61
éve
Magyar kategória
47
éve
1979 – Megszületett Fenyő Iván magyar színész (Szabadság, szerelem , S.O.S. szerelem , Made in Hungaria).
A színjátszással Földessy Margit stúdiójában került először közelebbi kapcsolatba, majd ezt követően az Új Színház Stúdiójában tanult, illetve játszott. 2003-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Diplomamunkáját Anthony Hopkinsból írta. Tanulmányai elvégzése után a Budapesti Katona József Színházhoz szerződött, jelenleg szabadúszó. Később inkább a filmes szakma felé fordult, és több játékfilmben is láthattuk már. 2005-ben Sam Mendes Oscar-díjas amerikai rendező háborús filmjében a Bőrnyakúakban, Pinko tengerészgyalogost alakította. Több mutatása
32
éve
34
éve
1992 – A Független Magyarország Napja
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére 1992 óta ünnepeljük a Független Magyarország Napját. Több mutatása
717
éve
1309 – Egyszerre három ősi szabály megsértésével királlyá avatták I. Károly Róbertet.
Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban, egy újonnan készített koronával másodszor koronázták, így egyszerre három ősi szabályt sértettek meg. 1288-ban született Nápolyban Martell Károly nápolyi trónörökös, magyar trónkövetelő és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fiaként. Magyarország iránti érdeklődését nagyanyja, Mária királyné, V. István magyar király leánya keltette fel benne. Már 1300-ban ellenkirályként léptették fel III. Andrással szemben. A III. András halálától 1310 nyaráig eltelt tíz év alatt három királya volt Magyarországnak, még több kiskirály osztozott területén. A három közül végül is az Anjou-házból való I. Károly maradt a győztes, akinek győzelme érdekében háromszor kellett megkoronáztatnia magát. A rendkívüli körülmények, a legsúlyosabb egyházi nyomás és Károly tényleges politikai sikerei sem tudták az országot eltéríteni attól a hittől, hogy Magyarország királya csak az lehet, aki Szent István koronáját hordja, s attól, hogy csak az az érvényes királyavatás, ha ezt a koronát teszik a leendő uralkodó fejére. 1301 tavaszán egy alkalmi koronával koronázták meg, de az ország jelentékeny része vele szemben először a cseh Vencelt (1301-1305), majd a bajor Ottót (1305-1307) ismete el királynak. 1307 októberében a rákosi országgyűlésen, majd 1308 őszén a pesti országgyűlésen I. Károlyt Magyarország királyának választották. 1309. június 16-án Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban egy újonnan készített koronával másodszor is királlyá avatták. Egyszerre három ősi, biztosan százéves (három-négy nemzedékre tehető) szabályt sértettek meg. A legkisebb volt közülük, hogy a pápai követ végezte a szertartást, hiszen magát a római pápát képviselte, így nehezen lehetett az ő működésével szemben a nála alacsonyabb rangú és a pápától függő esztergomi érsek koronázási jogára hivatkozni. A színhely már nagyobb hiba volt, mert már megint nem Fehérvárott, hanem egy plébániatemplomban avattak királyt, s hiába lett éppen ebben az időben Buda a "királyság feje" és az ország legfontosabb városa, hiába volt a templom nagyobb és fényesebb, mint a többi, mégiscsak egyszerű plébániatemplom volt. A legnagyobb hiba pedig most is a Szent Korona mellőzése volt. Teljesen lehetetlen gondolat volt, hogy a Szent Koronát megfosszák szentségétől, Magyarországon egyszerűen nem érvényesülhetett ez a jogi fordulat, senki nem adott neki hitelt. A korona nem veszett el, csak idegen kézben volt, így a megoldást nem új korona készítése jelentette, hanem a régi visszaszerzése. Nem is akadt más megoldás, mint megvárták, amíg László erdélyi vajda visszaküldte a koronát, és I. Károlyt harmadszor is megkoronázták, de most már a hagyománynak megfelelő szabályok szerint: Fehérvárott, az esztergomi érsekkel és a Szent Koronával, 1310. augusztus 20-án, Szent István napján, "ünnepelve és örvendezve", ahogy a Képes Krónikában írták. 1311 és 1323 között felszámolta a tartományurak hatalmát, és ellenőrzése alá vonta az egész ország területét. 1312-ben, a rozgonyi csatában aratta első nagy győzelmét a Csák Máté által támogatott Aba Amadé tartományúr fiai felett. 1316-ban a Kőszegiek várait foglalta el, 1317-ben az újra lázadó Amadék, a Borsa nemzetség és Petenye fia Péter uralmát számolta fel végleg. Csák Mátétól elfoglalta Visegrádot és Komáromot. 1318-21-ben Erdélyt, 1319-20-ban Csák Máté tartományának keleti részét foglalta el. 1322-ben megszilárdította hatalmát a Délvidéken, Szlavóniában, de Dalmáciát és Horvátországot tartósan nem sikerült meghódítania. 1323-ban Temesvárról áthelyezte székhelyét Visegrádra, és hozzálátott az ország politikai-gazdasági rendjének helyreállításához. Saját hívei között szétosztotta a tartományuraktól elvett birtokok nagy részét. Ezek a birtokosok az új, akkor felemelkedett családokból kikerült bárók voltak, akik I. Károly uralmának szilárd politikai és katonai támaszát és a lovagi kultúra hordozóit jelentették. A királyság pénzügyeit teljesen új alapokra helyezte: a nemesérckivitelt megtiltotta, a királyi pénzverés monopóliuma mellett pénzreformot hajtott végre. 1325-től firenzei mintára aranyforintot veretett. A városok éves adót fizettek a kincstárnak, megszerezte a pápai tized harmincadát is, sőt megadóztatta az egyházat is, ami a papság heves tiltakozását váltotta ki. 1320 után nem hívta össze az országgyűlést. Külpolitikáját inkább a diplomáciai, mint a katonai sikerek jellemezték. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón létrehozta Lengyelországgal és Csehországgal a 3 ország szövetségét, amely főként a Habsburgok ellen irányult, emellet az árumegállító joggal rendelkező Bécs megkerülésével új kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki. 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió. Uralkodását különös esemény zavarta meg, amikor 1330-ban Zah (Zách) Felicián sikertelen merényletet követett el ellene és családja ellen, amit I. Károly kegyetlenül megtorolt. 1342-ben halt meg Visegrádon. Székesfehérváron temették el a Budán tartott pompás gyászszertartás után. Több mutatása
96
éve
1930 – Megszületett Zsigmond Vilmos, Oscar-díjas, magyar-amerikai operatőr, rendező (Maverick).
Szegeden született. BAFTA-díjas. Bánk Bán (2001); Maverick (1994); Az eastwick-i boszorkányok (1987); A folyó (1984); Halál a hídon (1981); A szarvasvadász, BAFTA-díj (1978); Madárijesztő (1973)Egy 2003-as felmérés szerint, melyet az International Cinematographers Guild (Operatőrök Nemzetközi Céhe) végzett, egyike a történelem tíz legbefolyásosabb operatőrének. Több mutatása
68
éve
1958 – Nagy Imre magyar reformkommunista politikust titkos per után kivégezték.
Budapesti Országos Börtönben Gimes Miklóssal és Maléter Pállal együtt végezték ki. 1912-ben - négy és fél év elvégzése után - abbahagyta tanulmányait a kaposvári gimnáziumban, 1914-ben géplakatos segédlevelet szerzett, majd beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. 1915. májusában behívták katonának, az orosz frontra került és 1916. júliusában fogságba esett. 1918. júniusában szabadult és részt vett az oroszországi polgárháborúban a bolsevikok oldalán. 1921-ben a bolsevik párt tagjaként tért haza pártmegbízatással. Egy biztosítótársaság magántisztviselője lett Kaposváron, belépett az MSZDP-be és vezető tisztséget kapott a párt Somogy vármegyei szervezetében. Földreformot követelő tömegmozgalmat szervezett a parasztok között. 1925-ben kizárták az MSZDP-ből, alapító tagja lett az illegális kommunista szervezetnek, a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1927 elején letartóztatták, két hónap múlva szabadon engedték, 1928 tavaszán Bécsbe emigrált. Illegálisan tartózkodott Budapesten, amikor a párt "Parasztok Lapja" című illegális újságját szerkesztette. 1930 elején Moszkvába ment, 1930-tól a Komintern Nemzetközi Agrárintézetének, 1937-től a szovjet központi statisztikai hivatal munkatársa, 1938 és 1944 között a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztője volt. 1938-tól 1940-ig a moszkvai "Új Hang" című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és állandó cikkírója is volt. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi földreform tervét, novemberben tért haza, a Központi Vezetőség tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon Moszkvában. Debrecenben az ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő bizottságának tagja lett, Hódmezővásárhelyen képviselővé választották. December 22-én földművelésügyi miniszter lett, tervei szerint és közvetlen irányításával megvalósította a földreformot. 1945. májusában a beválasztották a Politikai Bizottságba (PB), novemberben a Tildy-kormány belügyminisztere lett, 1946. márciusában visszahívták tisztségéből a pártvezetésben tanúsított passzivitására és erélytelen magatartására hivatkozva. 1947. szeptemberében az Országgyűlés elnöki székébe került, számos kérdésben nem értett egyet a pártvezetésben, főként a mezőgazdaság terén. Ellentétei különösen kiéleződtek a kommunista hatalomátvétel idején. 1949-ben elvesztette PB tagságát, az agrártudományi egyetemen tanított, majd 1950. júniusában került vissza a pártapparátusba a Központi Vezetőség (KV) adminisztratív osztályának vezetőjeként, valamint levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Decemberben élelmezési miniszterré, 1952. januárjában begyűjtési miniszterré, novemberben a minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki. 1953.05.17-én a magyarországi választásokon a szavazatok 98,2%-át a Magyar Függetlenségi Népfront szerezte meg. Június 27-28-án az MDP Központi Vezetőségének ülése bírálta az elmúlt években folytatott politikát. Július 2-án kormányváltás történt, az új kormány élén Nagy Imre állt. Július 3-4-én a kormány új gazdasági programjavaslatát az országgyűlés elé terjesztette. Felhagyott az erőszakos kollektivizálással a mezőgazdaságban, a kötelező beszolgáltatása terheit csökkentette, mérsékelte az iparban a beruházási tervet, árcsökkentést és béremelést hajtott végre, amelynek eredményeként emelkedni kezdett az életszínvonal. Megszüntette a kitelepítéseket és az internálótáborokat, eltörölte a rendőrbíráskodást és a rögtönbíráskodást, ügyész szervezetet hozott létre a politikai perek felülvizsgálatára. Irányvonala egyértelműen győzedelmeskedett, ami a Rákosi-csoport ellenállását és támadásait váltotta ki. 1955. januárjában Nagy Imrét kisebb szívroham érte, ezt kihasználva, gyógykezelés címén teljesen elszigetelték ellenségei. Április 14-én az MDP Központi Vezetősége kizárta Nagy Imrét a Politikai Bizottságból és a Központi Vezetőségből. Az április 18-20-án ülésező parlament felmentette a Nagy Imre-kormányt, decemberben kizárták a pártból és pártutasításra az MTA tagjainak névsorából is törölték. A sztálinista rendszert elutasító, kommunista értelmiségiekből szerveződő pártellenzék vezéralakjává vált, amelynek célja az ő kormányprogramjának maradéktalan megvalósítása volt. Rákosi leváltása után, 1956. október 13-án saját kérésére vették vissza a pártba és visszakapta akadémiai tagságát is. Az október 23-án tüntető tömeg többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is követelte. A népfelkelőket felszólította a harc beszüntetésére és közölte, hogy a Szovjetunió kész visszavonni csapatait. Október 24-én nevezték ki másodszor a minisztertanács elnökévé, 30-án többpárti koalíciós kormányt alakított. November 1-jén bejelentette az ENSZ-nek Magyarország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését kérte a nagyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend megóvására szólított fel. November 4-én a Budapestre bevonuló szovjet csapatok leverték a magyar népfelkelést, amely a kommunista párt hatalma és a Szovjetunió ellen irányult. Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint november 1-jén megszüntették kapcsolataikat Nagy Imre csoportjával, valamint bejelentették a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Szolnokon. Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében, majd társaival a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, ahonnan november 22-én Kádár János - miután garantálta biztonságukat és büntetlenségüket - kicsalta őket. Romániába vitték, majd többször sikertelenül próbálták megnyerni a Kádár-rendszer számára. 1957.04.14-én szállították Budapestre és a Gyorskocsi utcai fogdában őrizetben tartották. 1958.06.15-én a "népi demokratikus államrend kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás" vádjában bűnösnek találták és halálra ítélték. Nem kért kegyelmet, a Kozma utcai börtön udvarán másnap felakasztották és egy jeltelen sírba temették. Nagy Imre halála világszerte nagy felháborodást keltett. 1961-ben az Új Köztemető sarkában lévő 301-es parcellába szállították át maradványait. 1989 tavaszán az ő és a vele együtt kivégzett társainak holttestét exhumálták, és országos gyász közepette ünnepélyesen temették el június 16-án. Több mutatása
37
éve
1989 – Nagy Imre volt miniszterelnököt újratemették.
A temetés pontosan 31 évvel azután történt, hogy hazaárulónak bélyegezték és kivégezték. 1912-ben - négy és fél év elvégzése után - abbahagyta tanulmányait a kaposvári gimnáziumban, 1914-ben géplakatos segédlevelet szerzett, majd beiratkozott a kaposvári felső kereskedelmi iskolába. 1915. májusában behívták katonának, az orosz frontra került és 1916. júliusában fogságba esett. 1918. júniusában szabadult és részt vett az oroszországi polgárháborúban a bolsevikok oldalán. 1921-ben a bolsevik párt tagjaként tért haza pártmegbízatással. Egy biztosítótársaság magántisztviselője lett Kaposváron, belépett az MSZDP-be és vezető tisztséget kapott a párt Somogy vármegyei szervezetében. Földreformot követelő tömegmozgalmat szervezett a parasztok között. 1925-ben kizárták az MSZDP-ből, alapító tagja lett az illegális kommunista szervezetnek, a Magyarországi Szocialista Munkáspártnak. 1927 elején letartóztatták, két hónap múlva szabadon engedték, 1928 tavaszán Bécsbe emigrált. Illegálisan tartózkodott Budapesten, amikor a párt "Parasztok Lapja" című illegális újságját szerkesztette. 1930 elején Moszkvába ment, 1930-tól a Komintern Nemzetközi Agrárintézetének, 1937-től a szovjet központi statisztikai hivatal munkatársa, 1938 és 1944 között a moszkvai rádió magyar nyelvű adásának szerkesztője volt. 1938-tól 1940-ig a moszkvai "Új Hang" című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja és állandó cikkírója is volt. 1944 őszén kidolgozta a magyarországi földreform tervét, novemberben tért haza, a Központi Vezetőség tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon Moszkvában. Debrecenben az ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő bizottságának tagja lett, Hódmezővásárhelyen képviselővé választották. December 22-én földművelésügyi miniszter lett, tervei szerint és közvetlen irányításával megvalósította a földreformot. 1945. májusában a beválasztották a Politikai Bizottságba (PB), novemberben a Tildy-kormány belügyminisztere lett, 1946. márciusában visszahívták tisztségéből a pártvezetésben tanúsított passzivitására és erélytelen magatartására hivatkozva. 1947. szeptemberében az Országgyűlés elnöki székébe került, számos kérdésben nem értett egyet a pártvezetésben, főként a mezőgazdaság terén. Ellentétei különösen kiéleződtek a kommunista hatalomátvétel idején. 1949-ben elvesztette PB tagságát, az agrártudományi egyetemen tanított, majd 1950. júniusában került vissza a pártapparátusba a Központi Vezetőség (KV) adminisztratív osztályának vezetőjeként, valamint levelező tagjává választotta a Magyar Tudományos Akadémia. Decemberben élelmezési miniszterré, 1952. januárjában begyűjtési miniszterré, novemberben a minisztertanács elnökhelyettesévé nevezték ki. 1953.05.17-én a magyarországi választásokon a szavazatok 98,2%-át a Magyar Függetlenségi Népfront szerezte meg. Június 27-28-án az MDP Központi Vezetőségének ülése bírálta az elmúlt években folytatott politikát. Július 2-án kormányváltás történt, az új kormány élén Nagy Imre állt. Július 3-4-én a kormány új gazdasági programjavaslatát az országgyűlés elé terjesztette. Felhagyott az erőszakos kollektivizálással a mezőgazdaságban, a kötelező beszolgáltatása terheit csökkentette, mérsékelte az iparban a beruházási tervet, árcsökkentést és béremelést hajtott végre, amelynek eredményeként emelkedni kezdett az életszínvonal. Megszüntette a kitelepítéseket és az internálótáborokat, eltörölte a rendőrbíráskodást és a rögtönbíráskodást, ügyész szervezetet hozott létre a politikai perek felülvizsgálatára. Irányvonala egyértelműen győzedelmeskedett, ami a Rákosi-csoport ellenállását és támadásait váltotta ki. 1955. januárjában Nagy Imrét kisebb szívroham érte, ezt kihasználva, gyógykezelés címén teljesen elszigetelték ellenségei. Április 14-én az MDP Központi Vezetősége kizárta Nagy Imrét a Politikai Bizottságból és a Központi Vezetőségből. Az április 18-20-án ülésező parlament felmentette a Nagy Imre-kormányt, decemberben kizárták a pártból és pártutasításra az MTA tagjainak névsorából is törölték. A sztálinista rendszert elutasító, kommunista értelmiségiekből szerveződő pártellenzék vezéralakjává vált, amelynek célja az ő kormányprogramjának maradéktalan megvalósítása volt. Rákosi leváltása után, 1956. október 13-án saját kérésére vették vissza a pártba és visszakapta akadémiai tagságát is. Az október 23-án tüntető tömeg többek között az ő miniszterelnöki kinevezését is követelte. A népfelkelőket felszólította a harc beszüntetésére és közölte, hogy a Szovjetunió kész visszavonni csapatait. Október 24-én nevezték ki másodszor a minisztertanács elnökévé, 30-án többpárti koalíciós kormányt alakított. November 1-jén bejelentette az ENSZ-nek Magyarország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből, amelynek elismerését kérte a nagyhatalmaktól. Ugyanezen a napon Kádár János főtitkár az MSZMP megalakulását jelentette be, és a szocialista társadalmi rend megóvására szólított fel. November 4-én a Budapestre bevonuló szovjet csapatok leverték a magyar népfelkelést, amely a kommunista párt hatalma és a Szovjetunió ellen irányult. Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc nyilatkozatot bocsátott ki, amely szerint november 1-jén megszüntették kapcsolataikat Nagy Imre csoportjával, valamint bejelentették a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását Szolnokon. Nagy Imre segítséget kért az ENSZ-től utolsó rádióbeszédében, majd társaival a jugoszláv nagykövetségen keresett menedéket, ahonnan november 22-én Kádár János - miután garantálta biztonságukat és büntetlenségüket - kicsalta őket. Romániába vitték, majd többször sikertelenül próbálták megnyerni a Kádár-rendszer számára. 1957.04.14-én szállították Budapestre és a Gyorskocsi utcai fogdában őrizetben tartották. 1958.06.15-én a "népi demokratikus államrend kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás" vádjában bűnösnek találták és halálra ítélték. Nem kért kegyelmet, a Kozma utcai börtön udvarán másnap felakasztották és egy jeltelen sírba temették. Nagy Imre halála világszerte nagy felháborodást keltett. 1961-ben az Új Köztemető sarkában lévő 301-es parcellába szállították át maradványait. 1989 tavaszán az ő és a vele együtt kivégzett társainak holttestét exhumálták, és országos gyász közepette ünnepélyesen temették el június 16-án. Több mutatása
141
éve
1885 – Megalapították a legrégebben megszakítás nélkül működő magyar sportegyesületet, az UTE labdarúgó-csapatát.
A legrégebben alapított, megszakítás nélkül működő sportegyesület, az UTE labdarúgó-csapata. Húsz lelkes ifjú 1885. június 16-án a piactéri iskola egyik tantermében mondta ki az Újpesti Torna Egylet megalakulását. A rövidesen csatlakozó tagok száma mindössze 78. Ennyien fogadták el a klub jelszavát: „Épség, Erő, Egyetértés”’. S ennyien egyúttal azt is, ami a későbbiekben a folytonosságot jelzi és jelképezi: legyen az UTE színe lila-fehér. Forrás: ujpestfc.hu Több mutatása
116
éve