Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

209 éve

1817 – Megszületett Trefort Ágoston művelődéspolitikus, publicista, miniszter, az MTA elnöke.

Saját önéletrajzában február 7-ét jelöli meg születési dátumként. Az 1817. évi homonnai anyakönyvi bejegyzés szerint február 9-én keresztelték meg. Teljes nevén: Trefort Ágoston Ádám Ignác. Születési hely Homonna, a mai Szlovákia területén. Az 1848-as kormányban államtitkári tisztet töltött be, a szabadságharc leverése után egy ideig külföldön élt, majd hazatérte után visszavonult a politikai szerepléstől. A kiegyezés idején a Deák-párt tagja volt. 1872-től haláláig több kormányban is betöltötte a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot, számos művelődéspolitikai intézkedést hozott a közép- és felsőfokú oktatás érdekében. Az 1879. évi népiskola-törvénnyel bevezette a magyar nyelv kötelező jellegű elemi iskolai oktatását. Érdemeket szerzett a magyar műemlékvédelemben, és a Zeneakadémia felállításában. Az MTA tagja, később igazgatója, majd 1885-től 1888-ig elnöke volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1817. 02. 07. Született Tudomány Magyar

106 éve

1920 – Megszületett Béres József tudományos kutató, rákkutató, a Béres csepp megalkotója.

Záhonyban született. A rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik. Tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végezte, majd szövetkezeti ügyvezetőként, laboratóriumvezetőként dolgozott. 1964 óta Kisvárdán végez kutatómunkát. Szabadalmai közül legismertebb a humán szabadalma "Béres-csepp" néven. Béres József 1972-ben alkotta meg a "Béres cseppet", a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, melynek elismertetéséért hosszú szélmalomharcot vívott. Bár sok ezren könyörögve fordultak hozzá a gyógyszerért, de a hatóságok börtönnel fenyegették, ha terjeszti a készítményt. A segítő szándék és a börtön közti csapdahelyzet nagyon megviselte. 1975-ben kuruzslás vádjával bűnvádi eljárás indult ellene, de 1976-ban bejelentette a szabadalmat. 1978-tól forgalomba is került gyógyhatású készítményként, majd 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították. Ezen kívül vannak növényvédelmi és állatélettani szabadalmai, valamint kidolgozott egy olyan vizeletvizsgáló módszert, amellyel nagy biztonsággal előre jelezhető a daganatot megelőző biokémiai-kórtani állapot. Több mutatása

Teljes esemény 0

1920. 02. 07. Született Magyar

41 éve

1985 – Megszületett Kiss Ádám humorista.

Szerencsi származású. Hitvallása szerint, amely a szerencsi csokigyár szlogenjére megdöbbentően hasonlít: Az élethez kell egy szerencsi Kiss. Külkereskedelmi főiskolai hallgató, általában évnyitón és évzárón elájul, de ennek ellenére a színpadi szereplés minden álma. Dolgozott árufeltöltőként, volt nyomdában és hostként rendezvényeken. http://www.kissadam.hu Több mutatása

Teljes esemény 2

1985. 02. 07. Született Magyar

36 éve

1990 – Meghalt Karády Katalin színésznő (Halálos tavasz).

Eredeti nevén: Kanczler Katalin 1939-1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el, mint filmszínésznőt Zilahy Lajos fedezett fel. Emigrációja alatt kalapszalonja lett. Amerikában csak néhányszor lépett színpadra. Dekoratív megjelenése, titokzatos, erotikus sugárzású lénye, mély hangja, szuggesztív egyénisége volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1990. 02. 07. Meghalt Film/Média Nő Magyar Színház

93 éve

1933 – Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.

Az I. világháborút követő béketárgyalásokon, 1920-ban Versaillesben a magyar küldöttség vezetője, a szerződés aláírója volt. 1891-től a Nemzeti Párt vezére volt. 1907-ben vallás- és közoktatási miniszter lett. Több nyelven beszélt, kiváló szónoki képességekkel rendelkezett. Haláláig képviselte Magyarországot a Népszövetségben. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 02. 07. Meghalt Történelem Magyar

59 éve

1967 – Meghalt Egri Lajos magyar-amerikai író, aki írástechnikát oktatott. Műveit a mai napig alapként haszálják.

Az 1930-as évek közepén megalapította az Egri-féle íróiskolát, az írástechnikáról több könyve is megjelent, köztük a The Art of Creative Writing és a The Art of Dramatic Writing (A drámaírás művészete) című alapművek. Utóbbit máig az egyik legjobb színműírással foglalkozó könyvnek tartják, tanait pedig átvették a novella-, regény- és forgatókönyvírás elméletével foglalkozó írások is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1967. 02. 07. Meghalt Film/Média Irodalom Alkotás Magyar