Ma Helén névnapja van

Történelem kategória

570 éve

1456 – A pápa elrendelte a déli harangozást.

A magyar és nyugati hagyomány szerint a déli harangszó az 1456. július 22-i, nándorfehérvári diadallal függ össze, amikor a Magyar Királyság déli kapujának tartott végvárat Hunyadi János megvédte a muszlimok támadásától. III. Kallixtus pápa "Imabullá"-jában rendelte el a déli harangozást és a győzelemért esdeklő imát, miután Európa uralkodóinak közömbössége miatt nem tudott keresztes hadjáratot szervezni a mindinkább előrenyomuló török ellen. Elrendelte, hogy minden templomban mondjanak imát a pogányok ellen, délben pedig háromszor kongassák meg a harangokat, amellyel "jel adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a török ellen harcolnak". 1500. augusztus 9-én VI. Sándor arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

1456. 06. 29. Történelem Magyar

96 éve

1930 – Firenzében megszületett Oriana Fallaci olasz írónő, újságíró, aki vezető politikusokkal készített interjúkat.

Az országok vezetőivel készített interjúit 1976-ban összegyűjtötte "Interviews with History" címmel. 1946. óta újságíró, 1949-től 1953-ig az "Il Mattino dell' Italia Centrale" riportere, 1954. és 1976. között az "Epoca", a "L' Europeo", a "The New York Times", a "The London Times", a "Corriere della Sera", a "Life", a "Look", a "The Washington Post", a "Der Stern", a "Der Spiegel", a "Le Nouvel Observateur" és az "Ayashi Shimbun" külső munkatársa volt. 1967. óta több alkalommal dolgozott haditudósítóként Vietnamban, Indiában, Pakisztánban, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában. Több amerikai egyetem előadója. 1968-ban és 1973-ban Szt. Vincent-, 1970-ben Bancarella-, 1972-ben Numero Uno-, 1973-ban Philadelphia New Media, 1979-ben Viareggio-díjat kapott. Fő műveiből: "Penelope alla guerra" (magyarul "Pénelopé a háborúban" címmel jelent meg), "Il sesso inutile" (magyarul "A haszontalan nem" címmel jelent meg), "Se il sole muore" (magyarul "Ha meghal a Nap"), "Lettera a un bambino mai nato" (magyarul "Levél egy meg nem született gyermekhez"). Több mutatása

Teljes esemény 0

1930. 06. 29. Született Történelem Nő Irodalom

172 éve

1854 – Meghalt Kossuth Zsuzsa, Kossuth Lajos húga, aki megszervezte az első katonakórházat.

Teljes nevén: Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Zsuzsanna, meszlényi Meszlényi Rudolfné Az 1848–49-es szabadságharcban a tábori kórházak főápolónője, Kossuth Lajos legfiatalabb húga. A legelső katonakórházakat Kossuth Zsuzsanna szervezte meg 1849-ben, elsőnek hívta fel a sebesült katonák ápolásának kötelességére a civilizált világ figyelmét, az Amerikai Egyesült Államokbanmég életében nagy tisztelet övezte. Több mutatása

Teljes esemény 0

1854. 06. 29. Meghalt Történelem Nő Magyar