Ünnep kategória
626
éve
1400 – Május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel.
A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik. A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. A májusfát elsősorban a legények állították a lányoknak. Régen a fát főként lopták a legények, s ezért a hatóságok igen sokszor tiltották a szokást. A májusfával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik lánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagy jegenye, krepp-papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor és más ajándékok is kerülnek rá. Palóc területen a legény csak a fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén "kitáncolták" a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt. A szokás új formája a májusi virág küldése. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül. Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások. Több mutatása
136
éve
1890 – A munka ünnepe, a munkavállalók szolidaritási napja.
Az 1890-es évektől a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől a munkavállalók szolidaritási napja. 1817-ben született meg a "8 óra munka, 8 óra rekreáció, 8 óra pihenés" szlogen és ezzel együtt a munkások követelései, az emberi bánásmódért és a méltányos munkabérért. Világszerte sztrájkokat és tüntetéseket tartottak. 1847-ben a nők és gyerekek munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában és gyarmatain. 1856-ban Ausztráliában voltak sikeres tüntetések, 1882-ben tartották meg az első "Labor Day" felvonulást New Yorkban. Majd 1886 május elsejére sztrájkot és felvonulást hirdettek, melyben 350 ezren vettek részt, ahol a rendőrök a tömegbe lőttek, 9 meghaltak. Erre az esetre emlékezve határozták el 1889-ben Párizsban, a munkásság szervezeteinek gyűlésén, hogy 1890-től május elsejét nemzetközi szinten a munkások emléknapjává teszik, ahol a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonulnak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezése érdekében. Magyarországon is először 1890-ben tartottak május 1-jei tömegdemonstrációt. Az Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is a "munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé" nyilvánították. 1933-ban Hitler fizetett szabadnappá tette május 1-jét. A munkásünnep a XX. század folyamán a legnagyobb nemzetközi szocialista ünnep lett, a munkások ünnepéből a 'munka" ünnepévé" változott. A volt szocialista országokban ezen a napon nagyszabású, látványos felvonulásokkal a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünnepelték. A világ számos országában tartanak megemlékezést a munka ünnepén, a legtöbb helyen május elsején, Amerikában és Kanadában szeptember első hétfőjén. Több mutatása
22
éve
71
éve
1955 – Katolikus ünnep, Munkás Szent József, a munkások védőszentjének napja.
XII. Piusz pápa ezen a napon rendelte el Jézus ács nevelőatyjára emlékezve.
35
éve
1991 – A Nemzetközi Sajtószabadság Napja
1991 május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. Az ENSZ ekkor ezt a napot nyilvánította A nemzetközi sajtószabadság napjává. Ezen a napon világszerte megemlékeznek azokról az újságírókról, akiket munkavégzésük közben gyilkoltak meg. A sajtószabadságot először a francia Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozatában deklarálták, állampolgári jogként az 1791. évi francia alkotmány rögzítette, azután került be más országok alkotmányába. Magyarországon az 1848. évi XVIII. tc. törölte el a cenzúrát és nyilvánította ki a sajtószabadságot. (Március 15-e a Magyar Sajtó Napja is.) Több mutatása
Anyák napja
Magyarországon május első vasárnapja. Az ókori Görögországban már ünnepelték Rheát, az istenek anyját. Ehhez fűződik az első olyan alkalom, amikor az anyaságról megemlékeztek. Angliában, 1600-as években, a húsvétot követő 4. vasárnap ünnepelték Máriát, Jézus anyját és ezzel együtt az édesanyákat is. Akik távol dolgoztak, szabadnapot kaptak, hogy hazalátogathassanak édesanyjukhoz. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni, május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Az ünnep népszerű lett, amikor virág és ajándékkereskedők kezdték reklámozni. Amikor Jarvisban tudatosult, hogy az általa indított Anyák Fesztiválja mennyire elüzletesedik, minden eszközzel megpróbálta ezt megakadályozni. Tüntetést rendezett, tiltakozott, még azt is kijelentette, hogy megbánta, hogy elindította a kezdeményezést. 85 éves korában, egyedül halt meg, anélkül, hogy valaha is megtapasztalhatta volna az anyaság érzését. Az egész életét az Anyák napjára áldozta. Először Woodrow Wilson amerikai elnök tette hivatalos ünneppé. Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Az ünnepet mai napig különböző időpontokban tartják világszerte, főleg májusban. Gyakran kapcsolódik a helyi mondakörhöz, vallásokhoz. Több mutatása
15
éve
2011 – Star Wars Day - Csillagok háborúja nap. "May the 4th be with you!"
A Csillagok háborúja filmek rajongói ezen a napon fejezik ki tiszteletüket az alkotók felé és ünneplik meg összetartozásukat. A filmben elhangzó "May the force be with you" (Az erő legyen veled) mondat eleje angolul nagyon hasonlóan hangzik, mint a "May the 4th", ami május negyedikét jelent, így esett a választás erre a napra. A Csillagok háborúja 6 mozifilmből, könyvekből, számítógépes játékokból álló kultúrtörténeti jellegzetesség, Mely George Lucas filmrendező ötlete alapján született. Az első filmet 1977-ben mutatták be és hamarosan rendkívül népszerű lett. Több mutatása
1722
éve
304 – Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napja
A római légióban, a Caecia erőd parancsnoka volt. A legenda szerint az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián - szinte kilátástalan helyzetből - megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát. Sorsa azonban mégis hamar rosszra fordult. A keresztényüldözések idején, a lelkiismeretére hallgatva fellázadt a hatalom kegyetlenkedései ellen, és felvette a kereszténységet, vállalva ezzel a büntetést. Megkorbácsolták, követ kötöttek a nyakára, majd az Ems folyóba vetették. Mindez május 4-én történt. A legenda szerint holtteste fennakadt a folyó egyik szikláján, ahol egy sas őrizte, amíg egy keresztény asszony rá nem talált, és el nem temette. Flóriánt a katolikus egyház szentjei sorába emelte. Több mutatása
166
éve