Ma Helén névnapja van

Magyar kategória

13 éve

2013 – Meghalt Tóth József geográfus, a Pécsi Tudományegyetem rektora.

Fő szakterülete a népességföldrajz illetve a településföldrajz. Pécsen létrehozta a Földrajzi Intézetet a Janus Pannonius Tudományegyetemen, amelynek 2005-ig vezetője is volt. Ő volt 1997-től 2003-ig az intézmény rektora, amikor a felsőoktatási integráció részeként létrejött az egységes Pécsi Tudományegyetem. Haláláig a PTE Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék professzora és a Földtudományok Doktori Iskola vezetője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

2013. 02. 07. Meghalt Tudomány Magyar

138 éve

1888 – Megszületett Korach Mór Kossuth-díjas vegyészmérnök, a szilikátipar egyik fő fejlesztője, író, festő.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Más néven: Maurizio Korach, 1912–1952 között Olaszországban élt. Miskolcon született. Korach Mór Budapesten, a József Nádor Műegyetemen 1911-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet szerzett, majd 1912-ben kivándorolt Olaszországba. 1925-től a bolognai egyetemen kezdte el a műszaki kémia elméleti alapjainak kidolgozását. 1952-ben tért haza Magyarországra, több intézetben és egyetemen is dolgozott, 1961-ban pedig megszervezte Közép-Európa első Műszaki Kémiai Kutatóintézetét. Tudósként legfőképp a szilikátkémiai technológiában ért el kiemelkedő eredményeket, de tudománypolitikusként, mérnökként, íróként és festőművészként is jó nevet szerzett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1888. 02. 08. Született Tudomány Magyar

117 éve

1909 – Megszületett Lomb Kató tolmács, fordító, a világ első szinkrontolmácsainak egyike.

Született: Szilárd Katalin. Eredetileg fizikából és kémiából doktorált a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. Kilenc-tíz nyelven tolmácsolt, hat nyelven fordított szakirodalmat és olvasott szépirodalmat, egyéb szövegeket további kb. tizenegy nyelven tudta megérteni. Mint fogalmazott, összesen tizenhat nyelvvel keresett pénzt, ezek: angol, bolgár, dán, francia, héber, japán, kínai, latin, lengyel, német, olasz, orosz, román, spanyol, szlovák, ukrán. A nyelvek nagyrészét tanár nélkül, önállóan tanulta meg. Önmagát "lingvistának" nevezte (szembeállítva a "nyelvész" kifejezéssel), olyan emberre utalva, aki praktikus célokból vagy érdeklődésből tanul nyelveket. Vezetéknevét férjétől, Lomb Frigyestől vette át. Több mutatása

Teljes esemény 0

1909. 02. 08. Született Érdekes Nő Magyar