Ünnep kategória
17
éve
A házasság világnapja
1983 óta február második vasárnapja a Házasság Világnapja. A vízkereszttől hamvazó szerdáig tartó farsangi időszak a klasszikus báli szezon. Mivel ekkor a mezei munkák nem kötötték le az embereket és a mulatozást tiltó böjt sem volt, hagyományosan ez volt a házasságkötések legfőbb ideje is. Magyarországon az 1894-ben hozott XXXI. törvénycikk rendelkezett úgy, hogy érvényes házasságot polgári tisztviselő előtt kell kötni – szemben az addig a kereszténység elterjedése óta egyeduralkodó egyházi házasságkötéssel. Több mutatása
33
éve
1993 – Betegek világnapja
Szent II. János Pál kezdeményezésére tartják 1993-tól. 1858-ban ezen a napon jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak Lourdes-ban, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. E helyen 1864-ben templomot építettek, ahova gyógyulni vágyok zarándokolnak. A világnap célja, hogy „Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését." A pápa február 11-én hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Több mutatása
81
éve
1945 – Budapesten véget ért a háború.
A második Ukrán Front katonái elfoglalták Budapestet a német hadseregtől. 49 napos küzdelemben a német csapatokat elűzték a városból. A szovjet erők (hivatalosan) Budapestet ellenséges városként bevették, Magyarországon sokáig "Budapest felszabadításának napjaként" ünnepelték ezt a napot. Több mutatása
1756
éve
270 – Valentin nap - A szerelmesek, a jóbarátok és mindazok ünnepe, akik szeretik egymást.
Valentin püspök halálának évfordulója. A Valentin név magyar megfelelője: Bálint. 0496.02.14. -én I. (Szent) Gelasius pápa elrendelte, hogy e napon ünnepeljék Szent Valentin napját. Az ősi pogány templomi áldási ceremóniákból alakultak ki a Valentin-napi szokások. Ezt a napot az angolok már 1446-ban ünnepelték. Az 1700-as években váltak divatossá a Valentin-verseskötetek, a XIX. században ezen a napon már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak az emberek. A Valentin-nap megünneplése Magyarországon 1990-ben éledt fel. Az ókori Rómában február közepén volt a várva várt Lupercalia, a szerelemünnep, amikor mindent szabad. A római erdőisten, a farkas alakjában elképzelt Faunus asszonyát, Luperca istennőt dicsőítették ezen a napon, s Faunusról köztudott, hogy féktelen, kifogyhatatlan szerelmi erővel - ma potenciának neveznénk -, rendelkezett. Ekkor Róma fiataljai, akik épp, hogy csak a látszat kedvéért elrejttették szemérmüket egy rongydarab alá (a bátrabbja még ezt sem), véletlenszerű névkihúzás nyomán párt kerestek maguknak. Ilyenkor az is szokás volt, hogy a lányok körbe futották a Palatinus dombot, a város papjai pedig egy kecskebőrből készült szíjjal meglegyintették őket.(A szíjat februa-nak hívják, ebből lett a február.) A legenda szerint az i.sz. 270-ben tartott ünnepen végezték ki Valentint, az üldözött, keresztény püspököt. Bizonyos nézetek szerint Valentint azért ítélték halálra, mert segített üldözött keresztény társainak, sőt egyiket-másikat ki is mentette a börtönből, míg más források szerint Valentin titokban párokat adott össze, noha ezt II. Claudius megtiltotta, mondván: a nőtlen katona lojálisabb a nősnél. A legenda szerint a kivégzés előtt Valentint börtrönben őrizték. A börtönőrnek volt egy vak lánya, akit Valentin imádsággal meggyógyított. Egy másik variáció szerint ez a lány teljesen éplátású volt, viszont szerelembe esett Valentinnal. Amikor a férfit vitték a vesztőhelyre, akkor odakiáltott, hogy "a Te Valentinod", illetve egy másik változat szerint levélkét dobott a (vakságból felgyógyult) lány felé az imént idézett szöveggel. A teljesség kedvéért van egy harmadik variáció is, amelyben nincs semmilyen lány, csak annyi, hogy miközben vitték el, azt kiáltotta a tömegnek, hogy "Ne felejtsétek Valentint!", és hogy "Szeretlek benneteket!" Mint kitűnhet, a szeretet motívuma mindhárom esetben meghatározó erővel van jelen, s ennyiben mintegy előkészíti napjaink megemlékezéssorozatát. Több mutatása
29
éve
1997 – Az epilepszia világnapja
A Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda 1997. február 14-re hirdette meg az epilepsziával élők első világnapját. Azért került e nap Szent Bálint napjára, mert ő nemcsak a szerelmesek mentora, de az epilepsziások védőszentje is. A világnap lehetőséget nyújt a betegséggel és gyógyítással kapcsolatos szélesebb körű tájékoztatásra és az epilepsziával élőkkel való kézfogására. Szent Bálintot a középkor derekától hívták segítségül az epilepsziások. Bár a legendák homályába vész, hogyan került kapcsolatba a betegségben szenvedőkkel, de tény, hogy az epilepsziások Közép-Európa-szerte hozzá fohászkodtak. Ennek jeleként a mai Németország, Ausztria, Csehország és Magyarország egyes területein a betegek úgynevezett Bálint-keresztet hordtak a nyakukban. Több mutatása
1157
éve
869 – Szent Cirill és Szent Metód, Európa társ-védőszentejinek napja.
Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére. Cirill a IX. században alkotta meg az ún. glagolita ábécét, illetve lefordított egy, a Negyedik Evangéliumból készített válogatást szlávra. Halála után bátyja, Metód folytatta a szláv liturgikus nyelv terjesztését és védelmét. Ünnepüket 1880-ban vették föl a római naptárba, július 5-re. 1897-ben hetedikére, majd 1969-ben február 14-re, Cirill halála napjára helyezték át. II. János Pál Pápa 1980. december 31-én kelt Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében Szent Benedek mellett a keresztény kelet két apostolát, Szent Cirillt és Szent Metódot Európa társ-védőszentjeivé nyilvánította. Több mutatása
145
éve