Technika kategória
78
éve
66
éve
49
éve
1977 – Meghalt Gillemot László kétszeres Kossuth-díjas gépészmérnök, anyagtudós, az MTA rendes tagja.
Főbb kutatási területei a fémek anyagvizsgálata, fém gyártási technológiák továbbfejlesztésére, valamint a hegesztési eljárások. Nevéhez fűződik a korszerű magyarországi fémipari és kohászati alapkutatások elindítása, intézményi és szakképzési hátterének megszervezése. Három évtizeden át (1944–1977) volt a Budapesti Műszaki Egyetem mechanikai technológiai tanszékének vezetője, 1948 és 1969 között alapító igazgatóként irányította a Fémipari Kutatóintézet munkáját. Több mutatása
63
éve
1963 – Szerencsés vészleszállást hajtott végre egy TU-124-es repülőgép a Néva folyóra Leningrád belvárosában.
Más források szerint az eset októberben történt.A Moszkvából indult Aeroflot gépnek elromlott az orrfutóműve, a földi irányítás Tallin helyett Leningrád Pulkovo repülőterére küldte leszállni, ahol speciális mentők várták. A gép 27 éve kapitánya azt az utasítást kapta, hogy kőrözzön a város felett amíg kifogy az üzemanyag, hogy a várhatóan becsapódással járó landolásnál már kevésebb legyen a tűzveszély. Azonban az üzemanyag előbb fogyott ki, mint számítottak rá, a kapitánynak 14 másodperce maradt eldönteni, hogy a történelmi emlékekkel teli belvárosban, az Ermitázs, az Izsák székesegyház, az Admiralitás, a Téli Palota, valamint a délidőben emberektől nyüzsgő utcák között mit tegyen. Végül csodával határos módon tette le a gépet a folyóra, éppen elkerülve egy hajót, akik azonnal a segítségükre siettek és kivontatták a repülőt a partra, így senki sem sérült meg.Bővebb infó és képek:http://iho.hu/hir/leszallas-a-neva-folyon-otven-ev-hallgatas-130821# Több mutatása
53
éve
79
éve
33
éve
1993 – Elveszett egy NASA űrszonda, amely a Marsot kutatta.
Az űrszonda sorsa máig ismeretlen. A küldetés 980 millió dollárba került.
185
éve
177
éve
1849 – A történelem első sikeres légitámadásában pilóta nélküli ballonokkal támadták az olaszországi Velencét.
Ausztria már június 15-án (vagy 12-én) próbálkoztak ilyennel, de a kísérlet abszolút kudarcba fulladt. A sikeres támadás során az osztrákok kb. 200 db, egyenként nagyjából 16 kg robbanószerrel felszerelt irányítatlan léggömböt indítottak "tengeri platformokról". Bár sokat közülük a szél az osztrák csapatok fölé fújt át, többsége Velence felett robbant (jelentéktelen károkat okozva). Lélektani hatása nagyobb volt, és bizonyára jelentős szerepet játszott a velenceiek két nappal későbbi kapitulációjában. Több mutatása
125
éve