★ Kiemelt esemény
December 28.
131
éve
81
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1945 – Budapesten megszületett Korcsmáros Péter operaénekes, tenor.
Pályafutását a Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1971-ben Kecskeméten kezdte operettbonvivánként, a "Leányvásár" és a "Cigányszerelem" tenorszerepeit énekelte el. 1972-től a debreceni Csokonai Színház tagja volt, ahol a "Manon Lescaut", "A végzet hatalma", a "Rigoletto" főszerepeiben lépett fel. 1976 óta a Magyar Állami Operaház tagja. Szerepeiből: Kékszakáll, Hoffmann meséi, A nürnbergi mesterdalnokok, oratóriumokban: Orff: Carmina Burana, Bartók: Cantata profana. Több mutatása
526
éve
1500 – Aprószentek napja
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Győr-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig előre becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt. Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója. Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
Neumann János matematikai tehetsége ellenére, bankár apja kívánságára vegyészmérnöknek tanult Zürichben, miközben Berlinben és Pesten matematikát, fizikát és filozófiát hallgatott. A zsidó származású, bár nemesi címet szerzett családból való Neumann a harmincas években emigrált az Egyesült Államokba. Princetonban, a mérnöktovábbképző intézetben matematika-professzor lett, majd részt vett az amerikai atombomba elkészítésében, amely rengeteg számítást igényelt. Egy évvel később már Pennsylvaniában igazgatott egy hadászati számítógép-projektet, amelyet másodpercenként ezer művelet sebességűre terveztek. Neumann ezután haláláig együtt dolgozott ottani kollégájával, Hermann Goldstine matematikussal. Többek közt megalkották az IAS- vagy Neumann-gépet, amely sokkal gyorsabban számolt bármelyik korabeli számítógépnél, felépítése pedig nagyjából megegyezett a mai modern számítógépekével, így joggal tartják ezt a mai gépek ősének. Az elektronikus számítógépek logikai tervezésében alapvető gondolatait – a kettes számrendszer alkalmazása, memória, programtárolás, utasítás rendszer – Neumann-elvekként emlegetjük. A mai napig ezt használják a számítógépeink. Neumann élete végéig, halálos betegen is dolgozott; 1957-ben tüdőrákban halt meg. A Financial Times 2000-ben a 20. század emberének nevezte őt.Neumann János mély humanizmusát mutatja, hogy a "Neumann elvet" sohasem engedte szabadalmaztatni. Azért, hogy ezt megakadályozza, az elvet egy publikációjában hozta nyilvánosságra, ami megakadályozta a szabadalmaztatást. Azt tartotta, hogy számítógép nem egy vagy több emberé, hanem az egész emberiségé, nem egy ember találta ki, hanem matematikusok és mérnökök hada. Ellene volt, hogy abból néhány ember hasznot húzzon, üzletet csináljon. Több mutatása
203
éve
1823 – Megszületett Ferenczy Teréz költőnő.
Rimaszombatban született. Más források szerint a születésének dátuma december 17.Galcsik Zsolt: "A fájdalmak leánya..." Ferenczy Teréz élete és költészete (1823-1853) címmel könyv jelent meg róla. Több mutatása
144
éve
1882 – Megszületett sir Arthur Stanley Eddington angol asztrofizikus, aki elsőként igazolta Einstein általános relativitáselméletét.
1919-ben a fény Nap melletti elhajlását megfigyelve elsőként igazolta Einstein általános relativitáselméletét.
108
éve
100
éve
1926 – Megszületett Szőnyi Ferenc operaénekes.
1968. októberében mutatta be a Magyar Állami Operaház Szokolay Sándor "Hamlet" című operáját, melynek címszerepét énekelte.
98
éve
92
éve
1934 – Megszületett Dame Maggie Smith, kétszeres Oscar-, négyszeres Emmy-díjas angol színésznő (Kaliforniai lakosztály, Szoba kilátással, Hook, Apácashow, Harry Potter).
Teljes nevén: Dame Margaret Natalie Smith, művésznevén Maggie Smith Kétszeres Oscar-díjas, négyszeres Emmy-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas, valamint hétszeres BAFTA-díjas. Az 1950-es évektől kezdve mind színpadon, mind filmvásznon karriert futott be, több mint 60 filmben és 70 színdarabban szerepelt. Nagy-Britannia egyik legismertebb színésznője, II. Erzsébet királynő 1990-ben "dáma" (dame) kitüntetést adományozott neki a művészethez való hozzájárulásáért, 2014-ben pedig Companion of Honor kitüntetést a drámai alkotásokért. Több mutatása
89
éve
1937 – Meghalt Maurice Ravel francia zeneszerző (Bolero).
Az új francia zeneszerző nemzedék Debussy mellett legjelentősebb alakja. Kiemelkedő műve a Seherezádé; a Bolero és a Lúdanyó meséi.
85
éve
73
éve
1953 – Megszületett Richard Clayderman francia zongorista és zeneszerző.
Többek között Paul de Senneville és Olivier Toussaint kompozícióit, a könnyűzene hangszeres verzióit, filmzenéket, népzenét és a klasszikus zene népszerű darabjait dolgozza fel. Több mint 1000 dalt rögzített, 267 arany és 70 platina lemeze van.Stílusát "Új Romantikus" stílusnak nevezik. Ismertebb művei: Ballade pour Adeline, I like Chopin, Love Story, A Comme Amour Több mutatása
53
éve
1973 – Megjelent Alexander Szolzsenyicin regénye, mely a szovjet büntetőrendszer világát mutatja be.
Alexander Szolzsenyicin: A Gulag szigetvilág (Gulag Archipelag) a dokumentumregény címe, mely a szovjet börtönök és büntetőrendszer világát mutatja be. Több mutatása
45
éve
961
éve
432
éve
404
éve
1622 – Meghalt Szalézi Szent Ferenc francia püspök, teológus, az írók és újságírók védőszentje.
Latinul: Franciscus Salesius, Szalézi Ferenc-Bonaventura, franciául: François de Sales de Boisy. Kiemelkedő szónok, több pápa személyes tanácsadója volt. Arisztokrata családban született, de lemondott nemesi rangjáról. Megalapította a vizitációs nővérek rendjét. 1877-ben IX. Piusz pápa emelte az egyháztanítók sorába. Több mutatása
332
éve
1694 – Meghalt II. Mária angol királynő.
Öt évvel azután halt meg, hogy trónra lépett férjével, III. (Orániai) Vilmos herceggel, Hollandia helytartójával.
233
éve
190
éve
170
éve
1856 – Megszületett Woodrow Wilson Amerikai Egyesült Államok 28. elnöke (1913-21).
Jelentős szerepe volt a háború utáni béketárgyalásokon. Híres 14 pontját az igazságos békéről tárgyalási alapnak tekintették a hadviselő felek, érvényesítésükre mégsem került sor, annak ellenére, hogy személyesen is jelen volt a párizsi tárgyalásokon. Jelentős szerepe volt a Népszövetség létrehozásában és a Szovjetunió elleni intervencióban. 1919-ben elnyerte a Béke Nobel-díjat is. Több mutatása
157
éve
155
éve
129
éve
122
éve
1904 – Meghalt Zirzen Janka pedagógus, a magyar nőnevelés kiemelkedő alakja.
Az 1869-ban létrejött tanítónőképző iskola igazgatója.Budapest XII kerületében utca van róla elnevezve.
121
éve
1905 – Megszületett Earl "Fatha" Hines amerikai dzsessz-zongorista, a modern zongorázás atyja.
"Father - "Fatha" - of modern piano" néven említik. 1927-ben Chicagóban csatlakozott Louis Armstrong zenekarához. Számos felvételt készítettek, mint a "West End Blues", a "Weather Bird", 1928-ban pedig szólóban az "A Monday Date"-et és a "Caution Blues"-t, majd saját zenekarával a "Rosettá"-t, a "Jelly Jelly"-t és a "stormy Monday Blues"-t. Több mutatása
120
éve
1906 – Meghalt Hegedüs Sándor közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
A Hon című politikai napilap vezércikk írója. A Szabadelvű Párt országos képviselője. A pénzügyi bizottság egyik vezető alakjaként számos fontos törvényjavaslat előterjesztője. Széll Kálmán kormányában pénzügyminiszter: az ipar, a kereskedelem, a közlekedés és a statisztikai hivatal irányítása tartozott feladatába. Nagy figyelmet szentelt az iparfejlesztésnek, minisztersége évében elképesztő módon növekedett a magyar ipar. Szívügyének tekintette az úthálózat, a vasutak, a hajózás és a posta fejlesztését. A Magyar Történelmi Társulat alapító tagja, több, mint 15 éven át az elnöke. Jelentősebb munkái többek közt: Az önkormányzat és pénzügyei. Pénzügyi szemle Bp. 1878., Iparunk és az ipartörvény Bp. 1880., A latin államok pénzszövetsége. Bp. 1886. 1945 előtt Budapesten a későbbi Szófia utca róla volt elnevezve. Több mutatása
118
éve
1908 – Földrengés rázta meg Messina (Szicília) városát, ahol közel 100 ezren haltak meg.
A katasztrófát csak tetézte a rengést követő cunami. Közel százezer halott maradt a romok alatt.
111
éve
88
éve
1938 – Meghalt Florence "Lotta" Lawrence kanadai-amerikai színésznő, az első a flmcsillag, az autók indexének, a féklámpának és az ablaktörlőnek feltalálója.
Születéskori nevén: Florence Annie Bridgwood. Ő volt a világ első filmsztárja az 1910-es években, előtte a szereplők neveit nem írták ki. Több mint 300 film főhősnője volt. Nemcsak színésznő volt, létrehozta Los Angeles első színpadi sminkboltját, ahol a saját maga által kifejlesztett kozmetikumokat lehetett megvenni. Egyike volt az első nőknek, akik autót vezettek. Lozier márkájú autója volt akkor a legdrágább luxuskocsi. Nemcsak a vezetés érdekelte, hanem az is, hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a járműveket. Az első találmánya 1914-ben az irányjelző volt, előtte a kanyarodási szándékot a vezető az ablakon kiintegetve jelezte. Florence a hátsó lökhárítókra kis zászlókat szerelt, és ezek gombnyomásra kiemelkedtek, így könnyebbé vált a gyalogosok és a többi autó számára megjósolni, merre fog menni az előttük haladó. A második találmánya a féklámpa volt. A fékpedált összekötötte egy STOP tábla jellel, ami előugrott, amikor a vezető fékezett, megelőzve a koccanásos baleseteket. 1917-ben kifejlesztette az elektromos ablaktörlőt is. Mindhárom találmányt továbbfejlesztve ma is használjuk. Az első ötlet és az első kivitelezés mindegyik esetben Florence Lawrence nevéhez fűződik. Egyik találmányát sem szabadalmaztatta, így pénzt nem keresett belőlük. Több mutatása
82
éve
1944 – Meghalt Horánszky Lajos bankigazgató, publicista, műgyűjtő, országgyűlési képviselő.
A budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, majd 1889-től külföldi tanulmányutat tett Franciaországba, Németországba és Ausztriába. Banktisztviselő volt Bécsben, később a Magyar Bank, valamint az Angol–Magyar Bank igazgatója lett. 1901-1905 között Veszprém országgyűlési képviselője a szabadelvű párti programmal. Közreműködött a Nemzeti Társaskör alapításában, és része volt 1910-ben a Nemzeti Munkapárt megalakulásában is. Az első világháború után a politikai élettől visszavonult. 1926-tól a Kisfaludy Társaság tagja. Írt Batthyány Lajosról, Grünwald Béláról, Munkácsy Mihályról, Liszt Ferencről, Tisza Istvánról, Illésházy Istvánról, Beöthy Zsoltról. Magyar írók műveinek első kiadásából, értékes képekből és metszetekből álló gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeumban helyezték el. Több mutatása
81
éve
1945 – Meghalt Theodore Dreiser amerikai író és újságíró (Amerikai tragédia).
Teljes nevén: Theodore Herman Albert Dreiser. Az amerikai naturalista írói irányzat úttörője. A műfaj európai képviselői (Émile Zola, Gustave Flaubert, Guy de Maupassant) elsősorban erkölcsi alapokon, lelki indíttatású motívációkról írtak, addig Dreiser karaktereinek emberi értéke a nehézségek kitartó legyőzésében áll, motívációjuk a körülményekből adódik. Több mutatása
72
éve
42
éve
37
éve
1989 – Alexander Dubceket, az egykori csehszlovák kommunista vezetőt, kinevezték a csehszlovák parlament elnökévé.
1968-ban a Szovjetunió vezette Varsói Szerződés csapatainak katonai intervenciója után lemondott.
26
éve
10
éve
2016 – Meghalt Debbie Reynolds amerikai színésznő, énekesnő (Ének az esőben).
Eredeti neve: Marie Francis Reynolds. 84 éves korában halt meg, egy nappal élte túl lányát, Carrie Fishert (Csillagok háborúja) aki 60 éves korában halt meg. Az 1950-es évek során a Broadwayon lépett fel, musicalekben játszott. 1952-ben vált ismertté az Ének az esőben című filmben Gene Kelly partnereként. 31 évesen, 1964-ben Oscar-díjra jelölték Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown című filmben nyújtott alakításáért. 1993-ban saját gyűjteményéből megalapította a Hollywood Motion Picture & Television Museumot, ahol filmes jelmezeket és kellékeket mutatott be, többek között Marylin Monroe híres fehér ruháját, amit a szél felemel az utcán a The Seven Year Itch (Hétévi vágyakozás, 1955) című filmben. Több mutatása
7
éve
2019 – Meghalt Szőnyi Erzsébet, Kossuth-díjas zeneszerző, karvezető, zenepedagógus, a Nemzet Művésze.
Liszt Ferenc-díjas és Erkel Ferenc-díjas, kiváló művész.
1
éve
2025 – 91 éves korában meghalt Brigitte Bardot francia színésznő, énekesnő, állatjogi aktivista, író.
Teljes neve: Brigitte Anne-Marie Bardot. Modellként az ELLE címlapjára került, táncosként dolgozott, majd az 1950-es évektől szerepelt filmekben, a Roger Vadim rendezésében készült És Isten megteremté a nőt (Et Dieu… Créa la Femme, 1956) hozta neg számára a világsikert. 1973-ban visszavonult a színészettől, az állatvédelemmel kezdett foglalkozni, 1986-ban megalapította a Brigitte Bardot Alapítványt, amely az állatkínzás és a vadászat ellen küzd. Több mutatása
318
éve
180
éve
113
éve
66
éve
63
éve
52
éve