691
éve
Történelem kategória
194
éve
1832 – Megszületett gróf Szapáry Gyula politikus, miniszterelnök.
Teljes nevén: Szapári, muraszombathi és széchyszigeti gróf Szapáry GyulaHeves és Külső-Szolnok vármegye főispánja, majd 1890. március 13. – 1892. november 17. között Magyarország miniszterelnöke volt. Több mutatása
147
éve
1879 – Budapesten megszületett gróf Teleki Pál miniszterelnök és földrajztudós.
1930-ban megkapta a Corvin-láncot, a kor legmagasabb tudományos-művészeti kitüntetését. 1897 és 1901 között a budapesti tudományegyetemen jogi és államtudományi, ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológia tanulmányokat folytatott, a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben is tanult. 1903-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet Budapesten. 1903-tól Lóczy Lajos mellett dolgozott gyakornokként az egyetemi földrajzi intézetben, 1904-től szolgabíró volt Szatmárnémetiben. 1905 és 1910 között a nagysomkúti választókerületet képviselte, részt vett a darabontkormány elleni "nemzeti ellenállás"-ban. 1907-től a földrajztudomány felé fordult, Szudánban tett nagyobb utazást, majd térképészeti kutatásokat folytatott Európa nagy könyvtáraiban. A magyar és a nemzetközi tudományos életben az 1909-ben megjelent "Atlasz a japán szigetek cartographiájának történetéhez" című művével vált híressé. 1909-től 1913-ig a Földrajzi Intézet igazgatója, 1913-ban a Turáni Társaság elnöke, 1910-től 1923-ig a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1922-ben igazgató, 1925-ben tiszteleti tagjává választották. Az első magyar tudományos igényű világatlasz gróf Teleki Pál irányításával készült el. 1912-ben Észak-Amerikában tett utazást, 1914-ben önkéntesként, főhadnagyi rangban parancsőrtisztként a szerb, majd az olasz fronton teljesített szolgálatot. 1915-ben Keszthelyen ismét képviselővé választották az Alkotmánypárt programjával, a szociálpolitika és a szociális egészségügy kérdései foglalkoztatták. 1914-től a Fajegészségügyi Bizottság, 1917-től a Magyar Fajegészségügyi és Népesedéspolitikai Társaság, 1917-18-ban az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke volt. 1918 őszétől a békekonferenciára készült fel, 1919 elejére egy munkacsoport élén elkészítette Magyarország községenkénti néprajzi térképét. A Székely Nemzeti Tanács külkapcsolatainak megteremtésében is részt vett, valamint a Területvédő Liga elnöki tisztségét is elfogadta. Svájcban tartózkodott a Tanácsköztársaság kikiáltása idején, majd Bécsben bekapcsolódott az Antibolsevista Comité munkájába. 1919. májusától augusztusig a szegedi ellenkormányok külügyminisztere, és július-augusztusban a második ellenkormány földművelésügyi minisztere is volt. A Béke-előkészítő Iroda tudományos osztályának vezetőjeként 1919 őszétől azoknak a térképeknek, tanulmányoknak és statisztikáknak irányította az elkészítését, amelyeket a magyar békedelegáció a párizsi béketárgyalásokra vitt. Gróf Apponyi Albert mellett a delegáció másik főmegbízottja gróf Teleki Pál volt. 1920. áprilisától külügyminiszteri tisztséget töltött be, július 19-én miniszterelnök lett. Rövidebb időszakokra betöltötte a külügyminiszteri és a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere tisztségét is. A kormányzat és az államhatalom megszilárdítását tűzte ki célul, feloszlatta a tiszti különítményeket, az Ébredő Magyarok Egyesületének működését felfüggesztette. 1920-ban a trianoni békeszerződést, 1921-ben "az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről" szóló 3. törvénycikket fogadtatta el, amely a kommunista pártot illegalitásba kényszerítette, de a szélsőjobboldal és a volt különítményesek ellen is felhasználható volt. A "numerus clausus" törvénnyel - a felsőoktatásban a zsidók számarányának csökkentésével - az antiszemita közhangulatot igyekezett mérsékelni. A parasztságot a Nagyatádi Szabó István-féle földreform elfogadtatásával próbálta megnyerni. 1921. márciusában, IV. Károly első visszatérési kísérleténél bizonytalan magatartást tanusított, elvesztette Horthy Miklós kormányzó bizalmát. Április 14-én beadta a lemondását, majd a Menekültügyi Hivatal és a Társadalmi Egyesületek Szövetségének elnöke lett, valamint elfoglalta a gazdasági földrajzi tanszéket a budapesti Tudományegyetemi Közgazdaság-tudományi Karon. 1922-ben főcserkész, 1923-ban tiszteletbeli főcserkész lett, 1924-ben a Népszövetség által kiküldött 3 tagú iraki határmegállapító bizottság tagja volt. 1926-ban az úgynevezett frankhamisítási ügyben vádat emeltek ellene, felmentették, de hírnevének nem tett jót az ügy. 1924-ben a Szociográfiai Intézetet, 1926-ban az Államtudományi Intézetet szervezte meg a revízió tudományos megalapozásának szolgálatára. 1926-ban a kormánypárt tagja lett, 1927-ben bekerült az akkor alakult felsőházba a közgazdaság-tudományi kar képviseletében. Vezető szerepe volt a tudománypolitikában és a tudományszervezésben, valamint az egyetemi ifjúság mozgalmainak összefogásában. 1927-ben közreműködött a Magyar Revíziós Liga megalakításában. Már 1920-tól a Báró Eötvös József Collegium kurátora, 1932-től az Országos Ösztöndíjtanács, 1936-37-ben az Országos Közoktatási Tanács, 1936-tól a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke, 1937-38-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora volt. 1938-ban a tokaji választókerületben kormánypárti programjával ismét országgyűlési képviselővé választották. 1938. májusában az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett, főként a területi revízióval foglalkozott. A német orientáció túlsúly és a fasiszta típusú reformtörekvések miatt elfordult Imrédy politikájától, akinek bukása után, 1939.02.16-án másodszor is elvállalta a miniszterelnökséget. A szélsőjobboldal visszaszorítását tűzte ki célul, betiltotta a Nyilaskeresztes Pártot, ugyanakkor elfogadtatta a második zsidótörvényt. Szociálpolitikai intézkedéseivel együtt sikerült megszilárdítania a belső rendet. Külpolitikáját a területi revízió folytatása és a háborús konfliktusokból való távolmaradás jellemezte. 1939-ben visszacsatolták Kárpátalját, Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz és kilépett a Népszövetségből. 1939 őszén megtiltotta magyar területen a német csapatok átvonulását, a német-lengyel háború után pedig befogadta a lengyel menekülteket. 1940-ben a német hadsereg látványos sikerei és a második bécsi döntés Magyarországot a németek mellé kényszerítette. A területi revízió fejében a magyar területeken át kellett engedni a Romániába tartó német csapatokat, és októberben Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. A belpolitikában is kezdtek mutatkozni a jobbratolódás egyértelmű jelei. Szálasi Ferencet szabadon engedték, elismerték a Volksbundot a hazai németség kizárólagos szervezetének, egy újabb, szigorúbb zsidótörvény kidolgozását kezdték meg. Külön gazdasági egyezményt kötött a kormány Németországgal az oda irányuló élelmiszer- és takarmányexport növeléséről. Külpolitikailag már csak Jugoszlávia felé nyílt szabad mozgástér, ezért Teleki 1940. decemberében jugoszláv-magyar "örök barátsági szerződés"-t kötött. Amikor 1941. márciusában Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, Magyarország részvételét kérte a támadásban. Teleki nem vállalhatta a szerződésszegést, ezért a tragikus helyzetben április 3-ára virradóra főbe lőtte magát. Ezzel akarta figyelmeztetni és felrázni a magyar és a nemzetközi közvéleményt. Több mutatása
144
éve
108
éve
1918 – Gróf Károlyi Mihály liberális reformpolitikus önálló magyar kormányt alakított.
1919.01.11-ig volt miniszterelnök. A budapesti tudományegyetemen végezte jogi tanulmányait, politikai pályafutását a Szabadelvű Pártban kezdte. 1901-ben a zilahi választókerületben jelöltette magát, de vesztett az ellenzéki jelölttel szemben, majd gróf Tisza István erőszakos politikája miatt kilépett a kormánypártból. 1905-ben a pétervásári választókerületben már függetlenségi programjával szerzett mandátumot, és belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. 1906-ban a főrendiház tagja, 1909 és 1912 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület elnöke volt. 1910-ben a kápolnai választókerületben pártonkívüli függetlenségi programmal bekerült a képviselőházba, ahol ellenezte a német orientációt és a hármas szövetséget, fellépett az antant és a szomszéd népekhez való közeledés, a szociális reformok és az általános választójog bevezetése mellett. 1914 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban tett hosszabb utazást. Az I. világháború kitörésekor Franciaországban tartózkodott, ahol rövid időre internálták. Ellenezte a háborút, de rövid ideig huszártisztként a román fronton teljesített szolgálatot. 1916-ban követőivel együtt kilépett a háborút támogató Függetlenségi Pártból, és megalapította az úgynevezett Károlyi Pártot, politikai szövetséget a szociáldemokratákkal és a polgári radikálisokkal keresett. 1918-ban a forradalmi mozgalom, majd az "őszirózsás" forradalom vezére lett. November 1-jén állt a kormány élére, valamint a külügyminiszteri és rövidebb időszakokra a pénzügy- és a hadügyminiszteri tisztséget is betöltötte. Kormánya a háborús vereség okozta katasztrofális helyzeten nem tudott változtatni, megerősödtek a bal- és jobboldali szélsőséges irányzatok, amelyek növelték politikai elszigeteltségét. 1918.11.16-án kikiáltotta az első Magyar Köztársaságot, Ausztriával minden államjogi kapcsolatot megszüntetett. Magyarország kivált a Habsburg-Monarchiából. 1919.01.11-én Károlyi Mihályt megválasztották a Magyar Köztársaság elnökévé. Az egyre mélyülő válságon nem tudott úrrá lenni, március 20-án - a Vix-jegyzék benyújtása után - kormányával együtt lemondott tisztségéről. A március 21-én hatalomra jutott kommunistákkal nem értett egyet, és nem akart együttműködni velük. Az ellenforradalomtól tartva 1919.07.04-én emigrált Csehszlovákiába, 1925 után Ausztriában, majd Jugoszláviában élt és a Horthy-rendszer ellen folytatott kíméletlen agitációt. Ezalatt Magyarországon rágalmazásoktól sem mentes kampány indult ellene. 1923. februárjában a budapesti törvényszék bűnösnek találta felségsértés és hűtlenség vádjával, és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A kommunistákkal kezdte keresni a kapcsolatot, 1930-ban az Amerikai Egyesült Államokba, 1931-ben a Szovjetunióba látogatott. Ekkor többnyire Párizsban élt, és lelkes cikkekben tette közzé tapasztalatait a francia sajtóban. A Szovjetunióban sorra gyártott koncepciós perek, valamint a Hitler-Sztálin-paktum lehűtötte lelkesedését, de az antifasiszta összefogás érdekében hallgatott. A II. világháború idején Londonban élt, ahol az Új Demokratikus Magyarország Mozgalom, majd az Angliai Magyar Tanács elnökeként küzdött a fasizmus ellen. 1945.04.02-án kiemelkedő személyiségként képviselőnek jelölték az ideiglenes nemzetgyűlésbe, de nem kapott jelentősebb politikai szerepet. 1946. februárjában tért haza az emigrációból. Visszavonultan élt 1947. júliusáig, amikor párizsi követté nevezték ki, hogy eltávolítsák a magyarországi közéletből. 1948-ban Belgiumra, 1949-ben Luxemburgra is kiterjesztették kinevezését. A Magyarországon kialakult terror és a hidegháborús nemzetközi légkör miatt a visszavonulást fontolgatta. 1948. decemberében Rákosi Mátyás pártvezetőnél közbenjárt Mindszenty József érsek-prímás letartóztatási ügyében. A bíróság elé állítás helyett javasolta a főpap Vatikánba való kiutasítását, de ezt elutasították. A Rajk László elleni koholt per idején végleg szakított a Rákosi-rendszerrel. Nyíltan kiállt Rajk mellett, 1949.06.02-án lemondott követi tisztségéről. Egy nyilvánvaló hazugság miatt perújrafelvételt kért. Ekkor Rákosi megfenyegette, mire Károlyi nyilvánosságra hozta a pártvezérnek írt táviratát. Másnap, október 17-én a népi demokrácia árulójának nyilvánították, aki átállt a reakció és az imperializmus oldalára. Így másodszor is emigrációba kényszerült. 1955-ben halt meg Franciaországban, 1962-ben hazaszállították a hamvait, és a budapesti Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. Több mutatása
98
éve
1928 – Törökországban az arab írásjeleket felváltották a latin betűs írással.
Életbe lépett a törvény, ami bevezette az írásjelek használatát.
87
éve
1939 – Budapesten 53 éves korában meghalt Darányi Kálmán, aki 1936-tól 1938-ig Magyarország miniszterelnöke volt.
Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1909-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett. Pályafutását Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási gyakornokaként kezdte, majd segédfogalmazói állást kapott a Belügyminisztériumban. 1910-től főszolgabíró, majd főjegyző volt Fogaras vármegyében. 1914 és 1917 között az orosz és a román fronton teljesített katonai szolgálatot a 13. huszárezred tartalékos hadnagyaként, majd főhadnagyaként. 1917. júliusától az 1918. évi "őszirózsás" forradalomig Zólyom vármegye főispáni tisztségét töltötte be, utána visszavonult a közélettől. 1920-ban Győr és Komárom vármegye, valamint Győr város kormánybiztosa, 1923-tól 1927-ig főispánja volt Győr és Komárom, Moson, majd Győr-Moson-Pozsony vármegyének. 1927-ben az Egységes Párt programjával képviselővé választották a magyaróvári választókerületben. 1928. márciusától 1935. januárig miniszterelnökségi államtitkár volt, 1931-től haláláig a balatonfüredi választókerület országgyűlési képviselője. 1935. januárjában földművelésügyi miniszter lett Gömbös Gyula kormányában, és az új erdőtörvényt, a cselédtörvényt és a hitbizományok reformját kezdeményezte, valamint a telepítésről szóló törvénycikkek elfogadtatását. 1936. májusától - Gömbös miniszterelnök betegsége miatt - ügyvezető kormányfő volt, majd Gömbös halála után, 1936.10.12-én hivatalosan megkapta a miniszterelnöki tisztséget. 1937. februárjától májusig a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte, 1936 és 1938 között a Nemzeti Egység Párt vezére volt. Betiltotta Szálasi Ferenc nyilas pártját, Szálasit és a másik szélsőjobboldali mozgalom - a kaszáskeresztesek - vezérét, Böszörményi Zoltánt pedig bíróság elé állíttatta és börtönbe juttatta az államrend elleni felforgató tevékenység vádjával, valamint megtisztította a kormánypártot Gömbös fanatikus híveitől. A bel- és külpolitikát egyaránt a konzervatív körök elvárásainak megfelelően próbálta formálni. 1937. novemberi németországi látogatása után politikájában látványos szélsőjobboldali nyitás következett be, amit Ausztria bekebelezése Németországba még fel is erősített. Közismerten németbarát politikusokat hívott a kormányába, tárgyalásokat kezdett a nyilas mozgalmak vezetőivel, akiknek képviselői mandátumokat és fontos állami tisztségeket ígért. 1938. márciusától a Németországgal való egyre szorosabb együttműködést hangoztatta, felgyorsította az I. zsidótörvény munkálatait. A Horthy Miklós kormányzó mögött álló konzervatív körökkel megromlott a kapcsolata, majd ellenségessé vált. A Szálasival folytatott tárgyalásainak kitudódása után benyújtotta lemondását és távozott a miniszterelnöki tisztségből. 1938. októberében tért vissza a politikai életbe, az első bécsi döntés előkészületében már közreműködött, december 5-én a képviselőház elnökévé választották. Az 1939. májusában alakult Magyar-Német Társaság elnöke lett. 1936-ban magyar királyi titkos tanácsosi címet kapott. Több mutatása
65
éve
1961 – Sztálin holttestét eltávolították a Vörös téren álló Mauzóleumból.
Az SZKP XXII. kongresszusának határozata szerint, a desztalinizálás második hullámaként került sor az eltávolításra. Eredeti nevén Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, a szovjet minisztertanács elnöke és az SZKP Központi Bizottságának első titkára 1879.12.21-én született Goriban. 1899-ben kizárták a tbiliszi ortodox papi szemináriumból forradalmi tevékenysége miatt. Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt tbiliszi pártbizottságának volt a tagja 1901 óta. Többször letartóztatták illegális tevékenységéért és Szibériába száműzték. 1912-ben megalapította a "Pravda" című pártlapot. Vlagyimir Iljics Lenin szervezőként nagyra becsülte Sztálint, aki 1917 márciusában érkezett Petrográdba, majd támogatta a fegyveres felkelés tervét. A nemzetiségi ügyek népbiztosi tisztségét töltötte be az új bolsevik kormányban. 1922.04.03-án az SZKP főtitkárává választották. Sztálin elgondolását a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségéről - hogy a többi szovjet köztársaságot rendeljék alá az Orosz Szovjet Köztársaságnak - Lenin közbelépésére, a Központi Bizottság elutasította. Végül Lenin tervét fogadták el, amely ezzel szemben egyenjogú köztársaságok egyesítéséről és egy reprezentatív vezető testület megvalósításáról szólt. 1923.01.04-én Lenin politikai végrendeletének kiegészítéseként Sztálin eltávolítását ajánlotta a párt vezető állásaiból "jellemgyengesége" miatt. Lenin 1924.01.21-én bekövetkezett halála után 1927-ig hatalmi harcok folytak az utódlásért Grigorij Jevszejevics Zinovjev, Lev Davidovics Trockij és Joszif Visszarionovics Sztálin között, amelyből Sztálin került ki győztesen. Miután 1927.10.23-án kizárták ellenfeleit a Központi Bizottságból, majd a pártból is, Sztálin, a párt főtitkára a Szovjetunió korlátlan ura lett. Azokkal szemben, akik elutasították elméletét "a szocializmus egy országban való felépítéséről" kíméletlenül járt el. Száműzték Trockijt, másokat halálra ítéltek látványos koholt perekben. Diktatúrája alatt a Szovjetunió - egy kíméletlenül végrehajtott iparosítási politika eredményeként - ipari állammá fejlődött. Sztálin a lenini jelszó "kommunizmus = szovjethatalom + az ország villamosítása" jegyében tíz év alatt akarta elérni azt, ami a kapitalista országokban ötven év alatt jött létre. 1953.03.05-én bekövetkezett halála után felravatalozták a Kreml-palota nagytermében, ahol emberek ezrei vettek tőle búcsút. 1956 februárjában, az SZKP XX. kongresszusán szakítottak a sztálinizmussal. Elítélték a hatalommal való visszaélést, a sztálini korszak személyi kultuszát, az elkövetett törvénysértéseket, bírálták a túlzott centralizmus káros következményeit. Sürgették a visszatérést a lenini értékekhez, megalapozták a kommunista és munkáspártok demokratizmusának fejlődését. Több mutatása
90
éve
1936 – Olaszország és Németország egyezményt írtak alá, amellyel megalkották Európa "tengelyét".
Benito Mussolini jelentette be az egyezmény aláírását.
74
éve