★ Kiemelt esemény
Október 19.
76
éve
89
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1937 – Megszületett Rózsa János, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, filmproducer, érdemes művész.
Felesége Halász Judit énekesnő.
281
éve
1745 – Elborult elmével meghalt Jonathan Swift ír-angol író és publicista (Gulliver utazásai).
Dublinban 79 éves korában halt meg. Röpirataiban, pamfletjeiben és regényeiben angol elnyomás alatt lévő ír hazájáért lépett fel, feltárta kora időszerű politikai, egyházi, társadalmi és tudományos életének problémáit. Bírálatait karikatúráiban és szatíráiban fogalmazta meg, amely a legkedveltebb műfaj volt ebben az időszakban. 1726-ban megjelent "Gulliver utazásai" című négykötetes regénye a valóság szatirikus karikatúrája, amelyben a fennálló társadalmi rend utópisztikus ellenvilágát ábrázolta. Hőse, Gulliver kitalált országokba jut el csendes-óceáni utazásai során. Találkozása a törpékkel, az óriásokkal, az állati és a tisztán értelmi lényekkel megkérdőjelezi a normális fogalmát, viszonylagossá teszi az emberi értékeket. Több mutatása
223
éve
1803 – Megszületett Nagysándor József honvéd vezérőrnagy, honvéd tábornok, az aradi vértanúk egyike.
Születése más források szerint október 17. Eredeti nevén: Nagy-Sándor József. Több mutatása
170
éve
1856 – Megszületett Edmund Beecher Wilson amerikai genetikus, aki az XY kromószómarendszert dolgozta ki. Tőle függetlenül egy másik amerikai tudós, Nettie Stevens is felfedezte ugyanezt.
A kutatásaikat egymástól függetlenül végező Nettie Stevens az egyik első amerikai nő volt, akinek tudományos munkáját elismerték. 1905-ben egymástól függetlenül írták le az nemet meghatározó XY rendszert, illetve kromoszómarendszer alapját. Edmund Beecher Wilson továbbfejlesztette a rendszert és 1907-ben ő írta le először a ma B-kromoszómáknak nevezett kromoszómákat. Több mutatása
164
éve
1862 – Megszületett Auguste Lumiére francia kémikus, aki testvérével szabadalmaztatta a mozgófilm vetítésére alkalmas kinematográfot.
Franciaországban született, teljes neve Auguste Marie Louis Lumiere. Testvére Louis Jeannal Lumiere. Nevükhöz fűződik az első kereskedelmi mozi megnyitása. Ugyancsak ők találták fel az Autochrome raszterlemezes (additív) színes fotoeljárást.Családjuknak fényképészeti lemezeket gyártó üzeme volt Lyonban (akkoriban még üveg- vagy fémlemezekre készültek a fényképek). Édesapjuk látta az edisoni kinetoscope-ot és vett egyet, hogy fiai megpróbálják megoldani a kivetítés problémáját. A Lumiere testvérek arra jöttek rá, hogy a kivetített kép jó minőségének eléréséhez szaggatott mozgással kell továbbítani a filmet a vetítőgépben: a kivetítés pillanatában a képkocka áll, majd a képet eltakarva gyorsan továbbítják a filmet a következő kockáig. A mozgás valóban jó minőségű rekonstrukcióját úgy valósították meg, hogy ugyanazzal a szerkezettel vetítették ki a képsorozatot, mint amelyikkel felvették. A Lumiere testvérek gépüket tudományos célra készítették, úgy vélték, hogy a természeti események vagy tudományos kísérletek filmen való megörökítése megkönnyíti majd azok tanulmányozását. A mozgókép üzletszerű kiaknázása nem érdekelte őket, édesapjuk irányításával néhány évig hasznosították találmányukat, majd visszatértek korábbi fotóipari tevékenységükhöz. Louis egész életében folytatta tudományos kutatásait, többek között foglalkozott a színes filmmel, és kidolgozta a térhatású film egyfajta technológiáját. Több mutatása
141
éve
113
éve
1913 – Megszületett Forrai Miklós karmester, karnagy, zenetanár, az MTA tagja.
Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész. Felesége Gyurkovics Mária opera-énekesnő volt.
110
éve
95
éve
1931 – Megszülett John le Carré, angol író, aki kémregényeiről ismert.
Eredeti neve: David John Moore Cornwell. 1950-től a brit hírszerzésnél dolgozott, az itt szerzett tapasztalatai és ismeretei alapján kezdett írni. Ismertebb művei: A kém, aki bejött a hidegről (The Spy Who Came in from the Cold) The Night Manager - Éjszakai szolgálat (The Night Manager) A panamai szabó (The Tailor of Panama) Suszter, szabó, baka, kém (Tinker, Tailor, Soldier, Spy).2008-ban a Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az "50 legnagyobb brit író 1945 óta" című listáján. Több mutatása
89
éve
1937 – Meghalt Ernest Rutherford Nobel-díjas brit atomfizikus, aki elsőként hajtott végre mesterséges atommagátalakítást.
Cambridge-ben 66 éves korában halt meg. 1897-ben sikerült elkülönítenie az alfa- és a béta-sugarakat, felfedezte a radioaktív bomlás törvényszerűségeit. 1908-ban kémiai Nobel-díjat kapott. 1911-ben dolgozta ki a róla elnevezett Rutherford-atomhéjmodellt, majd 1919-ben alfa-részek segítségével végrehajtotta az első mesterséges atommagátalakítást, amelynek során nitrogénből oxigént állított elő. Több mutatása
87
éve
86
éve
1940 – Megszületett Sir Michael Gambon ír színész, aki Dumbledore volt a Harry Potter filmekben.
Albus Dumbledore, a Roxfort igazgatójának szerepét hat Harry Potter filmben alakította. 50 éves pályafutása alatt négy BAFTA-t nyert a televíziós szerepeiért. Jules Maigret francia nyomozót alakította az ITV Maigret című sorozatában, szerepelt a The Singing Detective című sorozatban. 1997-ben Makk Károly A Játékos című filmjében Dosztojevszkijt játszotta, ő volt az egyik főszereplője Annette Bening és Jeremy Irons mellett a Csodálatos Júlia című, Oscar-díjra jelölt Szabó István-filmnek is. Számos Shakespeare-darabban játszott, filmes és színpadi munkája elismeréseképp 1998-ban lovaggá ütötték. Több mutatása
84
éve
1942 – Budapesten megszületett Medgyessy Péter, politikus, miniszterelnök.
Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, ahol 1966-ban szerzett diplomát, majd doktori címet elméleti politikai gazdaságtan szakon. 1966-tól a Pénzügyminisztérium közgazdasági és költségvetési főosztályának munkatársaként, egy reformközgazdászokból álló csapat tagjaként az 1960-as évek gazdasági fordulatának, az állami tervgazdasági rendszer piacgazdasági elemekkel való bővítését dolgozta ki. 1970-től az ár- és forgalmiadó főosztály, 1976-tól a nemzetközi pénzügyek főosztálya, 1980-tól a közgazdasági és költségvetési főosztály vezető beosztású munkatársa volt. 1973-tól a Nemzetközi Állami Pénzügyi Intézet igazgatósági tagja volt, az MTA Közigazgatástudományi Bizottságának a tagja. 1982-ben kinevezték pénzügyminiszter-helyettessé, 1987-ben pénzügyminiszterré. Többek között a bankreform és a kétszintű bankrendszer előkészítésének kidolgozása fűződik a nevéhez. 1987 végén az Országgyűlés elé terjesztette az európai szerkezetű új adórendszert, amely megteremtette Magyarországon a piacgazdaság egyik alappillérét. 1987-től 1989-ig az MSZMP KB tagja volt. 1988 és 1990 között a Németh Miklós vezette rendszerváltó kormány gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyetteseként részt vett a gazdasági liberalizáció folyamatának irányításában, valamint a társasági törvény előkészítésében, amelyek jelentősen hozzájárultak a privatizáció alapjainak megteremtéséhez. Tanított a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, 1994-ig a Magyar Paribas Bank Rt. elnök-vezérigazgatója, 1994-től 1996-ig a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank vezérigazgatója volt. Az MBFB rendelkezésére álló eszközökkel a nemzeti fejlesztési stratégia reformjában, illetve a gazdasági átalakulás elősegítésében vett részt. 1996-ban a Horn-kormány pénzügyminisztere lett. A gazdasági konszolidáció sikeres megvalósítása, az infláció mérséklése és az államháztartási reform elindítása terén szerzett érdemeket, és a parlament elé terjesztette az európai stílusú nyugdíjreformot. 1998-2001-ig az Inter-Európa Bank igazgatóságának elnöke, valamint az Atlasz Biztosító Rt. alelnöke volt. 2001.06.09-én a Magyar Szocialista Párt felkérésére a párt miniszterelnök-jelöltje lett. 2002.05.27-én választották miniszterelnökké. 1979-ben Lengyel Gyula Emlékérmet kapott, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal, 2000-ben a legmagasabb francia állami kitüntetést, a Becsületrend lovagi fokozatát vehette át. Több mutatása
82
éve
1944 – A Szovjet Hadsereg elfoglalta Debrecent a német csapatoktól.
Az október 6. óta tartó debreceni tankcsata a Szovjet Hadsereg győzelmével végződött. 1944.09.26-án érkeztek meg a szovjet csapatok Magyarországra. A november 23-i tokaji csata után a szovjet egységek észak-magyarországi szárnya megindult Budapest felé. Miután december 9-én elfoglalták Vácot is, december 25-26-án bekerítették a magyar fővárost. A "felszabadításnak" nevezett harcok befejeztével orosz uralom kezdődött. Több mutatása
79
éve
1947 – Először lehetett mérkőzéseredményekre fogadni Magyarországon, elindult a Totó játék.
Ekkor 12 labdarúgó-mérkőzés végeredményét (győztesét) lehetett megtippelni. Egy totószelvény ára 3 forint 30 fillérbe került. Ebből 30 fillért a sport támogatására fordítottak. Az első héten 20882 darab szelvény érkezett be. Telitalálat nem volt, ugyanis a 12 mérkőzés végeredményét senki sem találta el helyesen. Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Bánsági Ildikó, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett művésznő. Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt felesége. Gáspár Kata színésznő édesanyja. Pályafutását stúdiósként kezdte a Nemzeti Színházban 1966-ban. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1972-től a debreceni Csokonai Színház, majd a József Attila Színház és a Vígszínház tagja volt. 1990 óta a Nemzeti Színházban játszott. Több mutatása
73
éve
1953 – Gyálon megszületett Janicsák István előadóművész.
Ifjúsági Díjas. Írónak készült, majd 1986-tól a Z'zi Labor együttes vezetője volt. Publikál novellákat, verseket és dalszövegek szerzője. Műveiből: "Zizi bolygó titka", "Zizi űrbázis jelentkezik", "Csillagszemű robotok", "Z'zi labor fehéren-feketén", "Kalapvásár" (gyermekvers-antológia), "Betlehemi Csillag" (bibliai zenejáték), "Ördögfiókák" (versek), "Vigyázat varázslat" (gyermekmusical), lemezeiből: "Faképnél történő hagyás", "Popmenyecskék", "Anita I.", "Hirdessen Europlakáton", "Hozsanna. Karácsonyi énekek". Levelezési címe:Music Labor Kft., 1366 Budapest, Pf. 109. Több mutatása
50
éve
31
éve
1995 – Meghalt Don Cherry, a "világzene" uttörőinek egyike, aki különös fúvós hangszereken játszott.
65. születésnapja előtt egy hónappal halt meg. Különösen az ősi hangzásokat kedvelte, elsősorban az afrikai és ázsiai hangszereket, a legkedvesebb közülük a pakisztáni "zsebtombita" volt. A 70-es évek elejétől Svédországban élt, az észak európai hangszereket is beillesztette a muzsikájába. Több mutatása
578
éve
1448 – A második rigómezei csatában Hunyadi János hadereje árulás következtében vereséget szenvedett.
Brankovics György szerb fejedelem volt az áruló. A magyar hadsereg súlyos vereséget szenvedett a II. Murád szultán vezette török haderőtől. Hunyadi maga is Brankovics fogságába kerül. Több mutatása
213
éve
1813 – Napóleon vereségével véget ért a népek csatája Lipcsénél.
Bonaparte Napóleon vereséget szenvedett a porosz-osztrák-orosz koalíció hadseregeitől.
181
éve
133
éve
1893 – Meghalt Lucy Stone amerikai szüfrazsett, feminista, a nők jogainak pártfogója.
Az első ismert nő volt, aki házassága után megtartotta a leánykori nevét. 1869-ben Susan B. Anthonyval megalapította a "National American Woman Suffrage Association"-t. A történelmi feminizmus az 1650-es években kezdődött Amerikában, ahol a földtulajdonos hölgyek (pl. Margaret Bent) - hivatkozva Angliára, ahol nő lehet a király - kísérletet tettek arra, hogy képviselőként bejussanak a Törvényhozásba. Angliában Mary Wollstonecraft indította sikeres útjára az újkori nőjogi mozgalmakat, akinek 1792-ben megjelent "A Vindication of the Rights of Woman" című munkája komoly feltűnést keltett Londonban. Később a legfelső szellemi körökben is terjeszteni tudta álláspontját, de forradalmi hangvételű követelései miatt sokáig elfogadhatatlan volt. Az 1789-es francia forradalom idején sem foglalták törvénybe a női republikánus klubok követeléseit: a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség mindenkire való kiterjesztését nemtől függetlenül. Az Amerikai Egyesült Államokban Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton ezt a harci szellemet követték. 1848-ban a New York államban lévő Seneca Fallsban konferenciát hívtak össze, megszervezték a "Women's Right Convention"-t, a mindenkori női jogvédő mozgalmat. A Seneca Falls-i nyilatkozat a nők választójogáért, a tulajdonra való jogért, a válóperi szabályok megváltoztatásáért és azért szállt síkra, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármely pályán működhessenek. Több mutatása
119
éve
110
éve
1916 – Megszületett Emil Grigorjevics Gilelsz ukrán zongoraművész, a XX. század egyik legnagyobb zongoristája.
Ukránul: Емі́ль Григо́рович Гі́лельс, Oroszul: Эми́ль Григо́рьевич Ги́лельс
83
éve
1943 – Meghalt Camille Claudel francia szobrásznő, Auguste Rodin szeretője.
Paul Claudel drámaíró nővére.Akkoriban lányok még kevésbé tanulhattak szobrászatot, nem minden iskola fogadott nőket. Munkáit látva egyik tanára ezt mondta neki: "látom, Rodinnál tanult, van tehetsége, legyen kitartó". Camille akkor még nem ismerte Rodint, 1883-ban találkoztak először. Rodin több mint húsz évvel volt idősebb a lánynál, Camille megtalálta mesterét és szerelmét. Camille több Rodin mű modellje volt, sőt gyakran előfordult, hogy Camille fejezte be Rodin szobrait, kompozíciók mellékalakjait formálta. Rodin házasságot ígért, de nem vette feleségül, és mint kiderült több modelljével is viszonyt folytatott. Camille belebetegedett a csalódásba. Sikertelenségéért és tönkrement életéért Rodint okolta, azzal vádolta, hogy ellopta ötleteit és az életére tört. Rodinról így írt: "Bár embernek hazug és hitvány volt, művésznek hatalmas. Bánom már, hogy élete része voltam, de még mindig büszke vagyok arra, hogy a művészete része lehettem." Családja szégyellte őt pályaválasztása és szerelmi élete miatt, meggyengült egészsége kapcsán intézetbe záratták, ahol 30 évig élt. Egyedül író öccse leveleit olvashatta, az intézetet nem hagyhatta el. Bár sok művét elpusztította, 90 szobra és rajza maradt fenn, melyeket Rodin műveivel közösen, és önállóan is kiállították. Tragikus életéről zenemű, balett, film és könyvek sora készült, önálló múzeuma Nogent-sur-Seine-ben található. Több mutatása
73
éve
1953 – Meghalt Lehotay Árpád színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár.
Eredeti neve: Lehoczky Árpád
72
éve
1954 – A Szuezi-csatornáról angol-egyiptomi egyezmény jött létre.
Anglia kötelezte magát, hogy 20 hónapon belül kiüríti a csatornaövezetet, Egyiptom pedig elismerte a Szuezi-csatorna nemzetközi státusát.
66
éve
66
éve
65
éve
1961 – Meghalt Benkhard Ágost festő.
Gyakori témája volt a magyar népélet és a Matyóföld világa. Művei megtalálhatók a miskolci Herman Ottó Múzeumban és a budapesti Magyar Nemzeti Galériában. Több mutatása
63
éve
1963 – Meghalt Buday Dénes zeneszerző, színházigazgató, aki sok dalt, operettet és filmzenét írt, melyek egyike sem feldolgozás.
Neve másképp: Dénes von Buday. Nem készített átdolgozásokat, valamennyi szerzeménye eredeti. Ismert arról is, hogy igen sok költő verséhez írt melódiát (Szép Ernő, Ady Endre, Babay József, József Attila, Heltai Jenő, Juhász Gyula, stb.). Több mutatása
49
éve
46
éve
39
éve
1987 – 42 éves korában meghalt Jacqueline du Pré angol csellóművésznő.
Anyja, Iris du Pré kezdte tanítani, versenyeken vett részt testvérével, Hilary du Prével, tízévesen díjat nyert Nemzetközi Versenyen, tizenkét éves korában már a BBC-nek adott koncertet Londonban. Tanult William Pleethtől Londonban, a Guildhall School of Music and Drama iskolában, Paul Torteliertől Párizsban, Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovicstól Oroszországban, és Pablo Casalstól Svájcban. 1967-ben férjhez ment Daniel Barenboim Argentínában született, izraeli zongoraművészhez. 1973-ban szklerózis multiplex miatt visszavonult. 1987. október 19-én, 42 éves korában halt meg Londonban. A művésznő Davidov Stradivariusát egy másik híres csellóművészre, Yo-Yo Mára hagyta. Másik nevezetes hangszerét, az 1673-ban készült Stradivariust Lynn Harrell vásárolta meg, és Jacqueline du Pré tiszteletére du Pré Stradivariusnak nevezte el. Több mutatása
37
éve
1989 – Elhunyt Alan Merphy, a Level 42 gitárosa.
Halálának közvetlen okat tüdőgyulladás volt, ami AIDS-fertőzés következményeként lépett fel.
37
éve
1989 – Megszületett Janicsák Veca Fonogram-díjas énekesnő.
Édesapja Janicsák István előadóművész, zenész, dalszövegíró.
29
éve
1997 – Meghalt Orosz Júlia, Kossuth-díjas szoprán opera-énekesnő.
Érdemes és kiváló művész.
26
éve
2000 – 88 éves korában meghalt Kati Horna magyar-mexikói szürrealista fotóművész, tanár.
Eredeti nevén: Deutsch Katalin. Gyerekkori barátja volt Robert Capa magyar fotóriporter. Kati Horna a spanyol civil háborút fotózta női szemmel, megmutatva a nők és gyerekek szenvedését, életét háborúban. A második világháború kitörésekor Mexikóba költözött és ott szoros kapcsolatot ápolt európai művészekkel, többek között a francia szürrealista költő Benjamin Péret, az angol festő Leonora Carrington, és a spanyol festő Remedios Varo. Több mutatása
23
éve
2003 – II. János Pál pápa boldoggá avatta Teréz anyát.
Indiában élt, albán származású apáca, misszionárius. Polgári nevén: Agnes Gonxha Teréz Anya 1950-ben alapította meg a "Szeretet Misszionáriusai" elnevezésű közösséget. A Nobel -békedíjat 1979-ben kapta a szegények, a nélkülözők, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. Először 1986-ban, majd 1989-ben járt Magyarországon, és akkor részt vett rendjének budapesti házalapításán. Közösségének 4 nővére telepedett le hazánkban. 1995 októberben jelent meg életrajzi műve Az egyszerű út címmel. 1996. október 1-jén Bill Clinton amerikai elnök az Amerikai Egyesült Államok díszpolgárává fogadta. Betegsége miatt 1997-ben visszavonult, 1997.09.05-én elhunyt. 1999. július 26-án Kalkuttában elkezdődött boldoggá avatásának folyamata, 2003.10.19-án avatta boldoggá II. János Pál pápa. 2016 szeptember 4-én Ferenc pápa avatta szentté. Több mutatása
16
éve
2010 – Meghalt Fehér Ernő tartalékos őrvezető, aki a kimagasló haditettet vitt véghez a Don melleti harcokban.
Palánkon született 1916-ban, Tüskeváron halt meg 2010. október 19-én.A Magyar Királyi Honvédség tagjaként a második világháborúban részt vett Don melletti harcokban. Ottani kimagasló vitézi haditettének köszönhetően a Magyar Arany Vitézségi Érem birtokosa. Több mutatása
1
éve
2025 – Meghalt Ágh István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Eredeti név: Nagy István, Nagy László testvére. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagja (1992).
167
éve
75
éve
1951 – Meghalt Edna St. Vincent Millay amerikai szerző, költő.
1922-ben Pulitzer-díjat kapott a "The Ballad of the Harp Weaver" című költeményéért.
29
éve