Ünnep kategória
326
éve
58
éve
1968 – A béke világnapja
A BÉKE Világnapját VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év első napján 1968 óta. Ez a nap arra figyelmeztet, hogy az előttünk álló új évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, minden emberrel és mindennel az egész világon. Több mutatása
24
éve
726
éve
1993
éve
33 – Vízkereszt napja Krisztus, Jordán vizében való megkeresztelésének emlékére.
Ezen a napon volt a házszentelés, és ilyenkor írták fel a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét az ajtóra. Már a XV. században jellegzetes magyar szokás volt a papság vízkereszt napi alamizsnagyűjtése. Krisztus Jordán vizében való megkeresztelésének, melynek emlékére országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A megszentelt vízzel még aznap behintették az állatokat, meglocsolták az istálló sarkait, az ólakat, az udvart, hogy megelőzzék a bajt, betegségeket. Házszenteléskor a pap megszentelte, megfüstölte a házat, utána az ajtóra felírták a G.M.B. betűket, a háromkirályok nevének kezdőbetűit, és az esedékes évszámot. Így vélték elkerülni a villámcsapást, a rontást, és általános védelmet biztosítottak maguknak. A XVI. század óta dokumentált szokás a csillagozás és a csillagének éneklése. Egyes vidékeken a mai napig is járnak gyermekek csillaggal háromkirályok képében köszönteni. További leírások itt. Több mutatása
2026
éve
0 – Az ortodox karácsony kezdete
A Juliánusz naptárat használó Görög keleti vagy Pravoszláv egyházak ma ünneplik Jézus Krisztus születését. Az ortodox keresztények számára a karácsony ünnepe világszerte. A Juliánusz naptárt többek közt az orosz, a szerb és a grúz ortodoxok használják, valamint a jeruzsálemi patriarchátus. Krisztus születését éjszakai misén ünneplik a hívek. Szíriában a közösség a Szt. Szarkisz templomban gyülekezik Damaszkusz óvárosában. Jeruzsálem görög ortodox pátriárkája ünnepélyes körmenettel érkezik a Születés Templomába Betlehemben, hogy megtartsa az éjféli misét. Több mutatása
2025
éve
1 – A háromkirályok vagy a napkeleti bölcsek ünnepe.
A betlehemi csillag útmutatása alapján Judeába mentek, hogy a zsidók újszülött királyának hódolatukat bemutassák. A karácsonyi ünnepkör utolsó napja. A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia keresztény ünnep, amelyet általában január 6-án ünnepelnek. A római katolikus egyházban sok helyen a legközelebbi vasárnapon tartják azegyházi ünneplését. A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti bölcsekről, akik: Gáspár, Menyhért és Boldizsár. Ezeknek a neveknek mind január 6-án van a névnapja. A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által való megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest. Vízkereszt ünnepe a "karácsonyi tizenketted" (tizenkét napos ünneplés) utolsó napja és a farsang kezdete. Több mutatása
626
éve
1400 – A farsang első napja
A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. Farsang (Vízkereszttől - Hamvazószerdáig) A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is. Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek. Az farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak, ilyenkor kerül színre a tréfás halottasjáték vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugatdunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A menet közben bohókás esküvő játszódott le. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom. Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk. Zoborvidéken a farsang utolsó előtti vasárnapját Talalaj-vasárnapnak (talalaj-vasárnapi énekek), míg farsang vasárnapját Sardó-vasárnapnak nevezték (sardózás). Több mutatása
30
éve
1996 – Somogy napja
1498. január 6-án - a magyarországi vármegyék közül elsőként - Somogynak címer- és pecséthasználati jogot adományozott II. Ulászló király. Ennek emlékére a megyei közgyűlés 1996-ban ezt a napot Somogy napjává nyilvánította. Több mutatása
65
éve