★ Kiemelt esemény
December 23.
40
éve
135
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1891 – Gyulán megszületett Bródy Imre fizikus, a kriptonlámpa feltalálója.
Bródy Imre a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán szerzett középiskolai tanári képesítést és bölcsészdoktori oklevelet. Budapesten tanított 1920-ig, ekkor Göttingenbe ment, ahol Max Bornnal a kristályok dinamikai elméletén dolgozott. 1923-tól Budapesten a Tungsram kutatólaboratóriumában kezdett kísérletezni, melyek során 1930-ban végül feltalálta a kriptonlámpát. Bródyt a németek megszállása után családjával együtt elhurcolták, Bajoroszágban halt meg. Ma a Tungsram kutatóintézete az ő nevét viseli, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat pedig 1950-ben Bródy Imre-díjat alapított. Több mutatása
236
éve
1790 – Megszületett Jean-Francois Champollion francia nyelvész és egyiptológus, aki megfejtette a hieroglifákat.
Figeacban született. 1822-ben a rosette-i kő segítségével fejtette meg a hieroglifákat. 1798-ban a becsvágyó Bonaparte Napóleon tábornok egy tudósokból és írókból álló kutatócsoportot is magával vitt Egyiptomba, így megkezdődótt az óegyiptomi kultúra módszeres feltárása. 1799-ben a Nílus deltájában, Rosette-ben megtalálták azt a követ, amelyre V. Ptolemaiosz egyiptomi király rendeletét vésték három nyelven: egyiptomi hieroglif írással, démotikus és görög írással. A lelőhelyéről elnevezett kő segítségével nyílt meg a lehetőség az óegyiptomi hieroglif írás évtizedeken át tartó megfejtésére. Több mutatása
294
éve
1732 – Megszületett Richard Arkwrigth angol mérnök, feltaláló és iparos, a modern textilipar alapjainak megteremtője.
Prestonban (Lancashire) született. A textiliparban vezették be először a műszaki újdonságokat, mivel a gyapjúfeldolgozásban eddig csak a munkaidő meghosszabbításával vagy több munkaerő foglalkoztatásával lehetett a termelést fokozni. Az első mechanikus gyapjúfonógépet, a "fonó Jenny"-t 1764-ben állította elő James Hargreaves vállalkozó, majd 1768-ban Richard Arkwright víziszövőszéke ("water frame") és 1779-ben Samuel Crompton szakaszos fonógépe ("mule", az "öszvér") nyitotta meg az utat az automatikus fonógép felé. 1785-ben elsőként Edmund Cartwright próbálkozott a textilgyártás második munkaterületén, a fonalfeldolgozás gépesítésén a mechanikus szövőszék feltalálásával. Richard Arkwright 1769-ben saját textilgyárat alapított, ahol 1790-től gőzgépeket helyezett üzembe, mennyiségében jelentősen emelni és minőségében javítani tudta a pamutfonalak termelését. A műszaki fejlődés eredményeként 1823-ban végül a gépi szövésű anyag minősége felülmúlta a kéziszövésűét. Arkwright - aki eredeti foglalkozását tekintve borbély volt - korának legnagyobb textilgyárosa lett. Több mutatása
233
éve
1793 – Megszületett Déryné Széppataki Róza énekesnő, színésznő, az első magyar opera-énekesnő.
Déry Istvánné, Széppataki Róza (született: Schenbach Rozália, Jászberény, 1793. december 23. – Miskolc, 1872. szeptember 29.) az első magyar opera-énekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője. Legnagyobb sikereit énekes szubrettként aratta. Több mutatása
221
éve
1805 – Megszületett Joseph Smith, a mormon egyház megalapítója, az "Utolsó Napok Szentjei"-nek (mormonok) első elnöke.
15 évesen tapasztalta először magasabb rendű lények jelenlétét, 1827.09.22-én jelent meg látomásaiban Moroni angyal, Mormon fia, aki kinyilatkoztatta neki egy egyiptomi írású feliratokkal ellátott aranytábla létezését, amely a mormonok hittételeit tartalmazza. Meglapította a mormon egyházat, amelynek tagjai számos vallás elemeiből összeálló tanításuk alapján, aszkétikus életvitellel készülnek a minden idők végén elérkező újjászületésre. Smith számos hívet gyűjtött maga köré, de különösen a többnejűség propagálásával kihívta maga ellen a puritán lakosság haragját. Nem csupán dicsőítette a poligámiát, hanem állítólag saját magának is 22 felesége és 56 gyereke volt. Közössége az egyetlen volt az amerikai társadalomban, amely indiánbarát politikát folytatott. Szerintük az indiánok az Amerikába kivándorolt zsidók leszármazottai. Amikor különböző bűncselekmények miatt kiszabott büntetését töltötte a börtönben, a felbőszült néptömeg áldozata lett. Halála után Brigham Young vette át a mormonok vezetését. A közösséget Utahba vezette és a Nagy-Sóstó partján megalapította Salt Lake City városát. Több mutatása
159
éve
1867 – Megszületett Sarah Breedlove Walker, az első afro-amerikai milliomos üzletasszony.
New York leggazdagabb afro-amerikai asszonya volt, aki vagyonát úgynevezett "göndörödésgátló" hajtonik eladásból és ingatlanbefektetésekből halmozta fel. A "Madame Walker" fodrászszalonok tulajdonosa volt. Nem mindennapi történet az övé: 12 év alatt egy mosónő - aki 1,50 dollárt keresett egy nap - gazdag és befolyásos személlyé vált, becsült vagyona meghaladta az 1.000.000 dolárt.1905-ben kezdett a kozmetikai iparral foglalkozni, első találmánya egy fejbőr-regeneráló eljárás volt forró fésűvel és petróleummal. Később egy hajerősítő szert is kidolgozott, majd ügynökösködni kezdett termékeivel. A paletta hamarosan több termékkel bővült , Walker pedig 1911 és 1917 között milliomos lett termékeinek és ügynökhálózatának köszönhetően. Egyik leghíresebb vevője Josephine Baker volt. A hajdan mindenki által ismert Madame CJ Walker Manufacturing Company már nincs a piacon. Több mutatása
153
éve
1873 – Megszületett id. Kernstok Károly festő- és grafikusművész, a magyar avantgárd képviselője.
Teljes nevén: Kernstok Károly József, más írásmóddal: Kernstock. ifj. Kernstok Károly festőművész apja.
137
éve
1889 – Megszületett Kmetty János, Kossuth-díjas festő és grafikus, főiskolai tanár.
Díjai: Szinyei-díj (1943), Kossuth-díj (1949), Érdemes művész (1959), Kiváló művész (1965)
126
éve
1900 – Házasságot kötött József Áron és Pőcze Borbála, akik József Attila szülei voltak.
Budapesten, a Ferencvárosban házasodtak össze. A költő apja bánáti szappanfőző munkás volt, édesanyja szabadszállási születésű, a Kiskunságból Pestre került parasztlányból lett mosónő. Három gyermekük született: Jolán, Etelka és Attila. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Reismann Marian fotográfus, fotóművész.
Asszonynevén: Dr. Vajda Ernőné
110
éve
1916 – Megszületett Olofsson Károly, szerzetesi nevén Placid atya bencés szerzetespap, tanár.
Más elnevezéssel: Olafsson Placid
108
éve
1918 – Megszületett Mándy Iván, Kossuth-díjas író (Csutak és a szürke ló).
Baumgarten-, József Attila-, Déry Tibor-díjas. 1999-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta.
107
éve
1919 – Alice H. Parker afro-amerikai feltalálónő megkapta a szabadalmat a központi fűtéshez szükséges kazánra.
Az általa tervezett rendszer szobáról-szobára képes volt szabályozni a hőmérsékletet az épületen belül.
104
éve
93
éve
1933 – Megszületett Akihito japán uralkodó.
Tokióban született. 1952-ben avattak trónörökössé, már 1988-ban - apja betegsége alatt - betöltötte a császári teendőket, 1989-ben trónra lépett, majd 1990-ben koronázták császárrá. Címe: The Imperial Palace, Tokyo, Japán Több mutatása
92
éve
88
éve
87
éve
1939 – New Yorkban 49 éves korában meghalt Anthony Fokker holland repülőgép-tervező.
Világszerte ismert modelljei a maga korában a legjobbak közé tartoztak.
80
éve
1946 – Megszületett Edita Gruberová szlovák szoprán-koloratúrszoprán operaénekesnő.
Pozsonyban született, apja német, anyja magyar származású volt. A Pozsonyi Konzervatóriumban, valamint Prágában és Bécsben tanult. 1970-ben Bécsben az Éj királynőjeként mutatkozott be 24 évesen Mozart A varázsfuvola című operájában. A Bécsi Állami Operaházban hétszázszor lépett fel különböző operaszerepekben és gálaműsorokban, utoljára 2018-ban. A milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, a New York-i Metropolitan Operában debütálhatott Zerbinetta, Konstanze, Donna Anna, Rosina, Gilda vagy Violetta szerepében, majd a berlini, a müncheni, a genfi, a zürichi és a firenzei közönség is láthatta. Az operavilág koloratúra-királynőjeként emlegettek. Az 1980-as évektől Svájcban és Ausztriában élt. Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Piros Ildikó, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.
Első férje Pintér Tamás kaszkadőr, jelenlegi férje Huszti Péter Kossuth-díjas színművész.1970-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, azóta a Madách Színház és a Soproni Petőfi Színház örökös tagja. 2000 óta a Magyar Táncművészeti Főiskola színészi játék tanára.Szerepeiből: A veréb is madár (Szöszi, 1968), Hahó, Öcsi! (1971), Macskajáték (Az ifjú Orbánné, 1974) Több mutatása
64
éve
1962 – Megszületett Vigh Andrea, Liszt Ferenc-díjas hárfaművész, a Zeneakadémia rektora.
A Zeneakadémia egyetemi tanára, tanszékvezetője, 2013 őszétől rektora.
557
éve
354
éve
138
éve
116
éve
1910 – Meghalt Louis Madarasz magyar származású amerikai szépíró, betűtervező. Az ő betűi alapján készült a Coca Cola felirat.
Minden idők legtehetségesebb díszítő szépírójának tartják. A Coca Cola gyár másnak tulajdonítja a felirat tervezését, de saját állítása szerint az eredeti tervet ő készítette.Nagyapja, Kisfaludi Madarász László, Kossuth rendőrminisztere volt az 1848-49-es szabadságharcban, ő kezdeményezte a Habsburg ház trónfosztását. A Szabadságharc leverése után a család Amerikába költözött, Madarász Lajos Texasban született. Szülei jó kapcsolatot tartottak fenn az emigrációban élő Kossuth Lajossal, az amerikai kormány és nép tisztelettel tekintett rájuk. Tizenéves korában ismerkedett mag a szépen írt betűkkel és szorgalmas gyakorlással 20 éves kora előtt mesterfokú szépíró lett. Sikeres üzletet működtetett, különleges betűivel írt kártyákat, feliratokat készített, amiket postán rendeltek tőle. Specialitása volt fekete papírra fehér tintával írni. Gyorsan és pontosan dolgozott, sokan megismerték. Számos különböző iskolában tanította művészetét, a Madarász stílusú írást. Színészként Shakespeare darabokban lépett fel. 1889 március 26-án feleségül vette a New York-i Clara Kalisht, gyermekük nem született. Sokat utazott és különböző városokban élt. Az életerős férfi Nevadában tüdőgyulladást kapott, és ugyan még 3 évet élt, de már teljesen nem gyógyult fel. 50 éves korában halt meg 1910. december 23-án. Halála napján még gyönyörű karácsonyi üdvözlőlapot írt. Több mutatása
113
éve
1913 – Megszületett Anna Margit, festőművész, Ámos Imre felesége.
Eredeti neve: Sichermann, aztán Sólyom
110
éve
108
éve
103
éve
1923 – Megszületett Ivan Stepanovich Martynushkin orosz katona, aki legtovább élt az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítói közül.
21 éves volt a tábor felszabadításakor.
94
éve
1932 – Meghalt Jankovits Gyula szobrász, aki a Gellért hegy oldalában, a vízesés felett álló Szent Gellért szobrot készítette.
A Szent Gellért szobor 7 méter magas, bronzból készült. További nevezetesebb művei: Asztrik apát szobra Pannonhalmán, Jókai Mór mellszobra a Svábhegyen (1905), valamint épületplasztikai munkák az Országházon, síremlékek a Kerepesi úti temetőben. Több mutatása
91
éve
1935 – Megszületett Esther Phillips amerikai énekesnő (What a Diff'rence a Day Makes).
Teljes neve: Phillips Esther Mae Jones. 48 évesen halt meg kábítószerfogyasztásból eredő egészségkárosodás következtében.
90
éve
54
éve
1972 – Meghalt Andrej Nyikolajevics Tupoljev szovjet–orosz gépészmérnök, repülőgép-tervező.
Oroszul: Андрей Николаевич Туполев
40
éve
21
éve
2005 – Meghalt Baróti Lajos labdarúgó, edző, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya.
Négyszer vezette világbajnoki döntõbe válogatottunkat, 1958-ban, 1962-ben, 1966-ban, 1978-ban.Eredeti nevén: Kratochfill Lajos. 1914. augusztus 19-én született Baróton, amely akkor még Magyarországhoz tartozott, ma Románia. Futballistaként a Szegedi AK-ban és a gyõri ETO-ban szerepelt, két alkalommal pályára lépett a magyar válogatottban is. 1956-ban edzõi képesítést szerzett, 1957-ben pedig mesteredzõnek választották. Edzõi pályafutása Gyõri Vasas ETO, a Bp. Postás, a Vasas, az Újpesti Dózsa, a Wacker Innsbruck, Benfica. Két ország szövetségi kapitánya volt: Magyarország és Peru.2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség életműdíjjal tüntette ki. Több mutatása
19
éve
2007 – Meghalt Oscar Peterson hétszeres Grammy-díjas zenész, a legismertebb dzsessz-zongoristák egyike.
Teljes nevén Oscar Emmanuel Peterson
12
éve
8
éve
2018 – 75 évesen elhunyt Honey Lantree brit zenész, énekesnő, az első sikeres női dobos.
Eredeti nevén Anne Margot Lantree. A hatvanas években sikeres The Honeycombs dobosa volt.
5
éve
2021 – Meghalt Joan Didion amerikai írónő (A mágikus gondolatok).
A férfiak által dominált amerikai New Journalism mozgalom kiemelkedő női alakja volt. 1968-ban a Slouching Towards Bethlehem című művében olyan művészeket mutatott be például, mint Janis Joplin vagy Joan Baez. Munkáiból ismerhették meg az emberek a hatvanas és hetvenes évek amerikai ellenkultúráját, illetve Hollywoodját.A "Saturday Evening Post" tudósítója, 1956 és 1953 között a "Vogue" magazin szerkesztője volt. Első novellája (Run, River) 1963-ban jelent meg, férjével és szerkesztőjével, John Gregory Dunne-nel is ekkor találkozott. Kapcsolatuk során többször dolgoztak együtt, Didion férje segítségével vitte színre munkáit. Több mutatása
4
éve
2022 – Meghalt Bak Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Munkácsy Mihály-díjas és Kossuth-díjas festő.
Festményei eredendően geometrikus szerkezetűek, az 1990-es évektől egyre színesebb, derűsebb, kisugárzó hatású. Kassák Lajos, Korniss Dezső és az Európai Iskola neoavantgárd hagyományainak folytatója. A '60-as évektől fontosnak tartotta, hogy alkotásai beilleszkedjenek a nemzetközi képzőművészeti törekvésekbe és továbbvigye azt. A 2000-es évektől vázlatait számítógépen készíti. Művei megtalálhatóak számos jelentős közgyűjteményben, többek között Tate (London, UK), The Metropolitan Museum of Art (New York, USA), Magyar Nemzeti Galéria (Budapest), Albertina, (Bécs), Neue Nationalgalerie (Berlin), Fonds National d'Art Contemporaine (Párizs). Több mutatása
344
éve
283
éve
83
éve
1943 – Megszületett Harry Shearer színész, forgatókönyv író, zeneszerző (Blood and Concrete, Guffmanre várva).
Los Angelesben (California, USA) született.
79
éve
1947 – Megszületett Susan Lucci színésznő (Anasztázia hercegnő: Anna rejtélye, Az érem másik oldala).
Scarsdale-ben (New York, USA) született.
68
éve
62
éve
55
éve
48
éve