Salt Lake City városát. Több mutatása
104
éve
557
éve
108
éve
103
éve
1923 – Megszületett Ivan Stepanovich Martynushkin orosz katona, aki legtovább élt az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítói közül.
21 éves volt a tábor felszabadításakor.
189
éve
1837 – Münchenben megszületett Erzsébet "Sissi" Amália Eugénia osztrák császárné és magyar királyné.
A németek népszerű "Sissi" hercegnője a Wittelsbach-családból származó Miksa bajor herceg második leánya volt. Erzsébet hercegnő 1854-ben ment hozzá Ferenc József osztrák császárhoz. Szépségével és kedvességével nagy népszerűségnek örvendett. A családot ért tragédiák - többek között fiának, Rudolf hercegnek az öngyilkossága - súlyos depressziót okoztak nála, amelyet hosszabb európai utazásokkal próbált enyhíteni. Nehezen viselte a szigorú bécsi udvari etikettet, ezért többnyire Korfun az Achilleion kastélyban, vagy Magyarországon, Gödöllőn tartózkodott. 1898-ban halt meg, egy svájci útján merénylet áldozatául esett. Több mutatása
280
éve
82
éve