Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

475 éve

1551 – Alvinci kastélyában meggyilkolták a 69 éves Fráter György erdélyi kormányzót.

Eredeti nevén: Martinuzzi Utiesenic 1490-ben Corvin János herceg udvarába került, apród lett, majd Szapolyai János erdélyi vajda seregében szolgált. 1509-ben kezdte meg tanulmányait, amikor Budalőrincen belépett a pálos rendbe. 1528-ban az I. Ferdinánd seregei elől Lengyelországba menekült I. (Szapolyai) János király szolgálatába állt, akinek sikeresen előkészítette a visszatérését Magyarországra. Az uralkodó befolyásos tanácsadója lett, 1529-ben királyi tanácsossá, 1534-ben váradi püspökké nevezte ki. A Habsburgokkal való béke megkötését tűzte ki célul a törökök elleni sikeres védekezés érdekében, így jött létre 1538-ban a váradi béke. 1540 nyarán I. János halálos ágyán fia, János Zsigmond gyámjává tette meg, ettől kezdve Erdély és Magyarország Szapolyaiak uralma alatt álló részének teljhatalmú kormányzója lett. II. Szulejmán szultán hozzájárulásával a Rákos mezején tartott országgyűlésen a csecsemő János Zsigmondot királlyá választatta, és Budáról kormányozta az országot az özvegy Izabella királyné és fia nevében. 1540-ben visszaverte a Buda várát ostromló I. Ferdinánd hadait. Végül 1541.08.29-én a törökök mentették meg a várat azért, hogy néhány nap múlva csellel a hatalmukba kerítsék. 1541.12.29-én megegyezett Ferdinánddal, átadta megbízottainak a Szent Koronát, és közölte, hogy kész átengedni János Zsigmond országrészét a szepeségi Szapolyai-birtokok fejében. 1543-ban Ferdinánd megerősítette kincstartói tisztségében, valamint kinevezte királyi helytartóvá. Fráter György fő politikai célja volt, hogy Magyarország területi egységét helyreállítsa, ennek érdekében fogott össze I. Ferdinánddal. 1549-ben megállapodtak, hogy Erdélyért cserébe két sziléziai hercegséggel kárpótolják János Zsigmondot. Ferdinánd serege azonban nem tudta megvédeni a török támadástól Erdélyt. 1551-ben Izabellának és fiának még sikerült Sziléziába távoznia, de a szultán megtorló akciót indított. A kezdeti török sikerek után az erdélyi rendekkel közösen harcoló zsoldosok visszafoglalták a várakat. Fráter György, hogy a Porta iránti hűségét bizonyítsa, szabad elvonulást engedélyezett a török várvédőknek, amiért a bécsi udvarban árulással vádolták meg. Habsburg Ferdinánd király tudtával és beleegyezésével, Giovanni Castaldo őrgróf emberei, Pallavicini Sforza vezetésével, saját titkára segítségével gyilkoltatták meg alvinci kastélyában. Halála előtt nem sokkal esztergomi érseki kinevezést és bíborosi kalapot kapott. Két hónapi temetetlenül maradt a holtteste a gyilkosság színhelyén, a gyulafehérvári káptalan temette el 1552. februárjában. Mivel Fráter György magas állású egyházi személy is volt, meggyilkolása a pápaság és a bécsi udvar közötti bonyodalmakhoz vezetett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1551. 12. 17. Meghalt Történelem Magyar

196 éve

1830 – Meghalt Simon Bolivar, a dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezetője, tisztelt hős, később diktátor.

Teljes nevén: Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar Palacios y Blanco Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Peru és Bolívia nemzeti hőse, felszabadítója. A dél-amerikai függetlenségi mozgalom vezetője, később a Nagy-Kolumbia elnöke (Gran Colombia), Venezuela elnöke, majd Peru és Venezuela diktátora. 1825-ben, mikor Felső-Peru kinyílvánította függetlenségét Spanyolországtól, Bolivár iránti tiszteletből a Bolivia nevet vette fel. 1830. december 17-én végzett vele a tüdővész Santa Martában. Halálos ágyán elrendelte írásainak és levelezésének elégetését, de kérését nem teljesítették. Több mutatása

Teljes esemény 0

1830. 12. 17. Meghalt Történelem

589 éve

1437 – Pozsonyban magyar királlyá választották az első Habsburgot, V. Albert osztrák herceget.

1397-ben született Bécsben IV. Albert osztrák herceg és Johanna bajor hercegnő gyermekeként. V. Albert néven, osztrák hercegként 1422-ben feleségül vette Zsigmond király leányát, Erszébetet. 1423-ban Zsigmond Morvaország kormányzójává nevezte ki, a husziták ellen folytatott állandó küzdelmet. 1435-ben sikeresen harcolt a törökök ellen. Zsigmond halálakor a magyar bárók elfogadták leendő királyként, de 1437. december 18-án azzal a feltétellel járultak hozzá királlyá választásához, hogy csak a magyar rendek beleegyezésével fogadja el a német-római koronát, és halála esetén fiúgyermeke, ha ilyen nem születne, akkor Erzsébet örökli a magyar koronát. 1438. május 31-én koronázták német-római császárrá. Május 6-án a cseh katolikus rendek is kikiáltották királlyá, de a huszita nemesség Podjebrád György vezetésével Kázmér lengyel herceget választotta meg. Június 29-én mégis cseh királlyá koronázták, de a cseh husziták hívására Kázmér herceg bátyja, III. Ulászló lengyel király betört Csehországba, és Albert csak a magyar és a német birodalmi seregek támogatásával tudta megtartani a cseh trónt. A Habsburgoknak ekkor vált először ténnyé Magyarország és Csehország, valamint Ausztria egyesítésére irányuló törekvése. 1438-ban, amikor Albert először megjelent Budán, azonnal gyűlölethullám tört ki a "német" uralom ellen, amelynek szításában része volt a király feleségének, Erzsébetnek és Zsigmond özvegyének, Cillei Borbálának, valamint a huszitáknak is. Az országgyűlésen a magyarul nem beszélő, elszigetelt király előtt a főurak kijelentették, hogy a születés jogcímén a trón elsősorban Erszébetet illeti meg. Magyarországon a kormányzati rendszeren nem tudott változtatni, 1439-ben megerősítette a rendek kiváltságait, valamint megtiltotta a külföldiek hivatalokba ültetését és birtokadományokban részesítését. Az 1439 nyarán megindított törökellenes hadjáratának csúfos vereségéhez is nagyban hozzájárult a királyi családon belüli nyílt versengés. Az ostromlott Szendrő felmentése kudarcot vallott, a törökök a várat is elfoglalták. Miközben Titel felé indult, serege teljesen szétszéledt. Albert megbetegedett vérhasban, majd útközben Neszmélyen meghalt. Erzsébet királyné már ekkor terhes volt, és csak Albert király halála után, 1440. február 22-én született meg fia, a későbbi V. (Utószülött) László. Albert végrendelete szerint születendő gyermeke gyámságát magyar, cseh és osztrák főnemesekre bízta. A bécsi Szent István-templomban akart temetkezni, de Székesfehérvárott temették el a magyar főurak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1437. 12. 18. Történelem Magyar

312 éve

1714 – Megszületett Esterházy (I.) Miklós József herceg, császári-királyi tábornok, a fertődi kastély építtetője.

1741-ben katonai pályára lépett. Császári és királyi kamarás és ezredes lett. A sziléziai háborúban a poroszok ellen vonult hadba. Részt vett a strigaui és trautenaui csatában, harcolt Németalföldön is. 1747-ben már vezérőrnagyi rangot viselt. 1757-ben a kolíni csatában rendkívüli hősiességével tűnt ki, az osztrákok javára fordította a harc kimenetelét. Kétszer tüntették ki a Mária Terézia-renddel. 1759-ben altábornaggyá léptették elő. 1762-ben a Magyar Királyság felső kamarása lett. 1763-ban az Aranygyapjas rend lovagjává avatták. Ő volt az ötödik Esterházy herceg. 1768-ban Mária Terézia királynő tábornaggyá nevezte ki. Kastélyában 1770-től kezdve folyamatosan tartottak nagyszabású Esterházy-vigasságokat: operákat mutattak be, vadászatokat, lakomákat, táncestélyeket és tűzijátékokat rendeztek, a prominens vendégsereg szórakoztatására. Itteni élményei megihlették Goethét is, aki „Esterházy-tündérbirodalom”-ként jellemezte az ünnepségeket. Több mutatása

Teljes esemény 0

1714. 12. 18. Született Történelem Magyar

134 éve

1892 – Szentpéterváron bemutatták Pjotr Iljics Csajkovszkij orosz zeneszerző "Diótörő" című balettjét.

A diótörő Pjotr Iljics Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve. A történet alapját E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című meséje képezi. A mű első koreográfiáját Marius Petipa tervezte. Ősbemutatójára 1892. december 18-án került sor a szentpétervári Mariinszkij színházban, az Orosz Nemzeti Balett előadásában. A Magyar Állami Operaházban először 1927. december 21-én mutatták be Brada Ede koreográfiájával. Műveiben egyesítette az orosz népzene hagyományait az olasz, francia és német romantikus zene elemeivel. Különösen a szimfóniái személyes érzéseinek, tapasztalatainak zenei megfogalmazásai. Az emberi érzések széles skáláján kívül Oroszország társadalmi helyzetét is ábrázolja Alekszander Puskin költeményeire írt 1879-es "Anyegin" és 1890-es "Pikk Dáma" című operáiban. Balettjeivel a szimfonikus balett műfaját teremtette meg. Számos hegedű- és zongoraversenyművet is komponált. Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is nagy sikerrel koncertezett, amelyhez hozzájárult az is, hogy maga vezényelte műveit. Több mutatása

Teljes esemény 0

1892. 12. 18. Történelem Zene