Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

468 éve

1558 – I. (Katolikus) Mária halála után I. Erzsébet (VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya) lépett Anglia trónjára.

II. Henrik francia király Erzsébetet trónbitorlónak nyilvánította, és menyét, Stuart Máriát, Skócia királynőjét ismerte el angol királynőnek. Erzsébet királynőnek nem volt könnyű dolga, mivel belpolitikailag - vallásilag, politikailag és nemzetileg is - megosztott volt az ország, külpolitikailag pedig mélyponton állt. Uralkodása (1558-1603) mégis az angol tengerhajózás és a kereskedelem felvirágzásának időszaka volt. Politikájával, amelyben 40 éven át nagy segítséget jelentett minisztere és tanácsadója, William Cecil (Lord Burghley, meghalt 1598-ban) irányítása, a kereskedelem és az ipar fejlődését, így a polgárság és a polgárosodó köznemesség erősödését segítette elő. 1570-ben létrejött a londoni tőzsde (Royal Exchange), a Hanza londoni bezárása után (1598) sorra létesültek a kereskedőtársaságok. Anglia új kereskedelmi útvonalakat keresett, gyarmatosított és kalózkodott a spanyol gyarmatokon. A spanyolok elől menekülő németalföldi takácsok bevándorlásával fellendült az angol posztóipar. 1588-ban angol győzelemmel végződött a döntő összecsapás Spanyolországgal, amelyben a spanyol armada teljesen megsemmisült. I. Erzsébetnek sikerült Angliát vezető tengeri hatalommá tennie és megszilárdítania a protestantizmust Európában. Több mutatása

Teljes esemény 0

1558. 11. 17. Meghalt Történelem Nő

400 éve

1626 – Megtartották Rómában a Szent Péter-bazilika végső felszentelését.

Az épület a barokk építészet előfutára és csúcsa, Péter apostol sírtemploma és a pápa főtemploma. A római Szent Péter-bazilika központi épületét 1506-ban Bramante kezdte el építeni, a munkálatokat 1547 és 1564 között Michelangelo folytatta. A kupola befedésével az első részt Giacomo Della Porta fejezte be, majd 1612-ben a főhajót és az előcsarnokot Carlo Maderno építette. Több mutatása

Teljes esemény 0

1626. 11. 18. Történelem

362 éve

1664 – Máig tisztázatlan körülmények között, vadászat során meghalt Zrínyi Miklós gróf, horvát bán.

Korán árvaságra jutott, ezért öccsével együtt Pázmány Péter és Sennyei István gyámsága alá kerültek. 1628 és 1634 között a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumban tanult, 1636-ban itáliai utazást tett, amelynek során VIII. Orbán pápa is fogadta Rómában. 1641-ben megosztoztak öccsével a családi vagyonon, Zrínyi Miklósnak a muraközi, Péternek a tengermelléki rész jutott. 1642-től 1644-ig harcolt a harmincéves háborúban a svédek ellen Morvaországban és Sziléziában, majd I. Rákóczi György erdélyi fejedelem ellen a Felvidéken. 1645-től Zala vármegye főispánja, 1646-ban generális lett, 1647-ben bánná nevezték ki. 1648-ban készült el fő költői műve, a "Szigeti veszedelem", amelyben dédapja hősies helytállását énekelte meg. 1646-ban írta a "Tábori kis trakta", 1650 és 1653 között a "Vitéz hadnagy" című művét. Mivel Bécs nem támogatta politikai elképzeléseit, Velencével és Firenzével épített ki kapcsolatokat. 1660-63-ban "Az török Afium ellen való orvosság" című művét írta meg. 1661 nyarán megkezdte a Muraköz védelmét szolgáló Újzrínyivár építését a bécsi udvar tiltakozása ellenére, 1662-ban gróf R. Montecuccoli császári hadvezért támadta vitairataiban katonai sikertelenségei miatt. 1663-ban elkészítette politikai végrendeletét irodalmi levél formájában, ekkor már külföldön is ismert, nagy tekintélyű hadvezérnek és politikusnak számított. Kinevezték a török ellen harcoló csapatok főparancsnokává, sikeresen harcolt a Duna és Mura mentén, azonban a vele szemben egyre bizalmatlanabb bési udvar leváltotta tisztségéről. 1664. januárjában ennek ellenére megindította téli hadjáratait, átmenetileg sikerült elfoglalnia Babócsát, Berzencét, Szigetvárt és Pécset, majd a törökök számára rendkívüli fontosságú eszéki hidat is felgyújtotta, elfoglalta Segesdet. Április végén megkezdte Kanizsa ostromát, amelyhez nem kapott segítséget, így júniusban kénytelen volt visszavonulni. Közben a török fősereg hozzákezdett Újzrínyivár ostromához, amelynek elfoglalását és felrobbantását az ide felvonult Montecuccoli tétlenül nézte végig. A vasvári béke után világosan látta, hogy a magyar rendiség addig elért vívmányait csak a belső erők rendezésével és a szomszédos országok támogatásával lehet megvédeni a bécsi udvar támadásaival szemben, ezért az összeesküvési terveket szövögető rendi vezetőket is próbálta ebben az irányban befolyásolni. Eközben halt meg máig tisztázatlan körülmények között: vadászat alkalmával egy sebesült vadkan áldozatául esett a Csáktornya melletti erdőben. A magyar barokk költészet és próza egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1664. 11. 18. Meghalt Történelem

222 éve

1804 – Megszületett Klauzál Gábor magyar politikus, Batthyány Lajos kormányának minisztere.

Az 1848-as forradalom idején Földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter volt. Egyezkedő, mérsékelt politikát képviselt, fellépett a szélsőséges, az udvarral szakítani kívánó politika ellen. 1861-ben és 1865-ben Deák Ferenc pártjának tagjaként, Szeged képviselőjeként vett részt az országgyűlésen. Több mutatása

Teljes esemény 0

1804. 11. 18. Született Történelem Magyar