Gergő névnapja

November 17.

795 éve

1231 – Meghalt Árpád-házi Szent Erzsébet.

Német nyelvterületen gyakorta Türingiai Szent Erzsébet néven említik. A ferences harmadrend, a ciszterciek, az Erzsébet-apácák, a pékek, a koldusok, az özvegyek, az árvák, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők és a fátyolkészítők védőszentje. Az 1207-1231 között élt hercegnő II. András magyar király és Gertrúd lánya volt. A csodálatos szépségű hercegnő férjének, Lajos thüringiai hercegnek három gyermeket szült, s már akkor is támogatta a szegényeket. Miután férje a keresztes háborúkban meghalt, távoznia kellett az udvarból. Ettől kezdve célja egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló jótékonyságot és betegápolást gyakorló szervezet létrehozása volt. A legenda szerint egyszer, amikor a szegényeknek vitt élelmet és ezért felelősségre vonták, azt válaszolta, hogy rózsát visz. S valóban, amikor belenéztek a kosarába az rózsával volt tele. 1235-ben avatták szentté. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Magyar

253 éve

1773 – Megszületett Csokonai Vitéz Mihály költő (Dorottya, Lilla érzékeny dalok).

Tudósként tartották számon: így "poeta doctus"-nak, és "poeta natus"-nak is nevezték. A 18. és a 19. század fordulójának magyarországi viszonyai közepette lenyűgöző tájékozottsággal rendelkezett a kor gondolkozását, irodalmát, politikáját illetően egyaránt. A felvilágosodás korának legnagyobb magyar költője. Debrecenben született 1773. nov. 17-én. Apja Csokonai József borbély és seborvos volt, korán meghalt, így az özvegynek két fiával együtt el kellett hagyni addigi otthonukat. Anyja csak kosztos diákok tartásával tudta megélhetésüket biztosítani. Tanulmányait a debreceni kollégiumban kezdte, ő alakította az első önképzőkört. Rendkívüli tudása felkeltette tanárai figyelmét és 1794-ben rábízták egy alsóbb osztály tanítását. Csapongó, szabad szelleme azonban nem fért össze az iskola katonás fegyelmével. Fegyelmezetlensége és haladó nézetei miatt egy évvel később kizárták a kollégiumból 1788-ban a főiskolai tanfolyamra iratkozott be. 1790 körül diáktársaival olvasótársaságot, ?önképzőkört? szervezett. Ő az olasz nyelvet választotta, de tudott latinul, franciául, németül, görögül, ismerkedett az angollal, a héberrel, és a perzsával. 1794-ben a gimnáziumi poéta osztály vezetésével bízzák meg. Ezekben az években született Az estve, Az álom, Konstancinápoly. Debrecenből jogot tanulni ment Sárospatakra. 1796 őszén abbahagyta tanulmányait. Komáromban ismerkedett meg Vajda Júliannával – Lillával – egy jómódú kereskedő lányával. Házasság alapjaként megpróbált állást szerezni, de eközben a lányt szülei férjhez adták. Néhány évig a Dunántúlon bolyongott. Sárközy alispán juttatta be 1799. május 26-tól 1800. február 21-ig helyettes tanárnak a Csurgói gimnáziumba, majd visszatért szülővárosába, Debrecenbe. Ebben az időben jegyzeteket készített tanítványai részére (A magyar verscsinálásról közönségesen, a Cultura, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak). Ezek után nehezen, szűkösen élt, utolsó éveiben emberkerülés jellemezte. 1804-ben Váradon verses búcsúztatót mondott Rhédey Lajosné temetésén, ahol meghűlt, öröklött tüdőbaja súlyosabbá vált, és 1805. január 28-án halt meg Debrecenben. Életében mindössze két kötete jelent meg: A tavasz (1802) és Dorottya (1804). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

157 éve

1869 – Megnyílt Egyiptomban a Szuezi-csatorna, amely kapcsolatot biztosított a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között.

Mohamed Szaid pasa egyiptomi alkirálytól 1854.11.30-án előzetes, 99 évre szóló koncessziót kapott a Szuezi-csatorna megépítésére. Nagy-Britannia és a Török Birodalom tiltakozása ellenére - akik a közel-keleti francia hegemóniától tartottak - a csatorna megépítéséhez, francia pénzügyi támogatással megalapította a "Compaigne universelle du Canal de Suez"-t. 1869.11.17-én - 10 évig tartó építőmunka után - Eugénia francia császárné ünnepélyesen megnyitotta a Szuezi-csatornát, amely közvetlen összeköttetést teremtett a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között. Ferdinand Marie Vicomte de Lesseps volt a Panama-csatorna tervének kezdeményezője és a kivitelezés vezetője is, azonban a csatornaépítő társaság 1889-ben a rossz gazdálkodás miatt csődbe ment, így a kisrészvényesek szinte egész vagyonukat elvesztették. A Panama-csatorna körüli botrány válságba sodorta Franciaországot. Számos képviselőt azzal vádoltak, hogy kölcsönt vettek fel az elfogadott részvényekre, amikor a pénzügyi helyzet már nyilvánvaló volt. A Panama-botrány kirobbanása után, 1893-ban lemondott a kormány, Lessepset 5 évi börtönre ítélték, de végül az ítéletet hatálytalanították. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Érdekes

124 éve

1902 – Budapesten megszületett Wigner Jenő, Nobel-díjas fizikus, vegyészmérnök, az atombomba egyik fejlesztője.

A Budapesti Műegyetemen kezdte vegyészmérnöki tanulmányait Wigner Jenő, majd a berlini Technische Hochschulén folytatta, doktorátust is itt szerzett 1925-ben. Ezt követően rövid ideig Budapesten dolgozott bőrgyári vegyészmérnökként, illetve 1928 és 1930 között a berlini műegyetemen tanított. 1930-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol a princetoni egyetemre került. Wignernek meghatározó szerepe volt az atombomba kifejlesztésében. Szilárd Leóval és Teller Edével együtt ő győzte meg Albert Einsteint és rajta keresztül az amerikai elnököt az atombomba-kutatások fontosságáról. A háború idején Fermivel dolgozott együtt az első láncreakció megvalósításán, és a kvantummechanika területén is fontos kísérleteket végzett. Az atommagok és az elemi részek elméletének fejlesztésért 1963-ban kapott fizikai Nobel-díjat, megosztva Maria Goeppert-Mayerrel és J.H.D. Jensennel. A Magyar Tudományos Akadémia 1988-ban választotta tiszteletbeli tagjává. 93 éves korában, Princetonban halt meg. Több mutatása

Teljes esemény 1

Született Tudomány Magyar

121 éve

1905 – Megszületett Kocsis Antal olimpiai bajnok ökölvívó.

1923-tól a MÁVAG, majd 1924-től 1930-ig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) ökölvívójaként versenyzett. Első jelentős eredményét – magyar bajnoki címet légsúlyban – 1926-ban szerezte. 1925 és 1929 között húszszor szerepelt a magyar válogatottban. Jelentős nemzetközi eredményeit 1927-ben és 1928-ban érte el. Az 1928. évi nyári olimpiai játékokon, Amszterdamban olimpiai bajnoki címet nyert. A magyar sport történetében ő nyerte az első olimpiai bajnokságot ökölvívásban. 1930-ban Dél-Amerikában, majd az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le és Tony Kocsis néven hivatásos ökölvívó lett. Súlycsoportja világranglistáján legjobb eredménye a negyedik helyezés volt. 1935-ben visszavonult. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

120 éve

1906 – Megszületett Hamza Lehel Mária divattervező, iparművész, újságíró.

Lehel Mária (1889-1972) festőművésznő lánya. 1924-től Párizsban élt családjával. Házassága után 1936-ban visszatért Magyarországra, de 1946-tól Párizsban, majd Rómában és Brazíliában folytatta munkáját. A dél-amerikai ország divatkultúrájának alkotói közé tartozott. Divatrajzai a korabeli napilapokban is megjelentek. Jászberényben létrehozta a Hamza Múzeumot, rajzai itt láthatóak. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

104 éve

1922 – Megszületett Töreky Ferenc tervezőgrafikus, képzőművész, aki marketingszempontú vizuális kommunikációt tanított.

Több mint száz vásárok, kiállítás, termékbemutató látványát tervezte és valósította meg. Ipari formatervezéssel is foglalkozott, A Képző- és Iparművészeti Lektorátus grafikai szakértője, a Képzőművészeti Kiadó naptár, levelezőlap, játék és fotóművészeti részlegének tanácsadója, zsűrijének szakértője volt. Kilenc éven át a Grafikusművészek Derkovits Gyula Alkotóközösségének művészeti vezetője volt. Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete választmányának. Számos előadást tartott a tervezőgrafika, a vizuális kommunikáció, marketing, a vizuális- és környezetkultúra, a tárgyformálás esztétikáját – gazdasági összefüggésekkel együtt – támákban. Vizuális kommunikáció, látható reklám, képi üzenethordozók címmel tankönyvet írt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

88 éve

1938 – Megszületett Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész, sajtófotós, egyetemi előadó, ak sok képet készített a börtönök életéről.

25 éven át ő volt a Fotóművészet című elméleti-kritikai folyóirat szerkesztője. Az 1970-es években a MÚOSZ Bálint György iskolájában, 1992-től az ELTE kulturális antropológia, majd Média és Kommunikáció Tanszékén, közben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a Kaposvári Egyetemen (2004–2006), a Népszabadság Újságírói Iskolájában (2005–2008) is tartott kurzusokat.A 2000-es évek közepén a magyar börtönöket járta és fotózta az ottani fogva-tartás embertelen körülményeit, amelyek véleménye szerint nem biztosíthatják az elítéltek visszavezetését a társadalomba. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

45 éve

1981 – Megszületett Bencze Attila író, költő.

Székelyudvarhelyen született. Iskolai évei alatt megalapította a Neo-Transzilvanista Irodalmi Páholyt amelynek 10 évig volt az elnöke. Három verseskötete jelent meg: "A fogadott fiú", "A lélek-inga-jára" és a "Körbetartozás". Társszerzője volt a Kecskeméti Lapok által kiadott Harmadik Évezred Sorozat "Az én hazám" illetve "A magyar szép" című köteteinek. Több mutatása

Teljes esemény 2

Született Irodalom Magyar

20 éve

2006 – Meghalt Puskás Ferenc olimpiai bajnok magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapitánya.

Minden idők legjobb magyar labdarúgója, a világszerte legnépszerűbb, legismertebb magyar sportember, a Nemzet Sportolója. Hazai pályafutása során 349 bajnoki mérkőzésen 358 gólt szerzett. Tizennyolc évesen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, 84 válogatott mérkőzésen 83 gólt lőtt, amivel világrekorder. Az aranycsapat kapitányaként részese volt Helsinkiben az olimpiai győzelemnek, Londonban az angolok elleni 6 : 3 - as diadalnak. Ötvenhat október végén BEK-mérkőzésre indult a csapattal, majd a hivatalos engedély lejártával a dél-amerikai túrán is részt vett. Ezt követően részben a szövetség egyes vezetői által ellene indított kampány miatt nem tért haza. A világhírű Real Madrid csapatában folytatta, ahol hat bajnokság, három BEK-győzelem főszereplője lett. A királyi klub mezében játszott 372 mérkőzésen 324 gólt szerzett. Az 1967-ben kezdett edzői pályafutása során tucatnyi országban tevékenykedett és végleges hazatelepülése után 1993-ban, négy mérkőzésen, a magyar válogatottat is irányította. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

468 éve

1558 – I. (Katolikus) Mária halála után I. Erzsébet (VIII. Henrik és Boleyn Anna leánya) lépett Anglia trónjára.

II. Henrik francia király Erzsébetet trónbitorlónak nyilvánította, és menyét, Stuart Máriát, Skócia királynőjét ismerte el angol királynőnek. Erzsébet királynőnek nem volt könnyű dolga, mivel belpolitikailag - vallásilag, politikailag és nemzetileg is - megosztott volt az ország, külpolitikailag pedig mélyponton állt. Uralkodása (1558-1603) mégis az angol tengerhajózás és a kereskedelem felvirágzásának időszaka volt. Politikájával, amelyben 40 éven át nagy segítséget jelentett minisztere és tanácsadója, William Cecil (Lord Burghley, meghalt 1598-ban) irányítása, a kereskedelem és az ipar fejlődését, így a polgárság és a polgárosodó köznemesség erősödését segítette elő. 1570-ben létrejött a londoni tőzsde (Royal Exchange), a Hanza londoni bezárása után (1598) sorra létesültek a kereskedőtársaságok. Anglia új kereskedelmi útvonalakat keresett, gyarmatosított és kalózkodott a spanyol gyarmatokon. A spanyolok elől menekülő németalföldi takácsok bevándorlásával fellendült az angol posztóipar. 1588-ban angol győzelemmel végződött a döntő összecsapás Spanyolországgal, amelyben a spanyol armada teljesen megsemmisült. I. Erzsébetnek sikerült Angliát vezető tengeri hatalommá tennie és megszilárdítania a protestantizmust Európában. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

468 éve

1558 – Meghalt Tudor Mária angol királynő, aki Véreskezű Mária és Katolikus Mária néven is említenek.

Londonban született 1516-ban, VIII. Henrik és Aragóniai Katalin 5. de az első és egyetlen felnőtt kort megért gyermekeként. Öccse nem őt nevezte meg utódjának, de egyszerűen elfogatta és megölette az akkor 17 éves Lady Jane Grey-t. Jane királynő mindössze 9 napig tudta megtartani a koronáját. Mária 1554. 07. 25.-én férjhez ment II. (Habsburg) Fülöp címzetes angol királyhoz, kasztília és aragónia királyához. Egy neve nincs kisfiuk született - sajnos halva - 1555-ben. Ragadvány nevét a rekatolizáció során tanúsított rettentő kegyetlensége miatt kapta. 1558. 11. 17.-én hunyt el Londonban. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem