★ Kiemelt esemény
Május 13.
91
éve
65
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1961 – Megszületett Dennis Rodman amerikai kosárlabdázó-színész.
Kétszeres NBA bajnok a Chicago Bulls csapatával, folytonos rendbontásairól hírhedt. Ismertebb filmjei: Kötelék nélkül; A féreg akcióban; Dennis Rodman, a Féreg; Zsoldosok; Nyerő páros. Több mutatása
389
éve
1637 – Richelieu bíboros feltalálta az "asztali" kést.
A bíboros illetlennek találta, ahogyan vacsoravendégei vadásztőreikkel piszkálták ki a fogaik közé szorult maradékot az étkezés befejezése után. Parancsot adott, hogy a tőrök végét kerekítsék le, és ezentúl ilyen késekkel terítsenek a vendégeknek. Így született meg a ma is használatos lekerekített végű kés. Több mutatása
86
éve
1940 – Winston Churchill így kezdte beszédét: "Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket".
Az angol parlamanetben mondta.
76
éve
1950 – Először rendeztek Forma 1-es versenyt.
A silverstone-i pályán rendezett verseny több, mint két órán át tartott, és a mezőny alig fele jutott el a célig: 21 indulóból mindössze 11-en látták meg a kockás zászlót. A leggyorsabb közülük az Alfa Romeóval versenyző Nino Farina volt, aki két további győzelmével a sorozat első világbajnoki címét is megszerezte a mindössze hét futamból álló szezonban. Az olasz mellé Luigi Fagioli és Reg Parnell állhatott fel a dobogóra, a később öt világbajnoki címet begyűjtő Juan Manuel Fangio a leintés előtt 8 körrel kénytelen volt feladni a versenyt. A pontokat akkoriban az azóta számtalanszor megváltoztatott, 9-6-4-3-2-es rendszerben osztották ki. Azóta mindössze két ország - Nagy-Britannia és Olaszország - rendezhetett minden évben futamot. Az egykori silverstone-i verseny óta megszakítás nélkül folyik a világbajnokság. Több mutatása
309
éve
1717 – Megszületett Mária Terézia, aki Magyarország királynője volt 1740-1780-ig.
Mária Terézia, magyar uralkodói nevén II. Mária (németül: Maria Theresia Walburga Amalia Christina von Habsburg) Gyermekeként német-római császári hercegnő, osztrák főhercegnő, magyar, cseh és német királyi hercegnő, 1740-től Ausztria uralkodó főhercegnője, magyar és cseh királynő, majd Lotaringiai Ferenccel kötött házassága révén 1745 és 1765 között a német-római császárné. A Habsburg–Lotaringiai-ház "ősanyja”. Trónján fia, II. József követte. Több mutatása
212
éve
1814 – Megszületett Rónay Jácint pap, Kossuth gyermekeinek tanítója, a darwinizmus magyarországi megismertetője.
Rónay János Jácint, Benedek-rendi tanár, író, természettudós az 1849-es magyar szabadságharcban tábori lelkészként vett részt, ezért utána bujdosni kényszerült, majd Londonba emigrált. Ott tartózkodása idején Kossuth Lajos gyermekeinek tanítója volt, és megismerkedett az evolúciós elméletet kidolgozó Charles Darwin tanaival. Ő volt a darwinizmus első és legismertebb magyarországi terjesztője. 1862-től a magyar újságoknak írt közleményekben, majd az 1864-ben Pesten megjelent 'Fajkeletkezés. Az embernek helye a természetben és régisége' című könyvében ismertette a darwinizmust.Európai viszonylatban is az elsők közé tartozott, aki Darwin tanait terjesztette. Több mutatása
184
éve
1842 – Megszületett Sir Arthur Sullivan angol zeneszerző, aki az akkori brit társadalmat kritizáló vidám operetteket írt.
Teljes nevén: Sir Arthur Seymour Sullivan. A nyíltan vagy burkoltan kora brit társadalmát kigúnyoló operettjei (saját meghatároza szerint comic opera) W. S. Gilbert szövegeire írta. Több mutatása
173
éve
144
éve
1882 – Megszületett Georges Braque francia kubista festő.
A kubizmus kezdetét Picasso "Az avignoni kisasszonyok" című képe mellett Georges Braque 1908-ban festett "Nagy akt" című műve jelezte.
128
éve
1898 – Budapesten megszületett Jendrassik György gépészmérnök, feltaláló, a magyar gázturbina fejlesztője.
Jendrassik György a charlottenburgi és a budapesti műegyetemen végezte tanulmányait, majd a Ganznál kezdett dolgozni. Itt született meg első találmánya, a gyors járatú, négyütemű, sűrítő nélküli Diesel-motor, amelyekkel elindult a hazai vasutak és a Duna-tengerhajózás dieselesítése. Másik jelentős eredménye a világ első kis, 100 lóerős gázturbinája. Gázturbináinak gyártására megalapította a Találmány Kifejlesztő és Értékesítő KFT-t. Magyarországon és mintegy 20 külföldi országban közel nyolcvan szabadalmat jegyeztetett be motor- és gázturbinákra vonatkozóan. Több mutatása
124
éve
1902 – Megszületett Ébneth Lajos, Hollandiában majd Peruban élő festő, szobrász.
Szilágysomlyón született, vegyészmérnöki képzése közben beiratkozott a Budapesti Képzőművészeti Akadémiára, majd 1922-ben Münchenbe utazott és az ottani Akadémián szobrászatot és festészetet tanult majd Hollandiában telepedett le 1923-ban. Konstruktivista alkotásai hozták meg az elismerést. A harmincas évek közepétől ismét figuratív-expresszionista képeket, később szobrokat készített. 1949-ben Peruba költözött, ahol két köztéri szobra áll Mirafloresban (Lima). Az ötvenes évektől újra elvontá vált művészete. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett Várkonyi Zoltán kétszeres Kossuth-díjas színész, filmrendező, színházigazgató (Fekete gyémántok, Egri csillagok).
Érdemes és kiváló művész. Budapesten született. Fekete gyémántok - rendező; Emberrablás magyar módra - rendező; Egri csillagok - rendező; Tanulmány a nőkről; Kárpáthy Zoltán; Butaságom története; Honfoglalás I-II.; A kőszívű ember fiai; Fotó Háber; Csutak és a szürke ló; Dandin György, avagy a megcsúfolt férj; Elkésett levél; Az én lányom nem olyan. Több mutatása
109
éve
98
éve
1928 – Megszületett Feledy Gyula, Kossuth-díjas grafikus, festő, érdemes és kiváló művész.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának tagja.
87
éve
1939 – Megszületett Schirilla György, hosszútávfutó, aki 37 éven át minden évben átúszta a jeges Dunát. Fia, ifj, Schirilla György folytatja a hagyományt.
Budapesten halt meg. 1957-től minden évben átúszta a jeges Dunát. Schirilla az egészséges életmód apostola volt, ehhez szorosan kapcsolódott a számára erőt adó vegetarianizmus. 12 éves kora óta nem evett húst, idővel áttért a teljesen növényi táplálkozásra. Az étrend mellett gyakorolta a vízkúrákat, a szabadban végzett aktív "mezitlábaskodást" és a pozitív gondolkodást, számtalan könyvben adta közre tanácsait az egészséges életmódról. Az extrém kihívásokat kedvelő Schirilla, aki 1973-ban szerzett testnevelő tanári oklevelet, a futásban is próbára tette magát. 1975 és 1982 között minden évben teljesítette a Balaton körüli szuper-hosszútávfutást. 1967-ben 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot. Páratlan teljesítménye nyomán forgatta róla Gazdag Gyula a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjét, a mára klasszikussá vált darabban a sportteljesítmény a függetlenség szimbóluma lett.Halála után fia, ifj. Schirilla György ápolja hagyományát, és azóta ő ússza át a jeges Dunát. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Ritchie Valens amerikai énekes, dalszerző és gitáros, a rock and roll egyik úttörője, aki mindössze 18 évet élt.
Latino rockot játszott, tradicionális mekszikói zenével elvegyitve. Magasra ivelő pályafutását egy repülöszerencsétlenség állitotta meg 1959 február kilencedikén amikor egy kis repülőgéppel Iova államban lezuhant. A szerencsétlenségben vele együtt meghalt Buddy Holly legendás amerikai rockzenész és Big Bopper szintén amerikai rockzenész. Több mutatása
84
éve
83
éve
1943 – Megszületett Juhász Jácint színész (Vivát Benyovszky!, A koppányi aga testamentuma).
Mogyoródon született. Ismertebb filmjei: A falu jegyzője; István, a király; 80 huszár; Csutak a mikrofon előtt; Még kér a nép; Szegénylegények. Leginkább a Cimbora című gyerekeknek szóló műsorból, valamint a korai Jancsó-filmekből emlékezhetünk rá. Nemegyszer halálhírét költötték, de ő csak nevetett rajta, pedig már végzetes kórral birkózott. Legutolsó szerepe Jonathán volt, az Isten pénze című musicalben. A színházban úgy emlegették, mint a megbízhatóság és a pontosság mintaképét, hiszen soha, még betegen sem késett el a próbákról vagy az előadásokról. Csupán egyetlen szerepet utasított vissza. A Magyar rapszódia című filmben nem játszotta el annak a nyilas tisztnek az figuráját, aki '44 karácsonyán a Dunába lövette az üldözötteket. Juhász Jácintot élete utolsó évében számos családi tragédia érte. Hamarosan ő is követte szeretteit. Mindössze 55 évet élt. Több mutatása
76
éve
72
éve
1954 – Megszületett Johnny Logan ír énekes és zeneszerző, aki kétszer nyert Eurovíziós Dalfesztivált.
Eredeti neve: Seán Patrick Michael Sherrard. Ausztráliában született. Mindmáig ő az egyetlen olyan előadó, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált: először 1980-ban a What's Another Year, aztán 1987-ben a Hold Me Now című dallal. 1992-ben mint szerző győzött a fesztiválon. Több mutatása
70
éve
60
éve
1966 – Megszületett Tóth Zoltán zenész, szövegíró, dalszerző, Republic együttes alapító tagja, több Republic és Cipő szám szerzője.
Teljes neve: Tóth Zoltán András. Hangmérnökként és hangszerelőként is dolgozik. Zeneszerzőként és zenészként közreműködött többek között Halász Judit és Koncz Zsuzsa lemezein is. A Republic együttesben gitározott és énekelt. Több mutatása
45
éve
1981 – Merényletet követett el Mehmet Ali Agca török szélsőséges II. János Pál pápa ellen.
A pápa súlyosan megsérült.
43
éve
1983 – Megszületett Görbicz Anita (Görbe) kézilabdázó, akit 2005-ben a világ legjobb női kézilabda-játékosának választottak.
A Győri Audi ETO játékosa és a magyar női kézilabda-válogatott irányítója. Eddigi legnagyobb sikerei a Győrrel szerzett három BL-győzelem. A válogatottal a legjobb eredménye a 2003-ban szerzett világbajnoki ezüstérem. Több mutatása
383
éve
252
éve
234
éve
1792 – Megszületett IX. Piusz pápa ez eddigi leghosszabb pontifikátusú pápa.
Eredeti neve: Giovanni Mastai-Ferretti
180
éve
1846 – Kirobbant a mexikói-amerikai háború a Mexikó és Texas közötti határ körüli vita miatt.
A háborút 1848. 02. 02-án a Guadalupe Hidalgó-i békeszerződés zárta le, amelynek eredményeként a két állam közötti végleges határ a Rio Grande lett. Mexikó a folyótól északra fekvő valamennyi területi igényéről kénytelen volt lemondani, a mexikói állam közel felét kitevő terület -Kalifornia, Új-Mexikó és Texas (közel 1,2 millió négyzetmérföld) -, valamint a mai Arizona, Nevada, Utah és Kalifornia teljes, továbbá Colorado és Wyoming állam területe az Egyesült Államokhoz került. Mexikó 15 millió dollár kártérítést kapott a területveszteségekért, valamint az Egyesült Államok az amerikai hitelezőkkel szembeni 3,25 millió dollárnyi mexikói adósságot is átvállalta. Több mutatása
136
éve
135
éve
1891 – Meghalt A. E. Becquerel francia fizikus, aki apjával közösen dolgozta ki a mai napelemek működésének alapját.
Teljes nevén: Alexandre Edmond Becquerel. Antoine César Becquerel fizikus fia, a fizikai Nobel-díjas Henri Becquerel apja, Jean Becquerel fizikus nagyapja.A fotoelektromos Becquerel-jelenséget A.E. Becquerelről és apjáról nevezték el. Lényege, hogy az elektrolit oldattal érintkező fémelektród potenciálja fény hatására megváltozik. 1839-ben készítették el a világ első fotovoltaikus kísérletét, amikor ezüst-kloridot vagy ezüst-bromidot használtak a platinaelektródák bevonására; az elektródák megvilágítása után feszültség és áram keletkezett. Napjainkban ez a napelemek működésének alapja. Az első működő napelem elkészültére több mint 100 évet kellett várni, 1941-ben épült meg. Több mutatása
119
éve
1907 – Megszületett Daphne DuMaurier angol írónő.
Klasszikus rémregényei az 1938-ban írt "Rebecca" és az 1936-os "Jamaica Inn".
119
éve
107
éve
106
éve
1920 – Meghalt Lóczy Lajos, (dr., Lóczi) geológus, geográfus, egyetemi tanár, földrajztudós.
A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tagja volt a Széchenyi Béla vezette kelet- ázsiai expedíciónak, ahol jelentős tudományos felfedező- feltáró tevékenységet végzett. Több mutatása
96
éve
1930 – Meghalt Fridtjof Nansen norvég sarkkutató, zoológus és diplomata, az első ember aki közel jutott az Északi-sarkhoz.
Az Oslo melletti Lysakerben halt meg. 1892-ben indított expedíciója során elsőként jutott a legközelebb az Északi-sarkhoz. Az északi szélesség 86, 14'-éig sodródott el "Fram" nevű hajójával. Az expedícióról olyan földrajzi, oceanográfiai és meteorológiai ismeretekkel tért vissza, amelyek az Északi-sark további kutatásához elengedhetetlen fontosságúak lettek. Expedíciója során végzett mélységmérései tették először kétségtelenné, hogy az Északi-sarkon nincs kontinens. 1921-től 1923-ig Népszövetségi főbiztosként Szovjet-Oroszország részére szervezett segélyakciókat, amelyért 1922-ben Nobel-békedíjat kapott. Megteremtette a nemzetközileg elismert "Nansen-útlevelet", amelyet orosz, örmény, szír, török és Saar-vidéki állampolgárság nélküli menekültek kaptak meg. Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Harvey Keitel amerikai színész (Alkonyattól pirkadatig; Ponyvaregény, Apácashow).
Brooklyn-ban született. Csapdában vergődve; A vörös sárkány; Sátánka; Prince of Central Park; Copland; Nepperek; Ponyvaregény - Pulp Fiction; A bérgyilkosnő; Egy lövés a fejbe, öt a testbe; Krisztus utolsó megkísértése; Halál egyenes adásban; Buffalo Bill és az indiánok; Aljas utcák (1973). Több mutatása
65
éve
1961 – Meghalt Gary Cooper amerikai színész az amerikai fimgyártás egyik nagy ikonja (Dallas, Akiért a harang szól I-II.).
Beverly Hills-en halt meg. Eredeti nevén Frank James Cooper. Az akasztófa; A Mary Deare katasztrófája; Délutáni szerelem; Vera Cruz; Dallas; A különítmény; Akiért a harang szól I-II.; Az utca embere; Ember a láthatáron; Az árulás; Búcsú a fegyverektől; If I Had a Million Több mutatása
59
éve
1967 – Megszületett Melanie Thornton amerikai-német pop énekes.
Az Amerikai pop La Bouche énekesnője volt az 1990-es években. 34 évesen, fellépésről tartva halt meg repülőszerencsétlenségben Zürichben, Svájcban. Több mutatása
40
éve
1986 – Megszületett Robert Pattinson brit színész, modell, zenész, producer (Alkonyat filmek).
Teljes nevén: Robert Thomas Pattinson. Edward Cullen szerepét játszotta az Alkonyat filmekben. Az egyik legismertebb brit színésszé vált Hollywoodban és a világ legszexisebb színészei között is emlegetik. Több mutatása
34
éve
32
éve
1994 – Meghalt Würtz Ádám, Munkácsy Mihály-díjas képgrafikus, festőművész, érdemes művész.
Andersen-díjas könyvillusztrátor.
7
éve
2019 – Meghalt Doris Day amerikai énekesnő, színésznő (Jan, az 1959-es "Pizsamajáték"-ban).
Több forrásban a születési dátuma 1924. Az Ohio állambeli Cincinatiban született. Eredeti nevén: Doris Mary Ann von Kappelhoff. A Pizsmajáték eredeti címe: Pillow Talk. Pályafutását a kaliforniai Glendale táncosnőjeként kezdte, 1939-ben a WCPO rádióállomás énekesnője volt. 1948-ban szerződtette a Warner Brothers filmstúdió, 1948-tól 1950-ig az NBC rádióshow-jában lépett fel, 1952-53-ban a CBS televíziótársaság énekesnője volt, 1968. és 1972. között a televízióban szerepelt ("Doris Day-show"). Főbb szerepeiből: "Románc a nyílt tengeren", "Tea két személyre", "A Broadway altatódala", "Az ember, aki túl sokat tudott", "A szerelem alagútja", "Éjféli csapda", "Josie balladája". 1976-ban jelent meg önéletrajza "Doris Day. Az ő hiteles története" címmel. Több mutatása
1
éve
59
éve
1967 – Siófokon megszületett Barczi Imre informatikus, blogger.
Becenevei: sztahanov, setalosas, migraine, blumi Csoporttársaival még diploma előtt,1989-ben megalapította első vállalkozását, az eleinte televíziós műsorok adástámogatására szakosodott [Pixel Kft]-t. 1989-ben az első tévés betelefonálós játékokon dolgozott az MTV-ben. Részt vett az első magyar multimédiás cd-rom (Politika) munkálataiban, illetve 1993-ban társalapítója, majd szerkesztője volt az IDG gondozásában megjelenő ABCD magazinnak. 1995-98 között az Internettó szerkesztője, 1999-től az induló origo portálszerkesztője. 2000-2001 között az Index fejlesztési igazgatójaként, 2002-2005 között egy kisebb fejlesztőcég vezetőjeként dolgozik. 2001-től blogol, váltott műfajokban, az egoblogtól a műkedvelőn (muzak) át a techblogokig (sztahanvov, vista, sasszem). 2005-től a blog.hu fejlesztésével foglalkozik, az Index közösségi szolgáltatásainak tanácsadója. 2009-ben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat felkérésére titkos adatok megmentésével foglalkozott. 2010-től a postr.hu termékmenedzsere. Több mutatása
39
éve