★ Kiemelt esemény
Május 1.
226
éve
78
éve
◆ Rejtett gyöngyszem
1948 – Megszületett Andai Katalin színésznő.
626
éve
1400 – Május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel.
A májusi zöld ágat, a májusfát a székelyek jakabfának, jakabágnak, hajnalfának is hívták, másutt májfának nevezik. A májusfaállítás hazánk egész területén ismert. A májusfát elsősorban a legények állították a lányoknak. Régen a fát főként lopták a legények, s ezért a hatóságok igen sokszor tiltották a szokást. A májusfával adta tudtára a legény a falunak, hogy melyik lánynak udvarol. A májusfa a Jászságban nyárfa vagy jegenye, krepp-papírral díszítik, általában szalagok, üveg bor és más ajándékok is kerülnek rá. Palóc területen a legény csak a fát állította fel, s a leány és édesanyja díszítették. Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén "kitáncolták" a fát, vagyis a fa kidöntése táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett történt. A szokás új formája a májusi virág küldése. A legények szépen feldíszített cserepes virágot küldenek annak a lánynak, akinek udvarolnak, s a virág az ablakba kerül. Májusi felvonulást első ízben 1890-ben rendeztek Budapesten a magyar munkások. Több mutatása
136
éve
1890 – A munka ünnepe, a munkavállalók szolidaritási napja.
Az 1890-es évektől a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől a munkavállalók szolidaritási napja. 1817-ben született meg a "8 óra munka, 8 óra rekreáció, 8 óra pihenés" szlogen és ezzel együtt a munkások követelései, az emberi bánásmódért és a méltányos munkabérért. Világszerte sztrájkokat és tüntetéseket tartottak. 1847-ben a nők és gyerekek munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában és gyarmatain. 1856-ban Ausztráliában voltak sikeres tüntetések, 1882-ben tartották meg az első "Labor Day" felvonulást New Yorkban. Majd 1886 május elsejére sztrájkot és felvonulást hirdettek, melyben 350 ezren vettek részt, ahol a rendőrök a tömegbe lőttek, 9 meghaltak. Erre az esetre emlékezve határozták el 1889-ben Párizsban, a munkásság szervezeteinek gyűlésén, hogy 1890-től május elsejét nemzetközi szinten a munkások emléknapjává teszik, ahol a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonulnak fel a nyolcórás munkaidő bevezetése, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezése érdekében.Magyarországon is először 1890-ben tartottak május 1-jei tömegdemonstrációt. Az Internacionálé 1891-es második kongresszusán május elsejét hivatalosan is a "munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé" nyilvánították. 1933-ban Hitler fizetett szabadnappá tette május 1-jét.A munkásünnep a XX. század folyamán a legnagyobb nemzetközi szocialista ünnep lett, a munkások ünnepéből a 'munka" ünnepévé" változott. A volt szocialista országokban ezen a napon nagyszabású, látványos felvonulásokkal a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat ünnepelték. A világ számos országában tartanak megemlékezést a munka ünnepén, a legtöbb helyen május elsején, Amerikában és Kanadában szeptember első hétfőjén. Több mutatása
22
éve
71
éve
1955 – Katolikus ünnep, Munkás Szent József, a munkások védőszentjének napja.
XII. Piusz pápa ezen a napon rendelte el Jézus ács nevelőatyjára emlékezve.
444
éve
1582 – Megszületett Marco da Gagliano olasz barokk zeneszerző, az opera műfajának egyik megteremtője.
A firenzei Accademia degli Elevatia alapítója.
125
éve
103
éve
1923 – Brooklynban megszületett Joseph Heller, Médici-díjas amerikai író (22-es csapdája).
Pályáját 1950-ben a Pennsylvaniai Egyetem előadójaként kezdte, majd 1952-től a "Time", 1956-tól a "Look" magazin reklámírója volt. "McCall's" magazin reklámfőnökeként dolgozott 1958-tól 1961-ig. Irodalom tanár volt a Yale, a Pennsylvaniai és a New York-i Városi egyetemen. Magyar nyelven is megjelent műveiből: "A 22-es csapdája", "Megbombáztuk New Havent", "Valami történt", "Gold a mennybe megy", "Isten tudja", "Képzeljétek el". Több mutatása
103
éve
1923 – Megszületett Reigl Judit, Kossuth-díjas festőművész, akinek a képeiért rekordösszegeket adnak.
Eredeti nevén: Némedy Judit. 1950-től Franciaorszégban élt.Ő az a magyar festő, akinek a képeiért életében a legtöbbet adtak. 93 éves korában, 2016-ban 412 ezer eurot (128 millió Ft-ot) fizettek egy festményéért. Több mutatása
100
éve
1926 – Megszületett Lax Péter (Peter D. Lax), magyar születésű amerikai matematikus.
Teljes nevén: Lax Péter Dávid. Wolf-díjas, Abel-díjas, Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. Szüleivel 1941-ben költözött az Egyesült Államokba. Kutatási területei: a parciális differenciálegyenletek elmélete, folyadékdinamika, számításelmélet. A magyar nyelv és kultúra, valamint a magyar matematikusokkal fenntartott kapcsolatok fontosak számára, részt vett a Közép-európai Egyetem matematikai doktori programjának kialakításában. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Lorán Lenke, Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Kozák László Jászai Mari-díjas színművész özvegye.
98
éve
1928 – Megszületett Hajnal Gabriella, Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, iparművész.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja (1994).
95
éve
1931 – Átadták a rekordidő alatt felépült Empire State Building-et.
New York város 102 emeletes, 381 méter magas épülete és egyik jelképe az Empire State Building. A terveket három építész, Shreve, Lamb és Harmon készítették. A telek megszerzése után 1930. január 22-én kezdődtek el a munkálatok. 3400 munkás dolgozott, főként európai bevándorlók és mohawk indiánok, hogy a torony hamarabb elkészüljön, mint a 42. utcában épülő Chrysler Building. A rohamtempóban 14 építőmunkás veszítette életét. Az épület rekordidő, alig több mint egy év alatt készült el, és 1931. május 1-jén adták át. Az 1940-es évekig a legtöbb irodának nem akadt bérlője az épületben, ezért az Empty State Building (Üres Állami Épület) gúnynevet aggatták rá. Az évtized végén építették fel a kerítést a legfelső kilátóterasznál, mert három hét leforgása alatt öt ember kísérelt meg öngyilkosságot azzal, hogy a mélybe vetette magát. 1945. július 28-án egy B-25 Mitchell bombázó repülőgép csapódott a toronyba, 14 ember halálát okozva. 1952-ben került az antenna a torony tetejére. Az építkezés egy évig és 45 napig tartott, heti hét napon át, még ünnepnapokon is. Így 4 és fél emelet készülhetett el egy hét alatt. Érdekesség: * 7 millió össz-munkaóra * 6500 ablak * 1860 lépcső * 365 000 tonna összsúly * 75 lift * Felhasznált anyagok: * 60 000 tonna acél * 10 millió tégla * 750 000 méter elektromos vezeték * 192,5 kilométer csővezeték * több mint 1600 kilométer telefonkábel * 5700 köbméter mészkő és gránit * Tervezett összköltség az építés idején: 50 millió dollár. Tényleges összköltség: 41 millió dollár. * Állagmegóvásra fordított összeg az elmúlt tíz évben: 67 millió dollár. * Alapterület: 1,076 hektár Több mutatása
89
éve
1937 – Megszületett Kovács Béla, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, zenepedagógus.
Érdemes és kiváló művész. Felesége Orosz Adél táncművész volt.
88
éve
1938 – Megszületett Tordy Géza, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színész, a Nemzet Színésze.
Érdemes és kívló művész, a Hallhatatlanok Társaságának örökös tagja.
71
éve
1955 – Megszületett Törőcsik András válogatott labdarúgó, csatár.
Pályafutását két nagy törés hátráltatta, az 1978-as argentínai világbajnokságon történt kiállítása, valamint az 1979-es súlyos autóbalesete, amely miatt nem tudott eleget tenni a világválogatotti meghívásnak. Többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és klubcsapata, az Újpesti Dózsa egyik legnépszerűbb labdarúgója. Egyéni megoldásait, fifikás trükkjeit pályafutása befejezése után is emlegetik a szurkolók. Az MTK-VM csapatában a Verebes-korszakban játszott, és ott fejezte be egy súlyos sérülés miatt a vártnál sokkal korábban a pályafutását. Virtuóz játéka kapcsán született a legendás „Táncolj, Törő!” rigmus. Legkedvesebb barátja Ebedli Zoltán volt, a Ferencvárosból. Több mutatása
66
éve
1960 – A Szovjetunió fölött lelőtték az Amerikai Egyesült Államok U-2 típusú felderítő repülőgépét.
1958. óta folytattak felderítést a 33 000 m magasságban repülő U-2-es kémrepülőgépek a Szovjetunió fölött. Május 1-jén az Urálban, Szverdlovszk közelében sikerült először a szovjeteknek lelőni egy U-2 típusú repülőgépet. A pilóta, Francis Gary Powers megmenekült és szovjet fogságba esett. 1962. februárjában Berlinben cserélte ki a Szovjetunió az amerikai pilótát az Egyesült Államokban fogva tartott Rudolf Ivanovics Abel szovjet kémmel. Több mutatása
54
éve
1972 – Megszületett Gregor Bernadett színésznő (A Szent Lőrinc folyó lazacai).
Szegeden született. A Magyar Színház társulatának tagja. Ismertebb filmjei: A Szent Lőrinc folyó lazacai; 7-es csatorna; TV a város szélén TV sorozat. Színpadi alakításai: Hókirálynő; La Mancha lovagja; Lüszisztráté; A néma levente; Rómeó és Júlia; Sok hűhó semmiért; Vízkereszt, vagy amit akartok. Több mutatása
32
éve
1994 – Versenybaleset következtében meghalt Ayrton Senna világbajnok Forma 1 pilóta.
Ayrton Senna da Silva (São Paulo, 1960. március 21. – Bologna, 1994. május 1.)A Forma 1 háromszoros világbajnoka (1988, 1990, 1991).
1645
éve
381 – Nagy Theodosius kelet-római császár Konstantinápolyban megnyitotta a második ökumenikus zsinatot.
Véglegesen megfogalmazták a kereszténység hitvallását, és befejeződött az ortodox katolikus egyház megalkotása. A második ökumenikus (első konstantinápolyi) zsinaton szentesítették I. Theodosius császár rendeletét, mely szerint a keresztények számára kötelező a Szentháromság elfogadása. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységét hirdető Szentháromság-tant az összes keresztény hitvallásává tették, amelyet az állam támogatott. A pogányoktól és az ettől eltérő keresztényektől (pl. áriánusoktól) megvonták az állami támogatást. Ezt a vallási rendeletet nemcsak a római állampolgárokra, hanem a szövetséges germán törzsekre is kiterjesztették. Nem tiltották be a pogány vallásokat, de korlátozták gyakorlásukat. Több mutatása
177
éve
1849 – Szemere Bertalan kormányt alakított, amelynek miniszterelnöki tisztségét 1849. 08. 11-ig töltötte be.
A Batthyány-kormány volt belügyminisztere. Kormányzói minőségben a független parlamentáris Magyarország államfője Kossuth Lajos volt. A világosi fegyverletétel (1849. 08. 13.) után Ferenc József osztrák császár felfüggesztette a magyar alkotmányt, számos magas rangú tisztet és politikust kivégeztetett. Több mutatása
166
éve
1860 – Megszületett Mary Harris "Mother" Jones, munkásmozgalmi aktivista.
Az amerikai munkásmozgalom egyik kiemelkedő alakjaként a munkások szervezője és agitátora volt.
153
éve
1873 – A Nílus forrásainak kutatása közben meghalt David Livingstone brit hittérítő, kutató és utazó.
A zambiai Csitambóban, 59 éves korában halt meg. Az első Afrika-kutatók hittérítők is voltak. Livingstone 1841-ben ment először Afrikába, 1849-től Dél- és Közép-Afrikában kutatott fel addig ismeretlen területeket. 1855-ben a Zambézi Viktória-vízesést fedezte fel, Tanganyika és Uganda nagy részét feltérképezte, 1856-ban elsőként utazta be Dél-Afrikát a nyugati részétől a keletiig. Mivel 1871-ben már négy éve semmi hírt nem kaptak róla, a "New York Herald" megbízta Henry Morton Stanley, brit újságírót és Afrika-kutatót a felkutatásával, aki nyolc hónap múlva a Tanganyika-tónál így üdvözölte az eltűnt hittérítőt: "Dr. Livingstone, ha jól sejtem." Több mutatása
126
éve
1900 – Meghalt Munkácsy Mihály festőművész (Ecce homo, Krisztus Pilátus előtt, Golgota).
Eredeti nevén: Lieb Mihály A magyarországi realizmus egyik legkiemelkedőbb egyénisége. 1844. február 20-án született Munkácson Lieb Leó Mihály és Reök Cecília gyermekeként. 1850 Előbb édesanyja, majd apja is meghalt. 1854-1858 Asztalosinasnak tanult Békéscsabán, majd a segédi bizonyítvány megszerzése után Aradra ment. 1860 Betegsége miatt kénytelen volt visszatérni nagybátyjához Gyulára, ahol először egy Fischer nevű helyi rajztanártól vett órákat, majd Szamossy Elek tanítványa lett. 1863 Megfestette első olajképét, a Levélolvasást. 1863-1864 Budapesten elnyerte a Képzőművészeti Társulat támogatását, lelkes pártfogókra talált Ligeti Antal és Than Mór személyében. 1865 Felvették a bécsi Képzőművészeti Akadémiára, ahonnan a tandíj befizetésének elmulasztása okán fél év múlva kizárták. 1866 Beiratkozott a müncheni Képzőművészeti Akadémiára, mestere Wagner Sándor volt. Ekkor készült a Vihar a pusztán. 1867 A Párizsi Világkiállításra utazott, ahol meghatározó hatást gyakoroltak rá Gustave Courbet művei. Elhagyta az akadémiát; megismerkedett Wilhelm Leibl német festővel. 1868 Düsseldorfban megfestette az Ásító inast. 1870 A Siralomház elnyerte a párizsi Salon aranyérmét. A képhez fotótanulmányokat készített. 1871 Párizsba költözött, ahol műtermet bérelt. 1872 Depressziós lett, öngyilkosságot kísérelt meg. 1873 Öt műve szerepelt a Bécsi Világkiállításon; barátjával, Paál Lászlóval Barbizonba utazott; az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. 1874 Házasságot kötött De Marches báró özvegyével, Cecile-lel, a Colpachról induló, a többek között Baselt, Genfet, Freiburgot, Milánót, Velencét, Bécset és Pestet érintő nászút egyik állomása Békéscsaba volt, ahol műtermet rendezett be, ekkor készült a Poros út I.. A Salonban kiállította a Zálogházat. 1876 Bemutatta a Műteremben c. festményt, ami új alkotói szakasz kezdete volt. 1878 A Párizsi Világkiállításon a Miltonnal szerepelt, amely révén új műkereskedővel került kapcsolatba Sedelmayer személyében, aki a képet Európa számos művészeti központjában bemutatta. 1881 Elkészült a Krisztus Pilátus előtt. 1882 Budapesten nemességet kapott Ferenc Józseftől. 1884 Befejezte a Golgotát. 1886 Megfestette Haynald Lajos kalocsai érsek, Liszt Ferenc, Paál László, majd amerikai utazása alatt többek között Wanemaker kisasszony portréját, valamint a Mozart halálát. 1887 Felkérték a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének megfestésére, A reneszánsz apotheozisa 1890-ben került a helyére. 1891 Hozzáfogott az akkor épülő Parlament számára megrendelt Honfoglalás c. képhez. A műhöz különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített Magyarországon. 1893-ban fejezte be a munkát. 1896 Az elkészült Ecce Homot Budapesten mutatta be és részt vett a millenniumi ünnepségeken. Visszautazott Párizsba, ahol titkárával, Malonyay Dezsővel leltárba veszik a műterem állományát. Egyre romló idegállapota miatt először Baden Badenba, egy évvel később az endenichi szanatóriumba szállították. 1900. május 1-jén halt meg. Több mutatása
122
éve
1904 – Meghalt Antonín Leopold Dvořák cseh zeneszerző.
kiejtés: kb. dvorzsák [ˈdvɔr̝ɑːk]
85
éve
81
éve
1945 – Meghalt Dr. Paul Joseph Goebbels, Hitler nemzetiszocialista Németországának propagandaminisztere.
A háború végén, 1945 május 1-én feleségével, Johanna Maria Magdalena, röviden Magdával megölték 6 gyermeküket és öngyilkosságot követtek el.Hitler szövetségese és támogatója volt. Mind a 6 gyermekének Hitler iránti tiszteletből H betűvel kezdődő nevet adott. Több mutatása
48
éve
1978 – Meghalt Aram Iljics Hacsaturján szovjet-örmény zeneszerző (Spartacus balett).
A naptárreform miatt a születési dátuma 1903. május 24 és 1903. június 6.Neve orosz: Арам Ильич Хачатурян, örmény: Արամ ԽաչատրյանMűveire nagy hatással volt az örmény népzene. Több mutatása
44
éve
44
éve
1982 – Meghalt Vajda Júlia festőművész, grafikus.
Lánykori nevén: Richter Júlia. Vajda Lajos festőművész felesége volt.
32
éve
1994 – Meghalt Gyöngyössy Imre, Balázs Béla-díjas filmrendező, író, költő, dramaturg, és forgatókönyvíró.
Az 1970-es évek végétől az NSZK-ban élt és dolgozott. Állandó alkotótársával, Kabay Barnával közösen készített dokumentum- és játékfilmjei jelentős nemzetközi sikert arattak. Felesége Petényi Katalin művészettörténész, forgatókönyvíró és vágó volt. Fiuk: Gyöngyössy Bence filmrendező. Több mutatása
26
éve
2000 – Meghalt Bata Imre irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő.
1955-től a debreceni egyetemi könyvtár munkatársa, 1965-67-ben a Szegedi Tanárképző Főiskola adjunktusa. 1967-től az Állami Gorkij Könyvtár munkatársa, 1969-től az Országos Széchényi Könyvtár, 1975-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1982-91. között az Élet és Irodalom főszerkesztője, majd munkatársa, közben 1978-tól 1991-ig aszegedi tudományegyetem docense. Főként a XX. századi magyar irodalom kutatásával foglalkozott. Több tanulmánykötete jelent meg: Ívelő pályák, Képek és vonulatok, Veres Péter alkotásai és vallomásai tükrében, Weöres Sándor közelében, Szabó Pál faluképe, Változó horizontok. Több mutatása
5
éve
2021 – Meghalt Hámori József, Széchenyi-díjas biológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, 2002 és 2008 között alelnöke, miniszter.
Kutatási területe az idegrendszer és az idegelemek közötti kapcsolatok voltak, munkássága jelentős az agyi idegek kutatása területén. 1998 és 1999 között az első Orbán-kormány első nemzeti kulturális örökség minisztere. Több mutatása
4
éve
2022 – Meghalt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író (Édes kisfiam, Indián nyár, New York, New York).
Számos musicalt fordított, többek között az Ének az esőben, a New York, New York és a Zorba magyar szövegét írta. Ismertebb slágerei: Kovács Kati: Indián nyár, Cserháti Zsuzsa: Édes kisfiam, Vámosi-Zárai: Ketten az úton, Máté Péter: Ez majdnem szerelem volt, Almási Éva: Sétahajó, lágyan ring a Dunán. Több mutatása
3
éve
2023 – Meghalt Pomogáts Béla, Széchenyi-díjas kritikus, tanár, irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, az Magyar Írószövetség elnöke.
1965-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, a 20. századi osztály vezetője, 1992-től igazgató-helyettese, 1996-tól tudományos tanácsadója, az Akadémiai Kutatóhelyi Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1990-től a Literatura főszerkesztője, a Vigilia, a Nyelvünk és Kultúránk, a Valóság, a Kisebbségkutatás szerkesztőbizottsági tagja. 1996-1999 között a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságában dolgozott. Számos irodalomtudományi szakkönyv írója, szerkesztője. Több mutatása
87
éve