Ma Ede névnapja van

Történelem kategória

78 éve

1948 – Meghalt Miklós Béla, aki az 1944-ben Debrecenben megalakult ideiglenes nemzeti kormány miniszterelnöke volt.

Budapesten harmadik szívrohama következtében, 58 éves korában halt meg. A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták, 1914-ben felsőbb tiszti tanfolyamot, 1920-21-ben a Hadiakadémiát végezte el. 1910-től a 10. honvéd huszárezredben szolgált, 1914-ben főhadnagyi rangot kapott. 1921-től a Honvédelmi Minisztérium szolgálatára, 1925-től csapatszolgálatra osztották be. 1927-ben került vissza a Honvédelmi Minisztériumba, 1929-ben vitézzé avatták, 1933-ig a kormányzó katonai irodájának helyettes főnöke, majd 1936-ig a berlini magyar követség katonai attaséja volt. 1939-ben vezérőrnaggyá léptették elő, 1941-ben részt vett a Jugoszlávia, majd a Szovjetunió elleni háborúban, altábornagyi rangba került. 1942-ben a kormányzó irodájának főnökévé, főhadsegéddé nevezték ki, 1943-ban előléptették vezérezredessé. 1944. augusztusától az I. magyar hadsereg parancsnoka volt, megkapta a magyar királyi titkos tanácsosi címet. Az október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után átment a szovjet csapatokhoz, de az I. hadsereg átállását a nyilasok megakadályozták. November elején Moszkvában csatlakozott a fegyverszüneti küldöttséghez és bekapcsolódott a kormányalakítási tárgyalásokba. A szovjet vezetők javaslatára vállalta el az ideiglenes nemzeti kormány elnöki tisztségét. December 23-án fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól, jó kapcsolatot tartott fenn A. Puskin szovjet követtel és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet elnökével, K. J. Vorosilovval. December 28-án hadat üzent Németországnak, január 20-án aláírta Moszkvában a fegyverszüneti egyezményt, a náci szervezeteket feloszlatta, a népellenes törvényeket és rendeleteket hatálytalanította, rendeletet hozott a népbíróságok felállításáról. 1945. márciusában elfogadtatta a földreformtörvényt, amely alapvetően változtatta meg a birtokviszonyokat. Fellépett a kommunista irányítás alatt álló rendőrség túlkapásai és visszaélései ellen. Augusztusban kormánya elfogadtatta - a nemzetközi összehasonlításban is - az addigi legdemokratikusabb választójogi törvényt. November 15-én távozott miniszterelnöki tisztségéből, és a megbecsülése jeleként a nemzetgyűlés tagjává választották, aktív politikai tevékenységet már nem folytatott. A kommunista párt egyre erőszakosabb hatalmi törekvéseit aggodalommal figyelte, az 1947. augusztusi országgyűlési választásokon képviselői mandátumot szerzett a nyíltan ellenzéki Magyar Függetlenségi Párt tagjaként, azonban a Választási Bíróság - a kommunisták nyomására - megsemmisítette a párt képviselői mandátumait, Rajk László belügyminiszter pedig betiltotta a pártot. Ezután teljesen visszavonult a politikai élettől, visszautasította a felajánlott külföldre távozási lehetőséget. Temetésén a kormányt senki sem képviselte. Több mutatása

Teljes esemény 0

1948. 11. 21. Meghalt Történelem Magyar

31 éve

1995 – A Dow Jones-index, azaz a Dow Jones Ipari Átlag először zárt 5000 pont fölött.

A Dow Jones-index (DJIA, a teljes nevén: Dow Jones Industrial Average), 1896-ban - kidolgozója szerint - az egész részvénypiac állapotát reprezentáló tizenkét részvényre épült, amelyek árait összeadták (akkor ez 491 dollár és 28 cent volt), majd tizenkettővel elosztották (így 41 körüli értéket kaptak), vagyis kezdeti értéke 41 pont volt. A DJIA ársúlyozású részvényindex, csak a részvények árát veszi figyelembe, a részvények számát azonban figyelmen kívül hagyja. Az indexben szereplő részvények körét 1928-ban harmincra emelték, azóta is harminc nagy amerikai iparvállalat (egyebek között a Coca-Cola, az Exxon, a General Electric, a General Motors, a Kodak és a Procter and Gamble) részvényeinek a New York-i tőzsdén jegyzett súlyozott átlagárfolyamát jelzi. A "Dow" népszerűségét nem a pontos reprezentációjának, hanem inkább a tradíciónak köszönheti. Több mutatása

Teljes esemény 0

1995. 11. 21. Történelem

220 éve

1806 – I. Napóleon császár kihirdette a kontinentális zárlatot, vagyis az angol áruk kirekesztését Európából.

A Nagy-Britannia elleni gazdasági blokád ideje alatt az összes európai kikötőt és tengerpartot bezárták az angol áruk előtt. A verseny nagymértékű korlátozódásával az európai országok gazdasága átmenetileg előnyökhöz jutott. A zárlat célját, Anglia gazdasági tönkretételét, azonban nem érte el Napóleon. Az angol áruk csempészése felvirágzott, bizonyos cikkek hiánya gazdasági nehézségeket okozott a kontinensen, viszont Nagy-Britannia abszolút monopóliumra tett szert a gyarmatáru-kereskedelemben és új felvevőpiacokat szerzett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1806. 11. 21. Történelem

63 éve

1963 – J. F. Kennedy, az Egyesült Államok 35. elnöke a texasi Dallasban merénylet áldozata lett.

Röviddel harmadik hivatali éve vége előtt történt a merénylet. Felesége, Jacqueline és az elnök a dallasi repülőtérre érkezett, ahol John Connally - Dallas kormányzója -, és felesége Nellie fogadták. Elindultak és a konvoj második autójába (két személyi testőr kíséretében) ültek be. Ahogy a Houston Streetről az Elm Streetre fordult a nyitott limuzin, hirtelen lövés dördült el a 82 méterre lévő tankönyvraktár 6. emeletéről. Ám a következő pillanatban még néhány lövés a szemközti térről is eldördült. Az elnök koponyája, agyveleje teljesen szétroncsolódott. Felesége a Parkland Memorial kórházhoz szállítatta, azonban délután egy órakor nyilvánosságra hozták az elnök halálát. Másfél órával később feleskették Johnsont, az új elnököt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1963. 11. 22. Meghalt Történelem

136 éve

1890 – Megszületett Charles De Gaulle francia politikus és tábornok, aki az V. Köztársaság első elnöke volt 1959-től 1969-ig.

Lille-ben született. 1955-től visszavonultan élt és emlékiratain dolgozott Colombey-les-deux-Églises-ben. 1958.05.29-én az algériai válság miatt miniszterelnökké nevezték ki, majd december 21-én az V. Köztársaság elnökévé választották. 1962.03.18-án sikerült véget vetnie az algériai háborúnak, az egykori francia gyarmat teljes függetlenséget kapott. A második világháború idején a Francia Nemzeti Felszabadító Bizottság vezetőjeként az ellenállásra szólította fel Franciaországot. A politikai vezetés együttműködőkre és ellenállókra szakadt. 1940-ben, miután Franciaország aláírta a fegyverszüneti egyezményt, De Gaulle Londonban létrehozta az emigráns kormányt. A második világháború után ideiglenes kormányfői tisztséget töltött be, majd 1946.01.20-án lemondott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1890. 11. 22. Született Történelem