November 20.
177
éve
29
éve
37
éve
1989 – A gyermekek jogainak világnapja
Az ENSZ 1989. november 20-án fogadott el egyezményt a gyermekek jogairól, a konvenciót Magyarország 1990. március 19-én írta alá. Magyarországon 1997-ben ünnepelték először a gyermekek jogainak egyetemes napját. Az Országgyűlés a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt 1997-ben fogadta el, a jogszabályba mindazok a gyermeki jogok bekerültek, amelyeket az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye rögzít. E jogszabály határozza meg a gyermekek jogait, és szabályozza a szülők, a nevelők, az állam, a helyi önkormányzatok, illetve a civil szervezetek feladatait a gyermekvédelem, valamint a gyermekek jogainak érvényesítése területén. Az európai uniós elvárásoknak megfelelnek a Magyarországon deklarált gyermeki jogok. Jelenleg 2,1 milliárd fiatalkorú él a Földön, vagyis a lakosság 35 százaléka gyermek. Több mutatása
133
éve
1893 – A világon elsőként Magyarországon megalakult a Madártani Intézet.
Első vezetője Herman Ottó, utódja Chernel István volt.A hazai madártani kutatások fellendítésére hozták létre a Magyar Nemzeti Múzeum keretében a Magyar Ornithológiai Központot, az intézet elődjét. Feladata elsősorban a madárvonulás kutatása és a madárfajok gazdasági jelentőségének megállapítása volt. Több mutatása
168
éve
1858 – Megszületett Selma Lagerlöf, Nobel-díjas svéd írónő (Nils Holgersson csodálatos utazása).
Teljes nevén: Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf. Az első nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.
161
éve
1865 – Megszületett Berthe Weill francia műkereskedő, Párizs első női galéria tulajdonosa, az 1900-as évek elejének meghatározó alakja a művészeti piacon.
Döntő szerepe volt a párizsi avantgárd művészek felfedezésében, és karrierjük elindításában. Nemcsak a legsikeresebb francia férfi művészek, hanem külföldiek és számtalan nő is állíthatott ki nála.Megszületett Berthe Weill francia műkereskedő, Párizs első női galéria tulajdonosa, az 1900-as évek elejének meghatározó alakja a művészeti piacon. Több mutatása
137
éve
1889 – Megszületett Edwin Hubble amerikai csillagász.
Felfedezte a világegyetem tágulását és a galaxisok létezését, valamint róla nevezték el a Hubble-űrteleszkópot. Legnagyobb előnye a földi teleszkópokkal szemben, hogy nála nem jelentkeznek a Föld légkörének zavaró hatásai, így a csillagászati objektumokról a földi felvételeknél akár tízszer nagyobb felbontású képet is tud készíteni. Az űrteleszkóp ötlete már az 1940-es években felvetődött, de konkrét tervei csak a 70-es, 80-as években láttak napvilágot, és csak a 90-es években sikerült megvalósítani programját. (meghalt: 1953) Több mutatása
124
éve
1902 – Megszületett Szegő Gizi grafikus, karikaturista, aki a Ludas Matyi című vicclap egyik alapítója volt.
Eredeti nevén Schlesinger Gizella. Az Iparművészeti Főiskola grafikai szakosztályán tanult, majd 1930 és 1932 között Párizsban dolgozott mint alkalmazott grafikus. 1934-ben visszatért Magyarországra, divatlapoknak rajzolt és festett ruhaterveket, majd 1945-től a Ludas Matyi című lap alapítója volt, ahol később egész életében dolgozott, sok címlapot is rajzolt. Voltak politikai karikatúrái is, külsősként publikálási lehetőséget kapott még: a Nők Lapja, Film Színház Muzsika, Ország-világ, Magyar Ifjúság című lapokban és több megyei újságban is. Finom humorral előadott rajzait, karikatúráit rendszeresen közölte a Pest Megyei Hírlap és a Népszabadság is. Több mutatása
122
éve
1904 – Megszületett vitéz nemes belényesi Heppes Aladár vadászpilóta, a "Pumák" parancsnoka.
Édesapja 1915-ben hősi halált halt az orosz fronton, ezért Aladár és bátyja, Miklós hadiárvaként katonaiskolába került. Tanulmányait kiemelkedő eredménnyel végezte, 1928. augusztus 20-án évfolyamelsőként avatták tüzér főhadnaggyá, 1929-ben elvégezte a repülőgép-vezető kiképzést, Szombathelyen képezték ki vadászrepülőgépre 1935-ben. Üvöltő vörös pumafej lett a repülőgépei emblémája, amit saját maga tervezett. 1938-ban kinevezték a "Puma" repülőszázad parancsnokává. 1941-ben a Budapest védelmére szervezett vadászosztály, majd 1944 elején a tapolcai vadász harckiképző repülőosztály parancsnoka volt. 1944. május 1-jén alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. Puma vadászrepülő osztálya. A keleti fronton és a honi légvédelemben összesen 33 bevetést repült, ezalatt 8 légi győzelmet aratott. A háború után nem jöhetett haza. Először Ausztriában, majd 1951-től az USA-ban élt. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett Habsburg Ottó politikus, író, az Európai Parlament volt tagja, az utolsó Habsburg-trónörökös.
Teljes nevén: Franz Joseph Otto Robert Maria Anton Karl Max Heinrich Sixtus Xavier Felix Renatus Ludwig Gaetan Pius Ignatius von Habsburg-LothringenI. (IV.) Károly császár és Zita hercegnő gyermeke. 1919-ben szüleivel Svájcba, majd Spanyolországba költözött, 1922 óta a Habsburg család feje. 1925-től Belgiumban élt, 1936 óta a Páneurópai Unió tagja. 1940 és 1944 között az Amerikai Egyesült Államokban washingtoni képviselője volt, majd 1944-től Nyugat-Európában élt. 1957-től a Páneurópai Unió alelnöke volt, 1973 óta elnöke, valamint 1979-től az Európai Parlament bajorországi képviselője. Tagja a Francia Akadémiának és a madridi Erkölcs- és Politikatudományi Királyi Akadémiának, 7 nyelven 27 történelmi és politikai témájú könyvet írt.Ottó évtizedekig igényt formált a trónra, s csak 1961-ben mondott le osztrák igényéről. A monarchisták I. Ottó osztrák császárt, a magyar legitimisták II. Ottó örökös magyar királyt tisztelték személyében. Több mutatása
103
éve
1923 – Garrett Augustus Morgan afroamerikai feltaláló szabadalmaztatta a közlekedési lámpát.
Garrett Augustus Morgan hagyományos képzése általános iskolában befejeződött, de remekül értett mindenféle gép javításához. 1907-ben már saját javítóműhelye volt, 1920-ban az újságkiadásba is belevágott, és egyre gazdagabb lett. Mikor már autója is volt, akkor jött rá, mennyire veszélyes egy-egy útkereszteződés, így pár éven belül szabadalmaztatta jelzőrendszerét, mely három karból állt (szabad, állj, minden irányban tilos - ekkor a gyalogosok kelhettek át). Találmányát egészen a háromszínű jelzőlámpák megjelenéséig használták szerte az USA-ban. Morgan találmányai között megtalálhatjuk töbek közt a gázmaszkot, a hajkiegyenesítőt és a bukósisakot is. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Benoit (Benoît) Mandelbrot lengyel származású francia matematikus, a fraktálgeometria atyja.
Lengyelországban született, családja 1936-ban Franciaországba emigrált. 1944-től az Ecole Polytechnique tanulója lett,majd az Egyesült Államokban, a Kaliforniai Műszaki Egyetemen, majd a Princeton Egyetemen tanult, ahol Neumann János támogatását élvezte. 1958 és 1993 között az IBM Watson Research Centerben dolgozott, ahol a számítógépes grafika segítségével ábrázolni tudta a fraktálokat, ám ehhez nemcsak új matematikai ötletekre volt szüksége, hanem az első nyomtatószoftvereket is meg kellett írnia. A matematikus az 1970-es években lett világhírű a fraktálgeometria népszerűsítésével; Mandelbrot bebizonyította, hogy a bonyolult struktúrák egyszerű képletekkel is leírhatók. Számos könyvet írt, ezek közül talán a Természet fraktálgeometriája a legismertebb. Elméleteit hasznosítják a pénzügyi világ bonyolult folyamatainak elemzésekor, de a fraktálgeometria segített az emberi szervek felépítését megérteni, sőt fölbukkan bizonyos művészeti elméletekben, a zenében és a festészetben. 85 évesen tartott előadása itt látható. Több mutatása
94
éve
1932 – Megszületett Mátrai Sándor atléta, rövidtávfutó, 81-szeres válogatott labdarúgó.
Eredeti nevén: Magna Sándor Az FTC-ben középhátvédként, a válogatottban jobbhátvédként játszott. Orosházán a stadiont róla nevezték el Mátrai Sándor Stadionnak, valamint szobor őrzi ugyanitt emlékét. Több mutatása
91
éve
1935 – Megszületett Makovecz Imre építész, politikus.
Kossuth-díjas, a magyar organikus építészet egyik képviselője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke.Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartja, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom is. Ennél is korábbi munkája a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese. Több mutatása
89
éve
1937 – Megszületett Koós János táncdalénekes, humorista, színművész.
Gyergyószárhegyen, Romániában született. Eredeti neve Kupsa. Több mutatása
87
éve
81
éve
73
éve
1953 – Megszületett Fábry Sándor újságíró, showman, forgatókönyvíró.
Ő írta a Megint tanú és az Ördög vigye forgatókönyveit.
70
éve
1956 – Megszületett Bo Derek amerikai színésznő (Tarzan).
Long Beach-en (California, USA) született. Eredeti nevén: Mary Cathleen Collins
67
éve
1959 – Megalakult az EFTA (European Free Trade Association) - Európai Szabadkereskedelmi Társulás.
Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc, Ausztria, Dánia és Svédország közreműködésével alakult meg.
63
éve
1963 – Meghalt Vaszary János színész, író, színházi redező, Muráti Lili férje.
Sikeres színházi darabokat, valamint filmforgatókönyveket írt.
62
éve
1964 – Budapesten több tízezres tömeg ünnepelte az Erzsébet híd avatását. A forgalom másnaptól indult meg.
A híd 1960 óta épült, tervezője Sávoly Pál volt. Az eredeti megnyitási időpont 1964. november 7. lett volna, de végül november 21-én adták át a forgalomnak. A 20-i megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, majd vette birtokba gyalogosan a hidat, az eseményt a televízió egyenes adásban közvetítette. Több mutatása
51
éve
1975 – Meghalt Francisco Franco y Bahamonde spanyol tábornok és fasiszta diktátor.
Madridban 82 éves korában halt meg. Utódjául Juan Carlos herceget, a Bourbon-ház tagját jelölte ki spanyol államfőnek. 1936.11.01-jén nevezték ki a spanyol ellenforradalmi erők az állam és a hadsereg vezetőjévé. Az ifjabb Primo de Rivera által szervezett fasiszta Falange egységpártjára támaszkodott, minden más politikai pártot kiiktatott, minden politikai tevékenységet szigorúan ellenőrzött. 1967.09.21-én Luis Carrero Blanco admirálist helyettesévé, majd 1973.06.08-án, miután lemondott a miniszterelnöki tisztségről, a kormány elnökévé nevezte ki. Luis Carrero Blanco miniszterelnök 1973.12.20-án az ETA baszk szeparatista szervezet bombamerényletének áldozata lett. December 29-én Franco Carlos Arias Navarrót nevezte ki kormányfővé. 1974.07.19-én Franco betegsége miatt az államfői teendőket ideiglenesen Juan Carlos (János Károly) herceg látta el, akitől politikája folytatását várta el. Személyesen nevelte a herceget, politikai elvárásainak megfelelni látszott. Franco diktátor halála után azonban János Károly királyként trónbeszédében bejelentette a demokráciára való áttérést. Több mutatása
28
éve
754
éve
1272 – Meghalt III. Henrik angol király, akit fia, I. Eduárd herceg követett a trónon.
Uralkodása idején (1216-1272) zajlott a "bárók háborúja" Angliában 1258-tól 1265-ig. A háborúhoz a király és a szabadságaikra féltékeny rendek ellentéte vezetett, amelyben először játszott politikai szerepet a köznemesség. Vezérük, Simon de Monfort 1264-ben Lewesnél győzelmet aratott a király és a bárók fölött, és 1265-ben összehívta az első rendi gyűlést (a parlamentet), amelyben már részt vettek a városok követei is. 1265.04.08-án Eveshamnél az angol trónörökös, Eduárd herceg legyőzte ugyan a felkelő vidéki nemességet, de a király a továbbiakban kénytelen volt a parlamenttel egyetértésben kormányozni. Mind Angliában, mind Európa legtöbb más országában a XIV-XV. század a rendi monarchia korszaka volt. Az ország képviseletében mint annak "rendjei" léptek fel a társadalom kiváltságos csoportjai (papság, nemesség, városok) az uralkodóval szemben, és országgyűlés (rendi gyűlés, parlament) formájában lehetőség szerint korlátozták és ellenőrzésük alá vonták a királyi hatalmat. A rendi kiváltságokkal nem rendelkező csoportok (elsősorban a parasztság) ki voltak rekesztve a politikai jogokból. Több mutatása
496
éve
1530 – Végleges formájában felépült a Kreml III. Vaszilij moszkvai nagyherceg uralkodása idején.
Az 1445-ös tűzvész után III. Iván nagyherceg uralkodása alatt, 1475-ben kezdték el az újra építését. A Kreml a védelmi és hadi funkcióján kívül az orosz ortodox egyházat reprezentálta. Több mutatása
208
éve
170
éve
1856 – Meghalt Bolyai Farkas, matematikus.
Bólya, 1775. február 9. – Marosvásárhely, 1856. november 20. Diákéveiben megtanulta a német, a francia, az olasz, az angol, a héber és a román nyelvet. Rendkívüli fejszámoló képességével és zenei érzékével is kitűnt, tanárai csodagyerekként kezelték. Bolyai János édesapja. 1832-től a Magyar Tudós Társaság tagja. Több mutatása
140
éve
1886 – Budapesten meghalt Laborfalvi Róza színésznő, Jókai Mór felesége.
Eredeti nevén: Laborfalvi Benke Judit. Jókai Mór felesége, a realista magyar színjátszás úttörője, aki kiemelkedő drámai színésznőként beírta magát a magyar színház történetébe. Több mutatása
132
éve
116
éve
1910 – Meghalt Lev Tolsztoj orosz író (Háború és béke, Anna Karenina).
Teljes nevén: Lev Nyikolajevics TolsztojMinden idők egyik legnagyobb regényírójának tekintik a Háború és béke és az Anna Karenina című művei miatt, melyeknek középpontjában az orosz élet realista ábrázolása áll. Több mutatása
103
éve
1923 – Megszületett Nadine Gordimer dél-afrikai regényírónő, aki főként a faji megkülönböztetés-ellenes írásairól híres.
1967 óta a "South Africa Writing Today" társszerkesztője. A Királyi Irodalmi Társulat, az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a Pen Klub alelnöke. W.H. Smith-, Thomas Pringle-díjat, James Trait Black-emlékdíjat, Booker-díjat kapott. Háromszor tüntették ki CNA irodalmi díjjal, megkapta a Neil M. Gunn-ösztöndíjat, a Modern Nyelvek Szövetségének díját, Nelly Sachs-, Malaparte-, Bennet- és az irodalmi Nobel-díjat is. Fő műveiből: "The Lying Days", "A World of Strangers", "Not For Publication", "The Late Bourgeois World" - magyarul 1978-ban jelent meg "A kései polgárvilág" címmel, "Livingstone's Copmpanions" - magyarul 1976-ban adták ki "Livingstone bajtársai" címmel, "Burger's Daughter", "July's People" - magyarul 1984-ben jelent meg "Júlia népe" címmel. Levelezési címe: 7 Frere Rd, Parktown West, Johannesburg, South Africa. 1991-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. Több mutatása
101
éve
97
éve
92
éve
1934 – Megszületett Attalai Gábor Munkácsy Mihály-díjas iparművész, textilművész, grafikus, fényképész.
A konceptuális művészet kiemelkedő magyar képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt.
72
éve
1954 – Meghalt Clyde Vernon Cessna amerikai repülőgépgyáros, a könnyűrepülőgépek gyártója.
74 éves korában halt meg. Egy kansasi farmon nőtt fell, jó műszaki érzékkel rendelkezett. 1911-ben egy repülési kiállítást követően megvásárolt egy "Blériot" típusú géptörzset, amelyre saját tervezésű szárnyakat szerelt. Ezzel tizenháromszor sikerült szerencsésen lezuhannia, miközben megtanult repülni. 1916-17-ben konstruált két újabb gépet, majd 1925-ben Walker Beeckkel közösen létrehozta a "Travel Air" légitársaságot. 1927-ben kivált a vállalatból és megalapította az önálló "Cessna Aircraft" céget. 1937-ben vonult vissza, a gyárat unokaöccsére, Dwane Wallace-ra hagyta. A cég napjainkig is a könnyűrepülőgépek megannyi változatát adta a világnak: "Skylark", "Skylane", "Skyplane", "Skymaster", "Skyhouse", "Cutlass", "Turbo Citation", "Corsair", "Crusader" és más típusnevekkel. Több mutatása
69
éve
63
éve
1963 – Meghalt Melich János nyelvész, egyetemi tanár, akadémikus.
Tudományos munkásságának fő területei a régi magyar szótárirodalom történetének feldolgozása, a magyar helyesírás régebbi korszaka, valamint az etimológiai munkásság. Nagymértékben hozzájárult az etimológiai szótár élőkészítéséhez és kiadásához. Számos helynév, személynév és jövevényszó eredetének megfejtésével lerakta a magyar településtörténet filológiai alapjait. Több mutatása
62
éve
1964 – Meghalt Vörösmarty Lili színésznő, aki Ica szerepét alakította a Szabó család című rádiójátékban.
Vörösmarty Mihály családjából származott. Gyerekként került színpadra anyja és nagyanyja nyomdokain. 1941-től 1944-ig az ország több színházában játszott, majd 1944-ben a Magyar Színház tagja lett. 1945 után vidéken, később pedig a Kis Színházban játszott. 1950-től haláláig a Magyar Rádió színésznője volt. Legfontosabb szerepe a Szabó család című rádiósorozat Ica alakja. 1964-ben az Állami Bábszínház művésze lett. F.Sz. Erzsébet (Zawieyski: Válaszút); Sienai Katalin (Paoliere: A mennyei láng); Lisette (Marivaux: Szerelem játéka). Több mutatása
53
éve
1973 – A Who koncertjén Keith Moon kétszer is összeesett. A közönség soraiból Scot Halpin vállalta a folytatást.
San Franciscóban volt a koncert.
32
éve
1994 – Meghalt Gönczi-Gebhardt Tibor, Munkácsy Mihály-díjas alkalmazott grafikus.
Sokat foglalkozott mezőgazdasági témájú grafikákkal, plakátot, hirdetést, étlapot, címkeket, emblémákat, ex libriseket és bélyegeket is tervezett, könyveket és újságokat illusztrált. 1945 után a politikai témájú megrendeléseket is kapott. Több mutatása
31
éve
1995 – Diána walesi hercegné elismerte, hogy megcsalta Károly herceget.
A BBC Televízióban bemutatott riportban ismerte el.
26
éve
2000 – Meghalt Peterdi Pál sportoló, edző, sportújságíró, humorista, író.
Eredeti neve: Pohlencz Pál.Újságíróként két fő téma érdekelte: a humor és a sport. Legtovább a Képes Sport és a Lúdas Matyi munkatársa volt, sokat publikált, és rendszeresen szerepelt a tévé képernyőjén is, ő volt az egykoron népszerű "Tücsök és bogár" rovat gazdája. Szinte háziszerzőjének számított a Rádiókabarénak, a Vidám és a Mikroszkóp Színpadnak, s számos sporttémájú könyvet írt. Úszó és vizilabdázó volt, majd edző lett, évekig az öttusa-válogatott edzője is volt. Ő terjesztette el hazánkban a kocogó-mozgalmat, a jelszó is tőle származik, miszerint: "a láb mindig kéznél van." Több mutatása
22
éve
2004 – Meghalt Pócsik Dénes olimpiai bajnok vízipólós.
1954-től az Egri Fáklya, 1956-tól az Egri Dózsa, illetve az Eger SE úszója és vízilabdázója volt. Ifjúsági úszóként is szerzett magyar bajnoki címet, de kiemelkedő eredményeket vízilabdázásban ért el. Védőjátékosként 1960-tól 1972-ig összesen nyolcvanhat alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagjaként három olimpiai érmet, egy Európa-bajnoki címet és két Universiade-győzelmet szerzett. Az 1972. évi olimpia után visszavonult a válogatottságtól, de egri egyesületében 1978-ig aktív játékos maradt. Több mutatása
21
éve
2005 – Meghalt James King amerikai operaénekes, aki Bayreuthban ért el jelentős sikereket.
A bécsi Állami Operaházban lett kamaraénekes és hosszú éveken át a legünnepeltebb bayreuthi csillagok közé tartozott. Főleg Wagner- és Richard Strauss-szerepekben aratott sikert. 1983-tól 2003-ig az Indianai Egyetemen tanított, Bloomingtonban. Több mutatása
20
éve
14
éve
2012 – Meghalt Sisa István, az amerikai és a nyugati magyarság ismert közírója.
Cikkein túl számos könyvet jelentetett meg a magyarság érdekében magyar és angol nyelven egyaránt. A világháború után egy ideig Ausztriában élt, osztrák lapokba írt, illetve munkatársa volt az ottani rádióknak. 1951-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba.1956-os szabadságharc támogatásaként megszervezte, hogy a New-York-i Szabadságszobor tetejére kitűzzék a magyar lobogót. Ezzel mozgósította az amerikai sajtót. Több mutatása
10
éve
2016 – Meghalt Vámos Ágnes szoprán opera-énekesnő, érdemes művész.
Férjével, Mátray Ferenc (1922–2003) tenoristával az Operaház egyik híres párosát alkották. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1945 és 1949 között Maleczky Oszkár növendéke. 1949-től az Operaház magánénekese, ahol 1950-ben debütált Kacsóh Pongrác:János vitéz c. művének Iluska szerepében. 1977-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola énektanára volt. Főbb szerepei: Violetta (Traviata), Melinda (Bánk bán), Amelia (Simon Boccanegra), Desdemona (Otello), Margit (Faust), Musette (Bohémélet), Nedda (Bajazzók), Iluska (János vitéz), Glavári Hanna (A víg özvegy). Több mutatása
6
éve
2020 – 91 éves korában meghalt Konok Tamás, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész.
A geometrikus absztrakció képviselője. Felesége Hetey Katalin Kossuth-díjas szobrászművész, nagyapja ifj. Sándy Gyula, a Széll Kálmán téri Postapalota építője volt. Konok Tamás valamennyi művét digitalizálta és honlapján közzé tette. Sokat dolgozott felmenői munkáinak megőrzésével és gondozásával, például elérte, hogy a II. világháború frontjain haditudósítóként dolgozó apjának a Don-kanyarban készült fotóit ne csak itthon, hanem Moszkvában is bemutassák. Élete végéig napi 10 órákat dolgozott. Több mutatása
109
éve
1917 – Először hajtottak végre sikeresen harckocsi támadást.
Az első sikeres, nagyszabású és hosszú időre kiható harckocsi bevetés a Cambrai ütközet volt 1917 november 20-án, amikor is a British Tank Corps 474 (!) harcjárművet vetett be. A először 1916. 09. 15-én vetettek be harckocsit (tankot) – a britek a németek ellen. Franciaországban, a Somme-i csata idején történt mindez. Legelőször H. W. Mortimore (captain) irányított egy D1 harckocsit az ellenség felé Delville Wood-nál. Kisvártatva Mark I. típusú harckocsik lendültek támadásba Flers-nél. Bár az akció hatalmas meglepetést okozott – könnyedén áttörték a ledermedt németek vonalait – így sikeresnek nevezhető, a járművek totálisan megbízhatatlannak bizonyultak. A máskor több-ezer tüzérségi lőszer ellövése után emberéletek ezreit követelő lassú áttöréssel szemben brit és kanadai csapatok pillanatok alatt 2 km mélyen benyomultak az ellenséges vonalakba (bár a németek hamar reagálta, és 17-re visszaűzték őket a kiindulási helyzetükbe). A titkokban előkészített támadásra szeptember 11-től 49 tank mozgott lassan előre az ellenséges vonalak felé. Hogy érzékeljük a szerkezetek megbízhatóságát: 17 el sem érte a kiindulási állást, így 22 érkezett meg, amelyek közül további 7 romlott el a támadás pillanatáig – így végül csak 15 (a 49-ből) indult a senki földje felé 15-én reggel. A brit főparancsnok, Sir Alexander Haig a tönkrement harcjárművek megbízhatalansága ellenére felfedezte bennük a lehetőséget, és azonnal 1,000 ilyen harcjárművet rendelt. Érdekesség: Kezdetben a harckocsik személyzetét nem a Szárazföldi haderő, hanem a tengerészet, a Royal Navy biztosította. Több mutatása
82
éve
1944 – Megszületett Mike Vernon producer.
Neki köszönhetjük John Mayakk, Eric Clapton, a Fleetwood Mac, a Chicken Shack, a Ten Years After és még több tucatnyi zenekar megismertetését Európával. Több mutatása
80
éve
79
éve
46
éve
35
éve