Ödön névnapja

November 16.

108 éve

1918 – Magyarország független és önálló népköztársaság lett.

A magyar Parlamentben feloszlatta magát előbb a képviselőház, majd a főrendiház. A kupolateremben összeült az országos testületté bővült Magyar Nemzeti Tanács, mely határozatában kihirdette, hogy ?Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság?, ezzel megfosztotta trónjától IV. Károly királyt. Az alkotmányozó nemzetgyűlés megalakulásáig az ország vezetésével Károlyi Mihályt és az elnöklete alatt álló népkormányt bízta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

214 éve

1812 – Kiskunhalason megszületett Latabár Endre színész, színiigazgató, zeneszerző, a Latabár-színészcsalád őse.

Színészet mellett karnagy volt, komponált zenét, elsősorban operettet, operát fordított magyarra, színpadra alkalmazott. 1842 után önálló társulatot alapított, s kisebb megszakításokkal 31 éven át volt a sikeres társulat igazgató. Híres színészek játszottak nála, például Paulay Ede és Újházi Ede. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

146 éve

1880 – Megszületett Bangha Béla jezsuita szerzetes, hithirdető, teológus, szerkesztő, író, Magyarország "sajtóapostola".

Teljes nevén: Bangha Béla József Nepomuki János. Megszervezte és terjesztette a katolikus sajtót. Hithirdetőként bejárta Olaszországot, Németországot és a Balkánt, de számos előadást tartott Hollandiában, Észak- és Dél-Amerikábanis. Ő alapította meg a Központi Sajtóvállalatot, a Magyar Kultúra folyóiratot, szerkesztette a Mária Kongregáció hazai, illetve nemzetközi lapját. A Katolikus lexikon főszerkesztője, az Actio Catholica alelnöke, a budapesti Eucharisztikus világkongresszus főszervezője, több mint 80 könyv szerzője vagy társszerzője. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Irodalom Magyar

137 éve

1889 – Megszületettt Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, a nőmozgalom egyik vezetője.

Az emigrációs mozgalomban a Magyar Forradalmi Tanács elnöke volt. 1919 végétől a szociáldemokrata nőmozgalom egyik vezetője volt, ő szerkesztette a Nőmunkás című lapot. 1920-ban lépett be az MSZDP-be, 1922-48 között tagja volt a párt vezetőségének, s parlamenti képviselőként is tevékenykedett. 1945 után ellenezte az MDP-vel való együttműködést, a két munkáspárt egyesülését, s inkább a polgári erőkkel kereste a szövetséget. Mint a munkásegység ellenzőjét 1948-ban kizárták a pártból, egy évvel később pedig koholt vádak alapján letahóztatták. 1954-ben szabadult, 1956-ban részt vett az SZDP újjászervezésében, s november elején két napig Nagy Imre kormányának államminisztere volt. 1956 novemberében a II. Internacionálé bécsi értekezletére utazott és nem tért vissza Magyarországra. Belgiumban telepedett le, s a Magyar Forradalmi Tanács elnöke lett. A magyar emigráció egyik vezéregyéniségeként 1957 és 1961 között ő szerkesztette a Londonban megjelent Népszavát. 1990-ben hazahozták hamvait és Budapesten magyar földbe helyezték örök nyugalomra. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Magyar

65 éve

1961 – Megszületett Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész, filmszínész, szinkronszínész.

Tagja volt a Bárka Színháznak, a Krétakörnek is. 1994-es szakmai és a közönség elismerést is szerzett a Csányi János rendezte Szentivánéji álom, amiben Mucsi Zoltánnal két mesterembert (Kapa és Pepe) alakítottak, amit aztán többek között számos Jancsó Miklós-film követett ugyanezekkel karakterekkel. Egyáltalán nem bánta, ha őket Kapa–Pepével azonosítják, noha mindkettőjüknek jelentős színházi és filmes életpályája van. Szinkronszínészként is dolgozott, további rádiójátékokban és hangoskönyvekben is szerepelt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Magyar Színház

81 éve

1945 – Meghalt Janovics Jenő színész filmrendező, színigazgató, forgatókönyvíró, a magyar filmgyártás úttörője.

Kolozsváron fontos szerepe volt színházépületek építésében. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, rendezőként és forgatókönyvíróként. Filmstúdiójának bevételeiből a színházat támogatta egészen vagyonának elapadásáig. A trianoni békeszerződés után a támogatás nélkül maradt magyar színjátszás működtetésén dolgozott. Sokat támadták témaválasztásai miatt: a magyar nacionalistáknak a román darabok, a román nacionalistáknak a magyar kultúra szervezésében játszott szerepe, a konzervatív polgárok a munkásoknak rendezett darabok nem tetszettek. Zsidó származása miatt az 1930-as évek második felétől mellőzték; ekkor írta meg színháztörténeti visszaemlékezéseit. 1945-ben ismét átvehette a kolozsvári magyar színház igazgatását; az évadnyitás előkészületei közben hunyt el. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

80 éve

1946 – Megszületett Terence McKenna amerikai etnobotanikus, misztikus, pszichonauta, előadó és író.

A Coloradó állam beli Paoniában született. A pszichedelikumok, növényi alapú enteogének, sámánizmus, metafizika, alkímia, nyelv, filozófia, kultúra, technológia és az emberi tudat eredetének elméleti alapjaival foglalkozott. További lepkéket és egyéb rovarokat gyűjtött és tanulményozott. Egész életében használt különféle tudatmódosító szereket. Határozottan ellenezte a szintetikus drogokat, kizárólag a hagyományos, régi kultúrák által használt szereket és módszereket alkalmazta. 53 éves korában ritka agydaganat következtében hunyt el, és bár feltételezte, hogy betegsége és halála összefügghet a hallucinogén szerek használatával, erre orvosok segítségével saját maga sem talált bizonyítékot. Több könyve magyarul is megjelent. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Tudomány Irodalom

18 éve

2008 – Meghalt Gyurkovics Tibor, Kossuth-díjas költő, író, pszichológus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

József Attila- és IBBY-díjas író, akit Bölöni Emlékéremmel és Nemzetközi Gyermekkönyv-díjjal is jutalmaztak. Pályafutását a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanársegédeként kezdte, a Központi Gyermekideggondozó Intézet vezető pszichológusa, az Országos Elme- és Ideggyógyintézet klinikai pszichológusa, a Pest Megyei Bíróság igazságügyi pszichológus szakértője, valamint színházi dramaturg és a Magyar Írókamara társelnöke volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Irodalom Magyar