Magyar kategória
74
éve
62
éve
39
éve
1987 – Meghalt Nádas Gábor zeneszerző, zongorista (Kicsit szomorkás a hangulatom).
Számos színházi zenés játék zeneszerzője, több mint 400 táncdala jelent meg hanglemezen. Legismertebb slágerei: Kicsit szomorkás, Jamaikai trombitás, Engem nem lehet elfelejteni, Szeretni kell, Csitt, csak most maradj csendben, Különös éjszaka volt Több mutatása
37
éve
1989 – Megszületett Király L. Norbert zenész.
Király L. Norbi 2010-ben, az X-Faktor című tehetségkutatóban tűnt fel, ahonnan végül harmadik helyezettként távozhatott.
34
éve
13
éve
2013 – Meghalt Kézdy György Jászai Mari-díjas színész, a Szomszédok teleregény Virágh Doktora.
Kórházban halt meg, feltehetően öngyilkosság következtében. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett 1962-ben. A Debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1977 és 1978 között a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja volt, és játszott vendégként a Játékszínben is. 1987-től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1993-ban került a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Pályája végén szabadfoglalkozású színészként dolgozott. A nagyközönség leginkább a nyolcvanas évek kultikus teleregénye, a Szomszédok Virágh doktoraként ismerte. Kézdy György utoljára az Orlai Produkciós Iroda Esőember című darabjában lépett színpadra a pszichiáter szerepében, a darabot 2010 júniusában mutatták be. Több mutatása
12
éve
2014 – Elindult az Angliai Magyar Rádió, a Magyarok Hangja Angliában.
Pillinger-Kerepesi Zoltán menedzselése mellett, beindult az első kimondottan az angliai magyarok számára életre keltett rádiós médium, kezdetnek online. Az Angliában élő magyar közösség összetartására jött létre. Több mutatása
11
éve
47
éve
1979 – Londonban meghalt Gábor Dénes Nobel-díjas villamosmérnök, a holográfia feltalálója.
Általános tanulmányai után Gábor Dénes először a Műegyetem gépészmérnöki szakán tanult, majd 20 éves korától, 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait a műszaki főiskola elektromérnöki tagozatán. Dolgozni is Németországban kezdett, egy nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet munkatársa lett. Itt került kapcsolatba az elektronoptikával és az elektronsugaras berendezésekkel, 1927-ben doktori értekezését a katódsugárcsőről írta. Később a plazmajelenségek vizsgálatával foglalkozott, 1934-benl pedig Angliába települt, ahol a Thomson Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. A holográfia feltalálásához az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette, felismerte ugyanis hogy ha egy tárgyról visszavert hullámok intenzitását, fázisát és amplitúdóját is felhasználhatja, akkor a tárgyról teljes (holo) és térbeli (graf) kép nyerhető. Az optikai holográfia elméletének kidolgozása után a holográfia szélesebb körű elterjedése akkor következett be, mikor 1962-ben felfedezték a lézert. Ez után ugyanis a lézertechnika és a holográfia egyesítésével lehetővé vált a lézerhologramok készítése. Tudományos munkásságáért, elsősorban a hologram felfedezéséért 1971-ben kapott Nobel-díjat. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának és több, nemzetközi tudományos szervezetnek is, nevéhez több mint száz szabadalom fűződik. 79 éves korában, Londonban halt meg. Több mutatása
251
éve