Ünnep kategória
791
éve
1235 – Árpád-házi Szent Erzsébet, a pékek, a koldusok, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők védőszentjének ünnepe.
A ferences harmadrend, a ciszterciek, az Erzsébet-apácák, a pékek, a koldusok, az özvegyek, az árvák, az ártatlanul üldözöttek, a csipkeverők és a fátyolkészítők védőszentje. Az 1207-1231 között élt hercegnő II. András magyar király és Gertrúd lánya volt. A csodálatos szépségű hercegnő férjének, Lajos thüringiai hercegnek három gyermeket szült, s már akkor is támogatta a szegényeket. Miután férje a keresztes háborúkban meghalt, távoznia kellett az udvarból. Ettől kezdve célja egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló jótékonyságot és betegápolást gyakorló szervezet létrehozása volt. A legenda szerint egyszer, amikor a szegényeknek vitt élelmet és ezért felelősségre vonták, azt válaszolta, hogy rózsát visz. S valóban, amikor belenéztek a kosarába az rózsával volt tele. 1235-ben avatták szentté. A hagyomány szerint ha Erzsébet napkor esik, akkor nem kell félni a kemény fagyoktól, lágy tél lesz, valamint karácsony napján is ugyanilyen idő lesz. Ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét. Több mutatása
27
éve
1999 – A nemzetközi férfinap
A nemzetközi férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket. A nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza az elért eredményeiket a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket. Több mutatása
Füstmentes nap - a dohányzásról való leszokás napja
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten FÜSTMENTES NAPpá nyilvánították. A tradícióvá növekedett nap alapötletét 1971-re datáljuk, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne dohányozzanak, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet megfogant, és 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz, ami ekkor kapta az egységes "Smokeout Day" elnevezést. Több mutatása
25
éve
2001 – A WC világnapja
A WTO-t, azaz a Toalett Világszervezet kezdeményezésére 2001 óta november 19. a WC világnapja. A szervezet 53 ország 151 toalett és higiéniai szervezetet tömöríti, és ezzel a nappal a jobb higiénia fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. Becsléseik szerint ugyan 1600 óta léteznek vízöblítéses WC-k, de világszerte 2,5 milliárd ember nem tud megfelelő toalettet használni. Évente 200 millió tonna begyűjtés és szennyvízkezelés nélkül maradó humán hulladék keletkezik, amely szennyezi a környezetet és milliókat tesz ki a betegségeknek. A Toalett Világszervezetet Sim Jae Duck ázsia vállalkozó alapította, aki Nemzetközi Toalett Csúcstalálkozókat is rendezett már kutatóknak és más szakembereknek, ahol a toalettel összefüggő kérdéseket vitatták meg. Sim olyannyira fontosnak tartja ezt a kérdést, hogy Dél-Koreában egy WC formájú házat is építtetett magának közel 2 millió dollárért. Miközben a világ egyik felén a vízöblítéses WC hiánya okoz problémákat, a fejlettebb országokban már a víztakarékosság a kérdés. Errefelé azt kellene megoldani, hogy ne az ivóvízkészleteket pazaroljuk a toalett öblítésére. Több mutatása
A filozófia napja
Az UNESCO 2002-ben hirdette meg először a filozófia napját, melyet minden évben november harmadik csütörtökjén tartanak.
37
éve
1989 – A gyermekek jogainak világnapja
Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját. Az Országgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt 1997-ben fogadta el, a jogszabályba mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít. E jogszabály határozza meg a gyermekek jogait, és szabályozza a szülők, a nevelők, az állam, a helyi önkormányzatok, illetve a civil szervezetek feladatait a gyermekvédelem, valamint a gyermekek jogainak érvényesítése területén. Az európai uniós elvárásoknak megfelelnek a Magyarországon deklarált gyermeki jogok. Jelenleg 2,1 milliárd fiatalkorú él a Földön, vagyis a lakosság 35 százaléka gyermek. Több mutatása
30
éve
1996 – A televíziózás világnapja
Az ENSZ 1996-ban nyílvánította a november 21-ét a Televíziózás világnapjává annak emlékére, hogy 1996 november 21-én és 22-én tartottak először Televíziós Világfórumot. A világfórumon a világ média vezetői találkoztak, hogy megvitassák a mai változó világunkra egyre nagyobb hatást gyakorló média jelentőségét. A találkozó célja az volt, hogy együttműködési tervet dolgozzanak ki az ENSZ felügyelete alatt. Több mutatása
35
éve