Magyar kategória
101
éve
88
éve
1938 – Debrecenben megrendezték az I. Református Világtalálkozót.
A második református világtalálkozóra 1991 júniusában került sor Debrecenben, míg a harmadikat 1996 augusztusában tartották Erdélyben.
83
éve
1943 – Történelmi jelentőségű ifjúsági találkozót rendeztek Balatonszárszón.
A Püski Sándor vezette Magyar Élet könyvbarátainak társasága és a Soli Deo Gloria Szövetség rendezte a találkozót. Az egyhetes szárszói rendezvényen mintegy 600 résztvevő jelent meg, ahol - többek között - Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Veres Péter író, Karácsony Sándor, László Gyula, és Szent-Györgyi Albert professzor, Nagy Ferenc és Kovács Béla kisgazdapárti politikus tartottak előadást. A találkozón megvitatták Magyarország bel- és külpolitikai helyzetét, és vázolták a háború utáni fejlődés lehetőségeit. Több mutatása
78
éve
1948 – Megkezdte működését a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház.
Szemlér Ferenc: Egy híd elkészül című egyfelvonásos darabjának bemutója volt az első. 1948 nyarán a romániai magyar politikai és művelődési szervek vezetői kihasználták a nemzetiségi politika területén mutatkozó viszonylagosan kedvező helyzetet, és közvetlenül a háború után szerveződött kolozsvári Dolgozók Színházának tagjaiból, meg a hozzájuk csatlakozottakból létrehozták Sepsiszentgyörgyön a magyar színházat. Országos, sőt határon túli visszhangot váltottak ki az előadásaikkal, különböző drámaciklussaikkal. Játszottak Shakespeare és Moliere darabokat, később Sütő András "Tékozló szerelem", "Csillag a máglyán", "Káin és Ábel", "Szuzai mennyegző" című drámáit mutatták be.1987, április 12-től Sfintu-Gheorghei Színház néven működik, mert ekkor mutatkozott be a színház román tagozata. 1989 után a magyar tagozat felvette Tamási Áron nevét. Több mutatása
51
éve
1975 – Meghalt Lehel Ferenc festő, művészettörténész, művészetkritikus, filozófus.
Lehel Ferencet Csontváry és Gulácsy festői tehetségének egyik felfedezőjeként tartják számon. 1934-35-ben Budapesten Nemzeti Művészet címmel folyóiratot adott ki, egymaga írta a teljes cikk- és tanulmányanyagot. Elsőként alkalmazta a művészettörténetben a strukturalista módszert, elméleti és módszertani kérdések foglalkoztatták. A fasizmus elől Angliába emigrált, majd Brazíliában telepedett le. Több mutatása
42
éve
40
éve
35
éve
2
éve
2024 – Meghalt Pathó István, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész, aki a Vízipók hangja volt.
Színházban, filmekben (Pacsirta, Egri csillagok), és TV filmekben (Szomszédok vagy a Kisváros) is szerepelt. Számos rádiójátékban is lehetett hallani. Szinkronszínészként is sokat dolgozott (A keresztapa, Házibuli, A klinika) és sok rajzfilmfigurának (Macskafogó, Kérem a következőt!) is kölcsönözte hangját, a Vízipók mellett például ő volt Lusti törp a Hupikék törpikékben. Több mutatása
203
éve