Ferenc névnapja

Május 11.

145 éve

1881 – Budapesten megszületett Kármán Tódor amerikai gépészmérnök, a szuperszónikus repülés atyja, a PKZ helikopter feltalálója.

Kármán Tódor munkatársaival, Petróczy Istvánnal és Zurovetz Vilmosan közösen dolgozott a megfigyelésre alkalmas, egyhelyben lebegő helikopter kifejlesztésén, ezért az, a három feltaláló vezetéknevének kezdőbetűje alapján PKZ-helikopter néven vált ismertté.Gépészmérnök, fizikus, alkalmazott matematikus, akit az amerikai légierő (USAF) védőszentjének becéznek. A szuperszonikus légi közlekedés atyjaként, valamint a rakétatechnológia és hiperszonikus űrhajózás egyik úttörőjeként is ismernek.Magyarországon született. A nagy matematikai tehetséggel is megáldott Kármán Tódor a budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, majd ugyanitt tanársegéd lett Bánki Donát melett. Később a Ganz-gyárban, és az aacheni egyetemen is dolgozott. Az I. világháború idején a Bécs meletti Aerodinamikai Laboratóriumba került, ahol munkatársaival kifejlesztette az első forgószárnyas katonai repülőeszközt, a PKZ-típusú helikoptert. A háború vége után hazatért, de 1919-ben emigrált, 1933-ban pedig végleg az USA-ban telepedett le. Itt a Guggenheim-laboratóriumban rakétakutatással foglalkozott. Ballisztikai tanácsadóként szélcsatornát épített a lövedékek mozgásának tanulmáányozásához, amely a későbbi rakétatechnika alapját is képezte. Jelentős szerepe volt több nagy rakéta, az első ballisztikus rakéta és a szuperszonikus repülés új elméletének kidolgozásában, valamint a DC-repülőgépcsalád létrejöttében. Tevékenységét életében is több kitüntetéssel jutalmazták, halála után a Holdon és a Marson krátert neveztek el róla. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Történelem Tudomány Alkotás Technika Magyar

169 éve

1857 – Hat év várfogság után amnesztiát kapott Teleki Blanka grófnő, reformpedagógus.

A női egyenjogúságért folytatott küzdelem élharcosa. Brunszvik Teréz unokahúga, Teleki Blanka grófnő 1846-ban nyitott intézetet Budapesten, hogy művelt, a magyar nyelv és nemzet iránt elkötelezett úrilányokat neveljen. Ez volt az első leánynevelde, ahol szaktanárok tanítottak, többek közt Leöwey Klára és a későbbi szabadságharcos Vasvári Pál. Teleki a korszerű nőnevelés mellett a női egyenjogúságért is küzdött. 1848. végén, Pest kiürítésekor intézete bezárta kapuit, ő pedig Leöweyvel Debrecenben és Szegeden pénzzel és élelemmel segítette a sebesülteket. A harcok után menekülteket bújtatott és külhoni forradalmi körökkel levelezett, emiatt a bécsi rendőrség 1851-ben letartóztatta. Két évig raboskodott saját intézetével szemben, az Újépületben, majd 1853-ban a haditörvényszék 10 év fogságra ítélte, elsődlegesen magyar szellemű leánynevelés vádjával. Bezártságának hatodik évében amnesztiával szabadult 1857-ben, ezután párizsi rokonaihoz költözött. A francia fővárosban halt meg 1862-ben, sírja a montparnasse-i temetőben található. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Magyar

132 éve

1894 – Megszületett Martha Graham amerikai modern táncos, koreográfus, aki közel 70 évig foglalkozot tánccal.

Elvetette a balettot, önállóműfajjá fejlesztette a modern táncot. Apró rángásokkal megszakított, hirtelen indulatokkal tűzdelt stílusától sokan idegenkedtek. Saját technikáját úgy hívta, a feszítés és lazítás művészete. Gyakran mezítláb dolgozott, kilégzéssel mozgatta a test középpontját, a gravitációt engedte hatni a súlyáthelyezésekben. 1926-ban megalapította a "Martha Graham Dance Comapany"-t, 1936-ban készült el a "Chronicle" (Krónika), egyik legmeghatározóbb munkája, mely a modern tánctörténet kezdetét jelenti. Drámai módon mutatta be a depressziót és elszigetelődést, ami a világválságtól és polgárháborúktól sújtott időszakban a közhangulat meghatározó hangulata volt. Több mint 150 művet koreografált. 1970 Londonban iskolát nyitott, 76 évesen még fellépett, 91 évet élt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Színház

127 éve

1899 – Megszületett Boldog Salkaházi Sára a Szociális Testvérek Társasága nővére.

Eredeti nevén: Schalkház Sára A Szociális Testvérek Társasága nővére, közel száz magyarországi zsidó megmentője a nyilas uralom idején, vértanú. Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá, ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

118 éve

1908 – Megszületett Márk Tivadar Kossuth-díjas jelmeztervező, az Operaház Örökös tagja és Mesterművésze.

Érdemes és Kiváló művész. Első, és egyben utolsó munkahelyén, az Operaházban, nyugdíjba vonulása után is aktívan működött. A Zeneművészeti Főiskola opera tanszakán 1957-től megszakításokkal 1984-ig tanított. Több prózai színháznak és szabadtéri színpadnak dolgozott rendszeresen és húsz magyar film (köztük a Ludas Matyi, a Déryné, a Gábor diák, a Háry János, a Katonazene, a Csínom Palkó) jelmezeit tervezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

177 éve

1849 – Meghalt Madame Recamier, akiről a "rökamié" ülőbútort elnevezték.

Civil nevén Jean Francoise Julie, Recamier bankár felesége. A hölgy 1794-ben szalont nyitott, amely hamarosan a párizsi társadalmi élet egyik központja lett, és így meglehetősen nagy politikai befolyásra tett szert. Bár Napóleon megszorító intézkedései nem tettek jót a vállalkozásnak, a szalont mégis a végsőkig fenntartotta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Érdekes

90 éve

1936 – Meghalt Kalivoda Kata festő, grafikus, karikaturista, aki női festőiskolát vezetett 1913-ban.

Asszonynevén: Sándor Antalné. A Műcsarnok, és a Nemzeti Szalon tematikus és gyűjteményes kiállításain rendszeresen részt vett. 1913-tól Budapesten az Eötvös utcában női festőiskolát vezetett. A magyar grafika történetében az első női karikaturisták egyike, aki évtizedeken keresztül állandó munkatársa volt a Borsszem Jankó nevű élclapnak. Számos plakát, reklámlap tervezője is volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás Magyar

38 éve

1988 – Meghalt Kim Philby szovjet és brit hírszerző, kettős ügynök.

Teljes neve: Harold Adrian Russell Philby. Szovjet hírszerző volt, aki a brit hírszerzés, a Secret Intelligence Service (SIS, MI6) vezető beosztású tisztje lett és kettős ügynökként dolgozott 1963-ig, amikor a Szovjetunióba menekült a leleplezés elől. Nagy-Britanniában 1946-ban a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát (1965-ben visszavonták), a Szovjetunióban pedig 1965-ben a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin-rendet kapta. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

31 éve

1995 – Meghalt Sárai Tibor, Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zenepedagógus.

Hegedű szakon végezte tanulmányait, és ezzel párhuzamosan Kadosa Pálnál zeneszerzést is tanult. Közéleti feladatokat látott el az 1945 utáni magyar zenei életben, többek között a Magyar Rádió zenei főosztályának vezetője, a Népművelési Minisztérium zenei osztályvezetője volt. 1953-tól tanított, 1980-ban vonult nyugdíjba. Az UNESCO alatt működő Nemzetközi Zenei Tanács Végrehajtó Bizottságának főtitkára volt.Zeneszerzőként az opera kivételével szinte valamennyi műfajban alkotott. Könyvet is írt: A cseh zene története című munkája 1959-ben jelent meg. Műveiből több rádió- és lemezfelvétel készült. 1995-ben, egy nappal a 76. születésnapja után hunyt el. A Farkasréti temetőben nyugszik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Zene Magyar

25 éve

2001 – Meghalt Szuhay Balázs színész, parodista, énekes, konferanszié, író (Zsebtévé).

Főként konferanszié volt, gyakran énekelt kuplékat és adott elő paródiákat. Színészként játszott A kertész kutyája, a Bál a Savoyban, a Bob herceg és A mosoly országa című darabban. A tévében a Zsebtévé című gyermekműsorban lett ismert, majd ő lett Kandúr Bandi magyar hangja. Vezette a Parabola című műsort és volt a Ludas Matyi főszerkesztője, Farkasházy Tivadar felkérésére szerkesztette a Rádiókabarét. Nyugdíjba vonulása után politizálni kezdett. Több kabaréjelenetet írt, állandó rovata volt az egykori Film, Színház, Muzsikában és a Mai Napban, találkozni lehetett írásaival több más lapban is. Két könyve jelent meg: Kiadom magam és Az én rendszerváltásom. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Zene Magyar Színház

38 éve

1988 – Megszületett Egri László költő.

Nyírbátor városában született, gyermekkorát a városhoz közeli településen, Pócspetriben töltötte. 2012-ben a Karinthy versíró pályázaton II. helyezést ért el alkotásával. 2013-ban jelent meg első verseskötete Pennamorzsák címen. A kötet sikert aratott az olvasók körében. 2013 óta a Polikróm online művészeti folyóirat alapító-főszerkesztője.Történettudományi munkák írásával is foglalkozik. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar