Ma Hedvig névnapja van

Magyar kategória

85 éve

1941 – Budapesten meghalt Szalmás Piroska zenetanárnő, zeneszerző, kórusvezető.

A munkás kultúrmozgalom kiemelkedő alakja volt, elsőként zenésített meg József Attila verseket. A később róla elnevezett Népdal-kórusa a baloldali dalkultúra egyik legnépszerűbb képviselőjévé vált. A kórust többször betiltották, ő maga rendőri megfigyelés alatt állt. Magyarországon ő tette népszerűvé a néger spirituálékat. Több mutatása

Teljes esemény 0

1941. 08. 23. Meghalt Nő Zene Magyar

69 éve

1957 – Megszületett Krémer Balázs szociológus, szociálpolitikus.

Az MTA Szociológiai Kutatóintézetében, Ferge Zsuzsa osztályán kezdte kutatói pályáját, ahol 1996-ig dolgozott. Több mint három évtizede oktat egyetemeken. 2004-től egyetemi docens a Debreceni Egyetemen. A rendszerváltás után több fontos kormányzati pozíciót töltött be, minisztériumi szociálpolitikai háttérintézményeket vezetett, valamint az Országos Munkaügyi Központot irányította. Szakértői munkát végzett nemzetközi szervezetek számára (EU, EBESZ, OECD). Több mutatása

Teljes esemény 0

1957. 08. 23. Született Történelem Irodalom Magyar

32 éve

1994 – Meghalt Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas film- és színházi rendező, színész, festő.

Fábri színházaknál dolgozott, majd 1949-ben átkerült a Hunnia Filmgyárba művészi vezetőként, s ettől kezdve nagysikerű filmek egész sorát vitte vászonra. Kiemelkedő rendezései voltak még: Isten hozta, őrnagy úr, 141 perc a befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, Magyarok, Fábián Bálint találkozása Istennel. Több magyarországi és külföldi filmfesztivál díját is elnyerte, így például Karlovy Vary-ban, Moszkvában, Új Delhiben. 1993-tól tagja volt a Széchenyi Irodalmi- és Művészeti Akadémiának és 1970-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első filmjeiben még ő volt a díszlettervező is. 1984-től újra festett, több önálló kiállítása is volt. Vihar, Déryné, Körhinta, Hannibál tanár úr, Édes Anna, Húsz óra, A Pál utcai fiúk Több mutatása

Teljes esemény 0

1994. 08. 23. Meghalt Film/Média Magyar

177 éve

1849 – Meghalt Maderspach Károly kohómérnök, a róla elnevezett függőhíd feltalálója.

Maderspachnak az 1840-es években kezdeményező szerepe volt a zsilvölgyi oligocén szénmedence kutatásában. Nemzetközi viszonylatban is jelentős találmánya az íven függő vonórudas vashíd. Az Aranyoson Tordánál, valamint azOlton Fenyőfalvánál épült fahidak alapján megszerkesztette első vashídját Lugoson, a Csuka-áteresznél 18,45 m fesztávolsággal. Az 1833-ban átadott híd mindössze 12 évet ért meg, de ez nem gátolta meg abban, hogy újabb, nagyobb méretű hidat építtessen. Saját tapasztalatain okulva 1837-ben 40 m fesztávolsájú hidat épített a Cserna folyón. Ez a híd már 59 évet ért meg. Harmadik hídját a Temes folyó felett, Karánsebesnél építette meg 55 m fesztávolságban. Ezt 1843-ban adták át a forgalomnak és csak 1902-ben kellett felújítani. 1837-ben résztvett a pest - budai állandó híd tervpályázatán, de tervét Thierney Clark Lánchíd-tervével szemben elvetették. Az 1848-49-es szabadságharcban jelentős szerepe volt Bem hadseregének hadianyaggal való ellátásában. 1849-ben, a világosi fegyverletétel után, a szabadságharc támogatása miatt, a családját ért megszégyenítést nem tudta elviselni, s önkezével végzett magával. (Született 1791.08.03) Több mutatása

Teljes esemény 0

1849. 08. 23. Meghalt Technika Magyar

153 éve

1873 – Megszületett Markup Béla szobrász.

Markup Béla az Országház lépcsőkorlátjára készített két oroszlán figurájával aratta első sikerét. A későbbiekben is állatfigurákat mintázott kitűnő valóságérzéssel, enyhén dekoratív stabilizálással. A Szentpétervárott II. Sándor cár emlékére hirdetett nemzetközi pályázaton is díjat nyert. Budapesten állították fel a Csodaszarvaskút cfmű munkáját, az általa készített Széchenyi István mellszobor pedig Szegeden található. (Meghalt 1945.07.03) Több mutatása

Teljes esemény 0

1873. 08. 23. Született Alkotás Magyar