Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

154 éve

1872 – A város vezetői elfogadták a döntést, miszerint Budapest főváros néven Pest, Buda és Óbuda egyesül.

Az 1872. december 22-én szentesített törvénycikk elrendelte az 54 ezer lakosú Buda és a 200 ezer lakosú Pest szabad királyi városok, valamint a 16 ezer lakosú Óbuda és a Margitsziget egyesítését. Az egy évig tartó egyesítési folyamat az 1873. november 17-i díszközgyűléssel ért véget - megkezdte működését a Fővárosi Tanács. Budapest Főváros Közgyűlése 1991. március 21-i döntése értelmében a főváros ünnepnapjának nevezték ki november 17-ét. A területen már az őskorban is volt emberi település, majd a kelta alapítású, de latin néven elhíresült Aquincum, amely a római korban Alsó-Pannónia tartomány székhelye volt. A honfoglaló magyarok 900 táján jutottak ide. Településüket az 1241-es tatárjárás elpusztította. Az újjáépült város a 15. században a humanista műveltség egyik európai központjává vált. A közel másfél százados török uralom után a városi élet csak a 18. század során kezdett ismét kibontakozni, de igazi lendületet a 19. században, az ország nagyarányú iparosodásával vett. A városok vezetése 1872-ben hozott döntése értelmében az addig önálló három várost, Pestet, Budát és Óbudát Budapest néven egyesítették. Több mutatása

Teljes esemény 1

1872. 12. 22. Történelem Érdekes Magyar

132 éve

1894 – Elítélték Alfred Dreyfus zsidó származású francia vezérkari kapitányt.

Egy hadügyminisztériumból eltűnt fontos iratot a titkosszolgálat a német hadügyminisztériumban fedezett fel, és értesítette a francia katonai hatóságokat. Azon az éjszakán, amikor vélhetőleg eltűnt az irat, többek között Dreyfus is szolgálatban volt. Hazaárulási pert kellett indítani, és abból a tényből, hogy a kapitány zsidó, a hatóságok úgy ítélték meg, hogy ez "valószínűsíti", csakis ő lehetett a bűnös. Tehát bíróság elé állították. Ő ugyan váltig tagadta, hogy köze lenne a vád tárgyához, egyéb bizonyíték híján ezt a valószínűséget tekintették bizonyítéknak és a vádlottat gyarmati száműzetésre és kényszermunkára ítélték. Ebből országos ügy lett. Végül sikerült megvédenie magát. Több mutatása

Teljes esemény 0

1894. 12. 22. Történelem

114 éve

1912 – Megszületett Claudia "Lady Bird" Johnson az egykori First Lady, Lyndon Baines Johnson volt amerikai elnök felesége.

Híres környezetvédő volt, Washingtonban parkot neveztek el róla. 1971-ben, elsőként írt "White House Diary" című emlékiratából dokumentumfilm is készült. A texasi egyetemen szerzett diplomát, egyebek mellett újságírásból. Modern, felvilágosult nőként szociális programot indított a szegény gyerekek iskolára való felkészítésére, hogy ne maradjak le a jobb helyzetben lévő társaiktól. Több mint 700-szor jelent meg a nyilvánosság előtt, és 164 beszédet tartott férje elnökségének ideje alatt. A dallasi Kennedy-merénylet után sokan Johnsont, az utódot gyanusították a gyilkos összeesküvés megszervezésével, mivel alelnökként korábban Kennedy vetélytársa volt a Demokrata Pártban. Úgy gondolták, hogy a politikus rossz szelleme a felesége volt, akárcsak Shakespeare drámájában Macbeth-é. A házaspárt állandó támadások érték a reménytelen, számos fiatal amerikai életét követelő vietnami háború miatt is. Pedig Lady Bird - ahogy az elnöknét becézték - megszállott környezetvédő volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1912. 12. 22. Született Történelem Film/Média Nő Irodalom