Technika kategória
410
éve
169
éve
1857 – Megszületett Heinrich Rudolf Hertz német fizikus, az elektromágneses hullámok felfedezője.
1885-89. között, a karlsruhei műegyetem fizikaprofesszoraként laboratóriumában elektromágneses hullámokat állított elő, s megmérte hullámhosszukat és sebességüket. Kimutatta, hogy rezgésük, visszaverődési, polarizációs, interferenciás törési tulajdonságaik ugyanolyanok, mint a fényé és a hőhullámoké, és csak hullámhosszukban különböznek. Bebizonyította, hogy a fény és a hő elektromágneses sugárzás. 1887-ben felfedezte a fényelektromos hatást, az ultraibolya sugarak által előidézett elektromos kisüléseket. 1889-ben a bonni egyetem fizikaprofesszora lett. 1890-ben jelent meg könyve, A nyugvó testek elektrodinamikájának alapegyenleteiről, valamint A mozgó testek elektrodinamikája. Munkásságával Hertz vetette meg a rádiótechnika fizikai alapjait. Több mutatása
119
éve
1907 – Először használták a taxiórát.
Az első taxiórával a Renault cég gépkocsija gördült végig London utcáin.
82
éve
1944 – Meghalt Leo Hendrik Baekeland, a Velox fotópapír és a bakelit feltalálója.
Leo Hendrik Baekeland, a belga származású amerikai kémikus egyik fő találmánya a Velox fotópapír, mely elődeihez képest azért volt kiemelkedő jelentőségű, mert műfény-megvilágítással kerülhettek rá a képek (a korábbiakat napfényre kellett kitenni). Az ő nevéhez fűződik a bakelit nevű szintetikus polimer is, amely rendkívül sokoldalúan felhasználható és formatartó műanyagnak bizonyult, és a celluloiddal szemben nem volt kifejezetten gyúlékony sem. Baekeland 1911-ben alapította meg a General Bakelite Company nevű cégét, mely évi 200 ezer tonna bakelitet állított elő. Több mutatása
71
éve
1955 – Megszületett Steve Jobs amerikai informatikus, az Apple cég alapítója.
Üzletember és feltaláló, akinek saját meghatározása szerint célja a könnyen kezelhető, funkcionális és elegáns elektronikai termékek kifejlesztése. Egy éves kora előtt örökbe fogadta a gazdag házaspár, Paul és Clara Jobs, és ők adták neki a Steven Paul Jobs nevet. Őket tekinti valódi szüleinek. Az örökbefogadó Paul Jobs mérnök volt a városi elektronikai társaságnál, megadva ezzel a hátteret Steve jövőjéhez. Kapcsolatot tart fenn vér szerinti szüleivel, a szíriai származású Abdulfattah Jandalival és az amerikai Joanne Simpsonnal, és azok későbbi gyermekeivel is. A főiskolát hamar abbahagyta, hogy elektronikai karrierjét építse. Azonban a főiskolán elvégzett szépírás kurzus nélkül a Macnek soha nem lettek volna változtatható betűképei vagy arányosan ritkított betűtípusai. 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen megalapította az Apple Computert. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintosh számítógépet. 1986-ban felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, ettől fogva ő volt a cég elnök-vezérigazgatója. A Pixar munkája többek közt a Toy Story – Játékháború és a Némó nyomában. 2006-ban a Pixar feletti tulajdoni jogáért cserébe részvényeket kapott a Walt Disney Company-ben, amivel ő lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese. 2005-ben ő tartotta az amerikai Stanford egyetem diplomaosztó ünnepségén a beszédet. 1991 március 18-án feleségül vette Laurene Powellt, három gyermekük született. Korábbi kapcsolatából van egy lánya is, az 1978-ban született Lisa Brennan-Jobs. 2004 óta többször esett át komoly orvosi beavatkozásokon és hosszabb betegszabadságokon. 2011.10.05-én hunyt el. Több mutatása
147
éve
1879 – Megszületett Hankóczy Jenő mezőgazdasági kutató, feltaláló.
A liszt sikértartalmának és vízfelvevő képességének meghatározására megszerkesztette az ún. farinográfot, amit azután továbbfejlesztett. Vizsgálati módszerét az eész világon alkalmazzák. Több mutatása
211
éve
6
éve
2020 – 101 éves korában meghalt Katherine Johnson afroamerikai fizikusnő, matematikus, űrkutató, a NASA számítógépprogramozója.
Teljes nevén: Katherine Coleman Goble Johnson. Alapvető kutatásokkal járult hozzá az amerikai űrporgramokhoz. Ő írta a NASA első digitális számítógépein futó alkalmazásokat. Afrikai származása miatt és azért, mert nő volt, sok problémával találta szemben magát, amíg be nem bizonyította a férfi kollégáknak és főnököknek a tehetségét, tudását és szorgalmát. Több mutatása
190
éve
96
éve