Október 13.
Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

140 éve

1886 – Seregélyesen megszületett Münnich Ferenc, aki 1958-tól 1961-ig a minisztertanács elnöke volt.

1910-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi doktori oklevelet, majd önkéntes katonaidejének letöltése után 1911-ben tiszti vizsgát tett. Az I. világháború idején 1914-ben az orosz frontra került hadnagyként, 1915. novemberében fogságba esett. 1916-ban a tomszki hadifogolytáborban megismerkedett Kun Bélával, bekapcsolódott a kommunista szervezkedésbe, és 1917-ben tagja lett az orosz kommunista párt tomszki szervezetének. 1918. októberében tért haza, jelentős szerepet játszott a kommunista párt létrehozásában, főként a fegyveres testületeknél folytatott agitációt. 1919. februárjában letartóztatták, majd a Tanácsköztársaság kikiáltásának idején kiszabadult, a Hadügyi Népbiztosság szervezési osztályát vezette, áprilistól a budapesti Vörös Őrség, májustól a Tiszántúlról visszavonuló VI. hadosztály politikai biztosa volt. Részt vett az északi hadjáratban, kinevezték a szlovák vörös hadsereg parancsnokává, júliusban a magyar vörös hadsereg politikai biztosaként működött a gödöllői főparancsnokságon, a románok ellen harcolt a tiszai fronton. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült, ahol a Kun Béla vezette frakció tagja lett. 1920-tól a Kárpátalján, 1921-től Németországban vett részt a kommunista mozgalomban, letartóztatták és kitoloncolták. 1922. szeptemberében Moszkvába ment, ahol kinevezték az ásványolajipar egyik vezetőjévé. Aktívan részt vett a moszkvai magyar kommunista emigráció életében, 1931 és 1933 között a "Sarló és Kalapács" című emigráns lap felelős szerkesztője volt. 1936 őszétől a köztársaságiak oldalán harcolt a spanyol polgárháborúban Otto Flatter néven, őrnagyi rangban. Zalka Máté helyettese, ezután a 15. spanyol hadosztály vezérkari főnöke, végül a 11. nemzetközi brigád parancsnoka volt. A vereség után Franciaországba menekült, majd a Szovjetunióba távozhatott. 1941-ben partizánkiképző lett, 1942 őszétől a moszkvai rádió magyar osztályának vezetőjeként megismerkedett Rákosi Mátyással és Gerő Ernővel, akik 1945. szeptemberében Magyarországra küldték. Pécs város főispánja, 1946. májusától altábornagyi rangban Budapest rendőrfőkapitánya lett. Jelentős szerepet játszott a közbiztonság helyreállításában, valamint a rendőrség kommunista célokra történő felhasználásában is. 1949-ben, a volt "spanyolosok" iránti bizalmatlanság idején leváltották, 1950-ig a helsinki, 1954-ig a szófiai, 1956-ig a moszkvai, 1956. augusztusától októberig a belgrádi magyar külképviselet élén állt. A Gerő Ernő vezette delegációval érkezett vissza Budapestre október 23-án, 26-án Nagy Imre kormányának belügyminisztere lett. Magyar részről ő vezette a második szovjet intervenciót, ő jelentette be a "forradalmi munkás-paraszt kormány" megalakulását, és november 4-én ő hatolt be a fővárosba a szovjet csapatok élén, ahol hozzákezdett az egykori ÁVH-sokból a bábkormány katonai erejének megszervezéséhez. November 12-én a Kádár-kormányban elnökhelyettes, a fegyveres erők és a közbiztonsági ügyek vezetője, az újjászervezett kommunista párt (MSZMP) intéző bizottságának, majd politikai bizottságának is tagja lett. Az ő nevéhez fűződik a hírhedtté vált "pufajkások", karhatalmisták osztagainak felállítása és a munkásőrség felfegyverzése. 1958. január 27-én kinevezték a minisztertanács elnökévé. A forradalom résztvevői elleni tömeges megtorlás, a bebörtönzések és kivégzések sorozata változatlanul folytatódott, megkezdődött Nagy Imre és társainak pere, majd júniusban többük kivégzése. A gazdaság fejlesztésére beindították a hároméves tervet, a parasztságot erőszakkal termelőszövetkezetekbe kényszerítették. 1961. szeptemberében távozott a miniszterelnöki tisztségből, helyét ismét Kádár János vette át, azonban államminiszterként nyugdíjazásáig, 1965. júniusáig a kormány tagja maradt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1886. 11. 18. Született Történelem Magyar

137 éve

1889 – Losoncon megszületett Tildy Zoltán református lelkész, miniszterelnök, köztársasági elnök.

Az 1946.02.01-jén kikiáltott Magyar Köztársaság elnöke volt. Pápán, a Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészoklevelet, majd ösztöndíjjal 1913-14-ben az észak-írországi Belfastban tanult. 1915-ben helyettesítőként matematikát tanított a pápai főgimnáziumban. Egyházi pályáját segédlelkészként kezdte 1916-ban a Somogy vármegyei Szennán, 1919-től Orciban, 1921-től 1929-ig Tahitótfaluban volt református lelkész, majd Budapesten igazgató lelkész, 1932 és 1946 között pedig Szeghalom lelkipásztora. Politikai tevékenységét 1917-ben kezdte, amikor belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba. 1929-ben többek között Nagy Ferenccel hozzáfogott a parasztság egy új tömörülése, az FKgP szervezéséhez. 1930. szeptemberében megválasztották a megalakult párt ügyvezető alelnökévé. Először 1931-ben indult az országgyűlési választásokon, de veszített a kormánypárti jelölttel szemben, 1933-ban pedig hatósági terrorral akadályozták meg a képviselői mandátumhoz jutását. 1934-től 1946-ig a Békés vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. 1935-ben választási csalással tették lehetetlenné, hogy bejusson a képviselőházba, majd a megismételt választásokon sikerült képviselői mandátumot szereznie. 1940. januárjában ideiglenes az FKgP vezetője lett, a II. világháború idején a nemzeti függetlenséget védelmező, németellenes álláspontot képviselt. 1942. márciusában a egyik megalapítója volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt dolgozta ki az FKgP 1943. évi háborúellenes memorandumát, amely Kállay Miklós miniszterelnöknek is átadásra került. A német megszállás után illegalitásba kényszerült. A politikai életbe 1945. januárjában - miután a szovjet csapatok elfoglalták Pestet - rögtön bekapcsolódott. A kialakult helyzetet, a kommunisták jelentős befolyását tudomásul vette és elfogadta. Helyeselte a politikai élet demokratizálására hozott intézkedéséket, főként a földreformot, amelyért azelőtt már sokat küzdött. 1945.04.02-án a nemzetgyűlés képviselőjévé, 08.20-án az FKgP pártvezérévé választották. Augusztusban az Országos Gazdasági Tanács, szeptemberben az Országos Gazdasági Bizottság elnöke, majd országgyűlési képviselő lett. A nemzetgyűlési választások eredményeként november 15-én koalíciós kormányt alakított. Fő külpolitikai feladatként a a Szovjetunió bizalmának elnyerését jelölte meg, de hangsúlyozta az USA-hoz, Nagy-Britanniához és a szomszéd államokhoz fűződő jó viszony megteremtését. Belpolitikájának fő célja az erős központi kormányzat megteremtése, az újjáépítés folytatása és felgyorsítása volt. A nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve december 29-én kiadta a magyarországi németek kitelepítéséről szóló kormányrendeletet. 1946.02.01-jén a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét és kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnökévé választották. A kommunisták egyre gátlástalanabb követeléseivel szemben egyre kisebb ellenállást tanúsított, ezért jelentősen csökkent pártbeli tekintélye és népszerűsége. Megalkuvó magatartása miatt - vejének, Csornoky Viktornak a "kémkedési ügy"-ét felhasználva - 1948 nyarán eltávolították a közéletből. Augusztus 3-án szó nélkül aláírta a kommunista párt Politikai Bizottságának határozata alapján elkészített lemondólevelét. 1956. májusáig házi őrizetben élt családjával együtt. Októberben, a forradalom idején Nagy Imre kormányának államminisztereként támogatta annak intézkedéseit, ezért 1957. májusában letartóztatták. 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték a Nagy Imre-per vádlottjaként, majd idős korára és rossz egészségi állapotára való tekintettel 1959. áprilisában amnesztia nélkül kiengedték a börtönből. 1989-ben rehabilitálták Nagy Imrével és társaival együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1889. 11. 18. Született Történelem Magyar

90 éve

1936 – Németország és Olaszország a Franco-kormányzatot ismerte el törvényes spanyol kormánynak.

Francisco Franco y Bahamonde tábornokot 1936.11.01-jén nevezték ki a spanyol ellenforradalmi erők az állam és a hadsereg vezetőjévé. Az ifjabb Primo de Rivera által szervezett fasiszta Falange egységpártjára támaszkodott, minden más politikai pártot kiiktatott, minden politikai tevékenységet szigorúan ellenőrzött. 1967.09.21-én Luis Carrero Blanco admirálist helyettesévé, majd 1973.06.08-án, miután lemondott a miniszterelnöki tisztségről, a kormány elnökévé nevezte ki. Luis Carrero Blanco miniszterelnök 1973.12.20-án az ETA baszk szeparatista szervezet bombamerényletének áldozata lett. December 29-én Franco Carlos Arias Navarrót nevezte ki kormányfővé. 1974.07.19-én Franco betegsége miatt az államfői teendőket ideiglenesen Juan Carlos (János Károly) herceg látta el, akitől politikája folytatását várta el. Személyesen nevelte a herceget, politikai elvárásainak megfelelni látszott. Franco diktátor halála után azonban János Károly királyként trónbeszédében bejelentette a demokráciára való áttérést. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 11. 18. Történelem

418 éve

1608 – Pozsonyban, a Szent Koronával magyar királlyá koronázzák II. Mátyást.

Pozsonyban, a Szent Márton templomban Forgách Ferenc prímás és báró Illésházy István nádor fényes külsőségek között megkoronázták az országgyűlés által királlyá választott Mátyás főherceget. A koronázási szertartáskor a drapérián először szerepeltek a piros-fehér-zöld színek. 1557-ben született Bécsben I. Miksa magyar király (II. Miksa néven német-római császár és cseh király) és Mária spanyol hercegnő gyermekeként. 1577-ben, a németalföldi felkelés idején átvette a helytartóságot, azonban tényleges hatalmat nem tudott szerezni. Végül 1581-ben teljes kudarcot vallott, Orániai Vilmos hívei kerekedtek felül, így el kellett hagynia Németalföldet. Linzben telepedett le, majd 1593-ban Alsó- és Felső-Ausztria helytartója lett. A protestánsokkal szemben erélyesen lépett fel, ebben Melchior Khlesl bíboros volt a fő támogatója és mindenható tanácsadója. A tizenötéves háború idején teljesen megromlott a viszonya császári bátyjával, az üldözési mániában szenvedő Rudolffal. 1606-ra a törökökkel vívott háború és a Bocskai-felkelés a szakadék szélére juttatta a birodalmat, így békét kötött mindkét ellenséggel. Így jött létre a Bocskai-felkelést lezáró bécsi béke és a tizenötéves háborút befejező zsitvatoroki béke. 1608-ban az osztrák, a morva és a magyar rendek nyílt katonai fenyegetéssel arra kényszerítették I. Rudolf magyar királyt (II. Rudolf néven német-római császár és cseh király), hogy mondjon le Ausztria, Magyarország és Morvaország trónjáról öccse, Mátyás főherceg javára. Ugyanebben az évben királlyá koronázták. Az országgyűlés választotta királlyá, kötelezte a rendi jogok szavatolására és a vallásszabadság biztosítására. 1611-ben a cseh tróntól is sikerült megfosztania császári bátyját, majd annak halála után, 1612. júniusában német-római császárrá választotta a frankfurti gyűlés és meg is koronázta. Hosszú viszálykodása Rudolffal teljesen kimerítette, egyre több betegséggel kínlódott, így Khlesl kormányzott helyette, de Mátyás elvárásai szerint. 1612-ben az Erdély megszerzésére irányuló törekvése meghiúsult, majd Báthori Gábort támogatta Bethlen Gáborral szemben. A külpolitikai helyzetet a béke meghosszabbításáról a törökökkel megkötött 1615. évi bécsi szerződés, valamint a Bethlen Gáborral megkötött nagyszombati béke stabilizálta. Gyermeke nem volt, utódjául unokaöccsét, Ferdinándot jelölte meg, és hozzájárult ahhoz, hogy 1617-ben cseh, majd 1618-ban magyar királlyá válasszák. Ferdinánd azonban összejátszott Mátyás öccsével, Miksával, megfosztották hatalmától, Khleslt pedig elfogatták. Testben és lélekben megtörve halt meg 1619-ben, a bécsi kapucinusok kriptájában temették el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1608. 11. 19. Történelem Érdekes Magyar

134 éve

1892 – A kormányzó Szabadelvű Párt Wekerle Sándor személyében megválasztotta Magyarország első polgári származású miniszterelnökét.

1895.01.14-ig töltötte be tisztségét. Tanulmányait a pesti tudományegyetemen végezte, ahol 1870-ben jogi doktori oklevelet szerzett. Pályafutását segédfogalmazóként kezdte a Pénzügyminisztériumban, 1874-ben miniszteri fogalmazóvá nevezték ki. 1877-ben pénzügyi jogból magántanári képesítést szerzett. Tehetségének és kiváló pénzügyi szakismereteinek köszönhetően 1879-ben az elnöki osztály vezetésével bízták meg miniszteri titkárként. 1881-ben miniszteri osztálytanácsos, 1884-ben miniszteri tanácsos lett. Pénzügyi, közgazdasági kérdésekben, államhitel-, vasúti és költségvetési ügyekben gyakran képviselte a Pénzügyminisztériumot. 1887-ben kinevezték pénzügyminiszteri államtitkárrá, jelentős szerepe volt az államadósságok rendezéséről, valamint a cukor-, szesz- és fogyasztási adókról, a dohányjövedékről és a regálé megváltásáról szóló törvényjavaslatok előkészítésében. Az 1887. évi választásokon a Szabadelvű Párt programjával a nagybányai választókerület képviselője lett. 1889. áprilisában megkapta a pénzügyminiszteri tárcát, amelyet Tisza Kálmán bukása után, a Szapáry-kormányban is megtartott. Gróf Szapáry Gyula lemondása után nevezték ki először miniszterelnöknek. Első kormányzása alatt helyreállította az államháztartás egyensúlyát, újjászervezte a pénzügyi közigazgatást, átalakította a pénz- és adórendszert. A mindenkire kiterjedő kereseti adót eltörölte, helyette a progresszivitásra épülő jövedelemadót vezette be. Gazdaságpolitikája eredményeként felgyorsultak a millenniumi előkészületek, Budapesten és a nagyobb vidéki városokban fejlődött az infrastruktúra. Az agrárágazat problémáit azonban figyelmen kívül hagyta, a nemzetiségekkel szemben erőszakos eszközökkel lépett fel. Amikor a főrendiház elvetette a polgári házassági törvényjavaslatát, 1894.06.01-jén benyújtotta kormánya lemondását, de június 9-én ismét ő lett a miniszterelnök, és - az izraelita vallás egyenjogúságáról és a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvényjavaslatok kivételével - keresztülvitte egyházpolitikai reformjavaslatait. December 24-én ismét benyújtotta lemondását, majd 1895.01.14-én távozott tisztségéből. 1896.11.30-án az újonnan felállított Közigazgatási Bíróság elnöke és hivatalánál fogva a főrendiház tagja lett, de a napi politikától távol maradt. 1896-tól 1918-ig az Országos Ipartanács elnöki tisztségét is betöltötte. 1906.04.08-án báró Fejérváry Géza darabontkormányának tarthatatlansága után ismét miniszterelnökké nevezték ki a koalíciós kormány élére, valamint a pénzügyi tárcát és rövid ideig a honvédelmi, a horvát-szlavón-dalmát tárca nélküli és az igazságügy-miniszteri tisztséget is betöltötte. Második kormányzása alatt az ipar és a mezőgazdaság érdekeit egyaránt érvényesítette. A parlament ekkor fogadta el Darányi Ignác "derestörvényét" és az iskolatörvényt (Lex Apponyi), amely gróf Apponyi Albert nevéhez fűződött. Nemzeti programjának részeként önálló jegybank felállítását tűzte ki célul. Több hónapos egyeztető tárgyalások után Ferenc József nem volt hajlandó engedni, így a Wekerle-kormány 1909.09.28-án ismét lemondott. Végül 1910.01.17-én távozott tisztségéből és visszavonult a politikai élettől. 1914-ben a Magyar Tudományos Akadémia igazgató, 1918-ban tiszteleti tagjává választották. Az I. világháború miatti általános válság közepette, IV. Károly 1917.08.20-án ismét kinevezte a kormány élére, így harmadszor is betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, a magyar történelemben egyedülálló módon. E mellett ismét pénzügyminiszter, földművelésügyi miniszter és belügyminiszter is volt egy rövid ideig. Az egyre válságosabb helyzetben többször is felajánlotta lemondását, de IV. Károly nem fogadta el. 1918. október végére már a közeledő összeomlás jelei mutatkoztak, forradalmi jelenetekre került sor a képviselőházban, így beadta lemondását és kormányával együtt távozott a hatalomból. A Tanácsköztársaság idején letartóztatták, és túszként őrizetben tartották a kőbányai gyűjtőfogházban, majd a budapesti Park Szanatóriumban. A forradalmak után már nem vállalt politikai szerepet, 1920-ban az Országos Közművelődési Tanács, 1921-ben a Pénzügyi Tanács elnöke volt. 1891-ben megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet, 1907-ben a Szent István-rend nagykeresztjét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1892. 11. 19. Történelem Magyar