★ Kiemelt esemény
November 15.
397
éve
135
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1891 – Heidenheim an der Brenzben megszületett Erwin Rommel német vezértábornagy, "a sivatagi róka".
1941 februárjában Hitler parancsára az Afrika-hadtesttel az angol hadsereget egészen Egyiptomig szorította vissza. 1942.10.23-án az Afrika-hadtest vereséget szenvedett El-Alameinnél, Rommel ettől kezdve a háborút reménytelennek tartotta. A német hadsereg legjobb vezetőinek egyike volt, katonaként szállt szembe Hitlerrel. Mivel népbíróság elé akarták állítani a Hitler elleni sikertelen merényletet után, 1944.10.14-én öngyilkosságot követett el. Több mutatása
288
éve
236
éve
1790 – Pozsonyban magyar királlyá koronázták II. Lipótot, aki egyidejűleg német-római császár és cseh király is volt.
II. Lipót bátyja, II. József halála után vette át a hatalmas birodalom kormányzását. Mária Terézia királynő és (Lotharingiai) I. Ferenc német-rómi császár gyermekeként felvilágosodott szellemű nevelést kapott, különösen a természettudományok és a technika iránt érdeklődött. 1765-ben, apja halála után Toscana nagyhercege lett, ahol 25 éves uralkodása alatt az elmaradott államot az európai felvilágosodás mintaországává alakította át megfontolt reformpolitikájával. Bátyjával, II. Józseffel és egész bürokratikus, centralista abszolutizmusával szemben a hivatalnoki apparátus helyett a rendi önkormányzat modernizálását, a cenzúra eltörlését, teljes vallási türelmet és a jobbágyok felszabadítását javasolta. Ellenezte az egyes országok hagyományait semmibe vevő magyarországi politikáját is. II. József halála után, 1790. március 14-én át kellett vennie a birodalom kormányzását, november 15-én magyar királlyá koronáztatta magát. II. József politikája az osztrák, a cseh és a magyar rendek ellenállásához vezetett, háború folyt a törökök ellen, Poroszország Németalföld elszakadási törekvéseit támogatta, valamint háborúval fenyegetett a porosz és lengyel helyzet is. II. Lipót a reichenbachi egyezményben rendezte a vitás kérdéseket Poroszországgal, összeomlott a németalföldi felkelés. A törökökkel először fegyverszünetet, majd 1791-ben békét kötött. Magyarországon eltörölte II. József intézkedéseit. II. Frigyes Vilmos porosz királlyal összefogást tervezett a forradalmi Franciaország ellen, azonban hirtelen megbetegedett, valószínűleg tüdőgyulladást és mellhártyagyulladást kapott. 1792. március 2-án, két nap betegeskedés után halt meg, a bécsi kapucínusok kriptájában temették el. Több mutatása
182
éve
1844 – Megszületett Klösz György fényképész, festő, a magyarországi városfotózás úttörője.
Eredetileg Kloess (Klöss).
171
éve
137
éve
128
éve
1898 – Lyda A. Newman amerikai feltalálónő megkapta szabadalmát a szétszedhető és tisztítható hajkefére.
A szabadalom száma: U.S. Patent 614,335.
121
éve
1905 – Megszületett Mantovani olasz-brit zeneszerző, karmester, a könnyűzene meghatározó egyénisége (White Christmas).
Teljes nevén Annunzio Paolo Mantovani. A budapesti Műjégpályán sokáig az ő zenéi szóltak.
121
éve
114
éve
114
éve
1912 – Megszületett Török Erzsi, Kossuth-díjas mezzoszoprán énekes, a magyar népdalkincs népszerűsítője.
Érdemes művész. Színésznek indult, a kolozsvári színházban Nyilas Misi szerepében aratta első sikereit. Kelen Hugó zeneszerző- énektanár tanácsára Kodály és Bartók népdalfeldolgozásait kezdte énekelni. Több mutatása
104
éve
1922 – Megszületett Francesco Rosi olasz filmrendező, forgatókönyvíró, akinek filmjei politikai témájú, társadalomkritikus alkotások.
Lánya, Carolina Rosi (1966) színésznő.
98
éve
95
éve
1931 – Megszületett Park Seo-bo dél-koreai festőművész.
1967-től festette "Écriture" sorozatát.
92
éve
1934 – Megszületett Kóti Árpád, Kossuth-díjas színész.
Játszott Békéscsabán a Jókai Színházban, Egerben, Veszprémben a Petőfi Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban. Első főszerepét a Debreceni Csokonai Színházban kapta meg. Elsősorban drámai karakterszerepek alakítója. Általános vélemény: Kóti Árpád a legszebben, legtermészetesebben beszélő magyar színészek egyike. 2014. december 1-jén a Nemzet Színészévé választották. Jászai Mari- és Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész. A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 189. Pályafutása során ötvenkilenc rendezővel dolgozott. Legtöbbször Ruszt József, Gali László, valamint Lengyel György és Pinczés István alkotótársa volt. Címszerepei többek közt: Fazekas Mihály–Móricz Zsigmond: Lúdas Matyi (1969), Csehov: Ványa bácsi (1983), Shakespeare: Lear király (2006) Több mutatása
84
éve
1942 – Megszületett Daniel Barenboim argentínai születésű izraeli zongoraművész, karmester.
Főként Mozart és Beethoven műveinek előadójaként ismert. 1975-től az Orchestre de Paris vezető karmestere.
81
éve
1945 – Megszületett Szalóczy Pál, Kazinczy-díjas rádió- és tévébemondó, újságíró, riporter.
Az ő hangját lehet hallani többek között a budapesti metró és a MÁV utastájékoztatóiban, valamint filmek és más információs szövegekben. Három évig operaénekesnek készült, érdekelte a dzsessz és a blues műfaj, majd megalapította a Spirituálé Quartett zenekart, amivel időnként felléptek. Több mutatása
72
éve
1954 – Megszületett Tony Thompson, a Chic együttes dobosa.
Teljes nevén: Anthony Terrence Thompson. A Power Station zenekarnak is tagja volt. Játszott továbbá Diana Ross, David Bowie, Madonna, Rod Stewart, a Duran Duran, Mick Jagger és sok más zenész lemezein. Több mutatása
70
éve
1956 – Elvis Presley először szerepelt filmben, ahol énekelte a Love Me Tender című dalát.
A bemutató a New York-i Paramount Theatre-ben volt.
57
éve
55
éve
1971 – Megszületett a mikroprocesszor.
Az általános felhasználásra is alkalmas eszköz népszerűsítése érdekében az Intel reklámkampányt indított, az első hirdetés pedig 1971. november 15-én jelent meg az Electronic News hetilapban. Azóta ezt tekintjük a mikroprocesszor születésnapjának. A mikroprocesszor az informatika területén kívül többek között az audio-berendezések, a videojátékok, az autók fedélzeti komputere, a bonyolultabb kapcsolótáblák, a mobiltelefonok, a tűzjelzők és a nagyfelbontású tévéadások működéséhez is nélkülözhetetlen. Több mutatása
44
éve
447
éve
1579 – Meghalt Dávid Ferenc az Erdélyi Református Egyház első püspöke.
Dévai várbörtönben halt meg Dávid Ferenc, az erdélyi reformáció elindítója, előbb katolikus lelkész, majd az Erdélyi Református Egyház első püspöke, később az Erdélyi Unitárius Egyház első püspöke. Több mutatása
396
éve
1630 – Meghalt Johannes Kepler német csillagász, aki leírta a bolygók ellipszis pályáját.
Meghatározta az égitestek fénysugarának törését áthaladva az atmoszférán, valamint a szemlencse és a szemüveg optikai törvényeit. Johannes Kepler lencserendszereket hozott létre és 1611-ben megépítette a csillagászati vagy Kepler-féle távcsövet. Leírta, hogy a bolygók ellipszis alakú pályán keringenek a Nap körül. Tycho de Brahe dán csillagász halálos ágyán Keplerre hagyta megfigyeléseit és megbízta a munkájának folytatásával. Kepler képzettebb matematikus volt, mint Tycho de Brahe, aki előbb épített távcsövet és a bolygók mozgását leíró modelleket. A két csillagásznak közös szobra látható Prágában, ahol dolgoztak. Több mutatása
356
éve
1670 – Meghalt Jan Amos Komensky (Comenius) cseh teológus, aki a modern pedagógia megalapítója volt.
Amszterdamban 78 éves korában halt meg. Egy ideig Magyarországon, a sárospataki kollégiumban is tevékenykedett. Comenius oktatási módszere és iskolarendszerének terve a mai pedagógia alapja. Az esélyegyenlőséget tartotta az iskolai oktatás alapelvének, ezért az általános iskolai kötelezettség bevezetését követelte. Iskolarendszerét négy szakaszból állónak tervezte: "anyaiskola" (elsőtől a hatodik életévig), majd az "anyanyelvi iskola" (hetedik életévtől a tizenkettedikig), utána a latin vagy szakiskola következett (tizenharmadiktól a tizennyolcadik életévig), esetenként kapcsolódott felsőbb akadémiai képzés (a huszonnegyedik életévig). Képzési rendszerében - megfelelően a diákok fejlődő gondolkodási készségének - a világról szóló ismereteket és nyelvet kell tanítani egyre nagyobb részletességgel. Több mutatása
239
éve
1787 – Meghalt Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, aki megreformálta az opera műfajt.
Sok szempontból megelőzte a korát: a zene, szöveg és dráma egységéről vallott felfogása miatt nem véletlenül tartja nagyra egy évszázaddal később Wagner és hivatkozik rá Berlioz. A francia zene fejlődésére is erős hatást gyakorolt. Korában nagy vitákat váltottak ki operái. Több mutatása
164
éve
148
éve
142
éve
139
éve
1887 – Megszületett Georgia O'Keeffe amerikai festőművésznő, a modernizmus egyik megalapítója.
Legismertebb művei: "Black Iris" (1926), "Cow's Skull" (1931).
139
éve
1887 – Megszületett Marianne Moore, Pulitzer-díjas amerikai költő, szerző.
Szellemesen intelligens verseit az 1924-ben kiadott "Observations" című kötet tartalmazza. 1951-ben a "Collected Poems" című kötetéért Pulitzer-díjat kapott. Több mutatása
110
éve
1916 – Meghalt Henryk Sienkiewicz, irodalmi Nobel-díjas lengyel regényíró.
Teljes nevén: Henryk Adam Aleksander Pius Sienkiewicz
97
éve
1929 – Megszületett Arnóth Lajos, Ybl Miklós-díjas és Széchenyi-díjas építész.
2000-től haláláig az ÉME Mesteriskola vezetője.
94
éve
86
éve
86
éve
1940 – Kassán megszületett Nógrádi Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó.
1959 és 1966 között a Budapesti Honvéd játékosa volt. Legnagyobb sikere a kispestiekkel két bajnoki ezüstérem és egy MNK győzelem volt. Az 1965-1966-os Kupagyőtesek Európa-kupájában a legjobb nyolc között estek ki. Kispesten összesen 136 bajnoki mérkőzésen 24 gólt szerzett. 1967-ben az MTK csapatában játszott és 13 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és ezután visszavonult. 1963 és 1965 között 4 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1964-ben tagja volt a tokiói olimpián aranyérmet szerzett csapatnak. 1963 és 1964 között 13-szor játszott az olimpia válogatott és egy gólt ért el. Több mutatása
81
éve
1945 – Tildy Zoltán alakított kormányt, miután a választásokon a Független Kisgazdapárt szerzett többséget.
A választások 1945.11.04-én voltak. Pápán, a Református Teológiai Akadémián szerzett lelkészoklevelet, majd ösztöndíjjal 1913-14-ben az észak-írországi Belfastban tanult. 1915-ben helyettesítőként matematikát tanított a pápai főgimnáziumban. Egyházi pályáját segédlelkészként kezdte 1916-ban a Somogy vármegyei Szennán, 1919-től Orciban, 1921-től 1929-ig Tahitótfaluban volt református lelkész, majd Budapesten igazgató lelkész, 1932 és 1946 között pedig Szeghalom lelkipásztora. Politikai tevékenységét 1917-ben kezdte, amikor belépett a Nagyatádi Szabó István vezette Országos Függetlenségi és 48-as Gazdapártba. 1929-ben többek között Nagy Ferenccel hozzáfogott a parasztság egy új tömörülése, az FKgP szervezéséhez. 1930. szeptemberében megválasztották a megalakult párt ügyvezető alelnökévé. Először 1931-ben indult az országgyűlési választásokon, de veszített a kormánypárti jelölttel szemben, 1933-ban pedig hatósági terrorral akadályozták meg a képviselői mandátumhoz jutását. 1934-től 1946-ig a Békés vármegyei törvényhatósági bizottság tagja volt. 1935-ben választási csalással tették lehetetlenné, hogy bejusson a képviselőházba, majd a megismételt választásokon sikerült képviselői mandátumot szereznie. 1940. januárjában ideiglenes az FKgP vezetője lett, a II. világháború idején a nemzeti függetlenséget védelmező, németellenes álláspontot képviselt. 1942. márciusában a egyik megalapítója volt a Magyar Történelmi Emlékbizottságnak. Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt dolgozta ki az FKgP 1943. évi háborúellenes memorandumát, amely Kállay Miklós miniszterelnöknek is átadásra került. A német megszállás után illegalitásba kényszerült. A politikai életbe 1945. januárjában - miután a szovjet csapatok elfoglalták Pestet - rögtön bekapcsolódott. A kialakult helyzetet, a kommunisták jelentős befolyását tudomásul vette és elfogadta. Helyeselte a politikai élet demokratizálására hozott intézkedéséket, főként a földreformot, amelyért azelőtt már sokat küzdött. 1945.04.02-án a nemzetgyűlés képviselőjévé, 08.20-án az FKgP pártvezérévé választották. Augusztusban az Országos Gazdasági Tanács, szeptemberben az Országos Gazdasági Bizottság elnöke, majd országgyűlési képviselő lett. A nemzetgyűlési választások eredményeként november 15-én koalíciós kormányt alakított. Fő külpolitikai feladatként a a Szovjetunió bizalmának elnyerését jelölte meg, de hangsúlyozta az USA-hoz, Nagy-Britanniához és a szomszéd államokhoz fűződő jó viszony megteremtését. Belpolitikájának fő célja az erős központi kormányzat megteremtése, az újjáépítés folytatása és felgyorsítása volt. A nemzetközi kötelezettségeknek eleget téve december 29-én kiadta a magyarországi németek kitelepítéséről szóló kormányrendeletet. 1946.02.01-jén a nemzetgyűlés eltörölte a királyság intézményét és kikiáltotta a köztársaságot, amelynek elnökévé választották. A kommunisták egyre gátlástalanabb követeléseivel szemben egyre kisebb ellenállást tanúsított, ezért jelentősen csökkent pártbeli tekintélye és népszerűsége. Megalkuvó magatartása miatt - vejének, Csornoky Viktornak a "kémkedési ügy"-ét felhasználva - 1948 nyarán eltávolították a közéletből. Augusztus 3-án szó nélkül aláírta a kommunista párt Politikai Bizottságának határozata alapján elkészített lemondólevelét. 1956. májusáig házi őrizetben élt családjával együtt. Októberben, a forradalom idején Nagy Imre kormányának államminisztereként támogatta annak intézkedéseit, ezért 1957. májusában letartóztatták. 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték a Nagy Imre-per vádlottjaként, majd idős korára és rossz egészségi állapotára való tekintettel 1959. áprilisában amnesztia nélkül kiengedték a börtönből. 1989-ben rehabilitálták Nagy Imrével és társaival együtt. Több mutatása
74
éve
72
éve
70
éve
68
éve
1958 – 44 éves korában meghalt Tyrone Power amerikai színész, az 1930-1940-es évek szívtipró sztárja (Zorro).
Teljes nevén: Tyrone Edmund Power III. 44 éves korában, szívroham következtében halt meg forgatás közben. Filmjei: Zorro, Fekete hattyú, A sarlatán, A vád tanúja. Legismertebb szerepeiben kardozós hős volt, azonban sikeres volt más szerepekben filmen és színpadon is. Több mutatása
63
éve
1963 – New Yorkban meghalt Reiner Frigyes világhírű karmester.
Nemzetközileg ismert nevén Fritz Reiner. Budapesten utca van róla elnevezve.
60
éve
57
éve
1969 – Janis Joplint letartóztatták Tampában.
A vád szerint koncertjén "illetlen, vulgáris nyelvezetet" használt a rendőrökkel szemben. Valamint megkérdezte őket, hogy van-e a "közegnek" ötdolláros jegye. A "szerv" nem mutatta fel a jegyét, viszont cserébe 504 dolláros óvadékot kellet kifizetnie szabadságáért. Végül a bíróság ejtette a vádat. Több mutatása
50
éve
1976 – Meghalt Jean Gabin francia színész (Mire megvirrad, Nyomorultak, A nagy ábránd).
Eredeti nevén: Jean Alexis Moncorgé
41
éve
1985 – Meghalt Meret Oppenheim német származású svájci szürrealista festőnő, szobrász, fotográfus.
Teljes nevén: Meret Elisabeth Oppenheim, néhol Méret Oppenheim. Legsimertebb művének címe Object: Breakfast in fur, szőrmével beborított csésze, csészealj és kanál. Több mutatása
39
éve
29
éve
19
éve
2007 – Meghalt Kosáry Domokos, történelemtudós.
1941-ben hozta létre a Teleki Pál Intézetet, a mai Történettudományi Intézet elődjét. Elsősorban az új- és a legújabb kori magyar történelem kérdéseivel foglalkozott. 1946-tól az Újkori Magyar Tanszék professzora volt, de 1949 végén menesztették az egyetemi oktatómunkából és az egész szakma területéről. Ebben az időszakban állította össze a történészek számára mai napig alapműnek számító, ideológiamentes munkáját, a “Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába” című háromkötetes tanulmányt. Az 1956-os forradalom idején a Magyar Történészek Nemzeti Bizottságának elnöke volt, ezért 1958-ban négy év börtönre elítélték, de két év múlva amnesztiával szabadult. 1968-1989-ig az Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa, tudományos tanácsadója volt, 1977-ben lett a történelemtudományok doktora. Több mutatása
18
éve
2008 – Meghalt Grace Hartigan amerikai absztrakt expresszionista festőnő, az 1950-es és 1960-as évek New York-i iskolájának jelentős tagja.
Baráti körébe tartozott Jackson Pollock, Larry Rivers, Helen Frankenthaler, Willem és Elaine de Kooning, valamint Frank O'Hara.
16
éve
2010 – Meghalt Polyák Imre olimpiai bajnok birkózó.
Polyák Imre azzal került a nagy magyar sportlegendák hősei közé, hogy három olimpián volt ezüstérmes, majd eljutott a negyedikre, Tokióba is, ahol 1964-ben mégis megnyerte a hőn áhított aranyat a kötöttfogású birkózás pehelysúlyú versenyén. Életútja elismeréseként beválasztották a nemzetközi birkózó hírességek csarnokába. A Nemzet Sportolója lett, az évszázad birkózója, a fiatal nemzedék példaképe. Több mutatása
5
éve
2021 – Meghalt Bitó László író, szemész kutatóorvos, a zöldhályog elleni cseppek kifejlesztője.
Névváltozat: László Z. Bitó. A Columbia Egyetemen dolgozott New Yorkban, a ranglétrát végigjárva professor emeritus lett. A szem öregedését kutatta, jelentős eredményeket ért el a zöldhályog megértése és kezelése terén, az általa fejleszett gyógyszer 2002-ben az év gyógyszere lett. Az egyetemes orvostudomány terén elért eredményeiért, a zöldhályog elleni cseppek felfedezéséért és a Columbia Egyetem Kelet- és Közép Központja magyar programjának támogatásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal díjjal tüntette ki 2004-ben a magyar köztársasági elnök. Több mutatása
2
éve
2024 – Meghalt Nemere István író, műfordító, akinek 800 könyve jelent meg.
Leginkább sci-fi témájú regényei és a paranormális jelenségekkel foglalkozó írásai tették híressé, de más műfajokban is jelentek meg művei. Könyveit számos nyelvre lefordították, például perzsára és eszperantóra is, és világszerte több mint 11 millió példányban adták el. Az 1990-es években kétszer egymás után az Eszperantó PEN Club Nemzetközi Csoportjának elnökévé választották. Saját bevallása szerint tartózkodik mindenféle élvezeti szertől (mint az alkohol, a dohányzás és más drogok), valamint munkamániás. Optimista és távol tartja magát a politikától. Több mutatása
119
éve
57
éve
45
éve
40
éve