Tudomány kategória
88
éve
114
éve
1912 – Megszületett Frank Oppenheimer részecskefizikus.
J. Robert Oppenheimer amerikai fizikus, az atombomba egyik kifejlesztőjének öccse. Mindkettőjüket tisztázatlan kommunista kapcsolatokra hivatkozva eltávolították a közélettől és jelentősen korlátozták kutatási lehetőségeiket a háború után. Több mutatása
68
éve
1958 – Meghalt Frédéric Joliot-Curie Nobel-díjas kémikus, atomfizikus.
Eredeti nevén Jean Fréderic Joliot, Curie nevet felesége, Iréne Curie, és annak családja iránti tiszteletből vette fel. Folytatta a Pierre és Marie Curie által elkezdett kutatást, 1934. január 15-én, egy pénteki napon számolt be először barátainak a mesterséges atommaghasadás és a láncreakció működésének felfedezéséről. A következő évben, amikor 35 éves volt, feleségével együtt megkapták a Nobel-díjat, és a Sorbonne rendkívüli professzorává nevezték ki. A II. világháború alatt részt vett az ellenállásban, 1946-ban az akkor alapított Francia Atomenergia Bizottság főbiztosává nevezték ki. 1948-ban az ő vezetésével építették fel az első francia atomreaktort. Tevékenyen részt vett a nemzetközi békemozgalomban, 1950-ben egyik fő kezdeményezője volt a stockholmi felhívásnak, amely elítélte az atomenergia háborús felhasználását. "Minden ember nyomot hagy a Földön" - mondta többször. Több mutatása
24
éve
103
éve
1923 – Megszületett Dávid Katalin kétszeres Széchenyi-nagydíjas művészettörténész.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2011), 1954-ben megalapítója volt a Művészettörténeti Dokumentációs Központnak, 1966-tól a Magyar Nemzeti Múzeum, majd a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főmunkatársa volt. 1970-ben kinevezték az Egyházi Gyűjtemények Szakfelügyelete vezetőjének. Több száz tanulmánya, könyve jelent meg magyar, angol és német nyelven. Több mutatása
56
éve
1970 – A Szovjetunióban útjára bocsátották a Venyera-7-et, amely december 15-én elérte a Vénusz bolygót.
A Venyera?7 (oroszul: ???????7) szovjet űrszonda indításra 1970. augusztus 17-én került sor. 127 napos út végén, 1970. december 15-én elérte a Vénusz légkörét. Fékezés után kinyitotta az ejtőernyőjét, és ereszkedés közben 35 percen keresztül mérési adatokat továbbított. Leérkezés után még 23 percig működött, majd elhallgatott. A szondát az NPO Lavocskin vállalat fejlesztette ki és építette. Az akkori ideológiának megfelelően célja az adattovábbításon kívül az volt, hogy eljuttatta a szovjet címert és zászlót a bolygóra. A kapszulát úgy tervezték, hogy legalább 30 percig ellenálljon 180 atm nyomásnak és 540 °C hőmérsékletnek. Ez volt az első űrszonda, amely adatokat közvetített a Vénusz felszínéről. Több mutatása
49
éve
1977 – Megszületett Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár.
A Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője volt. 46 éves korában vélhetően önygilkosság következtében halt meg. Több mutatása
85
éve
1941 – Megszületett Bagdy Emőke pszichoterapeuta, a pszichológiatudomány kandidátusa, professor emerita.
Klinikai szakpszichológus, 2010-től professor emerita
14
éve
2012 – 105 éves korában meghalt Keszi Kovács László néprajzkutató.
Elsősorban az erdélyi területeket kutatta, többek között a Ceauşescu-diktatúra éveiben a föld színéről jórészt eltörölt kolozsvári Hóstát közösségéről írt. Több mutatása
76
éve