Technika kategória
98
éve
56
éve
101
éve
1925 – Először szállított utasokat Miskolc és Lillafüred között az erdei lillafüredi kisvasút.
Teljes név: Lillafüredi Állami Erdei Vasút, rövidítve: LÁEV. Miskolcon és annak környékén, a Bükk-vidék keleti területén halad. Eredetileg a Bükkben kitermelt faáru és a Diósgyőri szénbánya szenének szállítására hozták létre, a személyszállítás csak később indult meg. Mára csak túristákat szállít, a budapesti Gyermekvasút után a lillafüredi Magyarország második legforgalmasabb kisvasútja. Több mutatása
95
éve
1931 – Elsőként emelkedtek Piccard és Knipfer a sztratoszférába léghajóval.
Az Auguste Piccard által építtetett 14000 köbméteres léggömb (sztratosztát) alumíniumból készült, s ez egy 2,2 méter átmérőjű, légmentesen zárt utasterű gömböt emelt fel, ebbe zárkóztak a kutatók a kisérlet idejére. Piccard a felszállás helyéül a bajorországi Augsburg közelében lévő helyet szemelte ki, ahol a léggömböt gyártó cég repülőtere volt. Első startját sajnos meghiúsította a szél, ezért aztán egyesek nem átallották "szórakozott prfesszornak" titulálni Piccardot, aki alíg három méter magasra emelkedett, a tervezett 16 ezer helyett. A második kisérlet előtt, 1931. május 27-én reggel a szél kis híján ismét keresztülhúzta a terveit, de mégsem tágított elhatározásától. Augsburg közelében felemelkedett, és 25 perc alatt 15781 méteres magasságot ért el. Aznap este Orenburg közelében szállt le. Több mutatása
89
éve
1937 – Megnyitották a Golden Gate hidat San Fransiscoban a gyalogosok számára.
A járműközlekedés csak egy nappal később indult meg. A hídavatási szertartás részeként Franklin D. Roosevelt elnök gombnyomással indította el a járműforgalmat Washingtonból. Az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, ami a Csendes-óceánt és a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át. A hatsávos út mellett a hídon gyalogosan is lehet közlekedni. Hosszúsága 2737 méter. Hídépítésen itt alkalmaztak a világon először biztonsági hálót - hídfőtől-hídfőig -, ez 19 munkás életét mentette meg. A híd számtalan földrengést kiállt, köztük az 1989-es, megsemmisítő erejű, 7,1-es fokozatú rengést. Fennállása óta csak háromszor kellett lezárni – erős szél miatt. Több mutatása
284
éve
96
éve
1930 – New York-ban a Chrysler Building megnyitotta kapuit a nagyközönség számára.
Az 1046 láb (319 méter) magas épület 2 éven át épült, ám csak 11 hónapig lehetett a világ legmagasabb épülete, mert 1931-ben elkészült az Empire State Building, 1454 ft (443,2 m). Az Art Deco építészeti stílus klasszikus példája. Az épület csúcsát, mely 4 darabban érkezett, mindössze 90 perc alatt állították fel, illetve szegecselték össze. A 61. emelet sarokdíszei, a sasfejek az 1929-es Chrysler motorháztető-díszének másolatai, míg a 31. emelet sarokdíszei e modell hűtősapkájának másolatai. Több mutatása
89
éve
1937 – Egy nappal a gyalogosok után, megnyitották a San Francisco-i Golden Gate hidat a járműközlekedés számára is.
A gyalogosok már egy nappal előbb is használhatták. A hídavatási szertartás részeként Franklin D. Roosevelt elnök gombnyomással indította el a járműforgalmat Washingtonból. Az Amerikai Egyesült Államok második leghosszabb függőhídja, ami a Csendes-óceánt és a San Franciscó-i öblöt elválasztó szorost íveli át. A hatsávos út mellett a hídon gyalogosan is lehet közlekedni. Hosszúsága 2737 méter. Hídépítésen itt alkalmaztak a világon először biztonsági hálót - hídfőtől-hídfőig -, ez 19 munkás életét mentette meg. A híd számtalan földrengést kiállt, köztük az 1989-es, megsemmisítő erejű, 7,1-es fokozatú rengést. Fennállása óta csak háromszor kellett lezárni – erős szél miatt. Több mutatása
124
éve
1902 – Nathan B. Stubblefield először mutatta be a közönségnek találmányát, a drótnélküli rádió adót.
A philadelphiai Firmont Parkban a hangját tőle egy mérföldre hallhatták.
114
éve