Május 12.
42
éve
206
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1820 – Firenzében megszületett Florence Nightingale angol ápolónő.
Bevezette a betegápolás fejlesztését, oktatását, és elimert hivatássá tette.
119
éve
391
éve
1635 – Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek megalapította az első tartósan működő magyar egyetemet.
Az egyetem Nagyszombatban működött, irányítását a jezsuita rendre bízta. A korábbi több egyetemalapítási próbálkozás után ez volt az első valóban tartósan működő egyetem Magyarországon. Pázmány a saját vagyonából százezer forintot adott létrehozására.Mivel Pázmány Péter a hazai katolikus papképzést tartotta elsődleges feladatának, a királyi jóváhagyás szerint az "Archiepiscopalis Universitas" ekkor még csak két karral: bölcsészeti és teológiai karral indult. Az egyetem 1635. november 13-án nyitotta meg kapuit, kezdte meg működését. Az intézményt Dobronoki György jezsuita tanár, az egyetem első rektora nyitotta meg. Az egyetem 1667-ben bővült a jogi fakultással, majd 1769-ben Mária Terézia királynő - a királyi egyetemi cím megadása mellett - orvosi fakultást is létesített. Ettől kezdve volt tekinthető valóban teljes egyetemnek. Több mutatása
385
éve
1641 – Londonban lefejezték Thomas Wentworth-öt, Strafford grófját, aki Írország kormányzója volt.
I. Károly angol királynak fel kellett áldoznia legfőbb tanácsadóit, Thomas Wentworth-öt, Strafford grófját és William Landot, Canterbury érsekét a parlament vádemelése alapján. Strafford 1633. óta volt Írország kormányzója, kemény kezű politikájával és az Ulsterben letelepített protestánsok támogatásával megerősítette a királyi hatalmat Észak-Angliában és Írországban. Strafford kivégzése az "ír rebellióhoz" vezetett. A katolikus írek gyűlöletének 1641. 10. 23-án Ulsterben több ezer új angol és skót telepes esett áldozatul. Az angol polgárháború részeként I. Károlynak az írek felkelését csak részben sikerült levernie, mivel Írország elszántan folytatta ellenállását Angliával szemben. Több mutatása
184
éve
1842 – Megszületett Jules Massenet francia zeneszerző, aki leginkább operáiról ismert.
Teljes nevén: Jules Émile Frédéric Massenet. Művei híresek voltak a 19. század végén és a 20. század elején, de később feledésbe merültek, és csak az 1980-as években kezdték újra felfedezni. Kivétel a Manon és a Werther, amelyek száz éve folyamatosan műsoron vannak. Több mutatása
181
éve
1845 – Megszületett Gabriel Fauré francia zeneszerző.
Elsősorban zongoradarabjai maradandóak. Stílusa a klasszicizmustól a romantikáig terjedt.
154
éve
1872 – Megszületett Telcs Ede szobrász, éremművész.
Eredetileg Teltsch, néha helytelenül Telsch.
122
éve
119
éve
1907 – Megszületett Katharine Hepburn, Oscar díjas amerikai filmszínésznő.
A filmművészet legendás alakja 96 évesen, connecticuti otthonában halt meg. A színésznő a kilencvenes évek elejétől Parkinson-kórban szenvedett. Összesen tizenkétszer jelölték Oscar-díjra, ebből négy ízben meg is választották a legjobb színésznő kategóriájában. A színésznők közül legtöbbször ő nyerte el a filmszakma e legrangosabb kitüntetését az alábbi filmekért: 1934-ben a Hajnalka (Morning Glory), 1968-ban a Találd ki, ki jön vacsorára (Guess, Who,s Coming to Dinner), 1969-ben Az oroszlán télen (The Lion in Winter), 1982-ben pedig Az aranytónál (On Golden Pond) 44 filmben játszott, 1994-ben vonult vissza. 1970-1980 között számos tévéfilmben is forgatott, 1975-ben Emmy-díjat is nyert. Mások mellett James Stewart, Humphrey Bogart, John Wayne, Henry Fonda partnereként játszott, nevét azonban leginkább Spencer Tracyével párosítják, akivel egy életen át tartó kapcsolatot alakított ki. Sokoldalúságával, fékezhetetlen életerejével, nevettető képességével Katharine Hepburn a hetvenes évekig Hollywood legjellegzetesebb művészei közé tartozott. Több mutatása
119
éve
1907 – Megszületett Leslie Charteris kínai-angol krimiíró (Simon Templar, az Angyal).
Eredeti nevén: Leslie Charles Bowyer-Yin. Szingapúrban született.Az 1928-ban írt Találkozás a Tigrissel (Meet the Tiger), majd az 1930-as Az Angyal elindul (Enter the Saint) című regényei tették ismertté. A címszereplőt, Simon Templart Roger Moore, majd később Ian Ogilvy; a moziban pedig Val Kilmer is megszemélyesítette. Több mutatása
105
éve
1921 – Megszületett Joseph Beuys német szobrász, koreográfus, preformanszművész.
Nyugat-európa művészettörténetének egyik legnagyobb hatású személyisége az 1960-1980-as években.
99
éve
98
éve
1928 – Megszületett Burt Bacharach, többszörös Oscar- és Grammy-díjas amerikai énekes, dalszerző (I say a little prayer for you).
Teljes nevén: Burt Freeman Bacharach Háromszoros Oscar és hatszoros Grammy-díjas.
97
éve
1929 – Megszületett Heller Ágnes filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Széchenyi-díjas. Kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia. 1986-tól 25 éven át tanított New Yorkban a New School for Social Research egyetemen. Több mutatása
88
éve
1938 – Megszületett Erdős János festőművész.
Debrecenben született, gyermekkorától Pécsett, majd környékén élt. Műveiben egyesíti a konstruktivista és organikus kompozíciókat.
84
éve
1942 – Galántán megszületett Kardos István Balázs Béla-díjas író.
Pályafutását 1966-ban általános iskolai tanárként kezdte, majd 1968. és 1975. között középiskolai magyar-történelem szakos tanár volt. 1968. óta ír filmeket, 1975-től Magyarországon az egyetlen főfoglalkozású filmíró, kb. 25 nagyjátékfilmet írt. Jelenleg a Mafilm "Hétfői Műhely" forgatókönyvírói stúdiójának a vezetője. Fő műve: Ismeretlen ismerős. Több mutatása
80
éve
76
éve
1950 – Megszületett Gabriel Byrne, ír származású színész (Stigmata; A közellenség).
Dublinban született. Haven (2005); A szellemhajó; Stigmata; A közellenség; A varázskard - Camelot legendája; A vasálarcos (1998); A hó hatalma; A csillagok szerelmese; Közönséges bűnözők; Esküdt ellenség; Apám nevében; A nagy hajótörés; Gótika, a szellem éjszakája; Excalibur (1981). Több mutatása
67
éve
1959 – Megszületett Ving Rhames amerikai színész (Con Air - A fegyencjárat, Ponyvaregény).
New York-ban született. Holtak hajnala; Lilo és Stitch - A csillagkutya - szinkron; Final Fantasy - A harc szelleme; Mission: Impossible 1-2; Briliáns csapda; Holtak útja; Mint a kámfor; Con Air - A fegyencjárat; Sztriptíz; Ponyvaregény - Pulp Fiction; Dave; Intruderek támadása. Több mutatása
64
éve
1962 – Megszületett Emilio Estevez, amerikai színész, rendező, producer, író (Mission Impossible; Haláli fegyver).
New York-ban született. Csak 18 éven felülieknek (2000) - rendező, színész; Mission Impossible; Haláli fegyver; Kerge kacsák; Tökös ötös; Végzetes utóhatás; A vadnyugat fiai; St. Elmo tüze; The Outsiders. Több mutatása
63
éve
1963 – Megszületett Kongjian Yu kínai tájépítész, várostervező, aki a "szivacsváros" elképzelést létrehozta.
A Peking Egyetemen oktatott, és a Turenscape nevű tervezőiroda alapítója volt. Széles körben elismert vezetője volt a fenntartható tájépítészetnek. Létrehozta a “sponge city” (szivacs-város) koncepciót, ami a természetes vízek megtartásán és kezelésen alapuló város tervezése. Kínában számos helyen alkalmazták a terveit, és nemzetközi példák is vannak már az elmélet megvalósítására. Több mutatása
60
éve
1966 – Megszületett Stephen Baldwin amerikai színész (Édes hármas).
A vágy csapdájában; Flintstones 2. - Viva Rock Vegas; Velejéig gonosz; The Sex Monster; Mr. Murder - A tökéletes gyilkos; Kő kövön; Édes hármas; 8 másodperc; Túl a hídon. Több mutatása
60
éve
1966 – Megszületett Deborah Unger kanadai színésznő (A napfény íze).
Vancouver-ben született. Tizenhárom; Hurrikán; A napfény íze; Játsz/ma; Zsarolók városa; Hegylakó 3. - A Mágus; A véreskü.
56
éve
1970 – Megszületett Booklyn-ban Samantha Mathis amerikai színésznő (Rés a pajzson).
Amerikai Psycho (2000); Rés a pajzson; Szerelem a Fehér Házban; Super Mario Bros.; Adj rá kakaót!
223
éve
1803 – Megszületett Justus von Liebig gróf német vegyész, kémikus és akadémikus (húskivonat, sütőpor).
Darmstadtban született. Arra törekedett, hogy kémiai ismereteit a gyakorlatba is átültesse a gyógyszerészet, a mezőgazdaság és a táplálkozás területén. Tőle származik a megállapítás: "A szappanfogyasztás a népek jólétének és kultúrájának a mértéke". Liebig felfedezte - többek között - a chlorált és a kloroformot. Foglalkozott az ásványi trágyázás javításával, valamint húskivonat és sütőpor előállításával is. Több mutatása
181
éve
1845 – Meghalt Batsányi János költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
Neve más írásmóddal: Bacsányi János.
131
éve
118
éve
1908 – Megszületett Káldor Miklós magyar származású angol közgazdász, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Lord Nicholas Kaldor Lord Kaldor az Amerikai Egyesült Államokban, majd Angliában folytatta kutató és oktató munkáját. Az ötvenes években vált ismertté a nyereség - és jövedelemadózási elméletek kidolgozása révén. Abban az időben több országban (Ceylon, Chile, India, Ghána, Venezuela) volt gardasági, pénzügyi tanácsadó. 1964-1968. és 1974-1976. között a brit pénzügyminiszter különleges tanácsadójaként dolgozott. 1974-ben bárói rangot kapott a királynőtől. A Cambridge-i egyetem professzoraként végzett oktatói munkát, a keynesi közgazdasági gondolkodás követője volt. Fontos eredményeket ért el az adózás, a jövedelem és a fogyasztás, a növekedés, a technikai fejlődés és jóléti közgazdaságtan elméletében. 1979-ben az MTA tiszteletbeli tagja lett. Több mutatása
118
éve
1908 – Nathan B. Stubblefield szabadalmaztatta a drótnélküli rádió adót.
1902. május 30-án először mutatta be közönség előtt találmányát. A philadelphiai Firmont Parkban a hangját tőle egy mérföldre hallhatták.
111
éve
1915 – Megszületett Roger testvér a taizéi szerzetesközösség alapítója.
A név helyes kiejtése: [rozsé], teljes nevén Roger Louis Schütz-Marsauche.
108
éve
93
éve
91
éve
1935 – Meghalt Józef Klemens Pilsudski lengyel államférfi, tábornagy, aki megteremtette Lengyelország függetlenségét.
Lengyel írásmóddal: Józef Klemens Piłsudski. A Második Lengyel Köztársaság első államfője (1918–1922), majd az 1926–1935 közötti tekintélyuralmi rendszer irányítója, a hadsereg vezetője. Nemesi családba született, melynek tradíciói a Litván Nagyhercegség és a Lengyel–Litván Nemzetközösség korába nyúltak vissza. Az első világháború közepétől haláláig Piłsudski komoly befolyással bírt a lengyel politikára, és fontos alakja volt az európai politikának is. Nagymértékben neki köszönhető, hogy Lengyelország 1918-ban, felosztása után 123 évvel visszanyerte függetlenségét. Több mutatása
89
éve
1937 – Megszületett George Carlin amerikai humorista, színész, a stand-up comedy műfaj jeles alakja.
Leghíresebb száma a Hét szó, amely nem hangozhat el a televízióban, amiért le is tartóztatták.
82
éve
1944 – Meghalt Harold Godfrey Lowe tengerész, a Titanic ötödik tisztje, aki visszament a helyszínre túlélőket menteni.
A hajót elhagyó mentőcsónakok parancsnokai közül az egyetlen, aki a hajó elsüllyedése után visszament a helyszínre az esetleges túlélők mentésére. A Titanic katasztrófáját túlélő tisztek közül ő halt meg elsőként. 2012 áprilisában, a katasztrófa századik évfordulóján emléktáblát helyeztek el tiszteletére Barmouth kikötőjében, illetve a Deganwyban álló családi házon, ahol Lowe 1931 és 1944 között élt. Több mutatása
69
éve
1957 – Meghalt Erich von Stroheim osztrák származású amerikai filmrendező, színész.
Többek között a Gyilkos arany című, 1958-ban a világ legjobb 12 filmje közé sorolt mű alkotója.
49
éve
46
éve
1980 – Budapesten meghalt Hosszú Ferenc műfordító, író.
1965-től a Műszaki Könyvkiadó felelős szerkesztője, 1968-tól a Delta című lap munkatársa volt, 1978-tól az Interpress Magazin Alfa című gyermeklapját szerkesztette. Többek között a cseh és szlovák irodalmat fordította, Karel Capek, Jaroslav Hasek és Bohumil Hrabal írásait tette hozzáférhetővé magyar nyelven. Több mutatása
46
éve
1980 – Meghalt Bette Claire Graham titkárnő, a folyékony hibajavító festék feltalálója.
Titkárnőként dolgozva tudta, a gépírás során milyen gondot jelent egy-egy melléütés. Konyhai turmixgépben próbálta előállítani a tökéletes hibajavítót smink anyagokkal és vizes alapú fehér temperával, míg a sok kísérletezésének megkoronázásaként, 1958-ban megkapta rá a szabadalmat. 1967-re Bettenek saját vállalata és automatizált üzeme lett, az értékesítés meghaladta az egy millió darabot évente.Fia Michael Nesmith zenész, a The Monkees együttes tagja. Több mutatása
27
éve
24
éve
2002 – Meghalt Varga Domokos, József Attila és Kossuth-díjas író, újságíró.
Családja nevén: Vargha Domokos. Varga Tamás matematikatanár és Vargha Balázs irodalomtörténész testvére. Felesége Vargha Domokosné Stolte Magdolna tudománytörténész volt. Több mutatása
19
éve
2007 – Meghalt Thury Levente keramikusművész.
1965-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia szakát, tanára Csekovszky Árpád volt. A 80-as évek második felétől több alkalommal, hosszabb ideig az USA-ban és Magyarországon is dolgozott. Művészetének központi témaköre a Gólem-mítosz. Több mutatása
13
éve
2013 – Meghalt Ágoston Judit olimpiai bajnok tőrvívó, edző, gyógytornász.
Mendelényi Tamás olimpiai bajnok kardvívó felesége volt.
7
éve
2019 – Meghalt Vass Éva, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
Első férje Bán Frigyes Kossuth-díjas filmrendező, második férje Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész volt.
6
éve
2020 – Meghalt Michel Piccoli francia színész és filmrendező (Megvetés, A nagy zabálás).
Teljes nevén: Jacques Daniel Michel Piccoli. 50 év során több mint 100 filmben szerepelt. Godard 1963-as A megvetés-ével vált ismertté. Dolgozott a legjelentősebb európai és amerikai rendezőkkel, mint Alfred Hitchcock (Topáz), Louis Malle (Atlantic City) vagy Marco Ferreri (A nagy zabálás, Dillinger halott, A szuka). Legfontosabb szerepei közé tartozott Luis Buñuel munkáiban látható alakításai (A nap szépe, A burzsoázia diszkrét bája, A szabadság fantomja). Michel Piccoli 1979-ben elnyerte a cannes-i nemzetközi filmfesztivál legjobb színészének járó díját. Több mutatása
6
éve
2020 – 94 éves korában meghalt Michel Piccoli francia színész és filmrendező (A nagy zabálás, A burzsoázia diszkrét bája, Van papánk!).
Teljes nevén: Jacques Daniel Michel Piccoli
137
éve
67
éve
59
éve
1967 – Megjelent a Jimi Hendrix bemutatkozó lemeze.
A zenekar neve The Jimi Hendrix Experience volt, az album címe pedig Are You Experienced. Májusban Angliában, Amerikában pedig 1967. augusztus 23-án jelent meg a lemez. Több mutatása
55
éve