Ma Mária névnapja van

Történelem kategória

202 éve

1824 – A görögországi Missolunghiban meghalt George Gordon Noel Lord Byron angol romantikus-klasszicista költő.

1812-ben jelent meg fő műve: "Childe Harold zarándokútja" ("Childe Harold's Pilgrimage"), 1817-ben drámája "Manfred" címmel. 1819-ben írta "Don Juan" című elbeszélő költeményét és 1821-ben a "Kain" ("Cain") című drámát. Az európai értelmiségiek, művészek és politikusok lelkesen ünnepelték és támogatták az 1821. óta tartó görög szabadságharcot, amelynek Lord Byron is önkéntes felkelője volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1824. 04. 19. Meghalt Történelem

145 éve

1881 – Meghalt Benjamin Disraeli, Earl of Beaconsfield angol konzervatív politikus és író,

Londonban 76 éves korában halt meg. A "splendid isolation" (fényes elszigetelődés) politikájának híve és a kezdődő imperializmus támogatója volt. A tory-párti politikust 1868. után 1874. 02. 20-án másodszor is miniszterelnökké választották. Viktória brit királynő is támogatta 1880. áprilisáig tartó konzervatív kormányzását, amelyet az európai kontinens problémáival szembeni elszigetelődés, valamint Nagy-Britannia terjeszkedő politikája jellemzett. A legnagyobb gyarmatbirodalom volt kialakulóban. Legsürgősebb feladata volt biztosítani a tengeri utat Indiához, a legfontosabb gyarmathoz. Ennek érdekében a Brit Birodalom 1878-ban megszerezte Ciprust, és 1882-ben elfoglalta Egyiptomot. Az Afrika felosztásáért folytatott versenyben pedig sikerült egy észak-déli zárt afrikai gyarmatterületet meghódítania és birtokolnia (Jóreménység-fok - Szudán - Kairó). Hatalmi alapját a flotta képezte. A "pax britannica" (brit béke) elvét hirdették a gyarmatokon, amely az általános jólétet jelentette a hűséges alattvalók számára. Több mutatása

Teljes esemény 0

1881. 04. 19. Meghalt Történelem Irodalom

169 éve

1857 – Megnyílt az alagút a budai Várhegy alatt.

Elsőként 1837-ben Novák Dániel mérnök javasolta Pest és Buda alagúttal való összekötését, az ő alagútja a Duna alatt ment volna, a londoni Temze alagút mintájára. Az alagút megépítése fontos volt a Lánchídon keresztül zajló forgalom szempontjából, Széchenyi 1842-ben javasolta megépítését a mai helyen. A terveket Clark Ádám készítette, Novák ötleteit is felhasználva. Az 1848-as forradalom majd szabadságharc miatt az építkezés csak 1853-ban kezdődött meg Clark Ádám vezetésével, és 1857-ben adták át a forgalomnak. Keleti kapuzata eklektikusan klasszicizáló stílusban épült. Nyugati kapuja a háború alatt elpusztult, ezt 1949-ben újraépítették. Megnyitásától 1918-ig használatáért díjat kellett fizetni az áthaladóknak. Több mutatása

Teljes esemény 0

1857. 04. 20. Történelem Érdekes Magyar

421 éve

1605 – Szerencsen a rendi országgyűlés Bocskai Istvánt választotta Magyarország fejedelmévé.

Bocskai a Habsburgok és oszmánok tizenöt éves háborújában (1593-1606) 1604-től szabadságharcot vívott a Basta császári vezér által megszállt Erdély függetlenségéért. 1605. 11. 11-én királyi koronát kapott a török szultán képviselőjétől, de inkább volt a hajdúk fejedelme, mint a törökök kegyéből magyar király. 1605. 12. 12-én hajdúvitézeket telepített le és emelt nemesi rangra Szabolcs megye déli részén. Az 1606-ban megkötött bécsi és zsitvatoroki békék biztosították Erdély függetlenségét és a vallásszabadságot, azonban szentesítették a törökök hódításait is. Bocskai István az 1606-ban kötött Bécsi-békében kimondatta a református vallás egyenjogúságát a katolikus Habsburgok birodalmában. Ennek köszönhető, hogy a reformáció fellegvárában, Genfben a Reformáció emlékművén ott tekinthetjük meg a magyar Bocskai István szobrát Knox, Farell és a reformáció más nagyjai mellett.Bocskai István 1606. 12. 29-én halt meg Kassán. Több mutatása

Teljes esemény 0

1605. 04. 20. Történelem Magyar

182 éve

1844 – Megszületett szántói Kőrösy József statisztikus, aki sokat tett Budapest közegészségügyének fejlesztéséért.

Eredeti nevén: Hajduska József, 1869-től Kőrösi majd 1875-től Kőrösy, ez utóbbi két változatot egész életében használta. 1896-ban nemesi címet kapott, onnantól használta a szántói nemesi előnevet. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt, statisztikusként elméleti és módszertani újításai, az általa bevezetett indexszámítási eljárások nemzetközi hírnevet biztosítottak számára. Gyakorlati statisztikusként Budapest demográfiájával, gazdasági és szociális viszonyaival foglalkozott, emellett sokat tett a főváros közegészségügyi helyzetének fejlesztéséért. 1870-től haláláig a később a Központi Statisztikai Hivatal tagintézményévé vált Fővárosi Statisztikai Hivatal első igazgatója volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1844. 04. 20. Született Történelem Tudomány Magyar

137 éve

1889 – Megszületett Adolf Hitler.

Braunau am Inn-ben született, ami akkor az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. Német kancellár 1933-tól és Führer (vezér) 1934-től haláláig, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP), vezetője. 1925-ben osztrák állampolgárságáról lemondott, német állampolgárságot 1932-ben Braunschweig (ma Alsó-Szászország) tartomány formálisan kinevezett tisztviselőjeként szerzett. Hitler a német történelem leghírhedtebb és legismertebb személye. Németországban az általa megalapított Harmadik Birodalom (1933-1945) nemzetiszocialista diktatúrája alatt valamennyi ellenzéki pártot betiltották, azok tagjait üldözték vagy meggyilkolták. Politikai ellenfeleit, valamint a zsidókat, cigányokat, homoszexuálisokat koncentrációs táborokba záratták. Fajelméleti, szociáldarwinista fejtegetései a mai napig hatással vannak egyes szélsőséges ideológiákra. Kísérlete egy Nagy-Németország létrehozására, először Ausztria annexiójával (Anschluss, 1938), majd Csehszlovákia (1938) és Lengyelország 1939-es lerohanásával a II. világháború kitörésének fő oka volt Európában. Birodalmának csúcspontján hadserege ellenőrzése alatt tartotta a kontinens nagy részét. Kormánya hajtotta végre a holokausztot, melynek során több millióan – főként zsidó, illetve szláv, cigány és más nemzetiségűek – vesztették életüket. Szándéka egy ezer éven át tartó birodalom létrehozására kudarcot vallott, majd a szovjet Vörös Hadsereg által körbevett berlini föld alatti bunkerében öngyilkos lett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1889. 04. 20. Született Történelem