Ma Marcell névnapja van

Technika kategória

269 éve

1757 – Megszületett a francia Élisabeth Thible, az első nő aki hőlégballonnal reült. 26 éves volt és Minerva római istennőnek volt öltözve.

Teljes nevén: Marie Élisabeth Thible. Amikor a ballon elemelkedett a földtől, Thible – római Minerva istennőnek öltözve – és Fleurant két duettet énekelt Monsigny La Belle Arsène című, akkoriban ünnepelt operájából. A repülés 45 percig tartott, mintegy 4 kilométert tett meg, és a becslések szerint elérte az 1500 méteres magasságot. Az eseményt III. Gusztáv svéd király is végignézte, akinek tiszteletére a ballont elnevezték. A leszállás során Thible kificamította a bokáját. Fleurant a repülés sikerét Thible érdemének tulajdonította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1757. 03. 08. Született Érdekes Sport Technika

109 éve

1917 – Elhunyt Ferdinand Zeppelin német katonatiszt, feltaláló, a kormányozható léghajó megépítője.

A magyar Schwarz Dávid terveit továbbfejlesztve megalkotta a merev testű léghajót, mely teljesen kormányozható volt. Katonai pályafutásának befejezése után a kormányozható léghajók problémájával kezdett foglalkozni. Megvásárolta a magyar származású Schwarz Dávid szabadalmát, és továbbfejlesztette azt. Mivel a léghajók építése drága volt, sokáig nem talált támogatókra, pénzszerző akciókat szervezett, hogy folytathassa munkáját. A prototípus 1900-ban szállt fel, de az állandó tökéletesítések még sokáig folytak, ám a kezdeti sikereket a rohamosan fejlődő repülőgép hamarosan kiszorította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1917. 03. 08. Meghalt Technika

97 éve

1929 – Mihály Dénes gépészmérnöknek először a világon sikerült mozgó televíziós közvetítést adnia.

Mihály Dénes a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet, de már középiskolás korában könyvei jelentek meg az automobilról és a motorkerékpárokról. Diploma után a telefongyárba került, ahol elkezdte a távolbalátással kapcsolatos kísérleteit. 1919-ben született meg a "Telehor" , amely akár több kilométerre is képes volt állóképeket közvetíteni. Egyik legjelentősebb találmánya az 1922-ben szabadalmaztatott "Projectophon" volt, amely a hangosfilm területén nyert elismerést. 1929. március 8-án sikerült Mihálynak először a világon mozgó televíziós közvetítést adnia. Több mutatása

Teljes esemény 0

1929. 03. 08. Érdekes Tudomány Alkotás Technika Magyar

78 éve

1948 – Megszületett Lovász László matematikus, szoftverfejlesztő, a számítógép-tudomány kutatója, aki Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt.

Magyar Szent István-renddel, Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, Abel- és Wolf-díjas, Széchenyi- és Bolyai-nagydíjas, valamint Bolyai János alkotói díjas magyar matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és az amerikai National Academy of Science rendes tagja. 2006 és 2011 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematikai Intézetének igazgatója. 2014 és 2020 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 03. 09. Született Technika Magyar