Magyar kategória
32
éve
9
éve
65
éve
406
éve
1620 – Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet magyar királlyá választották a besztercebányai országgyűlésen.
A besztercebányai országgyűlésen miután kimondták a Habsburg - ház trónfosztását, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet magyar királlyá választották. A magyar rendek ugyanis abban bíztak, hogy az isztambuli Porta hozzájárul Erdély és a királyi Magyarország egyesítéséhez Bethlen Gábor királysága alatt. A fejedelem azonban tudta, hogy egy protestáns király ellen a katolikus közvélemény összefogna, emellett a rendek az ő kezét is megkötötték volna, s a törökellenes háborúk finanszírozását is tőle várták. Ezért nem koronáztatta meg magát, s 1621-ben végleg lemondott a címről II. Ferdinánd javára; ennek fejében viszont Erdély megkapott a Habsburgoktól hét felső-tiszai vármegyét. Bethlen fejedelemként a harmincéves háború során elfoglalta Pozsonyt, megszerezte a Szent Koronát, s a cseh és morva rendek seregeivel együtt 1619 őszén Bécset fenyegette. Az elfoglalt területek nemessége felekezeti különbség nélkül őt támogatta. 1620 áprilisában a prágai szerződéssel szoros együttműködés jött létre közte és Pfalzi Frigyes cseh király között. Több mutatása
248
éve
1778 – Megszületett Vitkovics Mihály, nyelvújító, költő, meseíró, aki magyar műveket fordított le idegen nyelvre.
Vitkovics (Vitkovits) részt vett az MTA felállításának előkészítésében. Népdalkísértetei, szerb népdal- és rege átdolgozásai az első eredmények e műfajban. Jó nevű ügyvédként került kapcsolatba több tekintélyes családdal, s kötött barátságot a pesti írókkal. Ő fordította szerb nyelvre Kármán József "Fanni hagyományai" című művét s ezzel utat nyitott a magyar irodalom külföldi megismertetéséhez. Jelentős műve az A költő regénye. Több mutatása
233
éve
123
éve
1903 – Megszületett Élő Árpád Imre amerikai sakkozó, sportvezető, fizikus, aki létrehozta a sakkozók teljesítményét mérő rendszert.
Más néven: Arpad Emrick Elo vagy Arpad Elo. Veszprém megyében született, Egyházaskeszőn. Kidolgozta a sakkozói teljesítményt számszerűen értékelő Élő-pontszámok rendszerét. A rendszert az 1960-as években az Egyesült Államokban kezdték alkalmazni, majd 1970-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) is bevezette. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Körmöczy Zsuzsa, minden idők legeredményesebb magyar női teniszezője.
Tizenkilencszer magyar bajnok, ötször főiskolai világbajnok volt. 1958-ban a női tenisz világranglistán második volt, és egy évtizeden át szerepelt a legjobb tíz között. 1958-ban első és máig egyetlen magyar nőként megnyerte a Roland Garrost. Ugyancsak 1958-ban Wimbledonban bronzérmet szerzett. 1959-ben ismét döntős volt a Roland Garroson, de csak ezüstérmes lett. 1960-ban győzött az olasz és a francia nemzetközi bajnokságban. Hatszor nyerte meg a monte-carlói nemzetközi versenyt. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Csorba András erdélyi színész, színészpedagógus, színigazgató (Az aranyember).
Marosvásárhelyen végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, vizsgaelőadása 1952-ben Boroszina–Davidson: Harmadévesek című színművében Andrej alakja volt. A marosvásárhelyi Székely Színház tagja lett. 1954-től tanított a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1981 és 1987 között pedig az intézet rektora volt. 1970-től 1973-ig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója volt, 1973-ban lemondott tisztségéről. Magyarországon egyetlen filmben szerepelt, az 1962-ben Gertler Viktor rendezésében készült Az aranyember című filmben Tímár Mihály szerepét alakította. Több mutatása
93
éve